Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-20 / 274. szám

Áz abbé ajándéka Egy ismeretlen Liszt-fénykép Zay Mária története ro­mantikus regénybe illik. Elő­kelő családban nőtt fel, majd korán férjhez ment Csátra, Reviczky Rudolf ügyvédhez. Gyermeke született. Nem sokkal később egy megyebál­ról tért haza baráti társa­ságban; hogy még regénye­sebb legyen, lovas szán rö­pítette őket otthonunk felé. A fiatalasszony tüdőgyulla­dást kapott, s hamarosap meghalt. Bizonyára soha nem gondolt arra, hogy egy évszázaddal később egy ka­posvári kórházban, hangu­latos szobában emlegetik majd hosszan a nevét. Pe­dig nem tett sem­mi különöset, élte a múlt század szokványos nagy­polgári életét. De képzeljük csak el, amint ott ül földig érő ru­hában a tizenéves fruska a zongora mellett, amelyhez maga Liszt Ferenc támaszkodik s hallgatja a leány játékát! Zay Má­riának a nagy ze­neszerző „csak egy rokonszen­ves bácsi” volt, aki családi barát­ság okán meghall­gatta a lány zon­gorajátékát, majd egy róla készült felvételt ajándé­kozott a kislány­nak. A fénykép hátán az aláírás: Abbé Fr. Liszt. Tudunk néhány fotóról, melyet ugyanebben a teremben, ugyanebben az öltözékben, ugyanakkor ké­szítettek az abbéról, ez a , kép azonban eddig ismeret­len volt. Most, 1983 őszén ugyanezt a fotót emeli le a polcról Reviczky Lászlóné. Ezüstke­retből néz ránk az idős ze­neszerző. Nyoma sincs már rajta a lobogó szenvedély­ből, amellyel annak idején Lajos Fülöpöt, I. Miklós cárt vagy Lola Montért vette le a lábáról. Rómában 1865-ben pappá szentelték. Gregorovics írja: „... április 21-én tar­totta Liszt búcsúhangverse­Irások az irodalomról, színházról Különösen gazdag a Gon­dolat Kiadó téli listája. Egri Péter a párizsi kom- müntől az 1917-es szocialista forradalomig tartó időszak drámatörténetét dolgozza föl. Hegyi Béla Latinovits Zol­tánnak állít emléket a róla szóló könyvben. Interjúkat közöl, pályatársakat, baráto­kat, szakembereket faggat, s a kritikák tükrében rajzolja meg a nagy színész pályáját. Michael Pye—Linda Myles „Mozi-fenegyerek” című kö­tetének két szerzője a Sun­day Times tudósítja. A Hollywood megújulását is­mertető bevezető mellett hat rendezőportrét közölnek a könyvben: Coppola, Georges Lucas, Brian de Palma, John Miiis, Martin Scorsese. Steven Spielberg művészi pályáját vázolják. nyét a Barberini-palotában... a Felhívás keringőre és az Erlkönig volt műsorán — különös búcsúvetel a világ­tól!’”. A kép Lisztet ebben a korszakban ábrázolja. Ak­kor halt meg édesanyja, ak­kor hagyta el lánya, Cosi- ma a férjét, Bülowot, s kö­veti Wagnert Svájcba. Tova­tűnt tehát a Les préludes, a Mazeppa vagy a táj festő zongoraművek szenvedélye, és átadta helyét a Szent Erzsébet legendája, a Krisz­tus-oratórium vagy az Esz­tergomi mise elmélyült köl- tőiségének. A megfakult fölvétel a ka­posvári lakás legnagyobb becsben tartott emléke, bár jó néhány szép darab idézi itt az elmúlt időket. A hát­lapon az aláírás kissé elmo­sódott. — Zay Mária a férjem nagyanyja volt — emlékezik Reviczky Lászlóné. — Ami­kor a férjem meghalt, a csa­lád őrizte meg az ajándék fotót, s azután apáról fiúra szállt. Apósom halála után került hozzánk a kép. Ter­mészetesen előtte is sokszor láttuk: a család tagjai való­ságos ereklyeként őrizték. — Gyűjtők, muzeológusok nem is tudtak a felvételről? — Egyszer régen, még a háború előtt, a Korona — ma Ady Endre — utcai üvegkereskedésben említette az eladó, hogy „olvastam magukról a mai újságban!”. El nem tudtam képzelni, hogy mit írhattak rólunk. Később kiderült: férjem el­mondta munkahelyén a kép történetét s azt is, hogy mi őrizzük. Nem is kellett több ... Aztán jött a hábo­rú, s a felvétel feledésbe merült. „Ferike néni” — Reviczky- né — megsárgult okmányok között keresgél. Zay Mária születési éve után nyomoz. Közben előkerül néhány megkopott papír. Egy vas­kos kötet emlékeztet Re- éiczlcy Gyulára, a tragikus sorsú költőre. A Mester és a kis polgár- lány találkozásából ez a kincs maradt meg, egy ed­dig ismeretlen fénykép. Elő­került Liszt Ferenc 172. szü­letésnapja élótt egy héttel Kaposváron a Tóth Lajos utcában. A. A. KIRÁLYVÍZ Atettségi előtt kevés idő F* jut a lányokra. Pedig csak annyit tanul, ne- \ hogy elvágják a vizsgán. Mi­nek többet? Harmadikos volt, amikor rájött, hogy nem neki találták föl a vegyipart. Humán érdeklődé­se a középiskolai évek alatt egyre magasabb lángokon lobogott. Változtatni kell, el­döntötte magában. Annak viszont semmi értelme, hogy abbahagyja az iskolát. A legkevésbé a laborgya­korlatokat szerette. A kedd délelőttöt, mikor reggel nyolctól fél négyig ott téblá- boltak a hosszú asztalok kö­zött, különféle vegyi anyago­kat öniözgettek, elegyítettek, vizsgáltak. A pipetták és büretták átlátszó üvegrenge­tege, a kémcsövek, a lúgok és savak színes folyama csak az első időszakban tudta le­köti a figyelmét. Harmadikban tanultak a királyvízről, amely az ara­nyat is oldja. Kénsav és só­sav keveréke. Mindent szét­mar. Most is laborgyakorlat van. Rettenetesen unatkozik. Először papíron kell számol­gatniuk, hogy ilyen és ilyen töménységű oldathoz milyen arányú hígítás szükséges. Az­után meg kell csinálniuk az oldatot. A szomszédja, Magdi eminens tanuló, pillanatok alatt kiszámítja, s már ön- tögeti a löttyöt, amikor ő még csak a példát írta le a füzetébe. Nem számít! Egy­két oldalpillantás, és kcsz az eredmény. Hát igen, az ol­dalpillantás szive szerint való. Tőle kissé távolabb dolgozik Gabi, a nagy ö. Világos, bár még önmagá­nak sem meri bevallani. Csak szeme sarkából figyeli majdnem négy éve, és epe- kedik. Gabi ott van alig két kar­nyújtásnyira, és az asztalra hajolva számol. Rövid köpe­nye sokat ígérőn feszül rqj- ta. Kegyetlen dolog csak nézni, gyönyörködésre kár­hoztatva, kilátástalanul, hi­szen Gabi menyasszony. Egy idősebb srác jegyezte el, még harmadikban. Művezető va­lahol, jóképű, magas fiú. Valahogy mégsem illik a lányhoz. Mennyit is kell beletölteni a büret iába? Na jó, ennyi elég lesz! Különben semmi panasz nem lehet Gabira. Viszonylag jól tanul, sőt a kézilabdacsapat egyik leg­jobb játékosa. Alakja spor­tos, olyan, amilyet Zoli ideá­lisnak