Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-17 / 13. szám

Napirenden a szórakoztatás Szegényes választék A szabadidős tevékenységi formák folyamatos áttekinté­sére, a szórakoztatási rend­szer kialakításában, illetve formálásában érintett szer­vek együttműködésének javí­tására állandó munkabizott­ságot hoz létre az Országos Közművelődési Tanács az év első felében. A Művelődési Minisztérium e témában készült előterjesz­tése hangsúlyozza: az élet­mód társadalmi méretű át­alakulása következtében a hetvenes évektől kezdve ha­zánkban számottevően meg­élénkült a kereslet a szóra­koztató jellegű kulturális ter­mékek és szolgáltatások iránt. A könyv-, a lap- és a folyó­irat-kiadással, a filmforgal­mazással, a hanglemez- és a magnókazetta-gyártással fog­lalkozó vállalatok és a mű­velődési intézmények növel­ték is szórakoztató kiadvá­nyaik, illetve programjaik számát, ám a mennyiségi gyarapodás ellenére továbbra is szegényes maradt a vá­laszték. A szabadidő kitöltésében a könnyűzene különféle fajtái viszik a prímet. A legutóbbi adatok szerint a hanglemez­Gy er ekeknek Színházi diótörő J5l — kiáltott föl végül Marika. — Mondd, apuskám, kié ez az aranyos kis em­berke, itt a fa alatt? — Ez — felelt az apa — mindenkit szolgálni fog: ő töri föl eztán a sok diót. — Azzal óvatosan fölvette, s mikor faköpenyét is meg­emelte, a kis ember roppant szélesre tátotta a száját, és megmutatta két sor hegyes, hófehér fogát. Marika apja fölszóiitására diót dugott az emberke szá­jába, és az — krakk! — egyszerre szétharapta. A héj széthullott, és a dióbél Ma­rika kezébe esett. Most már mindenki tudhatta: a helyes kis emberke a diótörők csa­ládjából származik, ősei mesterségét űzi. A leányka felujjongott, sünikor apja így szólt: — Mert annyira tetszik neked a Diótörő koma, te vedd különös oltalmad alá; de Lujza és Frici ugyanúgy használhatja, mint te!” így ismerkedik meg Ma­rika Diótörővei E. T. A. Hoffmann mesekönyvében, melynek 1979-es kiadásából idéztünk azoknak a gyere­keknek, akik vagy most szerdán, vagy valamelyik későbbi előadáson ott lesz­nek a mese színpadi éledé­sénél a Csiky Gergely Szín­házban. Ki volt Erns Theodor Amaddus Hoffmann? Nem más, mint az a kisfiú, aki abban a városban született, melyet németesen Königs- bergnek hívtak, ma meg Ka- linyingrádnak neveznek; a Szovjetunió területe ez. S nem más, mind az a férfi, aki 1822-ben Berlinben hunyt el. E két dátum — a kiindulási és az érkezési életállomás — között volt zeneszerző, grafikus és író egyszemélyben. A német romantika iegnagyobb ha­tású alakja. S hogy még ér­dekesebb legyen számunkra a sorsa: egy időben anyai nagyanyja Vötköry nevű, magyar származású testvé­rénél nevelkedett. De élt a mai Lengyelország területen is; ma Glogównak, Poznan­nak írjuk azokat a városo­kat Fantáziadús író volt, műveiben a fantasztikus lé­nyek és a valóság lakói együtt szerepelnek. Irt — ma divatos szóvei így mon­danánk — krimit is. Már életében legendák övezték, nem véletlen tehát, hogy Offenbach fantasztikus dal­művének, a Hoffmann me­séinek 1851-ben hőse lett Maga a zenemű három elbe­széléséből született. Csaj­kovszkij pedig 1892-ben ép­pen a Diótörő történetére komponált mesebaletltot. Ezt is, Offenbach művét is világszerte játsszák, s nagy a siker! A Csiky Gergely Színház mesemusicaU alkotott Hoff­mann Diótörőjéből. A darab új változatának szerzője Ka- pecz Zsuzsa költő, és a rendező, Gothár Péter. A muzsikát Selmeczi György komponálta. Marikát Né­meth Judit alakítja, az apát Krum Adóm, a nagyapát Dánffi Sándor, Fricit Dunai Károly játssza. K atinak volt egy kis fü­zete nevekkel teleír­va. Azoknak a sze­rencsés fickóknak a neve állt ott, akiknek Kati csókot adott. Sajnos, az én nevem nem szerepelt a füzetkében, pedig Kati csókja sokat ért: nem tűnt el nyomtalanul, mint a legtöbb csók, amit az életben talán minden má­sodpercben adnak-vesznek az emberek. Kati füzete egymagában biztosította a csók halhatatlanságát. An­nak ellenére, hogy a halha­tatlanság eszméjét a csókkal kapcsolatban még sohasem képzeltem el, most erős vá­gyat éreztem, hogy ha én nem is, csókom legalább ne múljon el megörökítetlenül az utókor vagy legalábbis Kati számára . .. A vágy, mint az eddigiék­ből is kiderült, nem csupán érzéki, sőt az elhatározás I pillanatában felrémlett an­nak a lehetősége is, hogy ezzel a tettemmel (tudniil­lik, hogy Katit megcsóko­lom) megdöntőm azt a so­kat hangoztatott állítást, gyártó vállalat 1982-ben mintegy hét és fél millió sa­ut készítésű, ebből ötmillió­hétszázezer szórakoztató zened hanglemezt hozott forgalomba. Az Országos Rendező Iroda ugyanebben az évben 7141 koncertet, mű­soros előadást, az alkalmi rendező szervek pedig 8825 zenés programot szerveztek. A vendéglátók 21 ezer tánc- mulatságnak adtak helyet, ezek fele diszkó-program volt. Könnyűzenei szórakoz­tató iparunk bizonytalan ér­tékrend alapján működik, befolyásolását, irányítását — a hanglemezgyártás, a rádió és a tv műsorai kivételével — átgondolatlanság, követke­zetlenség jellemzi — húzza alá az előterjesztés. Az 1974- ben bevezetett, decentrali­zált műsorengedélyezési rend megnehezíti a kultúr­politikai elgondolások érvé­nyesítését, és az élelmes hak­nibrigádoknak lehetővé teszi, hogy sorozatban ismételt, gyenge műsorokkal nagy jö­vedelmekre tegyenek szert. A színházi szórakoztatás zenés műfajai közül egyre nagyobb szerepet kap a mu­sical, s feltámadóban van a zenés vígjáték, amelynek legjobb hagyományait, pél­dáit — a korszerűbb ízlés­nek megfelelő rendezéssel — érdemes ápolni, tovább fej­leszteni. A művelődési ottho­nokban 1982-beh mintegy 38 ezer szórakoztató műsort mu­tattak be, és 32 ezer táncos programot rendeztek. Ezek a szórakoztatási formák sajnos nem igazodtak a divat válto­zásaihoz, az új igényekhez. A műsoros rendezvényeken tartalmas szórakoztatást nyújtanának az amatőr mű­vészeti csoportok, de ma is gond, hogy ezek a lehetősé­gek szemléleti, szervezeti, gazdasági okok miatt nagy­részt kihasználatlanok ma­radnak. Az utóbbi 10—12 esztendő­ben jelentősen nőtt a szóra­koztató filmek látogatottsá­ga. Sajnos, a szocialista or­szágok filmkínálatából — így a magyar filmgyártásból is — hosszú idő óta hiányoz­nak ezek az alkotások. Ezt a MOKÉP az értékes művek tervszerű felújításával igyek­szik ellensúlyozni. Kedvező változás, hogy a készülő és a tervezett filmek között már több vígjáték, szatíra, zenés mű is található. Nagy szükség van a szóra­kozás egészének elméleti, esztétikai tisztázására, ezen belül a történeti áttekintés­re is, hiszen a szórakozási szokások és formák igen so­kat változtak. Felmerült az értékrend tisztázásának igé­nye is, mivel ezen a téren nagyok a véleménykülönb­ségek, és számos előítélet uralkodik. A túlszabályozás vagy a tiltás nem vezet ered­ményre, a szórakoztatás irá­nyításának továbbfejleszté­sében csak valamennyi ér­dekelt szerv, vállalat, intéz­mény folyamatos vélemény- cseréje hozhat javulást. amely szerint a fiú nála idő­sebb nőnél semmiképpen sem talál meghallgatásra. (Néhány évvel fiatalabb voltam Katinál.) A terv gondolati része ez­zel tisztázódott, most már csak a gyakorlat volt hátra, bár semmiféle elképzelésem nem volt. Kati már az úgy­nevezett „ÉLET”-ben ficán­kolt, míg én szerény diák voltán», akinek semmi esélye sem volt arra, hogy Katit szórakozóhelyekre vigyem, vagy kocsikázni, mint TaT más, Kati másik szomszédja. A gyakorlati megvalósítás lehetősége kizárólag abból a szerencsés körülményből táplálkozott, hogy Kati az udvarunkban • lakott, így gyakran bejárhattam hozzá­juk. Kedves volt, hozzám, nem tagadom, kedves, mint kisfiúkhoz szokás... Sok­szor szemein láttára igaz­A zebegényi festő Most lenne 90 éves Szőnyi István. Újpesten született. Rendkívüli tehetsége már gyermekkorában megmutat­kozott. Tanulmányait a Kép­zőművészeti Főiskolán Fe- renczy Károlynál és Réti Istvánnál végezte. A század­elő legendás hírű képzőmű­vészeti szabadiskolájában, Nagybányán is dolgozott. Itt, áz erdélyi hegyek közt esz­mélt rá a természet szépsé­gére, itt sajátította el meste­rétől, Ferenczy Károlytól azt, hogy olykor nem is kell mást tenni, mint a látott festői motívum szépségét az ecset nyelvére lefordítani. Fejlődését megakasztotta az 1914-es háború, amelynek poklából hosszan gyógyuló tüdőbajjal szabadult. 1917- ben újra a nagybányai he­gyek között keresett nemcsak gyógyulást, de lelki békét is a nagy világégés sebeire. Művészi érése idején megis­merkedett a felbolydult Eu­rópa sokféle forrongó művé­szeti mozgalmával, az önma­gáért való formaépítés (a lart pour l’art) világával, a kubizmussal, a dadaizmussal. A Nyolcak mozgalma, főleg Uitz Béla robusztus ember­ábrázolási módja átmeneti­leg hatása alá kerítette. A húszas évektől azonban a formabontó törekvések he­lyett az időtálló monumenta­litás felé fordult. Magába húzódott, az ember belső vi­lágát kezdte tanulmányozni, és a felületek, a formák, a fényhatás törvényszerűsé­geit. Útján töretlenül haladt haláláig, eszményeitől semmi sem tántorította el. Életmű­vét igen következetesen épí­tette, egy-egy témában egész variációsorozatot hozott lét­re. A siker is rámosolygott. Már első, 1920-ban rendezett kiállítása nagy feltűnést kel­tett, művésztársai közül so­kakra hatottak elképzelései. A húszas évek elején szigo­rúan felépített, robusztus alakos kompozíciókat állított ki, melyeken a nagybányai hagyomány ellenében, Remb­randt hatása alatt, erős fény­árnyékhatásokkal a mélybar­nákon alapuló egységes szín­kezelést hangsúlyozta (Für­dés után, 1921, Betsabé, 1923, Hegytetőn, 1926). Egész életében vonzódott a falu világához. 1924-ben vég­legesen Zebegényben telepe­dett le. Haláláig figyelte és képein megörökítette a Duna­kanyar ezer arcát, a völgy­katlanban meghúzódó kis fa­lu parasztjainak akkoriban igen küzdelmes, röghöz kö­tött életét. A művészet erejé­vel emelte a halhatatlanság­ba a paraszti élet mozzana­tait. Megindult szívvel, tar­tózkodó lírával figyelte a tá­jat, benne az embert. 1928- ban festett főműve, a Zebe­gényi temetés vall erről a megindító kapcsolatról, ame­lyet más fontos, a harmin­cas években festett zebegé­nyi kép követ. Behavazott dunai táj (1928), Zebegényi este, Falun (1934). Rajtuk ecsetjével a béke csendjét, a magyar Árkádiát terem­tette meg magányában, vi­gasztalásul a háború felé tántorgó seblázas világnak. Rövid római tartózkodása után palettája megszínese­dett (Eladó a borjú, 1933, Es­te, 1934); az okkerek, a li­lák, a barnák erősödtek fel sajátos színvilágában. A rész­letezést mindinkább elkerül­te, a kevéssel sokatmondás, a festőiség el őtérbekerülése, a fényben oldódó, laza szín­foltok, magávalragadó, emel­kedett líra és látomásszerű­ség jellemzi képeit, melyek­nek tárgya a legköznapibb falusi életkép, táj, vagy ép­pen egy rozzant szekér, eset­leg egy pad a nyári napsü­tésben. A harmincas évek gáttá harisnyáját, nem is gondolva arra, hogy én sű­rű szívdobogások közepette bámulom, izgatottan ... Fél­tékenységemet sem vette észre, holott leolvashatta volna arcomról, amikor Ta­más kocsijába belibegett. A kocsi mellett álltam szótla­nul és dühösen. Kati moso­lya és kedves integetése ví­gasztalt kissé, amikor az ócska Mercedes kigurult ka­punkon. Naivul hittem ebben a mosolyban, mégis, amikor Kati újra Tamással akart kocsikázni, cukrot szórtam a Mercedes tankjába. Tamás fújtatott, mint egy ló, de en­gem nem gyanúsított Ez nem is érdekelt, mit bántam én Tamás haragját! Kati ér­dekelt csak, és ő nem értett az egészből semmit. Mindenesetre annyit elér­tem, hogy Kati szakított Ta­mással. Sajnos, Tamás neve bekerült a füzetbe, csókja már meg voit örökítve. El­határoztam: Tamás után én következem: legközelebb az én nevemet fogja beírni! Ezernyi trükkel próbál­koztam. Névnapjára virág­gal kedveskedtem: igazán örült, puszit is kaptam, de mit ér a pus?»? A csók és a puszi két világ. Különben is: Kati a puszikat nem jegyezte... A kis füzetet, (amit Kati a zongorájukba rejtett, nem sejtve, hogy én tudom titkát) izgatottan la­pozgattam mindennap, ret­tegtem attól, hogy valaki megelőz. A tragédia hamarosan be­következett: Tamás neve után egy új név bukkant elő, egy idegen csókjának bizonyítéka. Ez már elvi­selhetetlenül fájt. Kétségbe­esésemben radikális megol­dáshoz folyamodtam, amely meghozta az eredményt: ne­vem bekerült Kati füzetébe! Én írtam bele. Sárhöii Gébet közepétől technikája is meg­változott. Temperával fes­tett, világos színekkel (Szür­ke a Duna, 1935; Esernyők, 1939; Kerti pad, 1949). Másik kiapadhatatlan ihletője a családja volt (Anya, 1935; Zsuzsa a falóval, 1937; Zsu­zsa' az ajtóban, 1931; Anya és lánya 1944.) 1937-től 1960-ban bekövet­kezett haláláig Főiskolai ta­nárként egész generációk­nak vollrt nagyrabecs-ült mes­tere. Munkásságáért kétszer kapott Kossuth-díjat, s el­nyerte a Kiváló Művész cí­met. A szeretett Zebegény kis temetőjében helyezték örök nyugalomba, híven egész éle­tére jellemző, tartózkodó szerénységéhez. Kis háza és műterme ma múzeum és a magyar művészet rajongóinak zarándokhelye. B. I. Rajz­díjasok A Nemzeti Színházban a társulat titkos szavazása alapján — Kubik Anna és Bubik István kapta meg a Rajz János-aiapíitvány 1983. évi díjait. Rajz János Kossuth-díjas kiváló művész 1976-ban tett 100 ezer forintos alapítványt azzal a céllal, hogy ennek az összegnek a kamatát minden év végén titkos sza­vazással ítélje oda a társu­lat a színház egy nő és egy férfi színészének. Az alapít­vány szerint a szavazóknak figyelembe kell venniük az előző évadban bemutatott, de sikere miatt a szavazás évadjára is áthozott színda­rabokban nyújtott kiemelke­dő művészi alakításokat. Az alapítványt nemcsak fősze­replő, hanem mellékszereplő is megkaphatja, mert nem a szerep tartalma, hanem an­nak művészi megoldása az irányadó. A díjat elsősor­ban fiatal, 35 évnél nem idősebb művészek kaphat­ják. Kubilk Anna és Bubik István kiemelkedő alakítását a közönség egyebek között Shakespeare Rómeó és Jú­liájában, illetve Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjé­ben láthatta. SOMOGYI NÉPLAP A csók

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents