Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
PIACI KÖRKÉP Borsos tojásár OKTÓBER SZOMBAT Malvin A nap SJS órakor kfl, n 17.25 ónkor nyugszik; a hoSd 23*55 órakor kél, s 15*10 teakor nyugszik. A várható időjárás: Atmenettteg többfelé erősen megnövetezfc a felhőzet, elsősorban a délnyugati és a déli megyékben kell esőre, záporra számítani, A szél fokozatosan északira fordul, főleg a Du- nántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A nappali fölmelegedés gyengO. A legmagasabb nappali hőtnérs«det na, szombaton 14 és 19 Celslus-fok között lesz. A már csípőé reggeli párásságban nem volt nehéz szép portékát találni tegnap a 'kaposvári hetipiacon. A makulátlan körtét 12-ént sem láttuk drágánaik. Ugyancsak szép almát öntöttek a szatyorba 10 forintért. Fele ennyiért is adták az apraját. A 12 forintos szálva vonzereje jócskán megcsappant. Csendéletbe kívánkozó birset lft-ert mérteik. Zsákszám hozták a sütni való gesztenyét — a bőséges kínálat sem rendítette meg azonban a 30 forintos árat. A szóló színejavát 30-ért kínálták. Szerencsére nem keil sok cukor a 15 forint körüli áron kapható minőségi borszőlők levéhez sem. A külcsín nem volt erőssége a 10 forintos baracknak. Rég volt ilyen kitűnő a daótermés; 22—25 forintért árulták a tömi valót örvendetesen mérséklődött néhány zöldségféle ára. 22- ért harmatos karűlölt kaptunk. A Zöldért standján látottat 16 forintos ára tette vonaóvá. Ennyibe került, a kel java is. Egy forinttal olcsóbb a Ute káposzta. A 10 forintos kaposivári árnál kevesebbért az országban sehol sem adják a fejes káposztát. Nyár végé* art hfittük az idén sok a bu rgonya, most pedig a magát szilárdan tartó 9—*» forintos ár arról győz meg, hogy karós. Egy káló zöldbabra 2ő forintért tehettünk szert, fele ennyiért főzőhagymára.. Tavaszt idéző hónaposretket csomónként 6-ért, fejes salátát 5- ért kaptunk. Egy csomó leveleszöldségért és hozzá egy csomó sárgarépáért 14 forintot kérni túlzásnak látszott Az üzemi konyhák kedvenc fogasához kilónként í-ért szerezhető be a tök. A dér sápasztotta paradicsom java 12 forintot kóstált. Már a lecsómdmőségű paprikát sem adták 15-nél olcsóbban. A Zöldért pavilonjában a 20 forintost ár nem állt arányban a minőséggel. Emy- nyiért a termelek még mutatós, friss árut kínáltak. A csnbegomba drágult; most 15-ért adnak egy bögré- nyit. Gaiamibdcát 90-ért láttunk. A megyében a felvásártók soíkfelé panaszolják: hiányzik: a tojás. Meglátszott ez tegnap a 2,30—2,50-ea árakon is. Egy pár jérce 120 foriHflba került. Ennyiért már testes tyúkot is vehettünk. A virágpóacon egyre több a szirmát hullató csőkor. Egy őt szélből álló rozsalbukétá- ért 16 forintot kértek. Most is 14 forint a szegfű száte. A 1 csokronként 8 forintos mimóza igazé* szerény ggyéhnee- ség. B. r. Köszönet a jókívánságokért A megyei pártbizottság első titkárává való megválasztásom alkalmából személyeden, telefonon, táviratban és levélben számos jókívánságot kaptam ismerős és ismeretlen somogyi emberektől, megyénk lakóitól. Ezt a helyet és alkalmat szeretném felhasználni ahhoz, hogy megköszönjem figyelmességüket, bizalmukat, jókívánságaikat és biztató útmutatásukat. Kérem, hogy továbbra, a mindennapi munkában is támogassák és segítsék törekvéseimet, közös ügyünk szolgálatát Somogy további fejlődéséért. KLENOVICS IMRE — Megjelent a Somogy megye statisztikai évkönyve, 1982 című kiadvány. A kötet képet ad a megye gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődéséről, az országban betöltött szerepéről. Az adatok többféle kombinációban, ugyanakkor — a történeti összehasonlíthatóság érdekében — időrendben is eligazítást nyújtanak. A kötetet a településekre vonatkozó fontosabb adatokkal, továbbá összehasonlító országos és megyei adatokkal egészítette ki a megyei igazgatóság. Kiállítás a BRM építésérdi A Bajkál—Amur vasútvonal építését bemutató kiállítás nyíH a