Somogyi Néplap, 1983. október (39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-19 / 247. szám
Gyászjelentés Fajdaícxnmal tudatom, hogy KALOCSA GYULÁN® Tóth Anna elhunyt. Temetése 24-én, hétfőn au. fél 2 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Gyászolják: férje és a rokonság. * * * "Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOHÁCSI JÖZSEFNÉ Temlin Erzsébet 1950. október 13-án elhunyt. Temetése 19-83. október 21-én, du. fél egy órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. • * * Fajdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. PÉCSI GYÖRGYNÉ Kaposvár, La tun ka S. u. 7—9. rz. alatti lakos 1963. október ll-én — rövid szenvedés után — életének 74. évében elhunyt. Temetése október 24-én, hétfőn 15 30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolják- unokája, imokaveje, dédunokái. A Somogy megyei Moziuzenrri Vállalat vezetősége. társadalmi szerved é<s Összes dolgozója mély megrendüléssel tudatja, hogy a vállalat régi dolgozója, HORVÁTH JÓZSEF munkavédelmi vezető ektó-bec 16-án 43 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 21-én pénteken 14.3P órakor lesz Kaposváron a Keleti temetőben. Somogy megyei Moziuzemi Vállalat. • • • Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismertek és szerették, hogy férjem és édesapám, HORVÁTH JÓZSEF 43 éves korában rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése október 21-én pénteken 14.30 órakor lestz Kaposváron a Keleti temetőben. Gyászolja szerető fei<»ége és kislánya. • * • Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, kollegánk, e ív társ imk, baja vünk, DJl. VÉGI JANÓ* igaagatóbedyettes főorvos 1983. október 18-án 42 éves korában, gyógyíthatatlan betegség követ- , keztébe*t elhunyt- Temetéqe 1983. október 2a-én 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A Nagyatádi KódhÁT-Rendeű5intézet és a gyászoló osaldd. Táviratcím : dr. Végi család Nagyatád, kórftáz-rendelőinté'et 7500. *00. Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLLÁR FERENC erdészeti gépkocsivezető, marcali lakos 52 éves korában elhunyt Temetése október 30-án, csütörtökön 15 órakor le^z a marcali temetőben. Gyászoló felesége és fia. • • • Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagyapánk, r HORVÁTH GYULA ■íj M A V-főtanácsos 1983. október 14-én váratlanul ' eflhunyt. Temetése október 21- én. pénteken 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gvátszőió család. B Magyaregresen régi típusú ház ragy gyümölcsössel sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap Magyaregres, Kossuth L. u. 49. (2143) Másféft szabás szövetkezeti lakás eladó. Cím: Kaposvár, 48as ifjúság u. 17. ni. lh. 3. emelet 1. I ajtó. Érdeklődni lehet mindennap 18 óra után. (2158) Eladó Boihón, Ady Endre út 23. tó. aletti családi ház. gazdasági épülettel. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni Lábod, Erzsébet- puszta l. sz. Csics- káréknáL (68240) Kétszobás családi ház eladó 7500 m2 területtel. Szemtgá- loskér, Petőfi út 7. (318515) Siófok, Kandó u. 19. fwzt. l. alatt űj. 4 szobás szövetkezeti lakás kéezoén- zért eladó sürgősen. Érdeklődni ugyanott. (C8234) Otvőskónylban a Kossuth u. 16. se. alatt 2710.5 négyzet - méter teíek riadó. Érdeklődni: Nagya hád. Hunyadi u. 8/a. m/líS. (66220) Bősrénfa, Fő utca ». alatt család: ház eladó. (318493) Háromszobás, szu- teréno® családi ház elariö. Kaposvár, I^aborfalvl R, u. 43. Érdeklődni: szómba tax*., vasáma p. (X18509) Nagyatád-Bőd Vica* Szigetvári u. 34. az. hlatt sürgősen eladó 1 szobás lakás, ák» ív-öl Wek- keL megosztva is. (68221) Somogyv?a*.Ión kertes család] ház szabadkézből sürgősen eladó. Irányár: 05 000 Ft. Érdeklődni: Sztojkó Fü- löp, Somogyviszló. Petőfi út 4. (312776; Somogyiad központjában, nagy kertem családi ház eladó. Juhászné. i (318579) r Balatonszárszón téli esített három szobás új nyaraló 130 n-öl telken riadó. Érdek3<5dni: hétvégeken Balatonszárszó. Rozmaring u. 13. (81717) Tab, Arany J. út 43. *z. alatti nagy croládi ház gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni a hely szánén 14—17 óráig. (88263) Balatonszabadi központjában családi ház eladó: 2 szoba, 2 konyha, gazdasági épületek. Érd ekl őd.ni: Sió fok. Baj csv-Zs. u 139. Hegyi. (68380) Siófok, Wesselényi u. »0. alatt te lek eűadó. Cím 393. számon a siófoki szerkesztőségben. (68323) Kaposváron házrész 240 n-öl kerttel, benne 50 n-öl termő szőlővel eladó. Érdeklődni : 14-635 te- Lefomzámon 17 óna után v\»gy a helyszínen minden szendén és pénteken 15- től 18 óráig. Vörös Hadsereg útja 142. (2100) Központi fűtéséé kettő és fél szobás •ákás edadó. Érdeklődni: Simon: Keszthely, Gagaxir u. 56. n/4., este f Után. Telefon: 1» 193. v (438307) Eleidé 2 szoba, összkomfortos. erkély es OTP-örök- lakás készpénzért plusz OTP-átvállö- lásaal. Siófok, Ta- náceház a. 22. I. lh. VI/». (2117) Kaposvár, léniái u. 3. alatt tégla, cserép, épületanyag eladó. Érdeklődni a helyszínem. (2108) t éve« M—24-es Volga eladó. Érdek ődni tehet Somo-gy- jád, Kossuth L. u. 41.Aa. f57iám alatt. 17 óra után. (318736) PE-s Trabant megkímélt, garázs 'ÄH tartott, edadó. Marcalt, Táncsics U. 5. (6827«) UR‘«a ’Brabant friss műszakival eladó. Kaposvár, Béke u. 5:1. VI/1.' Érdek! ődni se om baton, vasiirnap 17 óra után. (2151) Zastavs alvázzal. pilatós megoldással háztáji traktor és üzemképes Pannónia motorkerékpár eladó. Baté, Petőfi u. 79. Erdek- lődni 17 óra irtán. (2066) Eladó 300-as dízel Mercedes, esetleg kisebb kocsit becseréllek. Zsiguli jöhet számításba. Érdeklődni 17 óra után, Marcali, Szabadság u. 46. (68377) Trabant alkatrész énként eladó! Érdeklődni: ' hétköznap 16.30 órától 13.30 óráig. Kapos-’ár. Zaranyi Itp. 10. Vida László. (3078) ZS-es Polski 126-os friss műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni : 17 óra után, Rinyaújlak, Kossuth u. 37. (68391) EGYÉB Október 16-áa a déli ó-rákban személygépkocsi csomagtartójáról Ka- posmérő, Kadarkút között leesett ej?y fekete zippzáros bőrönd. Kérjük a becsülete« megtalálót, magas pénzjutalom ellenében. Kadarkút, Kossuth L. u. 28. sz. alá adja le. (414840) Kettő db 50-es MTZ. egy darab hidraulikus tárcsa eladó. Becsehely, Dózsa Gy. u. 24. (Zala). (68239) írógépek és számológépek javítását, karbantartását rövid határidőre váAaiosn. Barcsa Tibor irodagép-műszerész kisiparos, Kaposvár, Virág «L ». (316518) StftőoltváByok, fajtagyüjtemények termelői fron. árjegyzéket díjmente- stn küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös. (1915) tér* keres szőlővessző kapható 16 Ft/db. Somogyi József, Csokony a vlsonta, Privát út 7. sz. (318495) Szőlöoltványok megrendelhetők az alábbi fajtákból: R—10, R—49, zaala- gyöngye, cserszegi fűszeres, téli muskotály. ehassel&s, zöití- veltelini. rizlingszilváni. Kérjen díjmentes árilapot.. Fenyvesi Henrik, Balatonszárszó, Rozsa U. 6. 8324. (68212) SzőlsőoKvány megrendelhető, kapható fehér-, vörösboréi többféle csemege- táj la. Államilag ellenőrzött. Kérjen díj tálán árj e gy z é- ket Reichert Dezső, Kölese, Arany János u. 38., 8627. (1879) Vállalatoktól vagy vállalati. üdülőkből kiselejtezett asztalokat, székeket vennék. Hohner, Zala, Zichy u. 36. (318368) SzőlöoHványok • cserszegi fűszerei nemes olaszrizling. lakhegyi mézes 2« Ft. Zalagyöngyc gyökeres vessző 12 Ft. Kovács Viktor, Cserszeg tóm aj I. K. 138. (8373). (437990) Eladó beépített szekrénybe behajtható 2 személyes heverő, Mózes- kosár, Chécco gyermekülőke, 2 személyes rekamie. 7261, Taszáar, 32/A. m. 10. (318483) Olasz évelő szeg- fű palánta vegyes színben, tövenkéiir 5 Ft; nagy gyümölcsű, piros- és feke- tei'ibiszke tövenként 26 Ft-ért kapható. Toronyi kertészet, Békéscsaba, Szvraka u. ti. (208123) Kiadó: konyhaszekrény, horganyzott fürdőkád, varia asztal, régi ebéd lőszekreory és 50Y apróság. Érdeklőd ni: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 142., minden »zárdán és pénteken 15- tői 1« óráig, vagy 14-635 telefonon 17 óra után. (2101) Német, angol, nyelvvizsgával tanítást vállalok. Ná- dai István, Siófok, KW faiiázak 19/4. (88154) A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat balatoni igazgatósága Delta-éttermébe, Fonyódra üzletvezető és üzletvezető-helyettesi állások betöltésére 'keres, melegkonyhás üzletvezetői gyakorlattal rendelkező vip. üzletv ezetői sza kké pze tts égg el vagy vip. szakközépiskolai végzettséggel rendelkező vezetőket. Jelentkezni lehet írásban a személyzeti vezetőnél (Siófok. Fő u. 212. Pf.: 53. 8601). Fizetés megegyezés szerint. (81766) Gépírni tudó munkaerőt keresünk egy evreu Állami Biztositó, Fonyód. (68266) Az AGROÉP Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat Keszthely, Petőfi S. u. 2. felvételre keres: kőműveseket minősített hegesztőket. Kereseti lehetőség: toeájesaomeny alapján 5000—12 00) l't-ig. Továbbá: tehergépkocsi- vezetőket. vas- és lémeszteiga- lyost, karocis zári álakat őst. Bérezés: megegyezés szej-int. Szállítás : a valialat saját személy- szállító járműveivel. Napi eg^ - szeri meleg étkezést biztosítunk. Jelentkezes a vállalat muiUva- ugyi osztályán. (141686) A Kaposvári Cukorgyár állandó munkára fölvesz: lakatos, villanyszerelő, escrépkáiyhás szakmunkásokat, cukonraKtarj rakodókat, kampányi időszakra: férfi segédmunkásokat, valamint konyveiot, szerződéssel, számláz ot, 4 órai munkára. Jelentkezes a munkaügyi osztályon. (234943) A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vailalat felvételre keres középiskolai végzettséggel rendelkező személyeket hazke- zelói munkakörbe. Fizetée: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat központjában, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. (81661) A szentbalázsi Surján Völgye Mg. 'Termelőszövetkezet gálos- fai ipartelepén lévő műszaki ágazathoz keres felvételre autószerelőt, karosszérialakatost és szervizmünkást. Szállítás és étkeztetés megoldott. Fizetés megegyezés ezerint. Jelentkezni lehet Nedeczky István ’ műszaki agazatvézetőnél. (81702) A Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási. Vegyiáru-kiskereskedelmi Vállalat felvesz 2 .irodagépműszerészt. 1 villanyszerelőt vágj7 gazdasági munkaközös- . séget keresünk a fenti munkák elvégzésére. Jelentkezni • lehet a •vállalat központjában, a műn- Éwuigyi osztályon, Kaposvár. Má- Itt t U. ¥i. (81740) A Mélyépítő Vállalat 13. sz. építésvezetősége felvételt hirdet út- és csatornaépítési munkában jártas kubikos és kőműves szakmunkások részére. Magas kereseti lehetőség. Vidékiek részére személyszállítást biztosítunk. Jelentkezés: Siófok, Kele utoa végén az építésvezetőségen. (81560/a) Fölveszünk felfektetési rajz- készítésben jártas szakképzett szabászt, valamint szakvizsgával rendelkező ruhaipari meóst. l^a- dy Ruházati Szövetkezet, Kaposvár, Április 4. u. (31720) Az EIVRT Kaposvári Elektron- csőgyára gyakorlattal rendelkező esztergályos és marós szakmunkásokat kiemelt bérezéssel egy- és kétműszako« munkarendben történő foglalkoztatással, továbbá: anyagkiadó, -átvevő és tehergépkocsi-kúsérőket felvesz. Jelentkezés a gyár felvételi irodájában, Kaposvár, Izzó u. 3., vagy telefonon: 12-280/89- es mellék. (81570) A Papíripari Vállalat Fűzfői Papírgyára felvételt hirdet folyamatos munkarendben betanított és segédmunkás munkakörbe. Bérezés munkabeosztástól függően 4800—6000 Ft/hó plusz premium: géplakatos, marós, csőszerelő, hegesztő, bádogos, műszerész, köszörűs munkakörbe. Bérezés vasipari szakmákban 4000—5000 Ft/hó. műszerész szakmában 3600—4300 Ft/hó plusz prémium. Takarítónőket, küldöncöket, portást keresünk. Bérezés takarítónői munkakörben es küldöncnek 2600 —3000 FVho, portásnak folyamatos munkarendben 3900—4200 Ft/hó. Gyor.s- es gépírói, általános adminisztrátori munkakörben bérezés 2700—3500 Ft/hó. gyakorlattól es képzettségtől függően. Gépészmérnököt, gépésztechnikust, műszaki rajzolót keresünk. Bérezés megegyezés szerint, gyakorlattól függően. Folyamatos munkarendben dolgozóknál maganház- nál munkásszállást biztosítunk. Egyéb munkakörben m-únkát vállalóknak, ha szükséges, albérleti hozzájárulást fizetünk, illetve kedvezményes hazautazást biztosítunk. Bejáró dolgozók utazási kedvezményben részesülnek. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a gyár , munkaügyi osztályán, szombat, vasárnap kivételével 6—14 óráig. (aiöíL, A Somogy megyei Tanács Gyógyszertári Központja, Kaposvári Nagygát u. 1. fevételre keres 2 asztalos, 1 víz-, gáz-, fűtésszerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat központjában. (234938) A Somogy megyei Beruházási Vállalat pályázatot Ír ki építész és épületgépész okleveles mérnökök, illetve üzemmérnökök részére osztályvezetői munkakör betöltésére. Az osztályvezető feladata a Somogy megyében megvalósuló tanácsi és vállalati beruházások kivitelezésének műszaki ellenőrzését végző osztály irányítása, szervezése. Fizetés megegyezés szerint a 24/1980. (MK. xn. 18.) MŰM sz. rendelet és a vállalati kollektív szerződés előírásainak megfelelően. Letelepedéshez támogatást nyújtunk. Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakemberek " Jelentkezesét várjuk írásban, részletes önéletrajzzal, az eddigi szakmai tevékenység leírásával az alábbi címre: Görög Ottó igazgató, SOMBER, Kaposvár, Németh István fasor 2. (234940) A MAHART Balatoni Hajózási üzemigazgatósága felvételre keres asztalos, hegesztő, lakatos, építőipari segédmunkásokat és 8 általános iskolai végzettséggel úszni tudó 18. életévüket betöltött férfiakat matróz munkakörbe. Juttatások: MÁV arcképes utazási igazolvány, munkaruha, étkezési ellátás. Vidéki férfiak részére szükség esetén munkás- szállást biztosítunk. Az iskolai é* a szakmai képzést támogatjuk. Jelentkezni lehet: személyesen a MAHART munkaügyi és szociálpolitikai csoportjánál. Cím: Siófok, Krúdy sétány (hajóállomás). Tel.: 10-044. A SAÉV megaiaJdtotba vállalkozási irodáját, ahova keressük azon munkavállalók jelentkezését, akik a vállalkozás és a beruházás vonalán: közép-, illetve felsőfokú képesítéssel és több éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat személyzeti osztályán. (234386) A Kereskedelmi Szakközépiskola azonnali belépéssel takarítónőt kere«. Jelentkezés a 7 iskolában, Kaposvár, Rtppí-Rónai u. 15. 