képzel. Az egyik szombaton klub- délutánt rendeztek. Forró volt a levegő. Mindegyik lány kicsípte magát; divat- bemutatót rendeztek^ A fiúk farmerban, szedett-vedetí öl­tözékben lézengtek. Nehe­zen kezdődött el a tánc, s a jó hangulat is késett. A ^lá­nyok az egyik sarokban, a fiúk a másikban, a szendvi­csekkel és üdítőkkel rakott asztal körül tömörültek. Négy órára elviselhetővé fej­lődött a hangulat, szinte mindenki táncolt, csak Zoli­nak nem volt kedve. Elhatározta, hogy passzív szemlélője lesz az esemé­nyeknek. Pillantása a lányo­kon kalandozott, és feltűnő­en sokat időzött Gabin. Lát­ta mosolygó arcát, csillogó fogait, hallotta (vagy halla­ni vélte) a zenén átszurödő kacagását, s tekintetük gyak­ran találkozott. — Szabad? — riadt fel töprengéseiből, amikor Gabi táncolni hívta. — Nem! Szinte úgy kiáltotta a lány képébe a száraz és kegyet­len választ. Maga sem értet­te, hogy mi történt. Miért jött hozzá? Persze, hölgyvá­laszt rendelt el az osztály­főnök, s Gabi igyekezett jó példával elöljárni. Még sen­ki sem táncolt, mindenki a másikra várt, így az egész osztály tanúja volt a jele­netnek. A lány elvörösödött, értetlen szemmel bámult rá., majd sarkon fordult, és ki­szaladt a teremből. A többi­ek gúnyos kacagása gurult utána. Azóta kerüli Gabit, Ma sem érti, hogy miért tette. Hiszen egyetlen vágya r •'* hogy a közelébe kerüljön, es most mindent elrontott. Sze­retett volna a lány után futni, hogy ne haragudjon, de nem mert. Hogyan néz­zen a szemébe? Szereti. Igen, most már egyre ha- tarozoltabban érezte, hogy szerelmes. BUDAPESTI SZÍNHÁZ! ESTÉK író és színésznő Kaposvárról Egy jelenet Az imposztorból. Két olyan előadás is sze­repel e2ekiben a napokban a budapesti Kat<*na József Színház műsorán, melyet azért (is) illik az érdeklő­dés középpontjába “állítanunk, mivel egyiknek a szerzője, másiknak a szereplője kötő­dik szerződéssel a ’ kaposvári színtársulathoz. Spiró György► íróról és Pogány Judit szín­művésznői van szó. Az imposztor Spiró György, a Csiky Ger­gely Színház dramaturgja, Jó­zsef Attila-díjas író Major Tamásnak ajánlotta új szín­müvét. Az imposztor az utóbbi évek legnagyobb si­kerű magyar regényének, Az díszeknek egyik fontos ré­szén alapul, de szuverén színpadi alkotás. Az ikszek- ben Spiró a múlit századi orosz realisták nyomdokain haladva — egy jelenkori író pszichológiai ismeretanyagát mozgósítva — olyan művet hozott létre, amely a mai magyar irodalomban szinte példa nélküli. A darab •— megjelent a májusi Üj Írás­ban is — a regény viLnai ..epizódjából” született. Az 1810-es évek második felében az Oroszországhoz csatolt, nagy lengyel népességű Lit­vánia központjába, Vilnába érkezik vendégszereplésre a lengyel színház élő klassziku­sa. Wojciech Boguslawsiki. Direktor, színész, rendező, műfordító, teoretikus stb. Gabi nem volt olyan köz­vetlen hozzá, mint korábban. Biztató pillantásai elmarad­tak, s minden azt igazolta, hogy ki sem bontakozott kapcsolatuk véget ért. A mai laborgyakorlaton a precíziós mérlegen le kellett mérniük néhány gramm vegyszert. Véletlen, volt vagy