Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-20 / 248. szám

« } Érdekvédelemből — félidőben A tagságra építve A hazai közvélemény és a külföld egyaránt megkülön­böztetett figyelmet szentel a magyar mezőgazdaságnak. A lakosságot nemcsak a ter­méseredmények érdeklik, hanem az ágazatban dolgozó emberek mindennapi élete, munkája is. Az ismert nem­zetközi és hazai gondok el­lenére sikereket értek el. Ezek közé tartozik a mun- kaidócsökkentés, a szakszer­vezethez tartozó ágazatok­ban; az erdőgazdasági dol­gozók béremelése, a lakás­építés segítése és a széles­körű üdültetés. Minderről a szakszervezeti mozgalom tükrében kérdeztük dr. Dobi Ferencet, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgo­zók Szakszervezetének fő­titkárát. — Az ötnapos, csökkentett munkaidő bevezetésének fel­tételeit két esztendő alatt teremthetik meg a gazdasá­gok, kongresszusunk e mun­ka befejezésének dátumát 1984. december 31-ében je­lölte meg. Ahol a gazdasági és szervezeti feltételek ha­marabb megteremtődtek, ott már tavaly január elsejétől bevezették az új munkaren­det. Eddig 229 ezer embert érint. A még csak részleges áttérést az állattenyésztés létszám- és szakember-gond­jai indokolják. Egyébként mindhárom ágazatban az in­tézkedések eredményeként a csökken tett munkaidő beve­zetése óta javult a munkaidő kihasználása, nőtt a termelé­kenység, az eddiginél na­gyobb figyelmet fordítanak a tartalékok feltárására, az ésszerűsítésekre, a keresetek teljesítmény szerinti emelé­sére és elosztására. — Az alacsony bérek és a mostoha munkakörülmények már-már azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy az erdő- gazdaságokból elfogynak az emberek... , m sf — Ezért határozta el a kongresszusunk, hogy az er­dőgazdasági ágazatban ked­vezőtlen adottságok között dolgozó, ezzel együtt ála- esony keresetűek számára központi béremelést szorgal­masunk. Közös kezdeménye­zésünk az állami szervekkel sikerrel járt: tavaly április elsejével csaknem 27 ezer erdészeti dolgozó átlagosan 3 századát központi béreme­lést kapott, összesen 45 mil­lió forintot A többi ágazat­ban olyan bér- és jövede­lempolitikára törekedett szakszervezetünk, amely biz­tosította a népgazdasági tervben előirányzott éven­kénti nominálbér-növekedést, a már elért bérek szánten- tartását — A Medosz XXV. kong­resszusa úgy határozott, Hogy a bruttó tagdíj öt százaléká­val növeli a központi bér­alapot a családos és gyógy­üdülés javára. Ez milyen eredményeket hozott? — Intézkedéseink hatását jól érzékeltetik a számok. 1979-ben 104 ezer 238-an vettek részt szakszervezeti és vállalati üdültetésben, 1981- ben és tavaly évente 112 ezer 55(*-an pihenhettek. Kmellett fejlődött a saját szervezésű üdültetés: éven­te 5300 felnőtt és gyermek tölthetett két hetet a Bala­ton mellett — Keszthelyen, Balatcnfüreden —, s az or­szág több városában — így Mosonmagyaróváron, Gyön­gyösön, Kaposváron —, va­lamint Budapesten, a Me- dosz-házban. A családos üdültetést saját szervezés­ben főiskoláink, szakközép- iskoláink modern kollégiu­maiban teremtettük meg a | főidényben, az iskolai szün­időben. Ilyen célra évente 7,5—7,7 millió forintot for­dított a Medosz. A XXV. kongresszus által jóváha­gyott brutto tagdíj 5 százalé­kát jelentő évi nyolcmillió forintból Gyulán, az új üdü­lőszárnyban szobákat vásá­roltunk, ezáltal a jövő év elejétől ezerkétszázzal több szervezett dolgozó gyógy- ; üdülésére nyílik lehetősége a : szakszervezetünknek. — Milyen feladatok vár­nak a következő két és fél évre? — A következő időszak eredménylistája bizonyára | száréinyebb lesz a mostaninál. Helyzetünk ugyanis sení- mivel sem könnyebb. Ered­ményeinket a jövőben csak akkor tarthatjuk meg, ha to­vábbra is a dolgozó embert helyezzük cselekvésünk, kö­zéppontjába, biztosíthatjuk