Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-16 / 270. szám

„Az orosz Bolyai” Hatvanan nézték meg naponta a régi és az új szakkörösök bemutatóját a boglárt művelődési házban. A tizenhat alkotó grafikákat, festményeket, kisplasztikát, kerámiát állított ki. Ezeket a müveket gimnáziumi tanulók, nyugdíjasok, kisiparosok, háziasszo­nyok készítették kedvtelésből. Egy tisztességes asszony és hét férfi A Benkó-dixieiand Kaposváron Az - egyetemes tudomány történetében kevés olyan fordulatot ismerünk, ame­lyet egy sorba állíthatnánk a ún. nem-euklideszi geo­metria kidolgozásával. En­nek területén közismerten Bolyai János (1802—1860) és Nyikolaj Lobacsevszkij (1792 —1856) végeztek úttörő je­lentőségű tevékenységet. Nyikolaj Ivamovics Loba­csevszkij 1792. november 20- árT született értelmiségi csa­ládban. Addig az időpontig, amikor beíratták a kazanyi gimnáziumba, szinte semmit sem tudunk életéről. Apja — egyes források alapján földmérő, mások szerint épí­tész — 1797-ben halt meg, így családja meglehetősen nehéz anyagi helyzetbe ke­rült. Praszkovja Alekszand- rovna Lobacsevszkaja — a jövendő nagy matematikus anyja — 25 éves volt ekkor, és három fia nevelésének gondja nehezedett rá. Lobacsevszkij 1802. novem­ber 5-én került a kazányi gimnáziumba a bátyjával, Alekszandrral együtt, aki azonban nem sokkal később önkezével vetett véget életé­nek. öccse, Alekszej ugyan­csak elvégezte az itteni gim­náziumot, majd az 1804-ben megnyílt egyetemet, is, ahol adjunktusi kinevezést kapott a technológiai tanszéken. Nyikolaj Lobacsevszkij már gimnáziumi éveiben olyan nagyszerű matemati­kus keze alá került, mint Grigorij Ivamovics Karta- sevszkij, aki föl ismerte és támogatta rendkívüli tehet­ségét. Lobacsevszkij 15 évesen került a kazányi egyetemre, ahol ez idő tájt élmény­számba mentek Bartels (1765 —1836) — a világhírű ma­tematikus, Gauss barátja —, Littrov, a neves csillagász és Bronner (1758—1850) előadá­sai. Ezekben az években az ifjú egyetemista rengeteget dolgozott, és professzorait is lenyűgözte az a hallatlan könnyedség, amellyel a leg­nehezebb tárgyak lényegét elsajátította. Lobacsevszkij 1811-ben magiszteri fokozattal fejezte be tanulmányait, majd 1814- ben adjunktusi kinevezést kapott a helybeli egyetemre. Személyes rátermettségén kívül jelentős szerepe volt ebben annak is, hogy baráti szálak fűzték Mihail Alek- szandrovics Szaltikovhoz — II. Katalin egykori kegyem- céhez —, az egyetem úi rek­torához, aki 1812-től hat éven keresztül állt az intézmény élén. Lobacsevszkij adjunktus­ként áz egyetemen a geo­metriai stúdiumokon kívül — Gauss alapján — számel­méletet, majd 1816—1818-ban trigonometriát, a következő ■években pedig differenciál­ás integrálszámítást is taní­tott. A következő években Lo­bacsevszkij az egyetemen rendkívül szerteágazó tevé­kenységet folytatott, hiszen 1819-től — mintegy három évtizeden keresztül — ő volt a könyvtár vezetője, majd 1827. május 3-án rektornak nevezték ki. Az 1819—1826 közötti évekre tehető Lobacsevszkij életében — megközelítően Bolyaival egy időben — az ún. nem-euklideszi geomet­ria alapjainak kidolgozása, első tudományos megfogal­mazása. Lobacsevszkij ki­magasló eredményeket ért el még a matematikai analízis, a végtelen sorok konvergen­ciája, a fényelmélet terüle­tén is, amelyeket természe­tesen kortársai közül is csak kevesen érthettek meg. Kimagasló tudományos munkájának elismeréseként 1833 augusztusában valósá­gos államtanácsosi címmel tüntették ki, majd tankerü­leti főigazgató-helyettessé nevezték ki. 1840—1855 kö­zött a Kazányi Gazdasági Társulat elnöki tisztét töl­tötte be. , Tudományos' sikerei elle­nére Lobacsevszkij életútja egy sor személyes tragédiát rejt magában. 1845-ben újabb négy évre rektorrá választották, közben azon­ban letelt tényleges szolgá­lati ideje, s így — az aückori szabályzatok szerint — nyug­díjba kellett vonulnia. An­nak ellenére, hogy még csak 53 éves volt, felfüggesztették professzori működését, s a legnagyobb orosz matemati­kust erejének teljében til­tották el attól, hogy az egye­temen dolgozhassák. További bajok forrásátké­pezte rosszul sikerült há­zassága is, hiszen a 40 éves korában megnősült Loba­csevszkij aligha találhatott megértő feleségre a 16 éves Varvara Alekszejevna Moj- szejeva (egy gazdag kazányi földbirtokos leánya) szemé­lyében. A fiatalasszony biz­tatására — a gazdasági ügyekben kevésbé járatos tudós — egy ezer gyeszja- tyina (kb. 1090 hektár) nagy­ságú földbirtokot vásárolt, amelyen gazdasági épülete­ket, melegágyakat és üveg­házakat építtetett. De a feu- dális-jobbágytartó Oroszor­szág viszonyai között Loba­csevszkij gazdálkodása szin­te eleve kudarcra volt ítél­ve, ezért anyagilag teljesen tönkrement és a csőd szélé­re jutott. A helyzetet még súlyosabbá tette az a körül­mény, hogy sógora. Alekszej Ivanovics Velikopolszkij kár­tyán elverte Lobacsevszkij feleségének nála lévő 20 ezer rubeljét is. Hamarosan újabb tragédia érte a zseniális matemati­kust legidősebb fiának halá­lával. A legszörnyűbb csa­pás azonban akkor követke­zett be, amikor a nagy tu­dós látása mindinkább el­homályosult. Ezek után elviselhetetlen lassúsággal teltek egyhangú napjai és szinte észrevétle­nül, 1856. február 12-én, 64 éves korában halt meg ka­zányi házában. V. Molnár László tott az asztal meg a söntés között. — Igaz is — szólalt meg a társaság negyedik tagja, Gönczy Mózes —, meglesz holnap az az árverés, ame­lyet oly nagy hanggal beha­rangoztatok? — kérdezte a szerkesztőt. — Már hogyne lenne, nem kaptunk értesítést, hogy le­fújták volna. Gönczy megcsóválta a fe­jét. — Ki hitte volna, hogy kalapács alatt végzik. Az utolsó pillanatig tizet tettem volna egy ellen, hogy meg­szerzik a kitelt. Pedig ez nagy szó volt, , mármint az, hogy Gönczy Mózes valami üzleti dolog­ban tévedett. A városka leg­nevesebb kereskedői« volt. Négyszázezer ember előtt játszottak Lisszabonban, ne­gyedmillió elragadtatott ka­liforniai polgár hangos tet­szésnyilvánítása közepette vehették át a feszti- válnagydíjat Sacramentó- ban, keresztül-kasul utaz­ták az Egyesült Álla­mokat New Yorktól San Francáscóig, megjelent — idehaza és külföldön — tíz nagylemezük, az alakulás óta eltelt huszonhat évben négy és fél ezerszer léptek fel, társaságukat odyan világ­nagyságok vették kitüntetés­nek,, «mint Albert Nicholas, George Probert és Fatty Ge­orge, Kaposvárra azonban most először hívták meg őket. Igaz — s ez máris egyértelmű — nem utoljára. Az Expressz utazási ‘ iroda vendégeként nálunk járt Benkó-dixieiand két koncert­je hétfőin a Latinca Sándor Művelődési Központban olyan zajos sikert aratott, amilyen­re valószínűleg alig akadt példa a somogyi megyeszék­hely zenei históriájában. Holott Benkóék — s ezt nem is rejtették véka alá — némi szorongással léptek a színpadira, tudván: muzsiká­lásuk a klasszikus zene sznobizmusra hajlamos hí­veinek túl könnyű, a kom­mersz beat híveinek túl igé­nyes. Mégis, szinte pil­lanatok alatt nyerték meg maguknak azokat __^hall­g atókat is, akiknek sej­telmük sem volt ennék a né­Foglalkozott mindennel, a sertésektől a festményekig. Pedig majdnem mezítlábas­ként kezdte valamikor ré­gen. A lyukas ülepű nad­rágján és két koronán kívül nem kucorgott több összekö­tött batyujában, amikor le­szállt a vonatról a székes- főváros állomásán. Kifutó­ként kezdte egy vasáru-ke­reskedésben. S aki tudja, hogy mi az, az már azt is érti, mennyivel más ott a szolgálat, mint egy elegáns szabóságban. Van, akit az isten is ke­reskedőnek teremtett. Ilyen volt Gönczy Mózes, aki ti­zenöt év múltán úgy tért vissza szülőföldje megye- székhelyére, hogy azok sem ismertek rá, akikkel együtt cimboráskodott. Nem mintha kivoltát igyekezett volna el­titkolni, hanem mert olyan változás ment végbe külse­jében, hogy