Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-17 / 271. szám
Ötletek az üres zsebben Merre tartanak az ifjúsági klubok? Az ifjúsági klubok, hőskora a hatvanas évekre tehető. Nem volt diszkó, csillogás, nem voltak játékautomaták, video Madagaszkárról, iponklub, csak egy-két magazin, Coca-Cola, Illés, Koncz Zsuzsa, meg Metrólemez, esetleg , egy Petőfi- kötet. E korszaknak ma már irodalma van — Bereményi Géza műveivel az élen —, s erről az időszakról szóltak a közelmúltban Gothár Péter, Kovácsi János, Gazdag Gyula filmjei is, gitárjával pétiig magányos lovagként ezt a korszakot eleveníti föl Cseh Tamás. Somogybán még 1978-ban is 221 klub működött, ma 182-t tartanak számon. S ennél jóval kevesebb végez érdemi munkát. Vélhetnénk egészséges szelekciónak is e csökkenést, de az ifjúsági klubokban járva más a kép. Megváltozott menetrend Erős centraüzálódás jellemzi a klubokat. Több mint egyharmaduk a kaposvári járás és a város területén van. Elenyészően kevés a jól működő kis közösség. A klubok fölszereltsége változó; egy-két kiemelt kör kivételével a fiatalok többségének otthoni felszerelései felülmúlják a klubokét. A műve- •lődési és szórakoztató hálózat kiépülése — uszodák, sportcsarnokok, mozik, játéktermek, modem művelődési házak; — mintha hátrányos helyzetet teremtettek volna a klubmozgalom számára. A hetvenes évek vége óta az állami támogatás sem nőtt. 1983-ban 445 ezer forintot kapott a mintegy száznyolcvan somogyi klub. A somogyi klubok vezetőinek mindössze egyharmada tiszteletdíjas, a többiek erkölcsi elismerésért vállalják a munkát. Takarítanak és műsort szerveznek, diszkót csinálnak és amatőrszmpa- dot vezetnek, üdítőt árulnak és képviselnek... A vezetőség — sajnos — ritkám ad a tagoknak testre szabott feladatokat. A klubtag így el- kényelmesechk; szórakozni jár csak oda, s kevésbé érzi a felelősséget a másikért, a klubért. Ünnepi megemlékezések, játékos vetélkedő, irodalnu est, diszkómüsor — ezek a leggyakoribb tevékenységek. Ha a fenntartó — tanács, üzem, intézmény támogatná tudta a klubot, a vezetőség pedig aktivizálta a tagságot, akkor szélesedett, színesedett a skála. A legtöbb klubnál a húzóerő ma is a harminchoz közelítőkből, a tapasztalt klubtagokból kerül ki. Ugyanakkor a tagság többségé tizenéves. A két korosztálynak más a gondja- baja, eltérő a szemlélete, mások a szórakozási szokásai és más az érdeklődési köre. Ez a klubtagság széthúzásához vezethet. Szükség lenne tehát a vezetésben, a képviseletben is a stafétabot átadására. Épp Barcsom egy veterán klubcesal beszélgetve hangzott el remek javaslat: korosztályuk egykori klubtagjai megalakítják a Harmincasok klubját... Igény és aktivitás Természetesen nem vethető össze egy falusi kis klub költségvetése, ellátottsága például a Mezőgép-klubéval. Azonban az is elfogadhatatlan, hogy csak a diszkó és a sör kösse össze a tagságot. Táncház, falutörténetírás, hagyománygyűjtés, ismeret- terjesztő előadások, társadalmi és politikai rendezvények,. sportakciók szervezéséhez — hogy csak néhányat említsek — a megyei klubtanács, a járási—városi KISZ-bizottság, a Somogy megyei Művelődési Központ, a Killián ifjúsági ház szívesen nyújt támogatást A klubmozgalom erőssége mindig is a közösségek egymásért való áldozatvállalásából, tevékenységének ötletességéből, közvetlen, őszinte, baráti légköréből fakadt Hogy a mai lépésváltásban mennyire életrevaló egy if-- júsági klub, azt valóban befolyásolják az anyagi lehetőségek. Ámde fielbecsüihe- tétlenül nagyobb a szerepe annak, hogy a tagság miként teremti meg az igényes szórakozás és a művelődés lehetőségeit Békés József TALÁLKOZÁS Az asztal körül feszélyezett a hangulat; meg-meg- akad a beszéd. Bartos, miután befejezte a vacsorát, hátradőlt a széken, a nyakkendőjét igazgat ja. Tekintete vé- gigsiklik a finom porcelánokon, a helyiség egy távolabbi pontját fürkészi. Nyugalmas, szinte kihalt az étterem; a zenekar szabadnapos, a sarokban