Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-02 / 233. szám
SZÜRETI FELVONULÁS Tegnap rendeztek meg Somugysárdon a hagyományos szureíí ti felvonulást. A lovon cs kocsin felvonuló fiatalok a hagyományokat elevenítették föl. A felvonulást hajnalig tartó szüreti bál követi a Betyárcsárdában. SOMOGyT”"’ XXXIX. évfoJyafn, 233 sióm 1983. október 2 , »osórnap (Makai Károly felvételei) Az ajánlat szerfölött csábító, hiszen a monstre programról eddig csupán az újságok híradásaiban hallottunk. illetve néhány perces ízelítőt kaphattunk a televízió jóvoltából, ahol esztendőről esztendőre visszatérőén közük c nagy népi ösz- szcjövetel halálos áldozatainak számait is. Ám azt hiszem, nem ezért mondunk le a részvételről. Az út ugyanis 119 ezer forintba kerül — kétágyas szoba esetében. Ha neián beérjük a háromágyassal is. akkor mindössze 106 ezret k^ll fizetni. A költőpénzről később döntenek... A felhívásokat már elküldték mindenfelé. Jelentkező persze mindeddig nem akadt. Talán azért, mert egy fiatalnak nincs százezer forintja. Vagy ha van is, inkább lakást vesz rajta. N. J. Felújítják a művelődési központot Csongrád bemutafkozik Kaposvár népességi! és társadalma Az inat), évi népszámlálás eredményeit tartalmazó országos és megyei köteteket tartalmazó kiadványsorozat folytatásaként a Központi Statisztikai Hivatal külön kötetet jelentetett meg a megyeszékhely városokról. A népszámlálásból származó információk további feldolgozása lehetővé tette szélesebb körű információk közreadását, többek között a demográfiai, a foglalkoztatottsági. a háztartás- ' és a lakásviszonyokra vonatkozóan. A mintegy 370 oldalnyi szöveges elemzést, grafikonokat részletes, táblázatos számanyag'ot is tartalmazó kötet hasznos segítséget nyújt a Kaposvár múltja és jelene iránt érdeklődők, a városfejlesztést meghatározó vezetők és tervezők számára. i Csurgón a Csokonai művelődési központban megkezdődtek a felújítási munkák: sközpontif ütés-szerelés, tetőjavítás, a villamos vezeték ■teljes cseréje, átalakítások s:b. A rendezvényeket ebbén az időszakban külső helyszíneken, más intézmények helyiségeiben tudnak szervezni, s tartanak összejöveteleket a szabadidőklubban is. A képzőművészeti világhét • ionban nem hagyja érintetten! a mineszelbarat csurgóiakat: képcsarnoki kiállítást láthatnak ezekben a napokban. A mártélyi Alkotó- telepi műhely pedig novemberben mutatkozik be a nagyközségben. Folytatódik a nagy sikerű rendevénysom- zat, a ..megyék napjai”. Október hetedikéig tekinthető meg Csongrád megye bemutatója. Elküldte termékeit a szentesi Kontakta Alkatrészgyár, a szegedi Április 4. Cipőipari Szövetkezet, ugyanonnan * a gyuíaipari vállalat, a konzervgyár, a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat is. Kiadványait, érmeit juttatta el Csurgóra a Szeged Tourist, propaganda- anyagaival járult hozzá a kiállítás sikeréhez az Alföldi Bútorgyár. Fotók, diák segítségévei Csongrád történetéről, néphagyományairól, gazdasági fejlődéséről is képet kapnak az érdeklődök. Hatodikén és hetedikén e témában rendeznek vetélke- ■ dót az általános iskolásoknak es a feinulleknek. Hogy milyen egy gazdaság, milyenek az állatok a valóságban — ezzel ismerkedtek — a Mezőgazdasági Főiskola Tangazdaság szakembereinek segítségével — a kaposvári óvodások. A Honvéd utcai gyermekintézmény nebulói háro. n napig jártak a bőszenfai üzemegységben: csodálatos élmény voll, számukra, hogy szinte karnyújtásnyi távolságból nézhették a lovakat, teheneket, birkákat. Úttörővezetők konferenciája Három szekcióban tanácskoztak A nagyatádi járási és városi úttörőelnök, ség szombaton rendezte meg az úttö- rővezetök konferenciáját. Ezen 60 küldött vett részt. Az 1979—80-as úttörőévtöl eltelt időszak munkájáról kiküldött írásbeli beszámolóhoz H<í:a s Karoly úttörőelnök fűzött szóbeli kiegészítést, utána Dór esi Sándor. a városi pártbizottság titkára köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, s a csapatokban folyó nevelőmunka sokrétű feladatairól, valamint a pártszervek és a kommunista szülők e munkát támogató tennivalóiról beszél t. Ezt követően az úttörővezetők három szekcióban tanácskoztak Az első csoportban a gyermekek világnézeti-politikai és közéleti nevelésének helyzetéről, főbb A HÉT AJÁNLATA De kinek 7 A hét „legjobb" ajánlatával az Expressz Ifjúsági és Diák- utazási Iroda állt elő. Mint a kaposvári kirendeltségen megtudtuk, megyénként néhány fiatalnak lehetőséget biztosítanak arra, hogy március 2—18. között részt vehessenek a riói karneválon .,. jellemzőiről, a második csoportban a csapatok társadalmi kapcsolatiról, a harmadikban .a szabad, idő hasznos eltöltésen.-'.!: módszereiről folyt vita. Délután plenáris tanácskozásén ismertettek a szekciókban elhangzott főbb javaslatokat. Ekkor szólal: •föl Molnár né Korma Erzsébet. a Magyar ’"TöArők Szövetsége Országos Tanácsának titkára. Az úttörőmozgalom jövőjét foglalkoztak, kérdő ■ sékiö' beszélt. A" ' konferencián végül megválasztották azt a 19 küldöttet, aki a járást és a várost képviseli a megyei úttörőkonferencián. Páratlanul érdekes kiállítás nyílt Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. Ar. NDK kulturális szövetségének közreműködésével, a weimari múzeum cinfigurái- ból rendezett tárlaton egy Németországban nagy hagyományú kézmüves-népmü- vészeti tevékenység múltját és jelenét tárja a közönség elé. A cinfigurák az ólomkatonákhoz hasonlóak, de finomabb a megmunkálásuk, a tömör, erősen plasztikus ólomkatonákhoz képest inkább sifcfigurák. Elkészítésük, rajzdlásuk. vésésük, öntésük, színezésük aprólékos kézi munkát igényel. A cinfigurák lényegében ntm is játékok, sokkal inIfjúsági Nagyatádon Ifjúsági napot tartottak tegnap Nagyatádon a városi KISZ-bizöttság és a többszörösen kitüntetett bodvicai ifjúsági klub, valamint a városi és járási klublunács közreműködésével. Az érdeklődőket reggel a művelődési körpont előtt várták, majd túra''ersenyt indítottak. A szoborpark melletti erdőben délben szalonnasütés volt. majd ismét a művelődési központ várta a fiatalokat. Tit a fegyveres Testületekről emlékeztek még. utána s/oiidarör-i gyűlést tartottak -Horváth Ferencnek, a Hazafias Népfront városi bi- zoHs*p.a ti főárának' e'r ökleiévé’ Ezután Csizmadia Sándor' \jolbéál-müsörát látták. Kora este a nagyatádi aero- bikklub tagjai rendeztek kedvcsináló bemutatót, majd éjfélig tartó diszkó kezdődött. kább ismeretterjesztési és népművelési célokat szolgálnak. Ma az NDK-ban mintegy 200 különböző múzeumban szemléltetnek velük históriai jeleneteket, termelési folyamatokat. A cin- figurák kedvelőinek, gyűjtőinek és készítőinek tábora is egyre gyarapszik az NDK- ban, főleg az ifjúság körében. A szegedi kiállításon jeles történelmi eseményeket, életképeket., irodalmi illusztrációkat állítottak össze e szép kis figurákkal. A legnagyobb diorámában több mint 4000 apró kalonafigu- ra látható, természetet utánzó környezetben ... Ez a török ellen vivőit 1683. évi bécsi ütöközetet illusztrálja. tudósítón Tízezer kis cinkafona .. A weimari múzeum kiállítása Gondola tok A történ eiem nein azé: ret, de kény telen isme1: löd - ni. (Bemom Ei) • * • Minden, amit mondasz, rólad beszél, de különösen az, amit másokról mondasz. (Paul Valeryi , * • * Aki gondolatokat lop, az idegen képzelet rácsai mögött ül. (Wojtek Bartoeeewski) • * * A hazugságot csak más hazugsággal támogatva 'lehet fenntartani. (Mme Barrattn) ,• * * A nők nem akarják magukat föltétlenül eladni.de rz árfolyamot ismerni akarják. (Hugo Steinhaaf) • * * Megismertem a boldogságot, de nem tett a legboi- dogabbá. (JUles Renard) • • « Minden, ami él, atmoszférát teremt maga körül'. (Goemu) • • • A sok kívánság szüli * rosszal (Seu nva Csen: 1. e. n. se..) * * * Milyen jogon uralkodik a jövő a jelen fölött? (Irzykowsfci) • • • A nagyok aggályok nélkül érintkeznek a kicsikkel. A középszerűek inkább távol tartják magukat tőlük. (Rabindranath Tagoré) A bizonyíték Egy nápolyi malrózle- bujban üldögél két jómadár. — Tegnap egy gröfné- nál ebédeltem — dicsekszik az egyik. — Nagyszerű volt! Kristálypoha- rak, régi porcelánt.árryé- rok. .. Aztán az evőeszközök! Valódi ezüst. Mire a másik: — Mutasd. Orvosok Két orvos tér haza egy konzíliumról: — Ennek is vége — szol az első, — Pár nap. és temetik. .. Milyen könnyen is meghal az ember. .. — Csak mi maradjunk élve! —jegyzi meg a második. — Lásd — szól az első a kartársához —, én szerényebb vagyok. Még ennyit sem kívánok: esäk ahhoz ragaszkodom, hogy én maradjak élve. SOMOGYI NEPU'P Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. . Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA F ősz erfc észt ö-b.: dr. Kcrcz» Un*» Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. Z. Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. Telefon : 11-3M, 11-511, 11-312. Kiadja * Somogy megyei Lapkiadó Vallalat. Kaposvár, Latinra Sándor a., h Telefon: L1-5I6. Postacím: Kaposvár, PL: 81. 74Ü Felelős kiadó: Balajcza Jáno*. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitd postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra :*»4 Ft, negyedévi# 182 Ft, fél évre 201 Ft* . egy évre 1ÍK) Ft. £ Index: 25 9b7 4b ISSN : 0t3a-<K>0« > Készült a Somogy megyei ■Nyomdaipari Vállalat kaposvári Özemében, Kaposvár, Május 1. u. Ifit, Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. Kéziratot nem őrvü,nk megí és nem kulcluuk viaszai. \