akár a Keres­kedelmi Kamara küldötté­nek is nézhették. A pesti évek alatt csinoá kis összeget ügyeskedett ösz- sze, amelyből megvett égy csőd szélén álló boltot, és ger-indián eredetű, meghatá­rozatlan irányzatnak, a azsessznek a történetéről, a vad, fájdalmas, indulatos „bébop” és a kissé szelídebb, „fehérebb” dixieland különb­ségeiről, New Orleans koszos kocsmáinak és exkluzív lo­káljainak, csak nem-ingyen utcalányainak és méregdrága szépasszonyainak rejtőjenői világánál, melyben ez a mu­zsika született századunk tí­zes éveiben. Rokonszenvet ébreszt egy­szerűségük és közvetlenségük, a már-már baráti hangnem, melyben a közönséggel cse­vegnek, „sztoriznak”, s bá­mulatot kelt a technikai tö­kély, melyre szert tettek. Mind a heten valóságos nagymesterei a rögtönzések­nek .Nagy Iván lendületes, ötletei pozanszólója több pro­dukcióban — elsősorban a nevezetes Tigrisvadásaatban — hanglemezre kívánkozott volna, amint Halmos Vilmos leleményes zongoraimprovi- zációja is Oscar Petersonnak A szabadság himnusza című gyönyörű triójában. Zoltán Béla, az együttes trombitása tetszése szerint csalogatja elő hangszeréből a leglátványo­sabb ghssandókat és a teoh- nikai szempontból legigénye­sebb vibratókat, de nem me­rül ki az ötletekből a fárad­hatatlan bőgős, Vajda Sán­dor, a villámkezű bendzsós, Nagy Jenő, és a dobos Já- Tay János sem. A vezető és klarinétos Benkó Sá'ndornak, a hozzá tartozó épületben megalapította a Gönczy-üz- letházat. A vagyon vagyont szült, hovatovább nem volt a megyében olyan üzlet, amelyikben ne lett volna érdekeltsége, és amelyik bolt számított a városban, a fö­lött az ő neve díszelgett Most itt kártyázott az urakkal mint kebelbeli, s az járt a fejében, hogy holnap azon az árverésen jó lesz körülnézni. A csilingelő ajtón Robozy Eugen lépett be. Lihegve megállt, és végighordozta te­kintetét a félhomályba bo­rult termen. Végre megta­lálta, akit keresett, és hatá­rozott léptekkel megindult a kártyázok asztala felé. — Alázatos tiszteletem az uraknak! — köszönt a tár­saságra. Általános morgás volt a fogadjisten, két okból. Egy­részt illetlenségnek számí­tott, ha valaki olyan zavarta meg a partit, aki nem tar­tozott a társasághoz. Más­részt pedig az előbbiből kö­vetkezik: Robozy olyan kétes a digitális számítógépek ki­váló tudorának játékára is csak ritmikai szempontból jellemző a kiszámítottság: a szellemes improvizációkból ő sem fogy kd. Adjuk még hoz­zá mindehhez a lépten-nyo- mon ki-kirobbanó humort, a gyatra, tükörsima slágerdal­lamokba is fantasztikus zenei újdonságokat becsempészni képes végtelen találékonysá­got, melynek oly sok példá­ját csodálhattuk meg a két hangversenyen, az elképesztő összeszokottságot — ha hátat fordítok társaimnak, akkor is érzem, hol, hogyan improvi­zálnak, tudom, hol kell be­lépnem —, és előttünk áll egy — az amerikai kritiku­sok szerint is —■ utánozha­tatlan tünemény: a Benkó- dixieland-jelenség. Tudatos­ság, ösztönösség, humánum varázslatos elegye Szállóigévé vált immár Louis Armstrong mondása: „A jazz az a tisztességes asz- szony, akivel megéri viszonyt teremteni.” A Benkó-dixie­iand két kaposvári hangver­senye ismét igazolta a felejt­hetetlen Satcfhmo kijelenté­sét, de — a zenei tartalom nagyszerűsége, hellyel-közzel bonyolultsága okán — az ia világos, hogy ezt a tisztessé­ges asszonyt nem lehet egyetlen rohammal bevenni. A második kaposvári ostrom a szervezők ígérete szerint a jövő év tavaszán következik a sportcsarnokban. L. A. egzisztenciának számított, akár a művészfélék, akikkel úriember józanul nem cse- resznyézett egy tálból. Robozy Eugen levette ma­lomkeréknyi kalapját, és se­besen legyezni kezdte vele kipirult arcát. Mivel senki sem invitálta, hát állva kez­dett neki mondókájának. — Nem zavarnám én az urakat, de gondolhatják, hogy nem tűr halasztást a dolog, ha ebben a melegben ide kutyagoltam. Gönczy Mó­zes úrhoz lenne tisztelettel­jes kérésem. _ — Fogadjunk, hogy kita­lálom — tartotta a kezét Somodori. — Tisztességtelen fogadá­sokat úri ember nem köt — mondta Drill Arnold. — Miért lenne az tisztes­ségtelen, méltóságos uram? — kérdezte a szerkesztő. (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP Számítógépek az iskolákban A tanév kezdetéig 932 mikroszámítógép került a középfokú iskolákba, vala­mint a tanárképző egyete­mekre, főiskolákra, illetve néhány más oktatásügyi in­tézménybe. Ezzel lezárult az iskolaszámítógép-program el­ső szakasza — állapította meg a közelmúltban készí­tett művelődési minisztériu­mi jelentés. Ez év közepéig minden megyében és a fővárosban 3—5 napos intenzív tanfo­lyamot tartottak, s ezeken mintegy 1700 pedagógus sa­játította el a számítógép ke­zelését. A tanárok számos segédanyagot kaptak, egye­bek között a gép használati útmutatóját, programozó ké­zikönyvet és módszertani segédletet a számítástechni­kai továbbképzésükhöz. A tanárképző felsőoktatási in­tézményekben több gépből álló iskolaszámítógép-labo- ratóriumot alakítottak ki, amely a felsőoktatáson kí­vül közoktatási és felnőttne­velési célokat is szolgál. Az iskolaszámítógép-prog- ram megvalósítását számos társadalmi szerv is segíti. A- Tudományszervezési és In­formatikai Intézet — mint a program gyakorlati végre­hajtásával megbízott intéz­mény — együttműködési megállapodást kötött a KISZ-szel, a Neumann Já­nos Számítógéptudományi Társasággal, a Híradástech­nikai Egyesülettel, a TIT-tel és a MTESZ-szel. E szerve­zetek elsősorban széles körű társadalmi hátteret jelente­nek a program megvalósítá­sához, propagálják, támo­gatják azt. A KISZ számí­tástechnikai védnöksége ke­retében sajátos egyéb fel­adatokra is vállalkozott, így például nyári számítógépes táborokat szervezett. A program megvalósítása folytatódik. A jövő év első felében az Iskolatelevízió péntekenként számítógépes oktatáshoz kapcsolódó prog­ramokat sugároz részben gyermekeknek, részben fel­nőtteknek. A Mafilm oktató­filmeket készít az iskolák számára. A Magyar Rádió ismeretterjesztő műsoraival kívánja segíteni á számító­gépes kultúra iarjesztését. Az ötlet című lap konkrét ok­tatóprogramokat kíván kö- aölni rendszeresen. A peda­gógiai szaklapok rovatokat indítanak e témában. Az Or­szágos Pedagógiai Intézet a "tanárak óktátő munkájába?! a számítógépet olyan nélkü­lözhetetlen segédeszközzé kívánja tenni, mint amilyen most a több évszázada hasz­nálatos kréta és tábla. A tervek szerint 1985 vé­gére a középfokú iskolákban — differenciáltan — 3—6 géppel rendelkeznek majd. Kísérletképpen egyes általá­nos iskolákban is elhelyez­nek belőlük néhányat. A felsőoktatási intézményekbe nagy teljesítményű számító­gépeket akarnak telepíteni. Az oktatási intézmények- ken kívül diákotthonok, kol­légiumok is rendelkeznek majd számítógéppel. Az ok­tatásügy illetékesei hangsú­lyozzák, hogy az iskolákban nem számítógéptech.nikuso- kat fognak képezni, csak an­nak használatára kívánják megtanítani a felnövekvő ge­nerációkat. Hiszen az ő éle­tükben a mikroelektronika „csodái” mindennapos he­lyet foglalnak majd eL Xljkéfif Cm la Egy festmény szineváltozásai — Én arra értettem egy­részt — vágta el a patikus történetét a kapitány —, hogy az előbbi körnél majd­nem kiugratta a királyomat, és akkor fuccs a negyven­nek. Másrészt pediglen ami a Kurír igazmondását illeti, hát nem tudom miért citál­ják fakkor annyit a törvény­székre a főszerkesztő urat! — Félreértések kérem, ostoba félreértések meg rosszindulat! De én a zász­lót magasra tartom — sza­valta Somodori —, és akkor is, a jövőben is, megírom az igazságot! ' — Lelke rajta — jegyez­te meg Drill Arrjpld, miköz­ben nagyot húzott söröskrig- lijéből, s utána komótosan letörölte bajuszáról a habot. Példáját a többiek is követ­ték, s Józsi újra fordulha-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents