Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-08 / 238. szám
Madách Imre Kölcsey Ferenc / Babits Mihály Küldetésük, sorsvállalásúte' azonban nem, így M._ Kiss József metszetei nemcsak írókat jelölnek, ábrázolnak, hanem a magyar irodalom- vonulatának bizonyos egysé-' gére is utalnak. Valamennyi meggyőző, pontos rajzi leírást és értelmezést tartalmaz, rendkívül használható" az ifjúság számára, elősegíti a megértést Örvendetes, hogy kissé háttérben maradt személyiségeket is felvázol. (így például az 1700-tóí' 1759-ig munkálkodó Bethlen Katát; az más kérdés, högy ez az arcmás Kicsit mérsékeltebbre sikerült.) A sorozat szemlé-' lete és minősége egyenletes;1 Tudatosság olvasható le Ka-'' zinczy Ferenc szeméről, élét-' hű Kölcsey Ferenc, Eötvös József, Arany János és Jókai Mór külső formákkal épített karaktere. Csak a legszükségesebb átalakításokat végezte M; Kiss József a rendelkezésére álló vizuális -források alapján, de azt válóban jól elvégezte. Madách Imre „Az erhtoer tragédiája” bemu tatásának centenáriumát ünnepeljük. Ezért a figyelem jelé, "hogy ' M. Kiss József Madách-elem- zése kiemelten gondos. Akárcsak Vajda János, Tömörkény István portréja,. utóbbi irodalmunk nem is olyarj kicsi „kismestere” volt. Szabatosan méltatja Tüskés Tibor M. Kiss József teljesítményét, amikor megállapítja, hogy műve „rejtett,” burkolt irodalomtörténet”. Valóban az. L. M. SOMOGYI NÉPLAP Durkó Gábor rajz» Arcképcsarnok Balassitól Nagy Lászlóig Kérlelte Tamás többször is, maradjanak benn hivatal után, 6 papírra veti mind a száznegyvenet Az öreg kis kék fedelű könyvecskéjében kereken ennyi bejegyzés volt. „Megannyi történet!” — mondta. Próbát tett egyszer. Beszélni is akkor beszéltek utoljára. Kérte, mesélje el az utolsót, a száznegyvenediket. — Óbor — mondta az öreg, s azzal becsukva noteszét, az asztalra dobta. Történeteinek kezdete egyébként valahogy ködbe vész. Meséinek indításában nem követett ugyanis semmiféle receptet. Hol a vasaktól váltott egy bizonyos Wagner néni házának bemutatására, hol éppen időszerű hivatali susmus kapcsán kezdett visszaereszkedni a múltba, hogy azután lehorgonyozzon valahol az ismeretlen időben, mondjuk, egy Főt környéki csőszkunyhó udvarán... Most a kutatással kezdte. Beszélt arról, homokos, illetve agyagos talajban miként történik. Ismertette a gyűrűk leeresztésének lehetséges változatait, megemlítve közben a víz azon „konokul huncut szokását”, miszerint „ha teheti megszökik”. Ecsetelgette a borosán ügyetlenkedő parasztok manővereit, amint egy éppen beszorult gyűrű kiszabadításán erőlködnek, s közben — éppen ez utóbbi kapcsán — kiderült, hogy kutatási élményeit nem derékaljnyi tapasztalatai mondatják, szavai fürge gyíkok, a tegnapból cikkar.nak elő, a tegnapi nap kövei alól. Veszprémi hegyoldal. Kedve ide hozta sétálni ezúttal a fénybe, vasárnap, borosgazdák pincéi elé, be-bekukkantani az udvarokra, „hisz sürgés, a forgás”, szüretben a nép. Aztán egy mondat. A beígért történet talán tetten ért kezdete. — Aztán ne igyék annyit kend! — reccsent egyszer- csak egy éles hang. Később kommentált# az öreg: — Itt a reggel startja, páros fél- deci.-=» Hát maga mit nézdel ottan? — szólítottak meg aztán egyszercsak. — Keres valakit? — Egy kidőlt-be- dőit kerítés mögül jött a hang. A gazdája nagy darab, kötényes vénember volt. A pince lejáratánál állt, kifelé vizslatott. Tekintete a fejem búbján állapodott még. Jobb kezével a pince oldalát támasztotta, göcsör- tös, szeplős kezefeje a tapasztott falba simult. Kötészet szél libben tette, aztán nyakát nyújtva újra szólt. — Magának szólok! Keres valakit? — Erősítem magam — mondtam. — Nem keresek én senkit. Csak úgy nézge- lődöm — srófoltam egyet a hangomon. — Senkit-e? — hangját erős csalatkozás színezte. — Senkit — mondom —, csak nézgelődöm. — De, hogy azért valami neki vaWt is hallassak, hozzátettem — — szép erre a táj. — Mire is csudabogárságomat szem- ügyre venni megindult a kerítés felé. Nehézkes, imbolygó járással közelített, tenyerét a kötényébe dörgölte előre küldött egy adjonis- tent, majd a kerítésnek támaszkodva kiszólt. — Aztán tetszik-e? Mert ha jól látom, nem idevalósi. — Mondta is ezt az öreg kérdezte is. — Szép. nagyon szép — futott aztán össze tekintetünk. — De mulatok is, tudja, ezt a keserveskedést, föl- cicomázza magát előbb a táj is, aztán meg sóhajtozik... Hát mire jó ez?! A dolgok végére előbb-utóbb úgyis pont kerül. — Az úgy van — hagyott igazat, bár fölvont szemöldöke kissé furáim látszott a hallottakat. — De ha már csak úgy mulat, beljebb is Németh Pál ÓBOR kerülhet — invitált aztán, 9 elindult a kapu felé. — Áhhh ... Köszönöm..., nem z.warkodom ón — tiltakoztam, pedig, hidd el, nem is tudom, miért, de vártam, és jólesett a hívása. Izgalmas dolog belesni egy másik öreg életébe, figyelni a járását,a szavait; olyan ez, akárha egy kiégett házban téblábclna az ember, aminek már csak a padlása ép. — Ne szabódjék mán kend, ha híjják — kaptam aztán az újabb meghívást — Van egy kis idei murcim, megkóstoljuk — s azzal megnyílt a kapu. —Hát, köszönöm! De nem vagyok én ám egy nagyivó — ájtatoskcdtam. — Adjon isten! — bújt akkor elő egy asszony a nyárikonyhából. Olyan jód megtermett, duplafenekű nőszemélyt képzelj, abból a negyven év előtti, jóvérű menyecskefajtából. Sok dolga lehetett, megtudtam: hét gyereket indított világgá. Most már csak az apusra vigyáz. Visszaüdvözöltem, s aztán az ő intelmei közben, hogy mit ne vigyünk ám túlzásba, levonultunk a pincébe. A belépőben fényt csinált az öreg, aztán előre tért. — Jöjjék csak —' biztatott —, nyekereg ez a grádics, de ha engem megbír, magát is. — Jobb kezével a boltozatba kapaszkodva lépegetett előttem. Koszos volt minden, és elhanyagolt. A nedves pince megborzongatott, de kedvvel követtem az öreget. Nyolc lépcsőfokot haladtaink lefelé a pisla fényben; leérve aztán egy hordóra helyezte a lámpát, majd lopót kerített elő, s gyakorlott mozdulattal megszivattyúzta az egyik lordót A poharak öblítése, ott álltak azok egy polcon, mit mondjak, gusztusom szegte. A két poharat ugyanis csak megspriccelte félig, s megiögybölte a bennükj/a- lót, majd a földre löfSyfetet- te. Ez volt a sterifE&ÉBás. Mát is gondoltját magában ilyenkor egy világhetében városi mefós, a hegyi gazda pincéjhjen? Savanyú ábrá- zatomat szerencsére neun láthatta, a esurdítgat ássál foglalatoskodott. — Na, isten Átessél — nyomott aztán kezembe egy poharat. — Isten éltesse! — vtaaonoztam. — Izük-é? — tudakolta aztán. — Jó — mondtam. — Nem rossz— Akkor húzza meg! Aki félig issza, félember! Átkerült aztán a csöppnyi pince túisó felibe. — Van ám itt még egy kis óbor is — kopogtatta végig a hordókat. — Az asz- szony nem tud róla. De nem is kell neki! — Aztán egyszer csak megállt, s megfordult. — Osztán... Hogy is híják magát? — Bayer — mondtam. — Aha — mormogta, kiütögetve a keresett hordó dugóját. — Jól van — mondta, s azzal leeresztette a So- pót. Ittunk még néhány pohárral abból is, aztán szíves marasztalása ellenére is búcsút vettem. Jó volt napvilágra lépni, nyomorult vaksi szemem könnyezve fogadta a fényt. S miközben a kapu felé irányultunk, az asz- szony is megjelent Azt hiszem, meg lehetett elégedve Lajosával, hogy ilyen rövid pincézés után újra látja — Hívja meg, Lajos, ,a vendég urat is, kész a pörkölt! — szólt utánunk a mama Hát tudod, fejezte be a történetet az öreg, nem tudom, hány helyen áll még így a világ, de hogy ezek a Lajosok fogyóban vannak, azt hiszem, nem tévedek. Akkor, e történet napján Apafi Tamás asztalán felej- tődött a notesz. Visszaadni már nem lett módja. Utolsó vakkantásaimat « téglagyár fölötti cserjésben, a mellékelt tejeszacskóban összegezve hagyom az utókorra. Mvnt a mellékelt anyakönyvi kivonat és kutyabőröm tanúsítja: hetedíziglen nemesi alomból származom. Néhány hete egy Ford Tau- nusból löktek ki a téglagyárnál. Azt hittem, vicc az egész; még tetszett is, hogy vagy három kilométert loholtam az autó után. Aztán véglegesen lemaradtam ... Az első éjszakát egy cserjésben töltöttem. Egy kalucsnvt és fél pár zoknit tépdestem szét bánatosan félálomban, miközben rájöttem, hogy tulajdonképpen éhes vagyok és nem vagyok egyedül. Hajnaltájt egy kutyahölgy kéredz- kedett hozzám: közölve, hogy nem messze a szeméttelepen kutyafogyasztásra alkalmas levescsontok találhatók. Társaságában feledtem a nyolcemeletnyi kényelmet, és megízleltem az igazi szabadság örömét. Időnként találkoztunk korábbi életvitelünket folytató ebtársakkal, de azokat sürgősen visszarángatta tőlünk a szíjjal vezérelt kéz: „Ezek hippi kutyák,nem szabad'.” vezényszóval. Amit vakkantani akarok, annak lényege a következő. Kutyahölgyem az első éjszaka után társult egy építkezés őrzésével megbízott korcs le- vesestáljához, s közeledtem- re fogvicsorgatva adta tudtomra magántulajdonosi élet- felfogását. In ffl/edül rótA legjobb, a legnemesebb értelemben vett irodalomnépszerűsítés mellett az igazi hazafias nevelés művészeti szolgálata a célja annak az albumnak, amelyet most adott ki közösen a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Közművelődési intézményeknek, iskoláknak szinte nélkülözbetetlen ez az új rajzos album M. Kiss József harmincnyolc metszetével, Makai Tóth Mária ösz- szeállításában. Rokonítihatjuk némiképpen Keresztúry Dezső A magyar irodalom képeskönyve című nagyszabású és hamar népszerűvé vált, széles körben elterjedt kiadványával, amely eredeti dokumentumok, forrásanyagok és képek szilárdan komponált gyűjteményét összegezte: századok magyar irodalmának vizűé hsán érzékelhető keresztmetszetét. Más megközelítésben, más módszerrel és eszközökkel, de M. Kiss JóNagy László tam tovább a város peremét. Az éjszakai hidegek azonban egyre beljebb késztettek a fények felé. Áldottam a sorsot, hogy a kukák műanyagból készülnek, így felborításuk nem került sok fáradtságba. De az éjszakák kutya hidegek voltak. Hamar rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Előbb hárman, később nyolcán, tízén verődtünk össze, hasonlóan hátrányos helyzetűek. Akkortájt tiszteltük meg a város széli lakótelepet hajnali látogatásunkkal, hogy felhívjuk a figyelmet elesettségünkre. Azt mondták: a forgalmat akadályozzuk, holott csupán autókat állítottunk le, hajdani gazdáinkat keresve. Egy vörös bundás farkas- ivádék javasolta, kollektiven jelentkezzünk Foton a kutya- menhelyen, ott még lehet keresnivalónk. De volt ellenzője is: akire nincs szükség, azt kisérleíékre használják föl. Így egyhangúlag elvakkantot- tuk a javaslatot. Amíg lehet, mentjük az irhánkat. Akkor már eléggé megfázva elhatároztam, hogy önállósítom magamat. Visszakocogtam hajdani kytyahölgyem hűtlenségének színhelyére. Útközben egy árokban ínycsiklandozó velőscsontra leltem, azt vittem magammal parasolvenciaként. Gondoltam, elegendő lesz ahhoz, hogy a hideg téli napokra ebtartási szerződést kössek hölgyemmel és megláncolt gazdájával. zsef rajzi vállalkozása hasonló alapra épül, ezt folytatja. Egyébként a zebegényi műhely tagja, ex ' libriseivel szerepelt az országos kisgra- fiikai kiállításokon Cegléden, Keszthelyen, s díjat is kapott. Sikeres önálló kiállítása nyílt Kőbányán, .továbbá a XX. kerületi galériában, Gödöllőn, Pécsen. Nevéhez fűződik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kőbányai fiókjában működő galéria megalapítása, ahol azóta számtalan tártat nyílt. Az album — Balassitól Nagy Lászlóig címmel — linómetszetekben. kíséri fél évezred magyar költőinek, íróinak portréját. Fő erénye az, amit Tüskés Tibor megjegyez a könyv értékes előszavában, hogy eme arcképsorozatot „M. Kiss József egységes szemlélettel, azonos technikával, önálló látásmóddal formálta meg”. Elesik az a kifogás, hogy az arcok, jellemek eltérték egymástól. Juhász Gyula Míg tartott a csont (ketten falták be némi nézeteltérések között (megtűrtek az ól szélvédett oldalában, de aztán, hogy benyalni készültem bádogtányérukba, minden reményemet és egy maroknyi irhámat hátrahagyva távoztam kísérletem színhelyéről. Bundám folytonossági hiányát nyalogatva azt hiszem, tüdőgyulladással fekszem most itt, fenn a hegytetőn. A hideg alaposan helybenhagyott. Lázálmaimban időnként mintha liftben járnék, s ha jól emlékszem, központi fűtéses kuckómban alszom, kellemes lyukakkal tűzdelt plédek között. Tegnap egy teherautóról pottyant literes tejeszacskót leltem az út szélén. A fagyott tejet elnyalogatva némileg csökkent a lázam. Most ebbe a zacskóba vakkantom sorsom alakulását. Néha mintha a gazdimat is látnám jönni, s már megnyalni készülők a kezét. Mert harag nincs ám; tudom csak vicc volt az egész .,. » ♦ « H.i.: Alulírott kutyahölgy a tegnapi kora estén leltem rá hajdani élettársam kihűlt tetemére. A mellette talált, tejeszacskóba helyezett utolsó vakkantásokat tisztelettel leteszem az olvasó lábai elé. A vakkantásokat emberi nyelvre fordította: Benkő Károly Catader Antal érme Kutyatörténet