a felosztható javak megte­remtését. Nagyobb figyelmet fordítunk a családalapító fia­talok, a pályakezdő szakem­berek elhelyezkedésére, gyors beilleszkedésére. Többet kí­vánunk törődni a nyqgdíja- sokkal, különösen az ala­csony jövedelműekkel, még­pedig úgy, hogy egykori vál­lalatuk anyagilag is segítő akciókat szervezzen. Eltö­kélt szándékunk, hogy a ter­melés, felvásárlás, értékesí­tés, tárolás közötti összhang megteremtését elősegítjük. Beszélgetésünk végén kije­lentette még Dobi Ferenc, hogy a szakszervezeti mun­ka is további korszerűsítésre vár. Minden területén fej­leszteni kívánják a kezde­ményezőkészséget, az önálló­ságot. Az a cél, hogy a min­dennapi munka jobban tük­rözze a tagság véleményét, értékítéletét, akaratát és ja­vaslatait. Ezért is az eddigi­nél nagyobb teret engednek a csoportérdek, kifejeződé­sének, ütközésének a mun­kahelyeken belül és a mun­kahelyek között. Sz. Zs. Hűséggel Kétezer találkoztam vele az utóbbi hetekben. Mikor megkérdezték életkoráról, azt válaszolta, hogy a na­pokban töltötte be 74. élet­Fái József 1957 elején lett munkásőr. Nehéz, küzdel­mes életút után jutott el ide. — Gazdasági cselédek voltak szüleim, kilenc gye­reket neveltek. Valameny- nyiimknek iskola, tanulás helyett már nagyon korán dolgoznia kellett; alig múl­tain tízesztendős, amikor en­gem is kivittek a földekre. A húszas évek végén a vámőrségbe jelentkezett, így került Nagyatádba. Ezt né­hány év múlva otthagyta, alkalmi munkákból élt, ka­tonáskodott, majd — a föl­szabadulás után — a kapott kilenc holdon dolgozgatott. Alapítója volt Nagyatádon a földművesszövetikezetnek; ma is .igazgatósági tag. A Parasztpártból lépett át a kommunisták közé 1950-ben; tanácstagnak választották. A végrehajtó bizottságban, a járási tanácsban, majd a pártbizottságon is helyet ka­pott; 1954-ben Nagyatád ta­nácselnöke volt. — Három évig töltöttem be ezt a tisztséget, azután kértem felmentésemet, mert úgy láttam, ehhez a fontos munkához nincs meg a szük­séges végzettségem. Fogatáéként kezdte a munkáját 1960-ban, alapí­táskor a kisatádi Búza kalász Tsz-ben. 1978-ban növény­termesztő üzemegység veze­tőként ment nyugdíjba. Ma Is szemüveg nélkül és kiváló eredménnyel hajtja végre a munkásőrségben a lőfeladatokat. Nyugdíjas­ként rendszeresem eljár az atádi tsz-be; tagja a tsz pártszervezetének, nyaranta segít a gabona átvételében átadásában. Raktároskér gondozza a munkásőrség fölszerelését. Ezt a felada­tot ugyancsak lelkiismerete­A Sió Ipari Szövetkezet 270 embert foglalkoztat, több­ségüket a lakosság igényeit kielégítő, szolgáltató ágaza­tokban. Siófokon és környé­kén — sőt távol 'a szövetke­zet központjától levő telepü­léseken is — megtalálható valamilyen üzletük, részle­gük. A hagyományos szol­gáltatás, női- és férfifodrá­szat, kozmetika, fényképé­szet. órajavítás, motorkerék­pár-, motor-, kerékpár-sze­relés és cipőjavítás mellett készítenek bélyegzőt, kölcsö­nöznek' ágyneműt, vállalnak mosást is. — Szüntelenül keressük az Az idén 280 kilométer pá­lyaszakaszt korszerűsítenek a MÁV pályaépítési és -fenn­tartási szakemberei; a mun­kák a kijelölt területeken jó ütemben haladnak. Ha­zánkban jelenleg a magas műszaki és biztonságtechni­kai Igényeket kielégítő vas­úti pálya hossza megközelí­ti a hatszáz kilométert >* A műszakilag alacsonyabb szín­vonalú, ám nagy forgalmú pályákon — amelyek szintén a törzshálózathoz tartoznak —, folyamatosam kicserélik a vágányok ágyazatát; vasbe­tonaljakat fektetnek le, s korszerű, hézag nélküli hosz- szú sínekkel váltják föl a kisebb teherbírású, rövid síneket E munka nagyságát jelzi, hogy az idén például csaknem egymillió köbmé­ter földet mozgatnak meg a vágányépítéseknél. Egy kilo­méter vasúti pálya átépítése — a földrajzi fekvéstől, a