Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-20 / 299. szám

Tanulás — munka mellett Táncos lábak a Nemzetiért Még élnek bennünk téves képzetek a felnőttoktatásról, sokan tartják azt a fiatalo­kat oktató iskola gyenge változatának, ahol az ifjú­korban elmaradt vagy elsza­lasztott tanulási lehetősége­ket pótolják. A felnőttek is­koláiban szerzett bizonyít­ványnak sokak előtt kevés a becsülete, mert — mint mondják — a papír mögött nincsen fedezet, vagyis iga­zi tudás. De hát hogyan is volna, teszik hozzá leeresz­kedő megértéssel, hiszen a felnőttoktatásba a nappali tagozatról kikerült gyenge tanulók kerülnek, akiket munka után, amikor már fá­radtak, rövid idő alatt kelle­ne megtanítani mindarra, aminek elsajátítására a nappalin több esztendő jut, Van igazság az ellenvetés­ben, de a summás megítélés mégis helytelen. Mert nem differenciál az iskolafokoza­tok szerint, és nincs tekintet­tel a dolgozók élet és ter­melési tapasztaataira, ame­lyen rendszerint megköny- nyítik az ismeretek megérté­sét, elsajátítását Megítélé­sünk szerint a felnőttoktatás alacsony színvonalában a gyerekek tanítása során ki­alakult módszerek mechani­kus átvételének is van sze­repe. Űjabban a téma tudomá­nyos kutatói arra intenek, hogy az elmarasztalás legna­gyobb hibája a felnőttkép­zés területének indokolatlan szűkítése, hiszen ide tarto­zik a dolgozók szakmai-po­litikai továbbképzése, a tu­dományos ismeretterjesztés, az idegennyelv-tanulás is. Ráadásul amíg számos or­szágban új utakat keres a felnőttek oktatása, tovább­képzése, nálunk ennek a te­rületnek nincs gazdája Pedig nálunk is elodázha­tatlan az új utak keresése. Ezt sürgeti az iskolarend­szerhez kapcsolt felnőttokta­tásban részt vevők nagy szá­ma is. Ebben az esztendőben a dolgozók általános isko­láiba 17 ezer ember jár, a középfokú iskolákba 101 ez­ren iratkoztak be, a felső­fokú tanintézetek felnőtt hallgatóinak a száma pedig 131 ezer. Vagyis negyedmil­lió dolgozó ül be az iskola­padokba, s ők a biztosítékai a társadalmi átrétegeződés folyamatosságának. A hazai felnőttoktatás jö­vőképének kidolgozása a tu­dományos kutatókra vár, akik ez idő tájt — összhang­ban más országok, például a Szovjetunió, Anglia, Ausztria idevágó próbálkozásaival — az integrált felnőttképzés ki­építése mellett törnek lán­Jóbot a sátán isten jóvá­hagyásával megfosztotta föl­di javaitól, gyermekeitől, tes­tét csúf sebekkel rútította el. ö türelmesen viselte a csa­pásokat, nem lázadt fel. Gyöngyössy—Kabay új film­jének hőse — zsidó birkás- gazda — egy másik törvény nevében lázad: utódot állít maga helyett, s nem nemzet­ségének véréből valót. Egy goi — azaz: nem zsidó — kisfiút vesz ki az árvaházból. Előrelátó, tudja, hogy örökö­seként csak olyan gyerek él­heti túl, aki keresztény hit­be született. 1943-at írunk .. Gyöngyössy—Kab->y ma­gyar—nyugatnémet közös vállalkozásaként készült új alkotása nem előzmények nélküli Nádasy l.aszta Éva dzsát Persze amíg ez meg- válósul, addig sem tétlen­kedhetünk. Az iskola sem, és maguk a felnőttek sem. Hogy mit tegyen az isko­la a továbbképzés érdekében, arra könnyű válaszolni. Leg­alábbis elviekben. Nos, elő­ször is tejesítményképes tu­dással vértezze föl az esti és a levelező hallgatókat, különben az itt szerzett ok­levél értéke tovább devalvá­lódik. Olyan színvonalat kel­lene elérni az iskolákban, hogy az oklevél vitán felül álló ajánlólevél legyen a munkavállaláshoz, tanús­kodva az illető szívósságá­ról, nem apadó energiájáról, hivatástudatáról. Ha majd ez<ek a tulajdonságok rej­lenek e diploma mögött, ak­kor ér csak többet a nappa­linál. Mindennapos gond a dol­gozók iskoláiban a hallgatók eltérő tudásszintje. Ehhez a tanárak egy része úgy igazo­dik sok éve már, hogy a kö­vetelményeket lejjebb szállít­ja. Pedig azokban az isko­lákban járnak el helyesen, ahol a pedagógusok az első heteket-hónapokat a tanítás kezdő szakaszának tekintik, amikor is a tananyag tudós- kodó előadása helyett előbb a kommunikációs készség fejlesztésére, az alapfogal­mak megismertetésére, a tananyagszerkezet jellegze­tességeinek felismertetésé­re és a tanulási technikák gyakorlására törekszenek. Hiszen így lehet csak a ta­nulást megszerettetni. Kétségtelen, hogy manap­ság a hallgatók jelentős ré­sze azért iratkozik be az is­kolába, mert a munkahe­lyén a személyzeti kinek-ki- nek tudomására hozza: be­osztásához ilyen vagy olyan végzettség szükséges. Cso­da-e, ha sokan csupán a papírért tanulnak? Nemcsak a hallgatók hi­báztathatok az esetleges ku­darcokért. Felelős az ottho­ni, a munkahelyi környezet vagy akár az iskola is, ami­kor magukra hagyja őket, ahelyett, hogy támogatást nyújtana, például a tanulá­si készség fejlesztésében. Hi­szen sokan a tanulás tech­nikáját, sikerre vezető forté­lyait sem ismerik. A felnőt­teknek nem kenyerük a rendszeres tanulás, a legtöb­ben csak a vizsga előtti na­pokban kezdenek elmé­lyedni a tananyagban. Pe­dig hát kampányokkal nem lehet tudást szerezni, csak szívós munkával. Nemcsak elszántság kell hozzá, hanem akaraterő, ami a szándékot tettek sorává, folyamatos cselekedetté nemesíti. A. 5116 vagy Révész László Látogatás című filmjével a dokumentumkategóriában mondott fontosat e témakör­ben. Ember Mária, Bruck Edith, Bárdos Pál önéletraj­zi művével alkotott fontosat. A Jób lázadása a játékfilm eszközeihez nyúl. Azt feltét­lenül el kell mondanunk, hogy a magyar vidék zsidó­ságának 1944-es tragédiáját ilyen líraiságga! még nem idézték föl. Egy kisfiú szem­szögéből éljük át ezt az ég bekiáltó történelmi gazságot; olyan gyerek nézőpontjából, aki számára a történtek ért­hetetlenek. A benyomások áradata zúdul rá napról nap ra. Fel kellene dolgoznia eze­ket; a paraszti udvar és ter­melési rend sajátosságait, a Ugrós vígan és pergelve önálló estet tartott szombaton a kapos­vári Latinca Sándor Művelődési Központ­ban a Somogy Tánc- együttes. Az első elő­adás bevételét a Nemzeti Színház épí­tésére ajánlották fel Igazolódtak a köszöntő sza­vai — dr. Szerényt János, a Szakszervezetek Somogy me­gyei Tanácsának vezető tit­kára a fenntartók nevében szólt —, a Somogy Tánc- együttes igazi közösséggé for­málódott s joggal részesült többször is olyan országos el­ismerésben, mely csak a legkiválóbbaknak jár. Száz­ötven fiatal — tanulók, dol­gozók — találja meg az ön- tevékenység művészi kifeje­zését e közösségben, melyet Mosóczi István, Németh Ág­nes, illetve Rónai Csabáné tánckarvezető és Oláh József zenekarvezető irányít. Tóth Anna, aki az összekötő szö­veget mondta el, szinte nem győzte sorolni sikereiket. Szombaton egyaránt képet kaptunk a gyermekcsoport, az utánpótlás és a felnőtt együttes ragyogó képességei­ről. Már az első műsorszám — Oláh és Mosóczi: Vígan — olyan nyitánya volt az est­nek, mely szinte megalapoz­ta hangulatunkat. Legénye- sen kemény, örömteli tánc, valaha közösséggé kovácsol­hatta a falu fiataljait. Aztán valóságos csoda következett: fehér inges, gatyás kisfiúk szinte széllel nyargalva olyan tüzesen rakták ki a nívódí­jas Rábaközi táncok lépéseit idősebb, szólótáncos „testvé­rükkel”, hogy a szívünk rez- dült bele. A cérnahangokon felhangzó hej-hoppok, a dob- t>antások nekünk arról is be­széltek, milyen jó az, ha egy együttes és egy iskola — a Tóth Lajos — összefog egy közös célért, mely a nevelés­ben is kamatozhat. Aztán zú­gott az erdő, meg a nádas a Nyírségi csapás előadásakor; mekkora erő volt abban, ahogy összekapcsolódtak a vállakon a férfikezek! Csil­lagokat rúgtak a csizmák, s számára idegen vallási rítu­sokat, a szexuális látvány ta­pasztalatát, a külvilág ve­gyes megnyilatkozásait. Neki azonban szerencsére csak az világos, hogy apára és anyá­ra talált. Talán túléli majd elvesztésüket Ami zavarja a fűm befo­gadását az éppen a látvá­nyossága: mintha ebbet: a Tisza vidéki falucskában folyton búcsú, kirakodóvásár, cirkuszi előadás lenne, s ha mncs, hát útra kerekednek, hogy zarándokhelyre vonul­janak. ízelítőt kapunk a ci­gányfolklórból is. A vallási rítusoknak pedig olyan soka­ságát látjuk, hogy nemcsak az a filmbeli kisfiú képtelen eligazudni. hanem mi sem: csak a sábeszig (szombat), a az izzadság gyöngyeit látva éreztük: igazgyöngyök, a teljesítmény verejtékcsöppjei. Kiss-Novák szerzeménye után Kiss-Foltin Dudanótája kö­vetkezett. Felderült a szín­pad a lányok piros-kék szok­nyáitól, táncukban benne volt az egykori kapások munká­tól való szabadulásának örö­me, s mégis valami feszült­ség áradt le a színpadról, mely akkor nyerte el értel­mét, amikor a legények is megjelentek: a lányok tán­cának dramaturgiai jelentése ugyanis az, hogy a leselkedő legényeknek járják, mintegy hívogatva őket. Pergett a műsor, nem ku- nyeráltak ráadás tapsokat a nézőktől; számukra maga a tánc volt a lényeg, ezt érez­tük. Oláh-Mosóczi Ugrását újra a gyerekek táncolták, egyetlen élő ostorrá lénye­gülve néha. Nagy „népünne­péllyé” vált a színpad, ami­kor a kislányok is megjelen­tek, s piros pörgő harangok­ká libbent a szoknya rajtuk. A nívódíjas, csallóközi erede­tű Jókai verbunkról Vitray Tamás modorában csak eny- nyit: „Hűha!” Egyre többször érzékeltük a koreográfia szellemességét és a humort is. A Galgamácsai leánytánc­ban viszont nemcsak a víg- ságot, hahem a méltóságot is éreztük, s az a gondolat fo­galmazódott meg bennünk, hogy ez a műfaj minden ér­zelmet képes tökéletesen ki­fejezni. Nem lehet nem meg­említeni a zenekar ragyogó közreműködését: a Tapsos című méhkeréki tánckar pél­dául a doromb, a bőgő, a dobocska ostinatóját, mely a férfitánchoz kitűnő alapot adott. A dél-alföldi táncok­nál pedig valósággal tobzód­nom kippurig (engesztelés napja) jutunk, aztán belefá­radunk, és koloncnak érez­zük a ceremóniákat. Ugyan­ilyen elméretezettek, fölösle­gesen ismételtek a kisfiú ne­mi „tapasztalatszerzésének” jelenetei is. Azt gondolom, a szerzői hármas nincs egészen’ otthon a parasztgazdaságban sem. Talán a katonaszöke­vény-motívum is csak azért kellett, hogy egy vérpezsdí­tő cigánytáncot eladhasson a film. Zenthe Terene gyönyörű fejű birkásgazda — alakítása sokáig nyomot hagy ben­nünk, akárcsak Trmessy Hédié. Zsörtölőd őseikben is szeretnivaló pér ők. Szubó Gábor szépen fényképezte a filmet, Jeney Zoltán zenéje pedig valóban hiányozna, ha nem hangzana fel. L. L tak a hangszerek; a szín egy Breughel-festmény képét mutatta. Ha személyessé válhat a tudósítód hangnem: a máso­dik részt vártam ft kozott iz­galommal. Itt ugyanis a ha­gyományos elemekt t sajáto­san modern szemlélettel szőt­te új minőségűvé Mosóczi István. A művészet feladata ugyanis nemcsak a hagyo­mány őrzése, hanem annak maivá avatása is, hogy itt és mosit nekünk, hozzánk be- széliafi! Ezért hiszek a Hej- tulipánozás némaságában, majd játékra buzdításában; a legények elérzékenyítően ta­karékos mozdulataiban, a lá­nyok felszabadultságában. A férfi és női szerepkör lénye­ge van benne ebben a hege­dűk kettős-hármashangzatai­Erdeklődéssel vettem ke­zembe Nagy László Hajdú- vitézek című új könyvét, amelyben a szerző a 16—17. századi hajdúkatonaság in­tézményét vizsgálja, bemu­tatva annak az egyetemes és a magyar hadművészet­ben elfoglalt helyét. Nagy László munkájának legna­gyobb értéke kétségtelenül abban a hatalmas forrás­anyagban van, amelynek segítségével eligazodott a jelenségek között. Mindez szerencsésen párosult a le­bilincselő, színes előadás­móddal, s így az olvasó­nak gyakorta olyan érzése támad, mintha mesterien megírt szépirodalmi alko­tást tartana a kezében. Könyve bevezető részé­ben a szerző szükségesnek tartatta felidézni, újraérté­kelni — Szamosközy Ist­ván, Istvánffy Miklós, Ta- káts Sándor, Komáromy András, Dankó Imre, Szabó István, Rácz István és fő­ként saját kutatásai alapján — a hajdúság kialakulásáról és átlalános jellemzéséről a felszabadulás előtti és utáni hazai történetírásban val­lott nézeteit. Nagy László meggyőző erővel mutatta be, hogy e rendkívül heterogén réteg képviselői többnyire nem szökött jobbágyokból, hanem inkább az elszegé­nyedett nemesifjak és pász­torok közül kerültek ki. A továbbiakban a szerző a királyi (vagy végvári) „hajdúvárosi”, magánföldes- úrí és a szabad hajdúk ka­tegóriáját elemzi, bemutatva a viitézilő rend kiváltságos állapotát, életmódját, sajá­tos társadalmi jogállását. Rámutat arra is, hogy a ki­váltságon* hajdúk telepítése eredetileg nem Bocskay el­képzelése volt, hiszen a I«. század közepén először a török, majd Mátyás főher­ceg vetette föl ezt a gondo­latot A hajdúság intézmé­nye tehát — vaflija a szerző — az ország három részre szakadását követően jött lét- cet amikor meggyengült a központi hatalom s érmék következtében képtelenné vált a belső funkciók ellá tására, így válhatott e katr naréteg a földesúri hst" maskodások eszközévé, i alkalmassá bizonyos „esem.! tői, a bőgő ünnepélyes kísé­retétől is széppé vált szám­ban. A Párosban pedig a párkapcsolat fogalmazódik tánccá úgy. hogy abban az egymásért küzdés is benne foglaltatik, egy „népi Amor” közreműködésével. Ugyanígy lelkesedtem a székely ver- bunkért is; aztán végre ked­vencem, a Leánytánc követ­kezett. A Pergetve a közös történelmi, társadalmi múlt jogán meríthet szomszédos nép hangzásstílusából is, így egyetemessé tágítva a művé­szet céljáról mondottakat. A koreográfiadíjas Ballada elő­adása erősítette bennünk azt az érzést, táncszínházként sem volna utolsó ez a kiváló együttes. őri funkciók” gyakorlására! A könyv legjobb fejeze­teit — megítélésünk szerint — a Szervezet, fegyverzet, felszerelés, valamint A haj­dúkatonaság fegyelme, er­kölcsi-politikai arculata cí­mű rész képezd, amelynek középpontjában a fegyver­nemi megoszlás, illetve an­nak vizsgálata áll: hogyan lettek a rémtetteitoről hír­hedt hajdúk a függetlenségi mozgalmak bajnokai. A könyv nem elhanyagolható erényei közé tartozik a haj- dűikiatonaság érzelmi és ér- dekmotiváciőinak árnyait bemutatása. Ez idáig eléggé elsikkadt más szerzők ha­sonló jellegű munkaiban. Pedig csak így válik érthe­tővé, hogy miért támogatták következetesen a 17. század első felében az erdélyi feje­delmek politikáját, s miért álltak az 1660-as évektől — a Habsburgok oldalára a törökellenes harcokban. A továbbiakban Nagy László — három évtizedes kutatómunkájának eredmé­nyeit felhasználva — a haj- dúkatonaság 1591—1699 kö­zötti harcait elemezte, külö­nös tekintettel a tizenöt1- éves háború (1591—1606), il­letve Bocskai, Báthory Gá­bor, Bethlen, I. és II. Rákó­czi György, valamint Thö­köly Imre küzdelmeiben be­töltött kimagasló szerepük­re. A szerző figyelmét azon­ban nem kerülte ed a 17. századi társadalmi-, politi­kai- és gazdasági viszonyok, a hazai történeti fejlődés sajátosságainak felidézése sem. A szerző értékítéletét jel- rf, hogy egyaránt távol áll tőle a cficstelenítés és az egyoldalú eszményítés. így valóban reálisabb képet ka­punk az erdélyi fejedelmek intézkedéseinek gyakori el- lentmoindásaÉról, a 17. szá­zat* függetlenségi mozgal­mak jelentőségéről és a tő­rük kiűzésének körülmé­nyeiről. (Zrínyi HMÜ, BÍJ) Molnár László P. K. I. Gyermekrajz-pályázat A Magyar Vöröskereszt is csatlakozott a Vöröskereszt Társaságok Ligája és az Egészségügyi Világszervezet nem­zetközi gyermekrajz-pályázsatához, amelyet az egészséges és a rokkant gyermekek közötti kapcsolatok erősítése érdeké­ben hirdettek meg. A pályamunkákat 1984. március 1-ig kell eljuttatni a Vöröskereszt megyei, illetve budapesti vezetőségének. FILMJEGYZET | Jób lázadása Iesfcó László Kö NYVESPOLC Nagy László: Hajdúvitézek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents