Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-01 / 283. szám

Labdarúgó MB i Átrendeződő erővonalak A hét végi fordulómul be­fejeződtek az őszi küzdelmek a labdarúgó NB I-ben. Az SZOT pályaépítési akció Hárman kaptak támogatást Somogy ból hárman kap­tak támogatást a SZOT pá­lyaépítési akció keretében, amelynek eredményhirdeté­sére a közelmúltban került sor. összesen nyolc üzem, vállalat kollektívája nyúj­tott be tervezetet, illetve ho­zott létre sportpályát az idén. A KapospLast 30 ezer forintos támogatást kapott az asztalitenisz-csarnok épí­téséhez, a csurgói szakma­közi bizottság és az L sz. általános iskola 20 ezer fo­rintot tornaterem bővítésére, a bogláriellei kertészeti szakközépiskola szintén 20 ezer forintot szabadtéri sportpálya építésére. A .díjazott pályázatok mel­lett meg kell említeni kait is, alak önerőből Javí­tottak sportolási körülmé­nyeiken. Ilyen példáüT a sió­foki postai gépjárműtelep, a somogybábodi termeíőseö- vetikezet, a kaposvári víz­gazdálkodási társulás, a ba­latonszentgyörgyi Érdért vállalat 11 számú telepe és a barcsi 525. sz. ipari szak­munkásképző. A megyében elkészült lé­tesítmények építésében 2500­an vettek részt, a társadalmi munká összértéke pedig 2 millió 600 ezer forint volt. A létrehozott létesítmények összértéke 8 millió 600 ezer forint. Röplabda NB II A SÁÉV bravúrja Tabu SÁÉV SC—TABI VIDEOTON 3.4 (13, 9, 11) SAÉV: Török, B. Nagy, Nagy Z., Farkas, Barcsa, Je­nek Csere: Döbörhegyi, Ko­vács. Edző: Török Tamás. Tab: Barczi, Patakfalvy, Horváth G., Schmidt, Máté, Gáspár. Edző: Horváth Gá­bor. Nmer Mfcesedéssel küzdött a vendég SAÉV a bajnokság élén álló Hab otthonában, s a bosszú labdamenetekkel tartatott, küzdelmes mérkő­zésen — melyet mindvégig a ütguratív játék jeüemzett — a jobb csapatmunka döntött a kaposváriak javára. Jók: B. Nagy, Nagy K, Farkas, illet­ve Barczi, Patafcfaivy. Tab ifi—SARV ifi 3:2 LENTI—K. DÓZSA 34 K. Dózsa ifi—Lenti ifi 34 BALATONI HAJÓZÁS— ELGEP SC 34 (7, 8, W B. Hajózás: Sudár L, Tóth, Sudár P^ Mátyók, Lócsi, Tyukos. Csere: Balázs, Hor­váth, Végh, Molnár. Küzdelmes, Jó színvonalú összecsapáson idegenben is nyerni tudott a siói oki együt­tes. B. Hajózás ifi—Élgép ifi 34 Női mérkőzések: ZALAEGERSZEGI V IZZÓ— KASI 3:2 (t, —10, 12, —10,9) KAST: Marek, Balogh, Mo­nok, Horváth, Botka, Varga, Csere: Szabolcsi, Sass, Papp. Edző: Kökényest Péter. sebb meglepetést, hiszen ji lenleg a 9. helyen tanyázik. A Volán — bár a rajt után szerzett néhány meglepetést — elfoglalta az utolsó he­lyet: azt, amelyet az indu­lásnál is a legtöbben megjó­soltak. Bár bentmaradása nem reménytelen, ez az együttes van a legnehezebb helyzetben. Az MTK-VM, a Pécs és a Haladás igyekszik minél tá­erővonalak Jócskán átrende­ződtek az 1982/83-a* bajnoki évhez képest. Óriási meglepetés a Fe­rencváros példátlan gyenge rajtja, amely sokáig az utol­só helyre süllyesztette a pa­tinás klub együttesét. A zöld-fehérek az őszi hajrára megemberelték magukat, így sikerült felkapaszkodniuk a 12. helyre, azaz a középme­zőny közelébe. „így múlik el a vOág dicsősé­ge” — mondhat­juk a tavsiyi ezüstérmes Idei szereplésére. A másak jelentős változás — de ez már pozitív irá­nyú — a Video­ton teljesítmé­nye. Tavaly közei veit a kieső zóná­hoz a szebb na­pokat is megéit gárda, az idén pedig (jórészt változatlan j-áté- koeállofnárvnyal) az őszt az első helyen zárta, jobb gaUoülömbséeével a. Bp. Honvéd előtt. A budapesti pá­ros-fehéreik. vi­szonylag egyen­letes teljesít­ményt nyújtot­tak, s a legkeve­sebb gólt kapták a mezőnyben. Az Ű. Dózsa ragyo­gó nemzetközi kupaszereplése és a jelenlegi harmadik helyezése is jelez valamit Mindössze egy pont választja el az előtte állók­tól, így a tavasszal eséllyel pályázhat még csillogóbb éremre is. Csalódást okozott a tavalyi bajnok RábaETO eddigi sze­replése. Bár csatárai a leg­több gólt lőtték, védelme erősen „gólveszélyesnek” bi­zonyult, s ez is oka, hogy erejéből csupán hat győze­lemre és ugyanennyi döntet­lenre futotta. A Tatabánya, a Vasas, a Csepel és a ZTE teljesítménye tőbbé-kevésbé megegyezik a korábbi évben nyújtottál, egyik csapatnak sem sikerült jelentősen javí­tania. A két újonc közül a Szeged szerezte a kelleme­volabb kerülni a kiesőhe­lyektől. Eddig sikerült nekik, s jelenleg három pont az előnyük a 10 pontos, 15. he­lyezett Diósgyőr előtt. A Nyíregyháza tavalyi tizedik helyét ezúttal aligha tudja megismételni, legfőbb célja csupán a bentmaradás kihar­colása lehet A diósgyőriek egykori dobogós helye már csak a múlté, sőt a tavalyi 9. helyezés is. A Volánnal egyetemben ők állnak a kie­sőhelyen, s teljesítményük­ben jelentős javulásra lesz szükség, ha nem akarnak búcsúzni az élvonaltól. Külö­nösen csatárjátékuk gyenge,' hiszen a 15 mérkőzésen mindössze II gólt lőttek. Gy. L. TEKE NB II (10, 12, 13) K. Dózsa: Búzás, Vidék, Gál, Horváth, Stemóczky, Fehér. Csere: Ijjas, Mánál, Schon. Edző: Zádor Tibor. Lentiben. Játszották a talál­kozót, amelyen a kaposváriak csak megszorítani tudták a jelentősen megerősödött ha­zaiakat Kétórás, változatos. Jó Já­tékot hoosó összecsapáson a hazai pálya edényeit élvező, mindeddig veretlen listaveze­tő csak nehezen tudta meg­szerezni a győzelmet a ka­posvári sportiskolásak éflen. Jó: az egész csapat Zalaegerszegi ifi—KASI tft 34 — Nemzetközi „A” kate­góriás kézilabda-játékveze­tői vizsgát tett a balaton- főüdvári Exptress-tábor igaz­gatója, And árka Sándor, aki a kecskeméti Schóber Ottó­val fújja párban a sípot Ilyen magas minősítésű já­tékvezetői »páros hazánkban jelenleg mindössze öt talál­ható. PÉCSI VM—TAB1 VIDEOTON 3U Tab: Nagytté, Ángyén, Guzmics, Angyal, Szabályáé, Szabó. Csere: Mizerák. Ed­ző: Nagyné Garas Gizella. A jöbban ütő Játékosokkal pályára lépő vendégek meg­érdemelten nyertek a tartalé­kos hazaiak eHen. Érdemes odafigyelni! 10 FÉLE NŐI BLÜZBŐL VÁLOGATHAT — AMÍG A KÉSZLET TART = j/ó j féláron a Kaposvár, Noszlopy G. utcai Olcsó Aruk Boltjában. DD. RÖVIKÖT KERESKEDELMI VÁLLALAT __________________________________(78117) M indkét somogyi MB 13-es csapat bajnoki pontokért lé­pett pólyára, a ezúttal is csak az itthon. Játszó vette siker­rel az akadályt A Kaposvári Közlekedési SE még a régi nevén, hazai környezetiben fektette két vállra a Bakony Vegyészt, míg a Kapcemérői Spartacus Mosonmagyaróvá­ron maradt alul KKSE—BAKONY VEGYÉSZ 6:2 (20594981) Somod! 482—SzőBás 466 Vétfi 454—Szőke 408 Lőczá 466—Rieth 460 Ládonyi 4SI—Németh 04 Békker 374—Habi 426 Varga 432—Kozma 403 Az utolsó előtti mérkőzésre került sor az idén. A továb­biakban Közút SK néven szereplő kaposváriak ellen a veszprémiek jól teotetták magúkat, s csaknem 2600 fás tefjerítményt érték el. A hazaiak közül a könnyebb pályán Somodi, Lóczi és Végh, a nehezebben Ládonyi teljesítménye érdemel dicsé­retet. MOFÉM-VASAS— KAPOSMERŰI SPARTACUS 64 (2423 4375) Hotffman 491—Horváth 396 Nagy L. 410—Alkony! 414 Scheider O. 403—Mucsd 391 Mésztén yi 379—Prekácza 398 Scheider F. 412—Mettner 367 Nagy L 410—Hász 409 A műanyag borítású új pá­lyán a (somogyiak nem talál­ták tel magukat, igy a ha­zaiaknak mérsékelt teljesít­mény is elég volt a győze­lemhez. A kaposmérőiek kö­zül ezúttal épp azok nyúj­tottak keveset, akik koráb­ban idegenben rendre pont­szerzők voltak. CirOKEKKSKEDELMI VALLALAT felvételre keres — számlái ró gépiiét, — egy 86, kereskedelmi szakképesítéssel rendelkező Martit irakiadéi munkakörbe. A Maróit ■wmttakörBk betöltéséhez enköfcsi blxo- nyítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Dunántúli CSpdkereskedelmd Vállalat kaposvári lerakat*. Széchenyi tér 4. (7*103) HÍREK DECEMBER u_ CSÜTÖRTÖK Elza A várható időjárás: Fotylaiáá—* a felhőit vonalasok, mámettev« „ipádé* Bem lese. A gyakran ért*, MOtAObé vihara* éexak nyugati, majd éseakfceleti mái átmmeZSeg kJ ssé mérséklődj)*. A legmagasabb nappali hömérsriáet esMIMk kön tnfiiim 1 és plüss S fok körött alakig. — Kiosztották a Radnótt­díjakat a győri költészeti bóennáilé alkalmával. A fődí­jat Lator László költő kap­ta, az előadóművészit Sin- kovits Imire; irodai rmiszín- pad-vezetői tevékenysége el­ismeréseként Radnóti-díjjal tüntették ki dr. Klujber Lászlót, a kaposvári Tán­csics gimnázáuin tanárát. — FÉNYKÉPEZÉS ÉS LA- TASKULTÜRA címmel be­szélgetett Balogh Ferenc, a neves békéscsabai fotómű­vész és Hirka Mónika csur­gói festőművész a Kaposvá­ri Mezőgazdasági Főiskola hallgatóival, közös kiállítá­suk alkalmából. A somogyi klub és a fotókör a taxzasz- szal gyakorlati bemutatóra hívta meg a két művészt. — Somogyiak to nyertek a fogyasztók díjára szavazók közül. Két kötcseinék és egy kaposvárinak kedvezett a szerencse. Takarót, ajándék­csomagot kaptak a Nagyitó szerkesztőségéitől. — Dísznövényekből és fa­csemetékből az idén mint­egy 12 millió forintnyi érték­ben szállít tőkés piacokra a Siófoki Állami Gazdaság fa­iskolája. A nyugati export idei árbevétele mintegy 3,4 millió forinttal haladja, meg a tavalyit. 90 évvel ezelőtt. 1893. december 1-én »««letett, ém 1938-ben, 4C éve* korában balt meg Ernst Toiler német drámaíró és költő, a német expresszionizmus egyik ki­emelkedő alakja. Harcolt az első világhábo­rúban, később azonban hábo­rúellenes propagandát fejtett ki, ezért bebörtönözték. A háborús években kerül* kö­zel a munkásmozgalomhoz. A Németországi Fttggetien Szocialista Párt (USPD) tag­jaiként részt vett az 1919-es Bajor Tanácsköztársaság har­caiban, és a tanács elnöke Ifl volt. A Tanácsköztársaság vérbe fojtása után ötévi bör­tönbüntetésre ítélték; 1933- ban az Egyesült Államokba emigrált, ott lett Öngyilkos. Várfogsága idején, a ma­gány, a rabság és a focra- daftom sikertelensége miatt érzett csalódásának hatására érlelődött meg benne legtöbb drámája; ezekben az egyén és a tömeg viszonya, a for­radalmi terror és a fegyve­res harc a központi kérdés. — Airtóbnsz-megráJlóhely településenként átlagosan 3,9 van Soimoigyban. Egy meg­állóhelyre 277 lakos jut A megyében levő 1613 kilomé­ter hosszú közúthálózatból a Volán buszai 1516 kilométe­ren járnak menet rendsze-. rűen A.z átlagos munkanapi járatezám 26. Bírósági tárgyalás a márkoshegyi bányaszerencsétlenség ügyében Az Esztergorni Megyei Bí­róság — mini elsőfokú bí­róság — Tatabányán meg­kezdte a mánkushegyi bá­nyaszerencsétlenség ügyének nyilvános tárgyalását. A Ko­márom megyei Főügyészség vádemelése alapján meg­kezdték a vádlottak, a szak­értők és a tanúk kihallgatá­sát, a bizonyítási eljárás* követően ma hangzanak el a perbesaédek. — Sartre drámáját, az AJ­toma foglyait rendezi ven­dégként a békéscsabai Jókai Színházban Ács János, a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője. A bemu­tató december 16-án lesz. — A BALATONNAL FOG­LALKOZIK nyolc oldalas mellékletében a Magyar Horgász legújabb száma. A cikkírók elemzik a vízminő­ség-védelem eredményeit és terveit, szólnak a közvetlen tennivalókról is. — Kigyulladt az általános iskola tornaterme tegnap Baiatonkeresztúron, az oüaj- kályha műszaki hibája miatt. A tüzet a siófoki tűzoltók oltották el. A kár 82 ezer forint. — Kézimunka-kiállítás nyílt tegnap délután az öre­gek mezöcsokanyad otthoná­ban. A nyugdíjasklub ren­dezvénye már az első nap nagy érdeklődést keltett. — A Hollandiába szóié küldeményeket a Magyar Posta ismét fölveszi, mivel véget ért Hollandiában a postások sztrájkja. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 4. *11-510 — Csökken • bales etek száma a gabonái parban. Az elmúlt tíz évben mintegy 70 százalékkal kevesebb bal­eset történt a malmokban és a keverőüzemekben, és ax idén is további javulást ér- tek rí. Egész sor műszaki intézkedés javította a mun­kabiztonságot. Négy év alatt 50 százalékkal nőtt például a zsákológépek száma. — ÜJ szigetelőanyag a győri Graboplastból, bajái erőből teremtik meg a Máfgra nevű szigetelőanyag nagyüzemi gyártásának fel­tételeit a Graboplast győri pamutszövő- és műbőrgyár-; ban. A gyártóberendezést » vállalat tervezőgárdája konstruálta, s kivitelezéséi hazai anyagokból ugyan­csak a gyár szakembered végzik. Üzembe helyezésével lehetőség nyűik arra, hogy évente 1—1,5 millió négy-, aetméter készüljön a hídpá- lyák, aluljárók szigetelésére alkalmas anyagtól. _ A «ttWtogylSrBM Wtoe Mg£ Tm 1,63. december 4-én de. 9— 10 ára között a központi gépte­lepén munka- és erőgép-árve­rezést tart. (iai02> — A Kaporvár és Vidéke Afész 19«. december 4-én, vasárnap II őrá tél nüJcuMsünnepeéget rendes a Ktllián György Ifjúsági Ház­ban, melyre szeretettel várja dolgozóit és gyermekeiket. (m«o — Bevásárlónapi ajánlatunk! import kamasz-szabadidöruhu (490 Ft), íérfi-szabadidöruh* <M0 Ft) érkezett a Somogy An»-j has iav&iMicmtwnwtoyaza. amtm Jelenet a Ferencváros—Rába ETO mérkőzésről

Next

/
Thumbnails
Contents