budapesti Közlekedési Múzeumban, A moszkvai Politechnikai Mózesán vendégkiállífcása átfogó kepei, nyújt a Bajkál— Amur vasúti fővonal építéséről, annak történelmi, földrajzi és gazdasági hátteréről. A kiállítás december 5-ig tekinthető meg. A kiállítással egy időben előadásokat és filmvetítések et is tartanak a múzeumban a vasútépítés legjelentősebb eseményeiről. — Gyáros László újságíró, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa születésének 75. évfordulója alkalmából koszorúzást tartottak tegnap Budapesten a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi Panteonjában. — Jubilál a kalínyim bábszínház. A mostani negyvenedik színházi évafl októberben kezdődik Saamuil Mázsák Tizenkét hónap című művének bábszínházi bem»- tatójával. Hntósorszámok Trabant lám. Hyc. (Bp.) 1t«5 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 71 Trabant Lim. (Bp.) 18 822 Trabant Lim. (Dcbr.) 13 621 Trabant Lim. (Győr) 18 157 Trabant Combi (Bp.) 7 438 Trabant Combi (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 9 975 Wartburg Lim. (Győr) 5 897 Wartburg de Lux (Bp.) 14 084 Wartburg de Lux (Győr) 7 898 Wartburg de Lux tt. (Bp.) 3 085 Wartburg Tour. (Bp.) 5 520 Wartburg Tour. (Győr) 2 007 Skoda 105 S (Bp.) 7 044 Skoda 105 S (Debr.) 5 352 Skoda 105 S (Győr) 5 832 Skoda 120 L (Bp.) 13 796 Skoda 120 L (Dcbr.) 8 588 Skoda 120 L (Győr) 9 891 Skoda 120 Gls (Bp.) 304 Lada 1300 (Bp.) 24 587 Lada 1200 (Debr.) 15 671 Lada 1200 (Győr) 8 464 Lada 1300 S (Bp.) 10 267 Lada 1300 S (Debr.) 6 822 Lada 1300 S (Győr) 2 662 Lada 1500 (Bp.) 9 455 Lada 1500 (Debr.) 6 172 Lada 1500 (Győr) 2 826 Lada Combi (Bp.) 4 788 Lada Combi (Debr.) 2 735 Moszkvics (Bp.) 12 226 Polski Fiat 126 P (Bp.) 16 587 Polski Fiat 126 P (Győr) 5100 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 600 Dacia (Bp.) 15 590 Dacia (Debr.) 7 157 Zasztava (Bp.) 3 HU ( Megfejtés Egy kis botanika: 1. Tolgy. 2. Gyermekláncfű. 3. Orgona. 4. Juhar. 5. Gesztenye. 6. Mogyoró. 7. Ibolya. 8. Szamóca. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 R nyertes lottószámok A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapesten tartott 39. heti sorsoláson a következő számokat húzták ki: 15, 28. 54, 78, 80 A szeptember havi tárgy- nyeremény-sorsolásom a 38. heti szelvények vesznek részt. — ünnepi állomány gyűlés lesz október 3-án: 16 órakor az Oleg Kosevoj városi—járási ifjúgárda parancsnoksága tartja a kaposvári KlSZ-bizottságon. Kitüntetéseket, jutalmakat adnak át, s a gárdisták találkoznak a fegyveres erők, testületek képviselőivel. — lró—olvasó találkozó. Szüvási Lajos íróval találkoznak kedden 17 órakor Kaposváron a vállalat központi tanácstermében a megyei élelmiszer-kiskereske- dekái vállalat dolgozói. — Egyre több termelőszövetkezet tóremii meg az üzemi étkeztetés feltételeit. Tíz évvel ezelőtt mindössze egy-két szövetkezltben volt üzemi konyha, ma a gazdaságok négyötödében, 63 tsz- ben biztosítják ezt az ellátást. VIRÁGZIK AZ ORGONA Kaposváron, a Dózsa György a, 5. szám alatt Klopfer Józsefeknél virágba borait a fehérorgona. Ügy látszik, kedvez neki ez az idő. A Magyar Posta műszaki fejlesztésének eredményeként október 3-tól az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország előfizetői közvetlenül hívhatják egymást telefonon. Az Amerikai Egyesült Államok hívószáma: 1. Az Amerikába irányuló hívásokat is a 00 tárcsázásával kell megkezdeni. A távhívó tárcsahang után az 1-es országhívó számot, azt követően pedig még 10 számjegyet kell tárcsázni. Egy perc beszélgetés ü}a — Évről évre nő a kistermelők igénye az őszi vetésű növények magvai iránt Ez év őszén áttelelő káposzta, saláta, hagyma, spenót, sóska, gyökérfélék magvaiból 38 000 tasakot szállított a boltokba a megyénket is ellátó dombóvári vetőmagter- melíető vállalat — Üj megállapodásokat köt ebben a hónapban könyvcsekkes vásárlóival a Művelt Nép