vastag vászontakaró alatt pihennek a hangA két férfi koccint. — Hát igen, a régi iskolaévek — szólal meg Tódor. — Mostanában gyakran eszembe jutnak azok az idők. Bár nemigen hallok a srácokról. Látod, veled is a véletlen hozott össze. Bartos mosolyog; alig-alig indítja meg a múlt, inkább csak tapintatból hagyja magát sodortatni az emlékekkel. Mert Tódor nem tágít. — Te tudsz valamit a töb- biekről? — kérdi. — Keveset. Igaz, hogy épp a napokban találkoztam a Molnárral. — Ne beszélj! — élénkül fel Tódor. — A kis Molnárral? — Igen — bólint Bartos. — Az ördögbe is! — kapja el a szót újra Tódor. — Mi van a Molnár öcsivel? Rengeteget meséltem róla a családomnak. Most is előttem van, amikor egyszer cirkuszban voltunk. Emlékszel, milyen fényes arccal magyarázott a tűznyelőről? Sőt, később fogadást is kötött velünk. Azt mpndta, ismeri a trükköt, ct * nagyapáméit nál. a fészer mögött megpróbálkozott a tűznyeléssel. A fél arca jsebesare égett. — Azt hiszem, tévedsz, öregem. Szó sem volt túz- nyelésről. — Már hogyne lett volna! Pontosam emlékszem. — Mondom, hogy tévedsz. A kis Molnár a hasbeszélőre fogadott. Azt akarta utánozni. Tódor elnyomja a cigarettáját, zavartan köhécsel. — Hiába. Én másképpen emlékszem — mondja. — Előfordul — jegyzi meg Bartos. — Nem most történt. Valóban nem most, maholnap húsz éve lesz, gondolja Tódor. Bartos közben felhajtja a poharát, körbeforgatja a tenyerében, aztán leteszi az asztalra. — Kicsit fáradt vagyok — mondja az ablak felé bámulva. Tódor menni készül. — Holnap korán reggel indul a vonatom. Örülök, hogy találkoztunk — szól, és elköszön. Sietősen lépked, mozdulatai határozottak. Bartos nézi, ahogy eltűnik az emeletre vezető lépcsőkön. Bartos a karóráját birizgálja. Utólag még fölötlik benne az iménti ostoba szóváltás az egykori iskolatársról. Töpreng, s most egyszerre bizonytalan: lehet, hogy mégis csak tüzet nyelt a kis Molnár. Mindegy, véli. Szedelőzködik, int a pincér- lek: — Tizetek. Kelemen Lajos Nyelvtanulás, nyelvtudás Székely balladák világa a gimnáziumi galériában A nyáron történt egy nemzetközi konferencián, hogy pillanatra kihagyott a figyelmem vagy a felszólaló harapta el a mondat végét, mindenesetre odahajoltam szomszédnőmhőz, és halkan megkérdeztem, hallotta-e a kérdéses szavakat. Fejét rázta: „Ne haragudjon, de én angolul csak azt értem, amit magam mondok PV Odahajolok a másik oldalamon ülőhöz, de ő is a fejét rázza: „Én csak azt értem, aki Budapesten tanulta a nyelvet és lassan beszél...” Maradtam hát a mondat vége nélkül, azzal a tanulsággal, hogy tudunk is nyelvei, meg nem is. Nem újdonság. Soha eny- nyi gyerek, felnőtt nem tanult nyelveket, és igazán jól mégis oly kevesen tudnak. De hát mit is értünk azon hogy — igazán jól? Vagy ahogy mondani szokták: periektől? — „Tanulj meg két- három nyelvet, és nyert ügyed van!” biztatja a szülő a fiacskáját, nem is gondolva arra, hogy „meg” lehet tanulni egy nyelvet. Megtanultuk-e igazán az anyanyelvűnket? Arany János és a többi nagyok bizonynyal. De az emberek sokasága? Nem is a siralmasan gyakori nyelvi hibákra gondolok, nem is a járvúnysze- rűen terjedő nyelvi ficamokra. Különleges adottság és műveltség kell még ahhoz is, hogy valaki az anyanyelvét teljes szókincsével birtokolja. Idegen nyelvnél ez szinte lehetetlen. De jól megtanulni (ami kevesebb, mint megtanulni!) legalább még egy nyelvet, erre a legtöbb ember képes. A jó nyelvtudás mércéjéül egyébként azt szokták állítani: aki azon a nyelven számol, gondolkodik és álmodik, az elmondhatja, hogy otthonos benne. A kisgyermekkorban, amikor még nagyon . rugalmasak az agysejtek, köny- nyebb és tartésabb az idegen nyelv rögzítése. Vannak, akik ellenzik a korai nyelv- tanulást, mert tartanak tőle, hogy az anyanyelv rovására megy. A nemzetiségi vidékeken kétnyelvűségben felnövő gyermekek példája azonban cáfolja ezt az aggodalmat A gyermekkori nyelvtanulás másik előnye a tartósság. Megmarad a tudás, ha ritkán használják is. Legföljebb az aktív szókincs veszít az erejéből, de gyakorlás révén felfrissül újra. Ezzel szemben az iskolás-, még inkább a felnőttkorban tanult nyelvet állandóan tréningben kell tartani, mert másként úgy elfújja a szél, mintha sosem lett volna. Ezért olyan nagy jelentőségűek a tanfolyamok, a táborozások, a beszédgyakorlatokra alkalmat adó klubok; amit egyszer megszereztünk, kár lenne martalékul vetni a feledésnek. Ha a gyermeknek még elég a fül és a memória, a felnőttnek már kitartás, szorgalom, önfegyelem, fáradság is kell a‘nyelv- tanuláshoz. Jó módja a nyelvgyafcor- lásnak az adott országba való utazás, de kellő alapozás nélkül, csupán a kint tartózkodás révén aligha lehet nyelvet tanulni. (Hacsak nem hosszú idő alatt.) Más a tanulmányút és más a turistaút. Az utóbbi is olajozza, finomítja beszélőkészségünket, de kifejezései a konyhanyelv körét nem lépik túl. Sokat adhat viszont a levelezés hasonló szakmájú emberekkel, akikkel a baráti látogatás során nemcsak a táj szépségeiről esik majd szó, hanem sor kerülhet az elmélyült eszmecserére is. Szinte hihetetlen, hogy az audio-vizuális módszerek korában még sokan tanítanak hagyományos módon. Nyelvtan, szavak magolása, fordítás. Kellenek ezek is elkerülhetetlenül, de csak magasabb fokon. Az anyanyelv grammatikáját is csak akkor tanuljuk meg, amikor már régesrég beszélünk. Akibe belerögződnek a régi mód szerek, annál a nyelvtan éppen gátja lehet a beszédnek, s gyakran megreked a gyönge középfokon, esetleg csak az idegen nyelvű olvasás szintjén. Mert amikor meg akarna szólalni, azon kezd töprengeni, hogyan is építse fel mondatát. Beszélgetés közben nem szabad szabályokon meditálni. Akkor már a fül dolga a döntés, mi hangzik jól, mi nem. Kockáztatva a tévedést, a hibát is. Üsző csak abból lesz, aki vízbe mer ugrani. A világ szűkül, a szállítóeszközök technikájának fejlődése közel hozza a távol lakókat. Utazunk, világot látunk, kereskedünk, vendégeket fogadunk, s közben rájövünk, hogy nincs olyan szakma, amelynek művelője ne szorulna rá a mások eredményeire. De kíváncsiak vagyunk a mások érzelmeire, vágyaira, örömeire, bánatára, gondolatára is, tehát az irodalomra Miért tanulunk nyelvet? Mert anélkül ablaktalan szobában élnénk. Idegenül a világban, amely pedig nyelvtudással ismerőssé válna. B. É. A Táncsics gimnázium kiállító termének eddig az volt a célja hogy az iskoláiból elszármazott művészeket bemutassa Mostanában a galéria kibővítette programját; fiaiba! tehetségeknek ad lehetőséget arra hogy kiállítsák alkotásaikat. Hétfőitől Harangozó Ferenc grafikád láthatók a teremben. A kiállítás megnyitóján Pogány Gábor művészettörténész hívta fel a diákok figyelmét arra, hogy a fa- és linómetszeteket nem lehet a hagyományos szemlélettel megközelíteni, „mit ábrázol ez a kép?”. A huszadik századi művész — szerinte — nem arra törekszik, hogy „valamit” ábrázoljon, hanem például arra, hogy más művészetekből merítsen gondolatot Így a szemlélőtől sem passzív nézelődést, hanem gondolkodást, a művész világába való beilleszkedést követel. — Szükség van a magyarázatra — mondja kérdésünkre Pogány Gábor. — A mai diákok zöme a képzőművészetben megdöbbentően konzervatív. Ennek okát országosan a vizuális nevelés hiányosságaiban látom. Az avantgarde művek megértéséhez legalább olyan képzettség kellene, mint amilyet a zenében Bartók és Kodály segítségével elértünk. Harangozó Ferencet pályafutásáról kérdeztük. — Harmincegy éves vagyok, Memyén születtem. 1970-ben volt az első kiállításom, itt a megyében. Azóta már számos országos tárlaton vettem részt 1976 óta vagyok tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójónak. — Absztrakt formanyelvű, erőteljes grafikádban legtöbbször az irodalomhoz fordul témáért Hogyan születtek ezek a sorozatok? — Általában a stúdió által kiírt program szerint, adott témákat dolgoztam fel. A székely népbaUadákat illusztráló lapok a debreceni nyári tárlatra készültek, Kodály Zoltán emlékére. A Parabolák című, a Tragédia jelmondatait ábrázoló szériát a Madách-évfordulóra Győrben mutattam be William Blake Jövendöléseiből néhány rész még hiányzik. Ezt a témát magam választottam: megragadott a költő miszticizmusa, a jó és a gonosz harcában a gonosz vállalása. A linómetszet formanyelvét megérteni nem könnyű. Általában az absztrakt művészetek befogadása sokszor gondot okoz. A fiatalság esztétikai nevelésében ezért sokat segíthet egy ilyen kiállítás. T. K. Xljkért/ Csata Egy festmény színeváltozásai — Azért, mert maga arra akar fogadni, hogy a piktor úr kölcsönt jött kérni, ergo a fogadója csak az ellenkezőjét állíthatja. Márpedig biztosra vett dolgokra fogadást ajánlani annyi, mint alvó nyálra lőni. Nahát. Robozy megigazította ingnyakát, kínosan csavart egyet a fején. — Hát ha már sejtik az urak, mit ismételjem én is. Bár lehet, hogy most az egyszer elvesztené a fogadást a kapitány úr. Tudniillik nem kölcsönt jöttem, kérni, hanem előleget. . — Egyre megy az — legyintett Drill Arnold. — És az utolsókat ide! — rakta ki Gönczy Mózes a piros ászt. Miután besöpörte a lapokat és átfutotta őket. elégedetten bólintott, majd Robozyhoz fordult. — Aztán mire kéne az előleg ilyen lóhalálában. Eugen úr? — A délutáni vonattal utazna vissza az unokabúgom Budapestre, és teljésen elhűlve tapasztaltam, üres a bugyellárisom, pedig.., — Ejnye — csóválta meg a fejét nevetve Somodori —. mi a kórságnak olyan, mesz- sziről látogatják magát az unokahúgai, hát nem talál közelebb? Kevesebb a költség a helybeli „rokonsággal”. Nagy kópé maga, Robozy! Csak a patikus őrizte meg komolyságát, az urak döcögtek a nevetéstől. — Hallja, ez aztán már igazán orcátlanság, hogy hozómra látogathatja magát székesfővárosi hölgyekkel, és másokkal akarja a cechet kiegyenlíttetni — mondta Drill Arnold. Dobozynak céklaszínűre változott a feje, már-már a megsértett önérzete kerekedett felül, de nagy nehezen legyűrte indulatát, mert aztán fel is út, le is út, tudta előre. Így hát nyájasságot erőltetve magára, magyaráz-' ni kezdett. — Tévedni tetszenek. Az unokahúgom modell, és azért jött le ... — Ki ne mondja —vágta el az induló szóáradatot Gönczy Mózes —, inkább art mondja el, hogy mire kér tőlem maga előleget? — Hát a felajánlott képeimre, tisztelettel. — Mondtam én magának egy szóval is, hogy megveszem őket? — Azt ugyan nem méltóz- tatott, de hát az csak természetes. Láttam, amint megszemlélte őket, miként ült ki műértő szemeire a tetszés! Gönczy Mózes fölnevetett. — Nahát, magának inkább kereskedőnek kéne lenni, nem pedig piktornak. Ide figyeljen, mondtam én magának akkor is, hogy a portréi, azok igen, de a tájképek és a csendéletek.. ne is haragudjon, nem foglalkozom velük. . A portré pedig csak annak érdekes, akiről készült. De hogy lássa, nem vagyok közömbös a művészet iránt, itt van húsz korona előleg. Hogy mire, még nem tudom legföljebb majd én is megfestetem magam egyszer, ha ráérek. Na ki oszt, urak? — Hálásan köszönöm, nagyságos uram, hálásan köszönöm — hajlongott Robozv — Tudtam, hogy az ön ne mes szíve nem marad érze .kehien jégcsap. Ajánlom magam — mondta a pénzt felső zsebébe gyűrve, és egyenes derékkal távozott. • * • Gönczy Mózes akárhogy«» igyekezett, mégis elkésett az árverésről. Mert a hír, bármilyen szokatlan volt is a Városi Kurírtól, igaznak bizonyult, s pont ott és pont akkor tartották meg az aukciót, ahol és amikorra írta. A nagyterem már kongott az ürességtől, amikor belépett. A kalapácsos ember két segédjével a bevételt számolgatta. — Hát akkor én erről lemaradtam — mondta boez- szúsan Gönczy. — Mélységesen sajnáljuk, nagyságos uram, de láthatja — tárta szét karját a végrehajtó —, széthordták mindent, már csak ez az egy árva piktúra maradt rajtunk — bökött a falnak támasztott embemyi magas, hátát mutató képre. — Hadd lám! — mondta Gönczy Mózes. — Fordítsátok meg a képet a nagyságos úrnak! (Folytatjuk.)