sem, soha nem derül ki, egy­más mellé kerültek. A két mérleg üvegbúrája alatt ap­ró csipeszeikkel rakosgatták a súlyokat a tányérba, s szinte lélegzetet se vettek, nehogy a másik a beszélge­tés kezdeményezését feltéte­lezze. Kinos volt a csönd. A töb­biek társalogtak, halkan du­ruzsoltak körülöttük. Gabi csipeszéből egyszer csak ki­perdült egy apró súly, és a földre koppant. Egyszerre hajoltak le. Hajuk összeért, tekintetük találkozott. — Ne haragudj. — nyögte halkan a fiú. A lány nem kért magya­rázatot. Nem szólt, csak sze­mében lobbant föl a tűz. A fiú először látta ilyennek Gabi mélykék szemét. Billegett a mérlegek kar­ja, majd vízszintesbe állt. Mindkettőjüké, — Királyvizet kellene csi­nálni — szólalt meg Gabi halkan. — Királyvizet? Miért? — Mert az oldja az ara­nyat. A fiú a lány kezére né­zett. Ujján vakítóan csillo­gott a karikagyűrű..: Gyarmati László egy személyben. A lengyel színház „nemzeti értéke” pá­lyájának utolsó szakaszában — öregemberként — érkezik meg a vilnai vendégszerep­lésre. A kiégett, egzisztenciális gondjain vendégszereplések­kel javítgató mester a Tar- tuüfe címszerepét játssza el. S megtörténik; az a csoda, hogy a feladat nemcsak őt, hanem a társulatot is felráz­za. Spiró az alkotás csodá­ját viszi színre új művében. Látjuk éledni tetszhalottá ál­máiból a színházat, s hango­lódni olyan korszerű stílus­ra. amelyről előtte napokban még csak nem is tudhattak. Rendkívüli élmény, ahogy Majar-Bogusiawslíi megta­nítja olvasni a Tantufíe-öt a színészekkel A Boguslawski- féle értelmezés — természe­tesen Spdiróé — olyan eddig nem hallott, ereden, hogy kedvem lett volna Moliére művét másnap végig ebben látni valamelyik színházunk­ban. S ez arra is figyelmez­tet, rendezőnek sem lenne outsider az író! Az előadás — melyen részt vesz a tábornok gubernátor is — mégis a hagyományos deklamálő, avitt stílusban zajlik, talán a tehetségtelen direktor (Sinkó László játsz- sza felejthetetlenül) jóvoltá­ból. Amikor erre sor kerül, már mindenki megmutatta magát — titkos énjét — Bo- gulawsfcinak, aki talán mert jó előadást igazán nem re­mélhet gondoskodik róla, hogy a darabot mégse le­hessen kitörölni az emléke­zetből: „eltünteti” a Tairtuffe letartóztatására érkező kirá­lyi tisztet, hogy a guberná­torra fordíthassa rögtönzése élét, s az emberi arculatú gonosz kerekedjen felül. Ez imposztori tett, valóságos le­gendaképző . . . Major Tamás elemében van, hiszen — rög­tön érzékeljük ezt — önma­gát kell játszania. Pompás alakításokkal járulhak hozzá az előadás sikeréhez a töb­biek is: Rajhona Ádám, Ud­varos Dorottya, Olsavszky Éva, Bán János, Helyey László, Horváth József, Gel- ley Kornél, Papp Zoltán, Cserhalmi György. Az avfttas játékstílust idéző rész pedig egész tanulmányt igényelne. Mint vendég lép föl Csehov A manó cí­mű komédiájában Pogány Judit Júlja szerepében. S a komédia szón itt hangsúly van: Zsámbéki Gábor igazi mulatságnak rendezte meg a csehovi művet, továbblépve azon az úton, amelyet a ka­posvári Sirállyal, még inkább az üvanowal kezdett. Noha a rendező seregnyi színpadi