Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-09 / 264. szám

Balaton körüli futás Labdarúgó NB II Kiskirály (Kun B. SE) a győztes A hét végén első ízben rendezték meg a magyar szupermaratoni futóbajnok­ságot a Balaton körül, A füredi rajtnál 30 férfi és 2 nő vágott neki a 204 kilo­méteres távnak. Szombaton, az első napon Keszthelyig futottak, másnap a Keszt­hely—Siófok, a harmadik napon Siófok—Balatonfüred közötti utat tették meg. Kiskirály Ernő, a Kun B. SE atlétája kezdett a leg­jobban, másnap a kiskunha­lasi Tabajdi József győzött, a harmadik napon ismét Kiskirály haladt az élen, s így ő lett az első szuperma­ratoni győztese. A legidő­sebb résztvevő i a 66 éves Sík Ernő volt. A mezőnyben három oszt­rák sportoló is indult. A végeredmény: 1. Kiski­rály Ernő (Kun B. SE) 14 óra 23 pere 45 mp„ 2. Ta­bajdi József (Kiskunhalas) 14,53,05, 3. Molnár Imre (Bé­kés Spartacus) 14,54,55, 4. Edgar Bödemaner (Ausztria) 16,20,23. OB ll-ben a KKSE sakkozói Teljes sikerrel szerepeltek a K. Közlekedési SE me­gyei bajnokságot nyert sak­kozói te Székesfehérváron rendezett osztályozom A ka­posváriak valamennyi el­lenfelüket legyőzték, s négy­évi szünet és három siker­telen próbálkozás után visz- szajutottak az OB II-be. A kaposváriak eredményei: KKSE—Zsolnai 9:4, KKSE— Aszód 7,5:4,5, KKSE—Vide­oton 6,5:5,5. A közlekedé­siek versenyzői a táblák sorrendjében az alábbi eredményeket értékel: Veres 2,5 pont, dr. Máthé 2, Mio- vecz 2, Sadekovics 2,5, dr. Illés 1,5, Csíki 2,5, Horváth M. 1, Klencsár 9,8, Kele 0,5, Bálint 0,5, Erdélyi 1, Heinrich 0,5, dr. Tallós 2, Kiss Z. 3. Az osztályozó végeredménye: 1. KKSE 22 játszmaegységból 6 pont, 2. Videoton 18,8—3. 8. Zsolnay 17—2, 4. Aszód 14,5—1. Totó A 45. játékhét nyertes szelvénye: 12x1 2 1 x 11 1 1 1 1+1. A Sportfogadási és Lottó - igazgatóság közlése szerint 13 plusz 1 találat 6 darab volt, nyereményük egyenként 2190 0613 forint. A 13 találato- sok 121422, a 12-esek 2 126, a lil-esek 164 forintot nyer­tek. A 16 találatosira 38 fo­rintot fizetnek. Meglepetések az élcsoportban Ózdi Kohász—Siófoki Bányász 2:2 (1:1) Ózd, 4000 néző. V.: Benkő. Ózd: Fékét* — Orlócziki, Szi­lágyi, Pribék — Kovács (Fodor a szünetben), Tokár (Sípos a szünetben), Hotnonnai — Ft assy. Mohácsi, Dudás. Edző: Szendrei Béla.. Siófok: Horváth EL. — Brett« ner (Virág a 27. percben.), Par- davi, Omhausz, Takács — Száj ez, Bőül, Olajos — Belényesi (Hor­váth I. 89. perc), Tie bér, Szabó. Edző: Szőke Miklós. Már az 5. perc meghozta a hazaiak vezető gólját: Homonnai indította a sza­badon álló Dudást, ő a ka­pura húzott, s mielőtt a vé­dők közbeavatkozhattak vol­na, 14 méterről a jobb sa­rokba lőtt a tehetetlen Hor­váth II. mellett. 1:0. A 42. percben egyenlítet­tek a siófokiak; Bódi vezet­te föl a labdat a félpályá­tól, Szajczhoz játszotta, ö nagyszerűen adta vissza kö­zéppályás társának, s Bódi előbb a kimozduló kapus mellett a jobb kapufát ta­lálta el, de a visszapattanó labdát az üres kapuba pasz- szolta. 1:1. Gyors hazai gól­lal kezdődött a második fél­idő is. A 48. percben siófo­ki támadás után a föllazult védelem mellett Órlóczki Mohácsihoz játszott, az sza­badon húzott kapura és 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2:1. A 67. percben egyenlített ismét a Bányász; Szajcz középre emelte a lab­dát, s a 16-oson belül he­lyezkedő Onhausz nagysze­rűen levette, kapura húzott, és 10 méterről — a védőktől szorongatva — a kimozduló Fekete mellett a kapu köze­pébe lőtte. 2:1. Annak ellenére, hogy mindkét félidőt gyors gólhát- ránnyal kezdte a somogyi együttes, végig többet táma­dott, és irányította a játé­kot. A siófoki középpályások többet birtokolták a labdát és kapuira is veszélyesebbek voltak. Ügy látszott, hogy a hazaiak második góljuk után elégedettek voltak az eredménnyel, nem számoltak Onhausz Tibor, a védelem egyik legjobbja. azzal, hogy a siófokiaknak vannak erőtartalékaik. A mérkőzés utolsó har­madában fölénybe került a Bányász; helyzetei voltak, s ha egy kis szerencséje van, akár két ponttal is hazatér­hetett volna. Jók: Fekete. Bíró, Dudás, illetve Onhausz, Pardavi, Takács, Olajos. Molnár József A további eredmények: Szekszárd—D. Kinizsi 3:1, Sopron—Baja 2:0, Keszthely —Nagykanizsa 4:1, Szolnok— Bakony Vegyész 4:2, Ganz- MÁVÁG—Szabó L. SE 1:0, DMVSC—Kecskemét 2:3, Sal­gótarján—Kazincbarcika 4:0, Eger—Hódgép 0:1, Békéscsa­b a .—22. sz. Volán 2:1. L. Eger SE 1« 9 5 2 34-19 23 2. Hódgép M. 1« 8 6 2 24-11 22 3. Békéscsaba 16 8 5 3 40-23 21 4. DMVSC 1« 7 7 2 27-18 21 5. 22. sz. Volán 16 8 3 5 24-26 19 fi. Siófoki B. 16 7 7 2 33-16 17 7. Szolnok 1« 6 5 5 28-21 17 8. Olajbányász 16 5 7 4 35-3« 17 9. Bakony V. 1« 6 4 6 31-33 16 Mi. H. 16 4 7 5 23-18 15 1L Ózdi Kohász 16 4 7 5 26-28 15 ÍZ. Kecsk. SC 16 6 3 7 25-35 15 14. Sal*. TC Ifi 5 4 7 25-20 14 14. Sz. Dózsa 16 4 6 6 14-22 14 1&. Sopron 16 5 \ 7 15-24 14 16. Bajai SK 16 4 5 7 26-32 13 17. Kazincb. 16 5 2 9 20-34 12 18. Szabó L. SE 16 3 5 8 19-23 11 18. Del>r. K. 16 20. G.-Mávag 16 3 9 20-29 U 5 9 17-36 9 Gomesé az „aranycipő Minden idény őszi szaka­szán jelentős esemény Pá­rizsban, hogy a legjobb európai góllövőt az Adidas és a France Football közös díjával, az „aranycipővel” jutalmazzák, ugyanakkor pe­dig szavazás eredményeként nyilvánosságra hozzák a legjobb európai klubcsapa­tok sorrendjét is. Az idei legeredményesebb játékos az öreg kontinen­sen az FC Porto 27 éves csatára, Fernando Gomes volt, aki a portugál bajnok­ságban 36 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. Go­Tanép Karate Kupa ’83 mes megelőzte — tetemes előnnyel — a holland Féye- noordban játszó Houtmant (3), míg a 