könyvterjesztő vállalat: két százalékkal több — ötszázalékos lesz — a kezelési költség, amit a részletre vásárolt könyvek árára számítanak, s ezentúl minden év októberében lezárják a számlákat; addigra az egyenlegnek nullát kell mutatni. A szerződésmódosítást részben azzal indokolta a vállalat, hogy sokan maradtak adósai, sokan „elszaladtak” a vásárlással és nem tudtak idejében fizetni. — Még egy hónapig 20 forintos kedvezménnyel kaphatók a Hungaroton-hetek lemezei. A hanglemezvásárt a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbították meg október 29-ig. Gépsorok a Szovjetunióba Űjabb alumíniumtubusgyártó gépsorokat szállítunk szovjet megrendelésre. Az erről szóló megállapodást a közelmúltban írta alá a Che- mokomplex és a Chemimas — amely közös társaságként működik ez esetben is —, és a szovjet Technoprpmimport külkereskedelmi egyesülés. A megállapodás 11,5 millió rubel értékű. A gépsorokat a pécsi Sopiane gépgyárban készítik, s jövőre adják át partnerüknek. A mostani megállapodást egy kétéwel korábbi, hasonló exporttétel sikeres alkalmazása után írták alá. — Sikeres véradónapot szervezett a kadarkúti Vö- röskereszt-alapszervezet; szeptember 29-én mintegy 200-a-n jelentkeztek térítés nélküli véradásra. — Nem lesz több csöpögő vízcsap? Hamarosan a múlté lesz a rosszul tömített, csepegő vízcsap: egy genfi cég új keverő-csaptelepet fejlesztett ki, s abban nincs gumitömítés. Az új szerelvényben két kerámiakorong forog egymással szemben, s a vízkibocsátást is szabályozza. — A budapesti táncfórumon, a Ki mit tud? legjobbjai között lép fel hétfőn este a BM Somogy Táncegyüttes. A Tv-ben is látott kendős leánytáncot és a Jókai- verbunkot mutatják be. 138 forint. A tengerentúli távhívás előnyös, mert a számlálóberendezés csak az összeköttetés tényleges időtartamára számítja föl a díjat, míg kézi kapcsolás esetén 1—2 perces beszélgetéseknél is meg kell fizetni az 3 perc díjminimumot. A távhívás bevezetése után továbbra is kérhetők a telefonközponttól kézi kapcsolással beszélgetések, s változatlanul igénybe vehető a hívott költségére kért (R) beszélgetés is. 270 énei ezeütt, 1713. október %-4m «Utetett LndAnyiwm, és 7» éves karában, 1792-ben hunyt e# Pécsien Ráday Gedeon gróf, neves Irodalomszervező. Apja Rákóczi Ferenc diplomatája volt, ő maga háromévi “németországi tanulmányútja során a több! között az ódéra-frankfurti egyetemen tanult, s onnan 1733-ban — atyja haláfia után — tért haza. Birtokainak kezelése mellett «étét a nemzeti művelődés Ügyének szentelte. Széles körű levelezést folytatott korának íróival, bőkezűen támogatta irodalmi müvek, folyóiratok kiadását. Családjának atyja által alapított könyvtárát tovább gyarapította, s második alapítójává lett a méltán nagy hírnévre szent tevő péceli gyűjteménynek. O írt először — német mintára — rímes-mértékes formában verset (Ráday- versforana), s ezzel nagy hatást gyakorolt a magyar költői kifejezésmód fejlődésére. Zrínyi Szigeti veszedelmének több énekét prózára írta zát, ezzel híva fel a figyelmet a már-már elfeledett mű jelentőségére. Munkálnak nagy része kéziratban maradt, « elveszett. — Einstein életéről készít négyrészes játékfilmet a Televízió, francia és nyugatnémet tv-társaságokkal közösen. A felvételek egy részét itthon, a többit Franciaországban, Spanyolországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban és Japánban forgatják. — 4M hektárnyi parlag földet hasznosítottak, vontak a művelésbe az elmúlt két esztendőben a megye kertbarátkörei. Mernyén kifejezetten ilyen terület megművelésére alakítottak kertbarátkor! Tormaszöret Nagyüzem van a tormaföldeken, szedik az ízesítő gyökeret a Hajdú-Bihar megyei Üjlétán és környékén, ahonnan az ország egész tormatermésének mintegy 80 százaléka szármázik. Az Üj Élet Tsz a nagyüzemi termesztés mellett segíti a tormával foglalkozó háztáji gazdaságokat is. A torma- termésnek sem kedvezett az idei száraz időjárás, de még így is mintegy 250 vagon termésre számítanak. Szedés után a gyökereket tisztítják, osztályozzák, csomagolják, s jelentős mennyiséget visznek exportra is. — Szakftzlrtet nyitott pénteken — az országban harmadikként — Kaposváron, a Prométheusz tüzeléstechnikai vállalat és a Ramovül. — Tolna megyei tajnapókat tartanak Budapesten a divatcsarnokban. A Lotz-teremben október 8-ig a dunántúli megye 15 vállalata és szövetkezete mutatja be könnyűipari termékeit. — A világ legnagyobb viperája, amely a madridi állatkertben látható, a héten újabb rekordot állított fel. Összesen 70 kicsi viperát hozott világra; ez normális körülmények között is a kétszerese annak, amit a kígyóknak ez a fajtája produkál. Egy-egy utód körülbelül 70 grammot nyom. A Gabonból származó anyavipera hossza 1,4 méter, súlya 15 kiló. — Négyoldalas menőidet megjelentetését tervezte az új bértarifa rendszerről a Népszava Szerkesztősége. A lap október 4-1 számában. A melléklet — technikai okok következtében — nem a jelzett időben, hanem egy későbbi alkalommal kerül majd az olvasók kezébe. — Értesítés. Ertesftjttfc Siófok és térségének víz fogyasztóit, hogy 1983. Oktober 4-én a vízmű karbantartási munkál miatt vizminöségromlásra, nyomás- csökkenésre, esetleg vízhiányra lehet számítani. Tervezett munkák időtartama: 8—16 óra között. Fenti időszakra kérjük fogyasztóink szíves megértését. DRW Dél-balatoni Üzemigazgatóság. (8101) — Olcsó áruk boltja nyílik. Olcsó cipők, kötöttáru, gyászruhák, fonalak, október 3-tól Kaposvár, Ady Endre u. 8. Kapa alaitt jobbra. Hasznait ruha vétele. (ALHM» A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság a kaposvári és környéki kistermelők részére JS Ft/« áron ISTÄLLÖTRÄGYA helyszínre történő kiszállítását vállalja Az ár magaban foglalja az istállótrágya árát, a rakodási és szállítási költséget A megrendelhető legkisebb mennyiség: 45 mázsa. A megrendelések és kiszállítások ügyében bővebb információt a gazdaság háztáji ágazatveastőjénél lehet kapni. Cím: Kaposvár, Vak Bottyán a. 1. Telefon: 14-598 »195» A Siófoki Autószerviz, a XIV. Autójavító Vállalat leányvállalata PÁLYÁZATOT HIRDET az £984. január 1-vel megüresedő főkönyvelői munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: — mérlegképes könyvelői képesítés, — legalább ötéves szakmai gyakorlat Pályázat beküldési határideje: 1983. október 15. A pályázat elbírálásának ideje: 1983. október 30. Cím: 8600 Siófok, Fő tt. 234. Iferseny tárgyalási felhívás! A Posta Központi Beruházási Iroda NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET a Balatonszabadi HTI Hálózatfenntartó Üzem (Poéta u. 12. szám) építményének kivitelezésére, generálvállalkozásban. Az épület földszint -f- egyemeletes, magastetős kialakítású, 15x12 m méretű, 1100 lgm3 térfogatú, gázrendszerű központi fűtéssel. Vállalkozás része továbbá a külső zárt rendszerű szennyvíztároló, illetve csapadékvíz-szikkasztó. Rendelkezésre állő terv: építésengedélyezési tervdokumentáció. A terv megtekinthető és részletes felvilágosítás kapható: Posta Központi Beruházási Iroda, Budapest XIV, Mogyoródi u. 42—44. sz. 5. sz. főmérnökség, Zsillé Antal, telefon: 834-302. Az építési munkaterület rendelkezésre áfl. Legkésőbbi befejezési határidő: 1984. december 31. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a vállalt kezdési és befejezési határidőt, valamint a vállalt generál-költséget. Az ajánlatot kérjük 1983. október 20-án 9 óráig a következő címre küldeni: POSTABER, Budapest 1441 Pf. 57. Az ajánlatot kettős csomagolásban, a belső lezárt csomagolásra „Balatonszabadi” felirattal kérjük benyújtani. Ajánlatok felbontása 1983. október 20-án 10 óra, Budapest XIV, Mogyoródi út 42—44. 2. sz. szobában. Eredményhirdetés 1983. november 1. de. 10 órakor a fenti címen. (91951) Telefon-távhívás az Amerikai Egyesüli Államokba