vonalvezetéstől függően — sen, nagy felelősséggel látja el. — Addig szeretnék mun­kásőr lenni — mondja —, amíg esküben vállalat köte­lességemnek eleget tudok tenni. Ide köt minden; múltbeli nehéz életem és izok az eredmények, ame- yek védelmére társaimmal ;gyütt több mint negyed­százada fegyvert fogtam. .. Szabii László újat, figyeljük az igények változását — mondta Solp- mosi Gyula elnök. — Ezért kezdtünk foglalkozni fuvaro­zással, áruszállítással. Ha mód lesz rá, és segítséget is kapunk hozzá, Siófokon elektrokozmetikával bővít­jük tevékenységünket. Ez az év eddig kedvezően alakult: szeptember végéig 50,5 mil­liós tervünkből 38 milliót teljesítettünk. Arra nincs pénzük, hogy minden új szolgáltatással kapcsolatos igényt kielégít­senek, de ahol a tanács he­lyiséget ad, ott a berende­— nyolc-—tíz millió forintba kerül. Kiemelt feladata a pálya­építési szakszolgálatnak a kelenföldi .állomás rekonst­rukciójában való részvétel: itt eddig 20 új vágányt épí­tettek. A Kőbánya—Kispest állomáson szintén nagy erők­kel dolgoznak: az év végéig befejeződik a vágányok korszerűsítése. Minden évszakban meg­vannak a jellemző és fontos párbmunkák. Ilyenkor ősszel a pártoktatásra, a beszámo­ló taggyűlésekre készülnek az alapszervezetekben. Így van ez Nagybajomban is. Kora délután csendes a nagyközség szép pártszékhá- za. Bakó László, a pártbi­zottság titkára kihasználja a szokásos vezetői értekezlet kezdetéig rendelkezésre álló időt, s előterjesztésit ír a KISZ pártirányitasának érvé­nyesüléséről. A beszélgetés azzal kez­dődik, hogy hol tartanak a politikai oktatás előkészüle­tei. A hat alapszervezetben nem ragaszkodnak a hagyo­mányos formákhoz, most új előadássorozatot, tanfolyamo­kat is terveznek, mégpedig három helyen. A községi ve­zetők például elméleti konfe­renciára járnak majd. A Le­nin Tsz alapszervezete társa­dalompolitikai alapozó tanfo- 1 .vamot szervezett Most több lesz a politikai vitakör, mint tavaly volt: öt alapezervezet- ben tartanak ilyet Az em­berek kedvelik ezt; különö­sen azt szeretik, hogy vá­laszthatnak az anyagok kö­zül. Elsősorban azt vitatják meg, ami jobban érdekli a többséget Most kezdődnek a beszél­getések azokkal, akik részt vesznek a tanfolyamokon. A párttagok közül Nkörülbelül kilencvenen képezik magu­:it ezeken. A vezetőség tag­zést, a fölszerelést,, valamint a szükséges szakembereket biztosítják. Korábban így fejlesztették ki üzlethálóza­tukat Tabon; legutóbb Karó­don nyitottak női fodrászatot. — Csak szolgáltatásból a szövetkezet nem tudja magát fenntartani. A lakosság ré­szére végzett munkákból az idén 14 millió forint lesz szövetkezetünk bevétele. Évente 500 ezer forintot köl­tünk üzleteink felújítására, a festésre és más kiadásaink is vannak. Ezeket az ipari ter­melés révén keletkező bevé­telünkből fedezzük — mond­ta az elnök. öt esztendeje kezdték a Migért részére az ipari hő­mérő gyártását. Ma már eb­ben a részlegünkben 60 000 ipari hőmérő készül. Más műszereket és készülékeket is gyártanak. Az ipari rész­leg évi termelési értéke 20 I millió forint, ebből a legtöbb — 14 millió — a hőmérők gyártásából származik. Tervezi a szövetkezet, hogy bővíti a műszergyártást. Fő­ként olyan cikkek készítését vállalja, amelyek lehetőségeit nyújtanak betanított női munkások foglalkoztatására. jai, a pártcsoportbizalmiak az oktatási év nyitánya előtt felhívják a figyelmüket ar­ra, hogy rendszeresen legye­nek ott a foglalkozásokon, készüljenek föl a vitára. C6ak így lehet emelni a szín­vonalat. Ez csöppet sem könnyű, különösen ott, ahol új formát választottak. A propagandisták, a helyette­seik, a vitakörvezetők közül ketten ott lesznek a baüa- tonföldvári tanfolyamon. — Nálunk október 24-én lesz az oktatási év nyitánya. Ezután, titkári értekezletet tartunk, s megkezdjük a föl­készülést a beszámoló tag­gyűlésre — mondta Bakó László. — Tavaly, tavaly­előtt szinte minden párttag­gal beszélgettek. Most szán­tén azt kérjük a titkárokéi, a bizalmiaktól, hogy e gya­korlat szellemében kezdjék már most el ezeket az esz­mecseréket. Utána következ­nek a párt csoportok ülései. Ezeken összegezik, má a vé­leményük a pártmunkáról, a vezetőcég tevékenységéről, Bizonyára most la sok javas­lat hangzik eL A pártbizottság kialakult módszere qeerint olyan út­mutatást adnak a titkárok­nak, hogy a vezetőség ülésé­re kész beszámolót vigyenek. Persze nem ez hangzik el a taggyűlésen, hiszen az észre­vételek, javaslatok nyomán készül el a végleges formája. A vitát azonban megalapozza és megkönnyíti ért a mód- szer. TíBTBS-iilálmáBT Használt gumiból alapanyag Gumiabroncs-földolgozó prést fejlesztett ki a Tau­rus Gumiipari Vállalat kol­lektívája és a találmány prototípusát a közelmúltban elkészítették a Csepel Egye­di Gépgyárban. Világszerte egyre nagyobb gondot jelent az elhaszná­lódott gumiabroncsok táró- lása. Egy-egy gyűjtőhelyen valóságos gumihegyek áll­nak, s mind ez ideig gya­korlatilag semmit sem tud­tak velük kezdeni. Gumi­új raf utózó üzemek az elmúlt három-négy évben nálunk is tucatszámra épültek te elsősorban tsz-melléküzem­ágakként üzemeinek — mint Somogybán a Béka Tsz gumiíutózója is —, de ezek sem jelentenek telje* megoldást. Hiszen a gumik elöbb-utóbb ismét elkop­nak, s olyankor már végleg kidobják őket. A tárolás gondjain az sem segít lénye­gesen, hogy sok helyütt as útépítéseknél próbálják föl­használni az elkopott abron­csokat, ez legföljebb csak töredéke a telepeken össze-, gyűlt, nagy mennyiségű gu­minak. A most szabadalmaztatott berendezés univerzális, te­hát mindenféle gumiabroncs feldolgozására alkalmas. A későbbiekben külön-külöa is kialakíthatók a gépkocsi- gumikat, a teherjérmű- vagy a traJctorgumikat fel­dolgozó prések. Az új tech­nológiák a használt gumi­ból granulátumot, gumiipart alapanyagot állítanak elő. A feltalálók elképzeléseit a Kogépterv mérnökei való­sították meg a tervezőaszta­lon, a Csepeli Egyedi Gép­gyár pedig elkészítette a prototípust. A következő hón napokban alaposan meg­vizsgálják a kész berende­zést, üzemi próbáknak ve­tik alá Csepelem és a Tau­rus váci gyárában. Ez utób­bi helyen referenciagépként' is működtetik majd. Ha a próbák sikeresek lesznek, megkezdődhet a szériagyártás. A hazai igé­nyek mellett az exportkilá­tások is ígéretesek, mert máris sok külföldi cég je­lezte vásárlási szándékát — Van-e változás? — Nem volt egységes a vá­laszadás gyakorlata, rendsze­ressége. Ezért azt ajánlottuk, hogy a beszámoló taggyűlé­seken adjanak választ min­denre, amit a tagok • párt­élettel, a gazdasággal, a kul­túrával kapcsolatban szóvá tettek. Fontos a visszajelzés, mert nem minden esetben, él­nek vele. Mondják meg, mit intéztek el, s arról is beszél­jenek, ami nem az ő hatás­körükre tartozik, valamilyen okból azonban nem valósít­ható meg. A nagyközség pártbizottsá­ga elégedett azzal, hogy erő­södött az önállóság a hat alapszervezebben. Ezt majd a róluk készüld minősítésekben is kiemelik. Má* nincs olyan gondjuk, hogy bárhol segíte­ni keli a beszámoló összeál­lításában. A vezetőségek tud­ják, hogy milyen dokumen­tumokat használjanak fel, hogyan építsenek a saját ko­rábbi határozataikra. — Nem okoz gondot se­hol sem a feladatok meghal tározása — hangsúlyozta Ba­kó László. — A végrehajtó bizottság tagjai ismertetik 14 aiajpszervezeték minősítését a beszámoló taggyűléseken. Eg szintén meghatározza a ten­nivalókat. Lajos Géza Pályakorszerűsítés Mindenkinek válaszolnak Vitát várnak a beszámoló taggyűléseken Összefogott a tanács és a Sió 11 nyereséget növeli a hőmérő

Next

/
Thumbnails
Contents