Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-26 / 279. szám
CENTENÁRIUMA Az arkangyal A nagy költészet vetekszik a legmagasabb filozófiával, mert a tökéletességet kereső szavak, itt már mintha a helyükön fénylenének. A lényegről és szépről a nagy versben az Egész sugárzik. Az, amelyet mindig keresünk. A filozófusnak induló Babits ennek fölismerésével és állandó kutatásával lett és marad mindig nagyobb költő. Költészete állandó keresés. Élete utolsó szakaszáig lírája olyan vernek sorozata, amelyekkel — mert maga is harcolt velük — mindenkinek meg kell küzdeni. Ma már tudom, ezért éreztem ifjú fejjel mindig nagyon távolinak e verseit, Őszintén szólva már-már a lírából kiállónak. És ebben talán a húszas évek versolvasó magyar többségének véleményét is írom. Babits költészetét nem szokatlan volta tartotta sokuktól távol. Inkább az, hogy amíg Ady, Juhász, Kosztolányi verseikkel az emberi és magyar mindennapokat sugározták, addig Babits lírája mintha valami távoli, hideg szellem és igazság, valóságtól távoli, de mégis parancsoló lényegét kereste volna. Olyant, ami már-már megközelíthetetlen a költői éntől. És ezt a Mindent mindig más és más ótrió közelítette meg. Más és más filozófiák, és képek és rímek jeleivel színezve témáit, stílusát a versben elérhetők Nagyon is elméleti alapon indult az érzelem és valóság megismerésére. Ezt a módszert és folyamatot éreztem mindig a verseiben. Én, aki persze ifjan úgy éreztem, egy csapásra értem és érzem is a vjlagotJ Mert a világ nem más, mint a kapott és érzett- élet. Minden csak velem és általam él. Ami nem él velem és bennem, az nincs, tehát ki sem fejezhető. A líra csak így líra, és teljes is csak ezzel a közvetlenséggel lehet. Csak lassan érve éreztem rá a világ másik felére és kezdtem keresni e holdi-táj mindig és örökké láthatatlan, kísértő másik oldalát. És lett ez a világ mindig érdekesebb és így lett egyre közelibb költőm a korai, a fiatal Babits is. Itt a fiatal szót hangsúlyozni kell, azt a fiatalt, aki a szó szoros értelmében mindig először a tételt teremtette meg a vershez. Aztán a gondolatot, a filozófiát lelkiállapottá szűrte és aztán verssé. Olyan, akár egy versformákat, zenét és képieteket és gondolatot alakító, szavakat szabó, mintákat kalapáló és ízeket pároló mester, akinek műhelyében ott vár a tágabb világ-anyag. És akinek megrendelői már nemcsak mi vagyunk, de nagy, messzi idegenek és népek és stílusok az időből. Akik ellenőrzik is Babits Mihályt, a mestert és a kezéből kikerült művet. Akiknek . ízlése választékosabb, mint az Alföld lovasáé, fejlettebb a magyar ugar, a pannon szőlők értőinél. Tehát az ifjú mester még szívósabban és pontosabban mért, hasonlított, alakított, újított a leszűkített honi tájban. Ebben a sokszor mesterségesen is elhomályosított, elzárt-távlatú országban. És mert filozófus, nem is kiálthatott. Neveltetése és stílusa nem engedte. Keserűen nézett csak magába. S mert ez volt a legnagyobb, ezért már-már sokszor maga sem érzi élőnek magát. A fiatalakari Babits lírájában ezt, vagy ilyent éreztem. Magammal, vele és érte küzdöttem. Azt kerestem, hogyan kerülhetnék hozzá közel. A lélekhez és a műhöz ... Magam is filozófusokon nevelkedtem 18—22 éves koromban, mint tanárjelölt bölcsész. Nem is kistehetsé- sű barátok, tanítók között. De előttem és bennem akkor ez a Minden az Egész, egyetlen világ volt. Egy volt és gyönyörű a filozófiának és a költészetnek és az életnek e szép dzsungele! Nem volt köztük mesterséges határ. Az élet költészet!... És ebben az élet-költészetben a filozófia, a tudomány, a technika csak mint élő szervezethez és szellemhez tartozó, ezt is tudni, megérezni illik világ fénylefct .. Csak a Nyugtalanság völgye kötetében megjelent Űj esztendő 1918 verséből döbbentem rá az új Babitsra. Arra, akinek mégsem csak elmélet, de bábeli gyermek- ágy a világ és én és te és mi valamennyien: e kínok apokalipszisában, e véres ágy vonaglásában, rángunk és futkosunk, patkánymódra, óriás talpak alatt. .. Igazában csak ettől a kötettől, ennek olvasása után figyeltem föl és éreztem meg a nemcsak versíró költőt. Eddig csak a „világtól elzárt" költőt láttam. És visszafelé kezdtem keresni, régi verseiben is az „eleven világot” szomjazót. Azt, aki nemcsak vágyakozik, mint az Éhszomj versében — Rába György szerint is csak Spinoza-panteizmusának hatására —, de azt a lírikust, aki éli a nyers valót... Szóval akkor találtam rá és csak azután azokra a sorokra, amelyeket lassan elvittek vissza, az eddig nem szívem szerinti, korai művekhez is. Legalábbis értelmezésükhöz, mert megszeretni annak, bizony, aki Berzsenyi—Vajda—Arany Jánoson nőtt, nehéz volt — Sok volt nekem ezekben a versekben még mindig a csak vágy és sóhaj megver- selése. A kitalált írisz és nem az élő Babits szemével való nézés ... így e versek hangja se keltett élető visszhangot bennem. Nem a világtól verődtek vissza. Hogy igazam volt-e? — Lassan jöttem rá arra, hogy ami ízlésalakulásomban önképző- köri, 16 évemtől mintegy 1933-ig tartott, az Űjabb versek megjelenéséig, az bizony nem mindig helytálló. Magamban tévelyegtem, magammal vitatkoztam és ítélkeztem a Babits-líráról. De ma már azt is tudom, hogy ez igen hasznos volt, nekem, mert bizony sokszor eléggé könnyen vettem azt a lírai és alkotásmódbeli nehezet — nemcsak Babitsnál — a világlíráról Is, amelyik nem illett világlátásomhoz és életstílusomhoz, amely nálam a gyakorlatilag megvalósított életfilozófiát és az életet lélekző verset jelentette. Ebben a Babits-típusú versek — majdnem olyan fogalmazással —, hogy mert nem elég őszinték, nem illettek bele. Első beszélgetésünk alkalmával ő is észrevehette nézeteimet és azokat föl is jegyezte. Beszélgetőfüzetei második kötetének jegyzeteibe ezt írta, mintegy rögzítve egyéniségemet és magatartásomat, mintegy hitelesítve a később írt jegyzeteimet első találkozásunkról. „Ügy gondolom, kissé erős-véleményű szellem s véleményeihez ragaszkodó ... Most a Tükörben is van egy bájos verse ... Azon kívül (is) van miliője, háttere, levegője. N ekem különösen (kedves) érdekes, mert majdnem az én vidékem...” Nagyon örülök, ezeknek a soroknak hogy előkerültek. Hiszen közel tizenöt évnyi Babits keresésemet is igazolják. Szinte megérezte azt szavaimból — és jelzik azt is, hogy ő mit szeretett vagy szeretett volna olvasni, hallani verseimben. Szóval attól a fiatal szókimondó lírikustól, aki nyers versképeivel, reális ábrázolásmódjával az élet és vers ritmusával, szóval nem éppen nyugatos típusú versekkel és nem tanítványként mutatkozott be. De utamat, a Baumgarten- díj ügyet szemmel kísérte még Munkácson is ... És újra otthon is ... Erre is, arra is akad utalás a Beszélgetőfüzeteinek sorai között. Nekem ez a Babits keresés, amelyik az akkor divatos egész Nyugat-típusú verssel szemben mindig éppen az ő verseinek olvasásával ébredt bennem, egy olyan nagyon is ihlető és tanító magatartást jelentett, amely a felületről a dolgok möge irányította gondolatvilágomat. Ez vitt a valóság mögötti formák, színek és szavak kereséséhez. Azok a versek, amelyeket nem nagyon szerettem. Ma már tudom, ez nagyon is jó volt, mert példák így, ha nem is lehettek, de ezekkel a versekkel és stílussal körülöttem és bennem is mégis csak több lett minden. így és ezért lett nekem Babits a minden értékre figyelmeztető, a nevelő és távlatébresztő költőm. A világiíróból kifénylő állandó magyar csillag. És azóta is így látom. Benne ma is azt a költőt és szerkesztőt, akihez mindig bizalommal fordulhatok, ha keresek. Aki megértéssel és szeretettel szemlélte bennem az embert és azt a stílust, azt a „va lamit”, amire azt írta „és nem szoktam csalódni...’ Emberség és magyarság pél dájával szellemi irányítóm lett. A „Jónás könyve” az „Újabb versek” és a „Mint a ku-ya silány házában” kezdetű verse után ma is méginkább az a versben is. Ezzel az érzéssel veszem kezembe köteteit a mindig „híven és bátrán” kiáltó- nak ... Kardja, szárnya tisztán ragyog!... Takats Gyula (Megjeten*. az Oj írás XXIII. évi. 11. számában.) Költői küldetés L egnagyobb egyéniségei irodalmunknak mindig együtt vállalták a nemzet és az emberiség ügyét, egyszerre voltak a magyarság és az emberi egyetemesség szószólói. Ilyen költő és írástudó volt a száz esztendeje született Babits Mihály is, Ady és Móricz mellett a Nyugat irodalmának — a század elején kibontakozó irodalmi ■ forradalomnak — egyik szellemi irányítója. A Dunántúl szellemi örökségét hozta magával: a budapesti egyetem hallgatójaként, majd fiatal tanárként nyitott lélekkel fogadta be az európai műveltség nagy értékeit. Nyelveket tanult, filozófiával és műfordítással foglalkozott, s midőn a nagyváradi Holnap című antológiából megismerte nevét az irodalmi közvélemény, már az új magyar irodalom egyik legműveltebb költője volt. Verseiben új lírai élményeket és új költői kultúrát hozott: korai költészete a megismerés szellemi kalandjait fejezi ki, a későbbiek során viszont mindinkább a huszadik századi értelmiség, a modern kor ellentmondásaival küzdő írástudó drámai tapasztalataival vetett számot. Első verseskönyvei — Levelek írisz koszorújából, Herceg, hátha megjön a tél is — még a világ pompás és gazdag forgatagát festették, későbbi kötetei — A nyugtalanság völgye, Sziget és tenger, Versenyt az esztendőkkel — viszont már megrendítő morális küzdelmekben keresték a történelmi és kulturális válság megoldásának humánus lehetőségét. Nemcsak verseivel, hanem regényeivel, tanulmányaival és műfordításaival is beírta nevét irodalmunk történetébe. Korai regényei — A gólyabálija és a Tímár Virgil fia —' az emberi lélek belső világába nyitottak utat, Kártyavár című regénye a hazai városi fejlődés konfliktusait tárta fel, legnagyobb prózai munkája, a Halálfiai pedig korszakos jelentőséget kapott' a magyar értelmiségi réteg sorsának és világképének nagyszabású epikus ábrázolása révén. Tanulmányíróként eredeti gondolatokban gazdag, az alkotó személyiségére és az írói alkotásra egyaránt figyelő esszékben tekintette át a magyar és a világirodalom nagy értékeit. Az európai irodalom története című átfogó munkája nemcsak — mint mondották róla — „egy ízlésforma önarcképe” volt, hanem nemzedékek világirodalmi kalauza is, amely a két világháború között hirdette az emberi egyetémes- ség szellemét. Mint műfordító egész tartományt hódított meg a magyar kultúra számára : Szophoklész, Dante. Shakespeare, Goethe és Baudelaire részben vagy egészen az ő tolmácsolásai révén szólalt meg magyarul. B abitsnak — elsősorban mint a Nyugat szerkesztőjének — a kor irodalmi életében meghatározó szerepe volt. Már pályája kezdetén a magyar irodalom és kultúra megújítására vállalkozó folyóiratnak kötelezte el magát, az első világháború, a levert forradalmak és Ady halála után pedig elsősorban neki kellett irányítani a Nyugatot. A folyóirat a két világháború között is irodalmunk, egész szellemi életünk vezető ereje maradt. A húszas években — a fájdalmas történelmi megrázkódtatások után — a Nyugat nehezen tudott megbirkózni a korszak erőszakos kihívásaival. Inkább az alkotó munka zártabb körében keresett feladatot, s a klasszicitás ideálját tűzte maga elé. Erre a klasszici- tásra támaszkodva képviselte az emberi egyetemességet, s tiltakozott az ellenforradalmi politika megosztó hatalma ellen. A klasszicitásnak ez a gondolata radikalizálódott a harmincas években, midőn Babitsnak a fasizmus általános támadásával szemben kellett védelmeznie a humánum és a kultúra nagy értékeit. A Nyugat mind erőteljesebb szerepet vállalt a nemzeti függetlenség védelmében, a szellemi ellenállás küzdelmeiben. Ez a nemes küldetés elsőrendűen erkölcsi és politikai feladatokat tűzött Babits folyóirata elé, Bertók László BABITS-KOSZORÜ Ez a lefojtott délután, tetején a csörgő kupakkal, a tátikába szorult angyal, ahogy átröpül a szobán, a helyzet, amelyben semmi „ám' minthogy eredendően kancsal, a hajsza váltott mobilokkal valami röpke nyíl után, ez a sehogyse-mondanám, de úgy is versenyt a gonosszá a megterített nyári asztal, onnan Ninivén, Dodonán, ez a „fentebb” házam-hazám miért szökik, ha nem marasztal? Ijedt kis ember, „férflnS", hogyan lehetnék, «tó voltam, lábamhoz kötözött folyóban sodor idegen téridő, mikor kezdődött a jövő, ha nem létezik, csak a múltban, meddig hátrálhatok gyanútlan, ha a szárnyam árnyéka nő, kimondom, s máris levegő, ami közös emlék a szóban, rhi akad meg a galambokban, ha lezuhannak, mint a kő, ha áW és suhan a mező, a nagy titok értelme hol van? Fut Jónás, futna Sziszüphosz, az maibb, ez derűsebb képlet, ha századszor a csúcsra érek, már a szikla is én vagyok, •»dóm, hogy vxsszagnrulok, de esik velem, ami részlet, s megtalálni a mindenséget annyi lesz, hogy elakadok, vagyis örömre nincsen ok, csak fölemel, amit megértek, s a szégyennél nagyobb az élet, akkor is, ha belehalok, én magam ellen lázadok, ha bajt kívánok Ninivének. Miképpen haza is a ház, s béke van, de nincsen bocsánat, talál-e mentséget magának, aki versemből kivigyáz, magányos, mint Jeremiás, midőn jóslatai beválnak, léte fölött kering a század, a fényes tudathasadás, egyek vagyunk s mindekx más, a győztesé a magyarázat, védekezhet-e, ha nem támad, aki talpig bizakodás, éget, mint beteget a láz, koszorúja Babits Mihálynak. s valóban a Nyugat a háború előestéjén a magyar szellemi élet antifasiszta küzdelmeinek egyik organizátora lett. Babits nemcsak szerkesztőként, költőként is vállalta a küzdelmes hivatást: Jónás könyve, Ezerkilencszáznegy- ven és Talán a vízözön című verseiben, valamint tanulmányaiban, publicisztikai írásaiban a szellemi ellenállás történelmi igaza mellett érvet. Ezek a művei nemcsak művészi értékek, hanem politikai felelősségvállalások, cselekedetek is. Sohasem fogadta el az erőszakot, a barbárságot, a háborút, mindig a valóságos nemzeti érdekeket tartotta szeme előtt, jól tudva, hogy ezek az érdekek egybevágnak az emberiség egyetemes érdekeivel. M unkássága és szellemisége ma is időszerű: születésének századik évfordulóján mint élő hagyományra emlékezhetünk reá. Abban az értelemben, ahogyan Illyés Gyula beszélt róla — mesteréről és barátjáról —, számot vetve szellemi örökségének igaz értékeivel: „Babits alakjára most árad csak a világosság. Most kezdődik útja is. Figyelve nézek rá, s bámulom a jelenséget: aki valaki, annak épp elég egy helyben állnia, hogy rengeteg dolog történjék vele. Mozdulatlanul is folyton cselekszik: méri az esztendőket és a szíveket.” Pomogáts Béla Matyiké» Sebestyén József Legendák helyett Babits Mihályt ma láttam Baján, mint süllyed és főn-emelkedett. új Somogyi-por, Tolna-vesszeje; bicskázó, balta-friss emlékezet. Te vagy az új! A forrás ma hallgat — Társad: Éber Sándor és Fülöp Lajos .j Iskola-litoegő e vasárnap-Haza törött térkép, szakadt és halott. Harminc év?! Arcom egyre árvul... Bort töltenek a jó ciszterek — Jaj itt dermedő Kova-fokon: áztatnak keserű és sós vizek!