3. helyen holt­versenyben végzett a görög Anastopulos (Olympiakos) és a skót Nicholas (Celtic), mindketten 29—29 góllal. A legjobb európai klub­csapatokra adott voksolás végeredményben némi meg­lepetés, hiszen a KEK-győz- tes skót Aberdeen megelőzte a sokak által rangosabbnak ítélt BEK-ben diadalmasko­dott nyugatnémet Hambur­got. Az éllovasok, pontszámúk feltüntetésével: 1. Aberdeen 21 pont, 2. Hamburg 20 p., 3. Anderlecht (belga), Ju­ventus (olasz), Real Madrid (spanyol) 16—16 p. TerOletl bajnokság Rákóczi-győzelem a kaposvári rangadón Varga igyekszik cl a labdával saját kapujától. között kilépve a jobb felső sarokba lőtt. 1:1. Az 58. percben Koroknai beadásá­ból Juhász fejjel juttatta a labdát a kapuöa. 2:1. A 77. percben Pusztai jobb oldali beadását Kiss 11 méterről küldte a jobb felső sarokba. 3:1. A ki esőzónában tanyázó két csapat találkozóján az első félidő kiegyenlített já­tékot hozott, a szünet után a lelleiek többet támadtak, több gólhelyzetet is dolgoz­tak ki, és megérdemelten nyertek a helyenként túl ke­ményen védekező bőrgyári­ak ellen. Jók: Kolovics, Pin­tér, Pusztai, illetve König, Bagoly, Bodor. Hajas Gyula Mázaszászvár— Nagyatád 2:1 (0:1) Nagyatád, 700 néző. V.: Bauer. Mázaszászvár: Pesti — Czir, Magládl, Komáromi, Katona — Kóia, Guth (Beke). Kővári — Róí.h I., Dunai, Róth II. Edzői Rótll Antal. Nagyatád: Szabó — CzimbaleR, Nagy L., Savanyó, Utasi — Kiss (Czár), Borsfái, Simonecz (Mik* lós) — Pintér, Nagy I-, Mohácsi. Edző: Futsz János. A 40. percben a 16-oson belülre belőtt labda Mohá­csi elé pattant, s ő tíz mé­terről a bal felső sarokba lőtt. 0:1. A 60. percben egyenlítettek a vendégek: Róth II-höz került a labda, ő faképnél hagyta őrzőjét, s kilenc méterről a kapu jobb felső sarkába továbbította a labdát. 1:1. A 75. percben eldőlt a mérkőzés sorsa: Du­nai cselezgetett az atádi tér­fél közepén, a hazai védők kíséretében jutott az atádi kapu közelébe, majd a 11-es tájékáról a bal felső sarok­ba lőtte a győzelmet jelentő gólt. 2:1. Az első félidőben aládi tá­madások vezették be a mér­kőzést, de a vendégek már a pálya közepén igyekeztek lefékezni ezeket a rohamo­kat. A szünet után is folyta­tódott a hazai fölény, de a kimaradt lehetőségek foko­zatosan kedvét szegték a csapatnak, s ezt kihasználva kezdett ellentámadásba a bányászegyüttes, és végül is egy alacsony színvonalú, dur­vaságokkal tarkított mérkő­zésen nagyobb akarásával kicsikarta a győzelmet. Jók: Róth II., Dunai. A hazaiak­nál nem volt kiemelkedő tel­jesítmény. Dezs« Béla A további eredmények: PVSK—Mohácsi TE ' 1:2, Siklós—Sellye 1:0, Boly— Kisdorog 1:1, Bonyhád—Szi­getvár 2:0, Nagymányok— Komló 1:0. 1. K. Rákóczi IS 9 1 3 24-11 1* 2. Bonyhád 13 7 4 2 19-12 i» 3. Mohács* 13 7 5 1 28- 8 17 4. Siklós 13 7 3 3 19- 9 17 5. Nagyatád 13 5 5 3 17-13 15 6. Pécsi VSK 13 4 6 3 13-14 14 7. Sellye IS 5 4 4 13-12 l«r ( R. Szigetvár 13 5 4 4 13-13 14 9. Kisdorog 18 5 2 6 20-17 12 10. Mázasz. 13 4 4 5 13-15 12 11. Komló 13 3 5 5 17-15 11 12. Boly 13 3 5 5 18-20 11 13. BoglárleHe 13 4 2 7 19-32 10 14. Táncsics SE 13 4 2 7 16-26 10 15. Pécsi PTC 13 4 1 8 14-27 9 1«. N.-mányok 13 1 1 11 3-37 1 Országos ifjúsági bajnok­ság: Siófoki Bányász—PMSC 0:8. Országos serdülőbajnokság: Siófoki Bányász— PMSC 0:4. Területi ifjúsági bajnokság: Rákóczi I.—Rákóczi II. 3:0. Nagyatád—Mázaszászvár 2:1. Labdarúgó NB I Szállásgondok K- Rákóczi— Táncsics SE 2:1 (0:0) Kaposvár, 1300 néző. V.: Szinger. Rákóczi: Kutas! — Kürti!, Zen- fcai, Zatykó — Urbán (Pető), Ka­kas, Gieiitsch, Hamis/. — Czabula, Bíró, Pintér (Gyurkó). Edző: Bő- zsóny János. * Táncsics: Vuics — Balogh, Oben, Vukmann, Mim — Szi­geti, Martin, Szajkó, Varga — Balaton (Pazaurek), Bohner (Rat­ting). Edző: Léber János. A 83. perc hozta meg az első gólt: Bíró hozta lel a labdát, majd jól indította a bal szélen Hanuszt, ő az alapvonal közeléből fejma­gasságban középre adott, s az érkező Czabula 6 méter­ről a jobb sarokba lőtt. 1:0. Egy perccel később Varga futott el a bal oldalon, lapo­san lőtte középre a labdát, és Ratting közelről a hálóba vágta. 1:1. A 87. percben bal oldalról Czabula ívelt be szögletet, s a leragadt vé­dők között Gilitsch az ötös­ről fejjel küldte a labdát a jobb sarokba. 2:1. A mérkőzés előtt a Tán­csics játékosai virággal és kis zászlókkal köszöntötték ' a jubiláló Rákóczi labdarú­góit, aztán egy félidőn ke­resztül szinte semmi sem történt a pályán. Álmos, unalmas, lagymatag játék folyt Mindössze Bíró feje­se, a másik oldalon pedig Varga próbálkozása érdemel említést. A szünet után eav darabig folytatódott a ját­szadozás; a Rákóczi ugyan végig fölényben játszott, mi­után a Táncsics már eleve védekezésre rendezkedett be és szinte alig próbált tá­madást vezetni. A körülmé­nyesen, sok oldaladogatással és kevés mozgással játszó listavezető azonban ezzel a fölénnyel sokáig nem tudott mit kezdeni. Csupán az utolsó 20 percben élénkült meg a játék, nem véletlen, hogy ekkor született a há­rom gól. A két csapatból senkit sem lehet kiemelni. Jutási Róbert ( Boglárlelle— PBIC 3:1 (1:1) Boglárlelle, 550 néző. V.: Rubecz. Boglérlelflie: Horváth — Kolo­vics, Gulyás, Pirgel (Feles), Pin­tér — Andermann (Takács B.), Kies, Juhász — Kalász, Korok­nál, Pusztai. Edzó: Bolla László. PBTC: Papp — Georgiu, Kö­nig, Csépió, Szabó (Steifek) — Tóth, Bagoly, Bodor — Ábra- hám (Jokl), Bíró, Varga. Edző: Polgár Józs'ef. A 7. percben Pusztait a 16-osori belül Georgiu ellök­te, a 11 -est Pirgel a bal sa­rokba lőtte. 1:0. A 30. perc­ben Bodor a tétovázó védők MTK-VM—Ferencváros 4:0 (0:0) Hungária krt, 6500 néző. V.: Németh L. A rendkívül alacsony szín­vonalú mérkőzés utolsó 10 percében a kékfehérek va­lósággal kiütötték az FTC-t. Góllövők: Boda (2), Fülöp, Handel. Nyíregyháza—Tatabánya 4:1 (3:1) Tatabánya, 4000 néző. V.: Bay. A kiesés ellen küzdő nyír­ségiek jó taktikával lepték meg az első helyre áhítozó tatabányaiakat. Góllövők: Moldván. Kiss, Pecsku, Bücs, illetve Kökény 11- esből. 1. Videoton 1? 8 2 2 24- 8 18 2 Tatabánya 12 7 3 2 18-13 17 3. Bp. Honvéd 12 6 4 2 17- 8 16 4. Ü. Dózsa 12 5 6 1 23-15 16 5. Rába ETO 12 5 6 1 26-19 16 6. Vasas 12 4 4 4 14-13 12 7. Szeged 12 4 4 4 14-17 12 8. Csepel 12 4 3 5 16-13 11 9. ZTE 12 4 3 5 11-13 11 10. MTK-VM 12 4 2 6 20-22 10 11. Pécs 12 3 4 5 15-18 10 12. Haladás 12 2 4 6 15-21 lfl 13. Diósgyőr 11 2 5 4 10-13 9 14. Nyíregyháza 12 3 2 7 13-21 8 15. Volán 12 2 4 6 15-25 8 1«. FTC 11 1 4 6 13-25 6 A Los Angeles i olimpiára látogatók közül több ezren a túlzsúfolt szállodák és kempingek mialt az utcákon és tereken lesznek kénytele­nek táborozni — állítja az a most elkészült tanulmány, amelyet az UCLA egyetem hallgatói állítottak össze. Az olimpiára közel félmil­lió látogatót várnak, és eb­ből közel 400 ezer személy­nek tudnak szállást biztosí­tani, a többi érdeklődőnek máshol kell ledéit keresnie. A rendőrség szerint a sok gépjárművel is gond lesz, naponta 1000—1500 tilosban parkoló kocsira számítanak a július 28-a és augusztus 12-e közötti játékokon. Az első kaposvári karaté- versenyen jól szerepeltek a kaposvári sportolók: a fér­ficsapat harmadik lett, a nők pedig öt dobogós helyet sze­reztek. Eredmények. Férfi­csapatok: 1. Hunyadi SE, 2. Pécsi Dózisa SE, 3. Tanép SE. Nők, 48 kg: 1. Csonka Júlia (Tanép SE), 3. Orsós Magdolna (Tanép SE). 52 kg: 1. Mihalovics Zsuzsa (Hunyadi SE), 2. Ács Ger­gely Zsuzsa (Tanép SE). 56 kg: 1. Kocsis Tünde (Eszter­gom), 2. Gál Márta (Tanép SE), 3. Kaponya Edit (Tan­ép SE). 60 kg: 1. Tomayaga Kinga (Hunyadi SE). + 60 kg: 1. Németh Krisztina (Esztergom). A legtechniká­sabb versenyző Fodor Ist­ván (Hunyadi SE). A leg­jobb kaposvári férfiversehy- ző Kalamász József, a leg­jobb kaposvári női verseny­ző Csonka Júlia. | A KEMIKÄL ÉPÍTÉSI MŰANYAG- FELDOLGOZÓ GYARA pályázatot hirdet műszaki osztályvezetői munkakör betöltésére Okleveles vegyészmérnöki képesítéssel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Műanyag-feldolgozásban és építési vegyianyag- gyártásban jártasak előnyben. Lakásmegoldás lehetséges. A pályázatot önéletrajzzal együtt az alábbi eimre kérjük megküldeni: KEMIKÁL Építési Műanyag- feldolgozó Gyár, Barcs. Pf.: 13. 7572. (81837) A Posta Gépjármű Szállítási Üzem siófoki telepére fölvesz garázsvezetöt Az állás, betöltéséhez KPM tiszti vagy közlekedés­gépészeti technikum és A, B, C kategóriájú jogosítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Ipartelep, szállítási üzem. (68450)

Next

/
Thumbnails
Contents