Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-28 / 304. szám
fl RÁDIÓ ÉS fl TV KflRflCSOHYfl (Ki)kapcsoltam Számomra létkérdés a munka Beszélgetés Ktujber Lászlóval képládámat, ha zavart a karácsonyozásban. Jó műsor a csend. Még jobb volt e tavaszkarácsonyban egy zselici kirándulás. Mivel azonban be-benyomtam a gombot is, vannak benyomásaim a Televízió karácsonyi műsoráról. Például ez: a műsorszerkesztés ezúttal a zenerajongóknak, a kutyabarátoknak és az egyiptológia hódolóinak kedvezett. Magánstatisztikám szerint a zenebarátok a három nap alatt tíz adást élvezhettek < a legváltozatosabb műfajokban: koncerttől a musicalig. Azaz: élvezhették volna, ha szombaton Britten — zsámbéki romtemplomban felvett — Karácsonyi éneke nem ütközik Csajkovszkij muzsikájával a moszkvai Nagyszínházból, ahonnan a Hattyúk tavát közvetítették felvételről; S hogy szavamon ne fogjanak, folytatom a karácsonyi leltárt. Eb ura a tévé: a Közös kutya című magyar produkció, a Fekete fülű fehér Bim — szovjet film — és A hét is felvonultatott néhányat négylábú barátainkból. Nem maradok adós az „egyiptomiakkal” sem: szombaton A fáraó, vasárnap A hétben a luxori sír magyar feltárói, illetve Cleopatra ... Statisztikán kívül csak annyit, hogy Izmény betlehemeseivel kétszer találkoztunk. Sütő András Kis ember születik című tévéjátékában, illetve A hétben. Nincs karácsony Izmény nélkül. A leltár után néhány mondat a műsorokról. A zenei adásokból legkellemesebb élményem egy szegedi produkció. Adolphe Adam A nürnbergi mestermunka című kisopera, amely ajándék volt a nézőnek. Csak biztatni tudom a szegedi stúdiót, hogy használja ki a helyi operatagozat kiváló képességeit és szerencséltessen minket máskor is hasonló élményben. Ez a vígopera, mely a Hoffmann meséi első felvonására rímel: itt Cornélius mester, ott Coppé- lius ügyködik, de minden jóra fordul. Rendkívül jól épülnek a muzsikába a szerkezetek hangeíí’ektusai, s kitűnő az operatőri munka. Azt hiszem, csak a Budapesti Fesztiválzenekar hétfői koncertje kelteti nagyobb érdeklődést, miután a legutóbbi Stúdió ’83 adás jó (hosz- szú) reklámot csinált a zenekarnak. S higgyék el, Dolly (Barbra Streisand) mókázá- sánál az 1-esen kacagtatóbb volt a 2-esen Kocsis Zoltán kalauzt ténykedése a Strauss- mű alatt! Elszalasztott lehetőségnek A gyerekek még nem szavazta! Az irodalom-, színház- és zenekedvelőknek szánt úgynevezett rétegműsorok mellett a rádió szerkesztői — mint ünnep idején oly gyakran — ezúttal is számos magazinnal igyekeztek szórakoztatni. Több olyan — a karácsony hangújához is illő — összeállítás szerepelt elsősorban a Kossuth adó programján, amelyet egyaránt élvezhetett a tudományok és a .művészetek mélységeiben ritkábban forgolódó és a ne- ■nezebben emészthető táplálékokhoz is szokott ember, mivel a riporterek, szerkesztők sohasem tévesztették össze a tartalmakra összpontosító igényességet a beavatottak nagyképűségével. A tömegtájékoztatási eszközök ilyenkor gyakrabban szólnak a gyermekekről és az öregekről. Nos, ebben a szellemben fogant a Gyertyagyújtásig című, gyermek keknek küldött ajándékműsor szombaton délután. Meseszép két és fél óra volt ez, hála érte elsősorban Schütz lla kedves, könnyed gügyögés nélküli műsorvezetésének; Weöres, Tarbay, Zelk, Nemes-Nagy Ágnes sziporká- zóan szellemes versei, Andersen, Salten vagy Benedek Elek meséi, Vivaldi, Mozart és Bródy János szerzeményei elhitették velünk: kiegyensúlyozott, eszményi világban járunk-kelünk, hogy azután villámcsapásként érjen bennünket egy kisgyermek vallomása: a felnőttek csaknem tétlenül nézik a fegyverkezést, pedig „mi nem akarunk meghalni”. Erről jut eszembe: ők még nem szavaztak az „ügyben”... Hogy miért? Erre is kaptunk választ a műsorból „A felnőttek nem kíváncsiak a gyerekek véleményére, azt mondják, csak akkor beszéljünk, ha kérdeznek ...” Egyszóval: nem vagyunk még mindenben igazán demokraták ... Jevgenyij Nyesztyerenkó- nak, az evezred basszistájának, úgy tetszik, más a kapcsolata a legkisebbekkel. Vasárnak délelőtt felvételről lehettünk tanúi a magyar gyermekekkel szervezett találkozójának a rádió egyik stúdiójából. Glinka és Muszorgszkij dalai, Rossini és Gounod operáinak részletei most is remek élményt adtak előadásában, s a beszélgetés során végre igazán „emberközelből” ismerhettük meg ezt a végtelenül szerény, mélyérzésű művészt. Hatásosabb zenei propaganda volt ez, mint a gyermekrádió műsoraiban olykor hallható, tapasztalt felnőttek szellemi teherbírását is a végső határig próbálgató előadások vagy rejtvényműsorok. Természetesen a felnőtteknek is jutott a kellemes-tanulságos magazinokból. A gyertyagyújtás utáni órákban Karácsonyi albumban lapozgathattunk Sebestyén János segítségével: találtunk benne ünnepi recepteket Bulgáriából, és hírlapi krónikákat a háborús idők szegényes karácsonyairól, gyönyörködhettünk Jean-Pierre Rámpái fuvolázásában és Rosita Lhe- vinne zongorajátékában, és — részint a kellemes összekötő szöveg segítségével — ismét, de talán először igazán rádöbbenhettünk arra: a boldogságnak nem az egészség, nem a felhőtlen családi légkör, s nem is a jó állás a legfontosabb feltétele, haéreztem a Háry János rajzfilmet. A humor és a kaland, e két éltető elem hiányzik belőle. Az alkotók sem azt nem vállalták, hogy elszakadnak Paulini Béla és Harsány! Zsolt szövegkönyvétől, sem azt, hogy betű szerint követik. Néhány figurával ugyan megkurtították — kár Marci bácsiért! —, de Garay János szellemét nem sértő kalandokkal nem dúsították a forgatókönyvet. A rajzos megoldásokkal, azt hiszem, elégedettek lehetünk, kivétel Ebelasztin stílustörő figurája. .. Kodály Zoltán zenéje mentette, ami menthető. A kutyák közül Bim, a fekete fülű, tetszett legjobban. Mostoha sorsa facsarta szívünket. Hátha egyszer azt is megérnénk, hogy egy filmre való cselekményt nem két részben csinálnának meg a szovjet filmesek! Mert most is: cselekményből csak a második részre jutott. El ne feledjem, volt egy Krúdy-film is. A Tizenhat város tizenhat lánya. E bár éppen a két főszereplő szűz volt csúnyácska, azt hiszem, hogy az ilyen kosztümös tévéfiimek iránt változatlanul nagy az igény. Az e könyvelői kurzusnak nem tárgya: fedezet is van-e rájuk. L. L. kerül a hitelesítöpad amelyek a kőszínház munkáját jellemzik, másrészt itt a „semmiből” teremtődik valami produkció, s ez a fajta alkotás számomra különleges érték. Legfőképpen pedig azért szeretem csinálni, mert hihetetlenül nagy erőt látok az amatőrmozgalom közönségformáló hatásában. — Hogyan hat a színjátszás a diákok egyéniségének fejlődésére? — Ügy látom, a színpadi munka igen sokat segít a fiataloknak, hogy önmagukat fejlesszék,' hogy megtanuljanak mozogni. A színjátszó gyerekek aktívabbak, kezdeményezőbbek. Megismerik az adás örömét. Aki itt tag volt, az a későbbiek során is folytatja az amatőr színjátszói tevékenységet. Épp most dolgozom azon, hogy összegezzem munkám pedagógiai tapasztalatait: tanulmányt írok az amatőrszínjátszó mozgalom közösségfejlesztő hatásáról. Emellett természetesen azt is fontosnak tartom, hogy a különösen tehetséges gyerekeket a pályára segítsem. Sokan felvételiznek közülük a Szín- művészeti Főiskolán, és büszke vagyok rá, hogy a növendékeim közül senki sem esik ki az első rostán, jó néhány pedig sikeres felvételi' vizsgát tett, sokan közülük már hivatásos színészek. — Idestova huszonöt éve végzi ezt a munkát Sosem érezte még, hogy belefáradt? — Még soha. Igaz, hogy a próbákon adódnak gondolt, olyankor kiabálok; igen kemény vagyok a gyerekekkel. De másképp nem is lehet eredményt elérni. Számomra létkérdés, hogy a diákjaimmal dolgozzak. Ez kiteljesíti az életemet, ettől lesz teljes a pedagógiai munkám. Mindig meghallgatom a fiatalok ötleteit, közösen dolgozunk, így aztán én is sokat tanulok tőlük. Megismerem világukat tudok tizenhat éves fejjel gondolkozni. Amíg lesznek ötleteim, csinálni akarom, mert ez kiteljesíti az életemet T. K. „Zöld fenyőfán kigyúltak a gyertyák." Múzeumba A győri költészeti biennálén a Radnóti Társaság és a Győr megyei Tanács dr. Kluj- ber Lászlónak, a Táncsics Diákszínpad vezetőjének ítélte az irodalom népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért a Radnóti-díjat. Ebből az alkalomból kértük, beszéljen színjátszórendezői pályafutásáról, munkájáról. — Diákkoromban én még nem foglalkoztam színjátszással, ebbe a mozgalomba 1959- ben kapcsolódtam be, amikor Felső- bogátpusztán tanítottam. Alakult ott egy népi amatőr együttes, s én lettem a vezetője. Akkoriban még játszottam is, például a Ludas Matyiban. Egy év múlva elvégeztem egy színjátszó-rendezői tanfolyamot. 1961-ben Kaposváron egyesült a textilműveknél működő két amatőr színjátszócsoport, s én kerültem a később Fonómunkás Kisszínpadként ismert társulat élére. Első sikerünket 1967-ben arattuk, amikor elnyertük a kiváló együttes címet. Később a Kisszínpadot Vértes Elemérnek adtam át. — Mióta dolgozik a Táncsics Diákszínpaddal? — 1975-ben vettem át a vezetését; akkor már tizennyolc éve működött. Annak ellenére, hogy nem vagyok magyarszakos, igyekeztem minél jobban elmélyülni az irodalomban. — Tizenkét éve „A" kategóriás rendező. Sosem gondolt arra, hogy főhivatásúi válassza ezt a munkát? — Többször megfordult ez a fejemben, de aztán csak maradtam. Ennek sok oka van. Egyrészt az, hogy egy ilyen kisebb együttesnél is megtalálhatók minden olyan tevékenységnek az elemei, „téved”, akkor bekapcsoltuk a mérőeszközt, s hamar kiderítettük az igazságot. Pontos, megbízható szerkezet, a korabeli legjobb német villamossági alkatrészekből készült — Mit tudott ez a mérő- pád? — Korábban a gödöllői mérőgyárból kikerült órákat mérték be vele, illetve hitelesítésekhez használták. Egyszerre tíz darab háromfázisú és negyven darab egyfázisú mérőóra ellenőrzésére volt alkalmas. — Hogyan született meg az ötlet, hogy múzeumba kerüljön? ■— Kaposvárról már több villamossági alkatrészt, eszközt küldtünk a villamosiparági gyűjteménybe Budapestre. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület nemrég a gyűjteményből állandó kiállítást szervezett Budapesten, a Kazinczy utcában. Ott a hazai villamosipar fejlődésének történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. A múzeum szívesen fogadta felajánlásunkat, főként, hogy a közeljövőben a mérőeszközök fejlődését akarja bemutatni. Ottjártunkkor a kirendeltség dolgozói az utolsó kaposvári karbantartást végezték az öreg szerkentyűn. B. J. Az Országház kupolacsarnokában ezen a karácsonyon is a „zöld fenyőfán ki gyűl - tak a gyertyák, kispajtások örvendezve körös-körül járják”. .. Vasárnap délelőtt kezdődött és két napig tartott a szokásos program, amelyre négy csoportban összesen mintegy 3000 kisdobost és úttörőt — a gyermekmozgalomban élenjárókat — hívtak, vendégül. Immár három évtizedes hagyománya van nálunk ennek a parlamenti fenyőfaünnepségnek. Alapgondolata mindig a gyermekeket meg a minden jóakaratú embert övező szeretet — és ami ma még drágább: a béke. Amiért néhány nappal ezelőtt tíz- és tízezer ifjú meg felnőtt tartott demonstrációt a Parlament eűőtt, amiért téli ülésszakán az országgyűlés is kifejezésre juttatta állásfoglalását — a békéért: azt már az ünnep első napján egybegyűlt népes gyereksereg öröme, vidám hangulata valósággá varázsolta az ország első hasában. Ezért az örömért, a békességért, a nyugodt holnapért minden felnőttnek mindent meg kell tennie — mondták egymás között a kispajtások kíséretében levő szülők, nagyszülők, ifjabb és idősebb ßel- nöttek. A kupolái ünnepség — amelyhez fogható parlamenti karácsony sehol nincs a világon — nálunk az ország legnagyobb feldíszített fenyőfájához kapcsolódik. Ezúttal 10 méternél jóval nagyobb a kék- és piros- nyakkendősök fenyőfája. A veszprémi erdőgazdaságból szállították ide. Száz kjskatona dolgozott a felállításán, gazdag és csillogó feldíszítéséért pedig munkásközösségek, szocialista brigádok sokasága vállalt-végzett társadalmi munkát. Az ő képviselőiket is vendégül látták a vasárnapi vidámságon. A zenés, játékos főműsor alapötletét most az idei Ki mit tűd? adta: felnőtt és gyermekszereplők vetélkedtek ügyességből, ötletesség- ből — mókával, kacagással. És mindenki győztes lett: élményekkel gazdagodott. Az örökifjú Hadics László — télapó megszemélyesítője — csakúgy, mint a mókamester Gálvölgyi János, a színpadra lépő Mikó István és Halász Judit, Bojtorjánék, Zsoldos Imre és kisegyüttese, Rodolfó és Feed bohóc, sokféle zenekar és természetesen minden gyermek. A kiegészítő programokban nagy síikéinél szerepeltek a Kaláka, a kórsad Pantomim és a Dolly Roll együttes tagjai. Űfttörővasutasoik közreműködésével a kupolában felállított alkalmi postahivatal megannyi képeslapot továbbított szerte az országba, hírül adva: megint békés, boldog karácsonyt töltöttek a gyerekek az Országházban. Az első program végén ismét szárnyra kelt a gyermekek dala: „Te szép zöld fenyő, köszöntünk mi téged, / hozz örömet mindnyájunknak és boldog újévet!” A Dédász városi kirendeltségének csoportvezetője rövid keresgélés után átnyújtja a ma már múzeumi fogyasztásmérő-hitelesítő'pad törzslapját. Megtudhatjuk róla, hogy az 1940-ben Székesfehérvár közművei részére készült szerkezet gyártója a Hajós és Szántó Rt volt. Barna József főmérnök több érdekességet is elmond: — Székesfehérvár után a siófoki áramszolgáltató lett a gazdája, majd a hatvanas évek végén került Kaposvárra. Akkor ugyanis Somogyból Pécsre költöztették ezt a hitelesítő szolgáltatást. Ha valaki panasszal fordult hozzánk, hogy az árammérője SOMOGYI NÉPLAP nem valami más, amit pedig hajlamosak vagyunk magától értetődőnek tekinteni: a béke. Erről szólott Máriássy Judit is tegnapelőtt, a Hétfő este mindenkinek műsorvezetőiéként, ezt sugallták a kiválasztott részletek Szabó Lőrinc, Örkény István és Slawomir Mrozek írásaiból, ezt Artur Rubinstein látszatkönnyedségével is megrendítő Chopin-játéka, s a többi sok zenei szemelvény. S az egész rádiós karácsony, mely többnyire újra a gondtalan békeidő szellemét idézte, de ugyanakkor a „vox humana” megfontoltságával figyelmeztetett is. Csak a híradásokban ne kellett volna azt hallanom, hogy Libanonban tűzharc volt, Olaszországban pedig emberrablás... L. A.
