Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
BESZÁMOLÓ UTÁN 25 éves a Latinos Sándor Kollégium Nyári szezonban üzemelő, őnállő konyhával rendelkező siófoki üdülőnk részére állandó főfoglalkozású Tálasok, tálak, hőrdíszrnűvek üdülővezetőt felveszünk Pályázni részletes önéletrajz megküldésével a Központi Földtani Hivatal, 1251 Budapest, Iskola u. 19— 27., pénzügyi és beruházási önálló osztálya címén. Pályázatot csak állandó siófoki lakással rendelkező jelentkezőtől fogadunk el 1983. december 31-ig. (235314) Kézműves kisiparosok bemutatkozása Három tabi, illetve társközségi kézműves kisiparos termékeiben gyönyörködhetnek tegnap óta Tab lakói. Békéi Jánosné fafaragó, Gól- fi György fazekas és Tóth János bőrdíszműves első alkalommal vitte a nyilvánosság elé munkáit. A Kiosz tabi alapszervezete és a művelődési központ által szervezett kiállítás megnyitójára több mint százan jöttek el: barátok, ismerősök és kézműves kisiparosok munkái után érdeklődők. Schán István, a Kiosz megyei titkára megnyitójában hangsúlyozta: — A hagyományok ápolása, a népművészet, a népi iparművészet • • Önkormányzattal az egykori kaszárnyában Hangulatos, helyenként megható ünnepségre került sor tegnap Kaposváron, a Latinra Sándor Művelődési Központ színháztermében. A Latinca Sándor Kollégium létrehozásának huszonötödik évfordulójáról emlékeztek meg az intézmény egykori és mai növendékei, a pedagógustársadalom képviselői és az állami, társadalmi szervek szép számmal megjelent vezetői. A közönséget Sótonyi Sándor, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte. Rövid beszédében felidézte a több mint négyszázesztendős magyar kollégiumtörténet legfontosabb mozzanatait, méltatta a jubiláló kaposvári intézményben — és jogelődjében, a József Attila Népi Kollégiumban, valamint a Latinca Sándor és ^ Kállai Éva diákotthonban — végzett kiemelkedő oktatási, nevelési és publikációs tevékenységet, majd átadta a szót a manapság gimnazistáknak, szakközépiskolásoknak és leendő szakmunkásoknak egyaránt otthont adó intézmény igazgatójának. Cselük László históriai visz- szatekintéssei kezdte beszédét; szólott arról, hogyan járulták hozzá ezek a magyar ugaron működő szellemi oázisok a szabadságeszmény elterjesztéséhez a reformkorban, megemlékezett a múlt magyar kollégiumainak olyan neves diákjairól, mint Csokonai, Kazinczy Ferenc, Kossuth, Petőfi. Utalt ennek a magasztos eszmének a továbbélésére a dualizmus korában. Hosszasan beszélt Cselők László arról a — felszabadulás után létrehozott, s 1949- ben adminisztratív eszközökkel felszámolt — százhatvan népi kollégiumról, amelyek közül egynek maga is diákja volt itt, Kaposváron. — A nekoszosok tevékenységét a földosztásban, az 1947. évi választási kampányban, a falvak művelődési életének formálásában nem lehet eléggé értékelni — mondotta —, s a kétségtelenül létezett hibák ellenére sem rejthetjük véka alá: ezek az intézmények a demokratikus vita kiváló fórumai, a társadalmi önkormányzat remek iskolái voltak. — Megszüntetésük után a hazai diákotthonokban formálissá vált az önkormányzat, az intézmények a csupán szociális jellegű interná- tusok színvonalára süllyedtek — folytatta —, s szinte mindenütt a szürkítő auto- kratizmus jutott hatalomra. Az önkormányzat, s általában a demokratikus irányítási módszer 1958 tavaszán, a KISZ KB és a Művelődési Minisztérium állásfoglalását követően nyerte vissza létjogosultságát. Az igazgató ezután részletesen ismertette és több dokumentum felolvasásával illusztrálta a Latinca kollégium fejlődését — a kényszerű költözések, a Kállai Éva leánykollégiummal történt egyesülés, a névadás, s egy, a hatvanas években huszonegy diákkal folytatott pedagógiai kísérlet történetét —, majd adatokkal bizonyította: az egykori kaszárnyaépület nem éppen otthonos termeibe is lehet pezsgő életet varázsolni, ha a nevelői tevékenységet komolyan veszik. Beszámolt a sportsi- kerekról, elmondotta, hogy a kollégium ifjú polgárai közül sokan tettek szert előkelő helyezésekre az országos tanulmányi versenyeken, de többször bizonyultak a legjobbnak a latincások a megyénk kollégiumai közötti tanulmányi vetélkedéseken s nyerték el néhányszor — réKeresse fel cukrászdámatgondozása közös ügyünk. Ehhez a három kisiparos sajátos eszközeivel hozzájárul; a kezdeményezést föl kell karolni, s arra kell törekedni, hogy kézművesek munkája eljusson minden lakásba, minden családhoz. A különböző technikával készített tárgyak nagyon szépek. Arányaiban a fazekastermékek uralják a termet, de méreteinek megfelelő teret kapott a másik két szakma képviselője is. S hogy a termékbemutató kiállításról ne távozzon üres kézzel a látogató, arról a kisiparosok gondoskodtak. Ha valamelyik használati tárgy megnyeri a nézők tetszését, azt a helyszínen meg is vásárolhatják, így juthatunk erdélyi mintázattal faragott fa lakásfelszerelési, ajándék- és dísztárgyakhoz, agyakból készült tányérokhoz, kancsókhoz vagy bőrtáskákhoz, övékhez ... A kiállításon a három kisiparos majdnem 800 termékkel szerepel. A megnyitó után mondta Gálfi György: — Célunk az volt a kiállítással, hogy termékeinket megismertetve bemutatkozzunk a nagyközönségnek. Reméljük, hogy a látogatók gazdag élményekkel távoznak majd ... A tárlat anyagát december 23-ig tekinthetik meg az érleklődők. Krntek József Kedves Vásárlóink! December 18-án, aranyvasárnap délelőtt 9 órától 13 óráig Nagyatádon az ATAD Áruház valamennyi osztályát, a Kossuth u. 10. sz. alatti divatáru üzletet nyitva tartjuk ÁFÉSZ, Nagyatád (78156) Mindenki kap feladatot fagylalt — cukrászsütemény nagy választékban. Karácsonyi süteményét, bejglijét nálam rendelje meg! Kiss Tamás cukrászmester (359119) szint e sikereikkel, részint a rendszeres sajtóvitákkal, politikai estekkel, vetélkedőkkel, társadalmi munkáikkal, a kiváló tanulók és kiváló kollégisták jelentős számával — a KISZ KB díszoklevelét. Az intézményből olyan kiválóságok kerültek ki, mint Takács Klára operaénekesnő, Bencze Hona színművésznő vagy Bene Ferenc, az egykori sokszoros válogatott labdarúgó. A kollégium lakóinak jogait az eredmények, illetve a szorgalom, a kitartás alapján differenciálják — így summázta a nevelési módszer lényegét — a társadalmi modellnyújtás igényességével az igazgató, aki maga is éppen negyedszázada végzi ezt a feladatot. A Latinca Sándor Kollégium egykori polgárainak nevében Sárái Árpád, a megyei KISZ-bizottság titkára üdvözölte egykori pedagógusait, diáktársait és a mai növendékeket, lokálpatrióta érzékenységgel idézte fel a másfél évtizeddel ezelőtti eseményeket. Az ünnepség második felében a kaposvári Munkácsy gimnázium énekkara, a Somogy Táncegyüttes és a Latinca Sándor Kollégium — képünkön látható — irodalmi színpada adott igényes műsort Lengyel András A legtöbb helyen meg:ártották a beszámoló párttaggyűlést, s mo6t már a következő idősasaik feladatait gondolják át. Így van ez a nagybajomi községi párt- alapszervezetben is Bosz- kovics Istvánná vezető óvónővel, az alapszervezet titkárával az utóbbi hónapok és a jól sikerült beszámoló taggyűlés tapasztalatait ösz- szegeztük. — Az alapszervezet összetétele nagyon vegyes, hiszen a harmincnégy párttag között vannak nyugdíjasok, pedagógusok, óvónők, kisiparosok, tanácsi dolgozok. Épp ezért a beszámoló középpontjába a községpoliti- kai kérdéseket állítottuk, aztán foglalkoztunk a közművelődéssel, az iskola, az óvoda eredményeivel és gondjaival. — Milyet) vélemény alakult ki a tanács és a lakosság kapcsolatáról? — Többek között értékeltük a «falugyűlések és az egyéb fórumok hatását. Nagyon jónak tartattuk az úgynevezett rétegtalálkozókat. Ilyet még Pálmajorbam és Homok-pusztán is tartottak. Az emberek sok mindent elmondtak az utak és a járdák állapotáról, aztán az ellátásról. A lakosság véleménye alapján a pártvezetőség is elismerte a beszámolójában, hogy a nagyközség tanácsa sokat törődik a bölcsödével, az iskolával, az óvodával. Most különösen nagy az érdeklődés az új általános iskola építése iránt. — Gondolom, hogy a néptrontbizottság tevékenyA jövő év elejétől kőtelező tantárgyként oktatják az elsősegélynyújtást és a közlekedési egészségtant a járművezetőképző iskolákban és tanfolyamokon. A Magyar Vöröskereszt, valamint a közlekedési főfelügyelet illetékesei előkészítették a közlekedési miniszter január 1-én hatályba lépő — erre vonatkozó — rendeletének végrehajtását. A Vöroske- reszit szervezetek — amelyek javasolták, hogy az elsősegélynyújtás! és a közlekedési egészségtani ismeretek elsajátítására is kötelezzék a járművezetést tanulókat — az iskolák fölkérésére gondoskodnak arról, hogy szakemberek oktassák az eisössége szóba került ezzel kapcsolatban. — Természetesen, hiszen nagy a szerepűit például a társadalmi munka szervezésében. Külön kiemeltük azt, hogy a tanácstagokkal együtt végigjárták a házakat, s összeírták, ki mit vállal az új iskola fölépítéséért Aztán itt van a kör- nyezétvédelem. Erről ugyancsak szó esett. Mérlegre tettük a párttag tanácstagok tevékenységét is. — Milyen eredményekről és gondokról számoltak be a pártmunkában ? — Értékeltük a pártoktatást, a KISZ-vitaköröket, foglalkoztunk a párttagfelvétellel. Két kommunistával — egy óvodai és egy tanácsi dolgozóval — gyarapodott a pártszervezetünk. Azt is megállapítottuk, hogy a KlSZ-ajánlás még nem sikerült. — Milyen a KISZ-muinka színvonala? — Elégedettek voltunk a pedagógus- és a nagyközségi alapszervezettel. Akik most végezték a nyolcadik osztályt, azokra lehet számítani. A ruhagyár telepén azonban egy helyben topog a KISZ-munka. Sokkal többet kell segíteni a fiatalok- nák, ezt várjuk a gazdasági, a községi vezetőktől is. A vitaköri foglalkozások például nagyon jók. Néhány nyugdíjas párttagunk előadást tart Nagybajom történetéről, fejlődéséről a fiataloknak. — Milyen segítséget adtak a párttagok a beszámoló elkészítéséhez? segélynyújtást. A közlekedési főfelügyelet elkészíttette a tárgy oktatásához szükséges tantervét és tankönyvet. Ez utóbbi a Műszaki kiadó gondozásában jelenik meg, január végéin vagy február elején. Minden feltétel megvan tehát ahhoz, hogy az ország mintegy hatvan járműveae- tőképző intézetében és iskolájában — ahol évente 250 ezren tanulnak — az új rendelkezés szerint kezdjék meg az eisősegélynyújtási és közlekedési egészségtan tanítását és a vizsgáztatást. — Minden kommunistával beszélgettünk a beszámoló taggyűlés előtt. Ez azért volt jó, mert megismertük a véleményüket, följegyezhettük a javaslataikat. Például azt, hogy a tagság bizonyos esetekben gyorsabban szeretne információt kapni fontos döntésekről. Azt kérték, hogy többször tűzzünk napirendre kül- és belpolitikai témákat. Megfogalmazódott, hogy rendszeresen térjünk vissza arra, miiként hajtottuk végre a határozatokat. Tizenegy nyugdíjasunk van, egy kivételével mind itt voltak a beszámoló taggyűlésen. Ök külön számon tartják, hogy elmennek-e hozzájuk, beszélgetnek-e velük, meghallgatják-e ókét. A pártvezetőség minden olyan kérésüket teljesít, amit lehet. — Maradt-e ki valami a beszámolóból? — Érdekes módon tavaly az MHSZ-munka, most pedig a kisiparosok tevékenysége Egyik fiatal párttagunk, Andricz Béla parkettás—ács kisiparos szóvá tette. Igaza volt, hiszen százan tevékenykednek a nagyközségben, s nagyon fontos helyet foglalnak el a szolgáltatásban. Ezután erről sem feledkezünk meg. — Ahogy eddig szó volt róla, tulajdonképpen a tagok fogalmazták meg a feladatokat — Igen, a beszélgetések nagy segítséget adtak a vezetőségnek. A tennivalók között: van, hogy több kommunistának adunk fontos időszakos pártmegbízatásokat. Már próbálkoztunk) eddig is ezzel, például a vitakörök ellenőrzésével bíztunk mag néhány kommunistát. Persze mindig lehet találni más időszerű feladatot is. Javítani szeretnénk a pártépítő tevékenységet, elsősorban a fiatal munkások körében. összességében sokkal tartalmasabb volt a mostani beszámoló taggyűlés, mint a tavalyi. Akkor lehetett olyat is hallani: „jó ez a beszámoló, mit tegyünk hozzá”... Most viszont sakkal érdeklődőbbek, kritikusabbak voltak a párttagok, elmondták a véleményüket, s ezzel megkönnyítették a további pártmunkát — mondta Bos- kovics Istvánná. L. G. Kaposváron a Béke-Füredi lakótelepen (a gyakorló iskolával szemben) saját készítésű Vizsgatárgy az elsősegély