geggel dúsítja A manót, meg­lepetve vesszőik tudomásul, hogy valódi vígjátéki humor csillog az eredeti szövegben is, melyei eddig a magyar színházaidban sikeresen han­goltak drámává a rendezők, fittyet hányva a saeraä nsü- : a jdef.i níciónaik. Csehov hősei végSgunaüfcozí- zák életűikéi» mert hsgyoma- nyds életforma, társadalmi helyzet rabjaként élnek: le­hetőségeik egyetlen pillanat­ra sem kerülnek összhangba vágyaikkal. Felesleges embe­rek, akik után nem marad nyom, ha elmennek. A ma­nóban úgy unatkoznak, hogy rendkívül „életteli” az una­lom, legalábbis a nézőnek. Törvény, hogy unalmat una­lommal ábrázolni tiltott. Amor összekuszálja az érzé­seket, bár gyanússá válik: a céltalan rajongás/ nem vala­mi értelmes cselekvés, tevé­kenység helyét foglalja-e eh „Jobb híján” vonzódik min­denki máshoz, mint aki ne­ki t adatott Nevetségesek, mégis fáj kis&zerűségük, me­lyet Leonyid Sztyepanovics önkezű halála sem tud rob-, bántani ... A manó nem vázlat a Va­nya bácsihoz, annak cselek­ményétől sokban eltér, mégis előzmény. Nemigen játsszam, mert gyengébbnek tartják a Ványa bácsinál. Ha ezt a rendezést veszem figyelembe, akkor nem az. Itt minden él, itt még egy ujjmozdulatnak is dramaturgiai funkciója van. Pauer Gyula nagyszerű dis zletvi 1 á gábs n otthonosan mozognak a színészek, és szá­mos nagy alakítás született Sinkó László „Ványa bácsi­ja” azt tudatosította bennem, hogy ez a színész egyike ma a legnagyobbaknak: az egyet­len, aki átéli a hiábavalósá­got és kétségbeesését ideig- óráig képes bohóckodássá változtatni. Hisztériája egy pillanatban átfordul emberi tragédiába, s megcsap ben­nünket az igazi dráma szele. Gelley Kornél a monumen­tális ostobaságot állítja szín­re Gyagyinnal, élmény szám­ba menően. Rajhona Ádám hálátlan szerepében, Szereb- jakov professzor figurájával is „kaposvári formáját” fut­ja. Vajda László Fjodor Iva- novicsa „elefánt a porcelán- boltban”: a humor bő forrá­sa. Cserhalmi György az or­vos szerepében bizonyítja jó formáját. Udvaros Dorottya vibráló szépasszony. Csonka Ibolya még nálánál is jobb a gátlásokkal vert Szonya szerepében. Pogány Judit háttérembert alakit, a kismamaszerepre vállalkozó Szirtes Ági he­lyett lépve föl. Julja Sztye- panovnájával egy szürke egyéniséget jelenít meg ezer­nyi színnel. Ez a Julja bu­tuska, háziasszony, aki sok­szor azt sem érti, miről be­szélnek körülötte, csak a hangsúlyokból érzékeli, mikor kell valami elterelő mondat­tal közbelépnie. Nem képes osztani a többiek gondjait, őt leginkább a pirog hőmérsék­lete aggasztja. Gyanútlanul téblálbolja végig a drámai történést is, a legrosszabb pillanatban csörömpölve tá­nyérokkal, edényekkel. Ö nem lesz boldogtalan, az os­tobák ugyanis boldogok: ed­dig bátyját szolgálta, ezután boldog szolgálat lesz az éle­te a sikertelenségét, tehet- ségtetetnségét jópofáskodáa mögé rejtő Fjodor Ivapovica mellett. Talán ez az egyetlen csehovi színmű, amely happy-emddel végződik. Ilyennel... Ab előadás a szanikritiku­sok diját; kapta, joggal. Leskő László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents