Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-20 / 16. szám
Önök kérték Amikor először a kezembe került a televízió e heti szerda esti műsora, megvallom őszintén: bosszankodtam. Nem értettem a tervkészítők logikáját, hogy miért tették egyidőre az oly népszerű „Önök kérték"-et a spanyol—magyar mérkőzéssel. Aztán a labdarúgó-találkozó közvetítését nézve lassan rájöttem, hogy kissé elhamarkodtam az ítéletalkotást. Kiderült, hogy lényegében ez is szerves része i'olt az egyes csatorna programjának. Szórakoztatott, felüdített és jókedvre derített, miközben szolgált némi izgalommal is. Mindezt labdarúgó válogatottunk jóvoltából. így utólag most már azt is megpróbálom elhitetni magammal, hogy a műsorkészítők talán valamiféle garanciát kaptak legjobb tizenegyünktől erre az estére. Nevezetesen, hogy olyannal rukkolnak ki. ami valóban beleillik a címben jelzett programban. Egy szó mint száz, szép este volt. Ez a kilencven perc kárpótolt mindazért, amit az „egyesen” elmulasztottam. Válogattunk, ott az Ibériaifélszigeten rövid idő leforgása alatt már másodszor igazolta, hogy azért nem szabad teljesen leírni őket. Az ifjú szövetségi kapitány, Mezey György bátor húzással, mentesítve magát a „nagy” nevek bűvöletétől, valóban egy küzdeni tudó, fegyelmezett, ugynakkor érett csapat benyomását keltő tizenegyet tudott a pályára küldeni. Hogy vannak, akik megkérdőjelezik ennek a győzelemnek az értékét? Mi sem akarjuk „túllihegni”. De ne feledjük, hogy égy Máltának tucat gólt lövő; EB-döntőbe jutott ellenfél otthonában született a siker egy a felkészülés közepén tartó és még csak formálódó magyar válogatott által. Az 1981 áprilisi valenciai győzelem után most az óceán-parti Cádiz is behódolt. És nem ez az első vereség, amelynek helyt adott az atlanti város. Egykoron itt v&rték meg Hannibál csapatát, sót a trafalgári vereség előtt is itt horgonyzott a spanyol flotta. Hát most ez a vereség sem kerül a spanyol labdarúgás aranylapjaira. Mégis most a mértéktartás a legfontosabb. Maguk a játékosok se értékeljék túl ezt a figyelemre méltó eredményt. Erőt meríteni belőle lehet, sőt kell is. A sikerélmény kellő alapot szolgáltathat a további munkához. Elősegíti száműzni a kishitűséget, ösztökélheti az élvonalban játszókat a még jobb eredményekre. Látniuk kell — ez a mérkőzés is igazolta —, hogy a kapu nyitva áll mindenki előtt, aki bebocsátást akar. A megújhodott Törőcsik példája talán néhány itthon „felejtett” klasszisnak is felnyitja a szemét. És másoknak is. Lám, e kategóriába egyáltalán nem sorolhatók közül Kardos, Garaba, Nagy vagy éppen mások igazolták, hogy szorgalommal, odaadással sok minden pótolható. Egy szó mint száz: jó szájízzel kelhettünk fel a képernyő elől, de azért minden túlzástól mentesen várjuk egy új és más felfogású együttes kibontakozását. J. tL 13 SOMOGYI NÉPLAP II Szovjetunió májusban dönt az olimpiai részvételről Szarajevóban a XIV. téld olimpiai játékokon a Szovjetunió valamennyi versenyszámban indítja sportolóit — jelentette ki csütörtökön Moszikváhan tartott sajtóértekezletén Mara Gra- mov, a Szovjetunió állami sportbizottságának elnöke. Gramov értékelése szerint Szarajevóban igen magas technikai színvonalon készítették elő az olimpiai létesítményeket, s annak a reményének adott hangot, hogy a szovjet sportolók eredményesen szerepelnek. Egy kérdésre válaszolva a sportbizottság elnöke kitért a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokkal kapcsolatos nehézségekre. Utalt arra, hogy a szervező bizottsággal jók a kapcsolatok, sikerült megtalálni a közös nyelvet. így az olimpiai játékok színhelyén tett legutóbbi látogatáskor a szovjet sport- vezetés képviselői jegyzőkönyvet írtak alá, amelyben rögzítették az elhelyezéssel utazással és edzéslehetőségekkel kapcsolatos észrevételéket. Ezután teljesen szokatlanul az Egyesült Államok külügyminisztériuma bejelentette, hogy az olimpiai szervező bizottságnak „nem volt felhatalmazása” a jegyzőkönyv aláírására, s arra próbálják rávenni a szovjet csapat olimpiai részvételének szervezőit, hogy — figyelmen kívül hagyva minden eddigi gyakorlatot és előírást — az amerikai hivatalos szervekkel, mindenekelőtt a külügyminisztérium illetékeseivel tárgyaljainak. Kifogást emeltek az amerikai lriilügymtTHSzté- rrum tisztségviselői az oiimpiai attasé személye ellen is, holott a szervező bizottság elfogadta azt. Gramov hangsúlyozta: szovjet részről a Los Angeles-! olimpia szervező bizottságával kívánnak tárgyalni. Az Egyesült Államoknak teljesítenie kell a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt vállalt kötelezettségeit. A nyári olimpiai játékokon történő részvétellel kapcsolatban Gramov közölte, hogy az utolsó jelentkezési határidő június 2-a. A szovjet olimpiai hizottság május végén ül össze, s hozza meg döntését a kialakult helyzet alapján. KELE AZ ÉLEN Megyei egyéni sakkbajnokság A harmadik és negyedik fordulóval folytatódott az egyéni sakkbajnokság. Eredmények: Harmadik forduló: A csoport: Horváth—Klen- csár játszma elhalasztva, Ke- le—Dr. Illés 1-0, Csíki—Heinrich 0-1, Salekovics—Dr. Tal- lós 1-0, ifj. Miovecz—Erdélyi 1-0. B csoport: Fehér—Krüller 1-0, Bek Bállá—Raab 1-0, Percze—Bellán 0,5-0,5; Hajdú —Ferencz 1-0, Parragi—id. Miovecz 1-0, Szoták—dr. Gyöke 0-1. C csoport; Kiss—Fekete 1-0, Erbár—Fenyvesi 0-1, Szita—Tarr 1-0, Soós—Kozári 0-1. A Mohai—Király és a Torma—Klencsár Z. játszmák döntetlenül végződtek, az Androsies—Fodor játszmát elhalasztották. Negyedik forduló: A csoport: Dr. Tallós—ifj. Miovecz 0-1, Dr. Illés—Csíki 1-0, Döntetlenül végződött Klencsár—Erdélyi, Heinrich —Salekovics és a Horváth— Kele játszma. B csoport: Krüller—Dr. Gyökéi 1-0, Ferencz—Parragi 1-0, Raab—Percze 0-1, a Miovecz—Szoták, a Bellán—Hajdú és a Fehér—Bek Bállá játszmák döntetlenül értek véget. C csoport: Fekete—Fodor elhalasztva, Király—Andro- sics elhalasztva, / Kozmári— Mohai 1-0, Tarr—Soós 0-1, Klencsár—Szita 0-1, Fenyvesi-Torma 1-0. Kiss—Erbár 0-1. A verseny állása: A csoport: Kele 3,5, Dr. Illés, Erdélyi, ifj. Miovecz 2,5 —2,5, Klencsár 2 (1), Salekovics, Csíki 2-2, Heinrich 1.5, Horváth 1 (1), Dr. Tallós 0 pont B csoport: Ferencz 3, Bek Bállá, Fehér, Percze, Parragi 2.5, Dr. Gyöke, Krüller, Raab, Hajdú 2-2, Szoták, Miovecz és Bellán 1-1. C csoport: Fenyvesi 3,5, Kozmári, Szita 3-3, Erbár 2,5, Kiss, Soós 2-2, Király 2 (1), Mohai, Torma, 1,5—1,5 Klencsár 1, Fodor 1 (2), Andro- sics 0,5 (2), Fekete 1,5 (1), Mohai 0 pont. Asztalitenisz KB III Sorpresa C „Meg kell gondoln/unk, hogy május végén elmen- jünk-e Budapestre. Ilyen durva csapat ellen, mint a magyar, nem tehetem ki a játékosokat a sérülés veszélyének” — így nyilatkozta Miguel Munoz spanyol szövetségi kapitány mintegy két órával a mérkőzést követően. Közvetlenül a találkozó után még sportemberhez méltóan gratulált a magyar csapat játékához, de mikor az újságírók kezdték „szétszedni”, elkeseredésében a fenti kirohanást választotta mentségként. Tény, ami tény, a Málta elleni 12:1 után nehezen tudja elviselni a vereséget. riporter: „Ezt egészen Budapestről lőtték.” Mezey György szövetségi kapitány megköszönve a lelkesedést, a fegyelmezett játékot, így értékelte a találkozót: — A látottak alapján megérdemelten győztünk. A gárda azt a feladatot oldotta meg, amável a pályára küldtem őket. De bármenynyire is rangos az ilyen idegenbeli győzelem, látni keli, hogy még sokat kell dolgozni, hogy a mai játék csapatunk állandó kísérője legyen. Somogysárd—Nagykőn yi 10:6 A pont nélkül álló nagy- kónyiak otthonában a hazai csapat ugyan nem késztette nagyobb erőbedobásra a sárdiaikat, akiknek így csak a rendkívül hideg teremmel kellett „megküzdeniük.” Gy. Háhn 4, Kovács 3, Dómján 2, Vajda 1. Enying—Lengyeltóti 14 á Lengyeltótiban került sorra a mérkőzés. A vereség aránya önmaga helyett beszél. A tótiak két győzelmet Márton I. és Márton J. szerezték. Szombaton a két somogyi NB III-as csapat egymással játszik Somogysárd on. Sorpresa (meglepetés) — kopogták az Írógépek szerdán este Cadizból. Utalva arra, hogy a szurkolók, a spanyol szakvezetők sem számítottak ilyen magyar játékra. „Fegyelmezett, tudatos, korszerű" — ezékfae! a szavakkal jellemezték a rádióállomások a Magyar gárda játékát. A mieink szálláshelyükön együtt nézték végig a televízió éjfél utáni összefoglalóját a találkozóról. Garaba góljánál — utalva a távoláéira — így kiáltott fe! a Közkívánatra ! 1984. fehrnár 5-én, vasárnap do. 15 érakor kerül bénulta tanra PETEK WEISS: MARAT HALÁLA (tragikomédia) eUndáaa. Jegyek a színház jegyirodájában kaphatók! Kaposvár, Májas 1. m. 8. Telefon: 11-163. (78467' HÍREK JANUÂR A nap 7.24 órakor kel, • 14.24 Órakor nyugszikg a hold 14.50 órakor kél, a 9.02 órakor nyugszik. [20 PÉNTEK Fábián Sebestyén A várható időjárás: Gyengén felhős, szara/ lesz az idő. Az esti óráktól fokoz atosan beborul az ég és országszerte számíthatunk havazásra. Helyenként tartós lesz a köd. A megélénkülő déli szelet holnap a Dunántúlon időnként erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappalt hőmérséklet ma, pénteken 0 és plusz 5 fok között alakul. — Az Elnöki Tanács Valerij Leonyidovics Musza- tovnak, a Szovjetunió budapesti nagykövetsége kö- vettanácsoeónak a magyar— szovjet barátság és együttműködés elmélyítés« érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként a Béke és Barátság Érdemrend kitüntetést adomáryoztaL. A kittiiv- tetést tegnap adita át Losoncai Pál, az Ein ölti Tanács elnöke a Parlamentben. — A* Irodalmi presszók II. országos biennáléja ma kezdődik Budapesten a Korona Pódiumon a Hauer cukrászda estjével. Ezt februárban további hait, különböző műfajú előadás követi. — Kártológépek korszerűsítését, átalakítását kezdték meg a Pamutíonó-ipari Vállalat kaposvári gyárában. Az angol szerelő irányításával végzett munka befejezésekor az eddigi tíz gép helyett öt Crosrol-tandem rendszerű géppár kezdi meg a munkát. — Autóspihenő építését kezdték el Bélavár határában. A szükséges anyagukat a tanát» biztosítja, a munkálatokat a lakosság végzi el — társadalmi munkában. — Somogyi diákklub működik — 28 fővel — Sopronban. ősszel kétnapos munkával 6000 forinttal növelték a klub bevételét. Ebből a pénzhői és a megyei tanács művelődési osztályának támogatásából márciusban nagyszabású, többnapos rendezvénysorozatot terveznek. — Szolgálati lakásokat épít a pedagógusoknak Babócsán a községi tanács. A megyei támogatás mellett a község 800 ezer forintot biztosít az építkezéshez. — öt könyvtárt jutalmaztak első díjjal tegnap délelőtt a KISZ Központi Bizottságának székhazában — mikor kihirdették az olvasó ifjúságért pályázat eredményét. Az országos pályázatra 555 KISZ-szervezet, 461 tanácsi, 247 szakszervezeti és 81 iskolai könyvtár küldött be dolgozatot. — Tiszta levegőjű Somogy. Átfogó országos vizsgálatok megállapították, hogy megyénk az ország egyik legtisztább levegőjű területe. A légtér szennyezettsége szinite sehol sem lépi túl a megengedett értéket. Az átlagosnál szennyezettebb levegőjű Kaposvár, Barcs, illetve nyáron Siófok térsége. — Kismesterségekkel ismerkednek meg a gyerekek január 23-a és 31-e között a kaposvári Mozimúzeum videoklubjában. A népi mesterségeket bemutató foglalkozásokat Kapitány Orsolya vezeti. A résztvevők első alkatommal egy mézes- bábos műhelyébe látogatnak. y 160 évvel ezelőtt, 1824. január 26-án wületett, és 83 éves korában, 1907-ben hunyt el Fodmaniczky Frigyes író, politikus, iskoláit részben Pesten végezte, s 1843-tól Ráday Gedeon Pest megyei képvíceig (ahogy akkor nevelték : követ) mellett imokoskodott, majd 1847-ig megyei aljegyző volt. A szabadságharcban huszárkapitányként harcolt a császáriak ellen; ezért a világosi fegyverletétel után közlegényként a gyalogsághoz sorolták be, de 1850-ben haza- bocsátották. Egyelőre visz- szavonult a közélettől és csak az irodalomnak élt. 1859- ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának. Az 1860- ak évek végén szerkesztette a hazánk című lapot. 1861- tól négy és fél évtizeden át országgyűlési képviselő volt, 1.889-tői a Szabadelvű Párt elnöke, annak 1906-ban történt megszűnéséig. 1875-től 1885-ig az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsaként is tevékenykedett. 1873-tol 1905-ig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának egyik vezetőjeként sokat tett Budapest fejlesztéséért. A maga idejében olvasott író volt. Főbb művei : A fekete dominó, Az alföldi vadászok tanyája, Margit angyal, A kékszemüveges nö, A kedvenc című regény; több elbeszéléskötet, útinapló.----------------------------------7 — Ösztöndíjat hirdet k franciaországi Cziffra-alapít- vány ebben az évben is 3—3 fiatal magyar művész számára a zene-, a képző-, az iparés a tárgyaíkotó népművészet területén. Az ösztöndíj egyhónapos tartózkodást biz-, tosít Franciaországban. — IFJÚSÁG, ARANY, ÉLETCÉL címmel tartott nagysikerű előadást Kaposváron a Dallos Ida kollégiumban dr. Klujber László középiskolai tanár. Balesetek Figyelmetlenül vezette segéd-motorkerékpárját tegnap Csurgón a 33 éves Lettner Ferencné postai kézbesítő, es nekiütközött egy személy- gépkocsinak. Súlyosan megsérült. Szabálytalanul kanyarodott személygépkocsijával Bog- lárlellén a 60 éves, ordacsehi Pomikula Károly József gépkocsivezető, és összeütközött egy, vele szembe jövő gépkocsival. A vétlen vezető, a boglárie'lei Csávics Andrásné laboráns és egyik utasa súlyos sérülést szenvedett, két másik utasa köny- nyebben sérült meg. Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette gépkocsiját a 34 éves, kaposvári Kiss László áruforgalmi előadó. A jármű Mer- nyén megcsúszott, s két utasa; Zalánfi László és Nagy László könnyű sérülést szenvedett. — ADIDAS cégnek gyártott, szürke színű férfi szabadidőöltöny 30 százalékos engedménynyel vásárolható a Zselic Áruházban. (235424) — A KIOSZ Kaposvári Alapszervezet vezetősége felhívja kisiparosainak figyelmét, hogy 1984. február hónapban 4 hetea (heti 1 alkalommal) tanfolyamot indít az alapszervezethoz tartozó kisiparosok és besegítő családtagok részére az ipargyakorlással összefüggő jogszabályi és adminisztrációs kérdésekkel kapcsolatban. Kérjük jelentkezésüket 1984. január & -* az alapszervezetnél leadni.