81781) Az MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola felvesz 4—5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező autószerelő szakmunkást. Jelentkezni lehet személyesen Baló András gép. tech. főelőadónál, Kaposvár. Zalka Máté u. 18. szám alatt. „ (81656) *A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat felvesz: kőműves, ács, üveges, bádogos, festő, állványozó, hidegburkoló <5 éves gyakorlattal, brigádvezetői beosztásba), f ű- tésszerelőt (ívhegesztő minősítessél) , vízvezetékszerelő, villanyszerelő szakmunkásokat, fizetés 8Ó00 Ft-ig, valamint segédmunkásokat, fizetés 5500 B't-ig. Jelentkezés: Kaposvár, Május L u. 52. tó., munkaügyi osztályon, vagy a siófoki, balatonboglári, marcali épitésveze.tősegeken. (234878) A szentbaJázsl surján völgye Mg. Termelőszövetkezet felvételt hirdet víz-, központifűtés-szerelő és ács munkakörök betöltésere. Bérezés megegyezés szerint. Jeléhukezni lehet a központi irodában, Szentbalázs, Fő U. 96. (81554/a) A Pécsi Közúti Igazgatóság szántódi üzemérnöksége kőm ü- vpst alkalmaz változó munkahellyel az üzemmérnökség területére. Jelentkezés: Száhtód, Kő- röshegyi út 2., a* üzemmérnökségein. (68336) A tapaonyi Rákóczi Mg. Termelőszövetkezet. belső ellenőri munkakör betöltésére pályázatot hirdet. Feltétel: szakirányú főiskolai vagy mérlegképes könyvelői végzettség. Jelentkezni lehet a tsz elnökénél, Tap- sony, Zrínyi u. 20. (Hl 730) A Pamutfonó-ipaari Vállalat Kaposvári Gyára felvesz: vasesztergályos szakmunkást, hegesztő szakmunkást, bádogos szakmunkást, elektrikust, kertész szakmunkást. Jelentkezés naponta a gyár telephelyén: Kaposvár, Jutái út 24. (81596) A Sófok és Vidéke AjPésa azonnal alkalmaz szakvizsgával rendelkező száll! tás vezetőt, továbbá rakodómunkásokat, éjjeliőröket. Jelentkezni Iahet az üzemeltetési osztályvezetónel, sió- loík, Kálmán Imre sétány 4. (81607) Az UNITéCHNIKA Ipari Szövetkezet marcali telepe fölvesz: szerelőszalagra női betanított munkásokat, lakatos szakmunkásokat, férfi betanított és segédmunkásokat 13 év felett. Fizetés megegye/es szerint. Jelentkezés: Marcali, Széchenyi u. 11. (68033) fia az értéke* pré- mű nemes csincsillát kívánja tenyészteni, forduljon bizalommal az ország legnagyobb tenyészállománnyal rendelkező magán- tenyészetéhez, a Potháczky nemescsincsilla-teany é- szethez. Import szülőktől származó, törzskönyvezett, fül- krotá liával ellátott tény ész n övendé- kek több színben is kaphatók. Tenyésztéséhez szükséges felszerelést biztosítom (ponthegesztett ketrec, táp, füidetőhomok, gal - lér, ßzakköivyv stb.). Cím: Pothácziky Lajos, Komárom 3. (Monostor), Koppány vezér u. 10. 2906. (81707) Bundák, szőrme kucsmák és szőrme- gallérok adásvételének közvetítése ügynökségemben. Kázsmémé, Keszthely, Felszabadulás u. 22. Telefon: H- 779.' (4.13205) Műbőr Ülőgarnitúra, teljesen új 15 ezer Ft-ért eladó. Érdeklődni: Hévíz, Nyírfa u. 3. (438129) Bontott építési faanyag és egyéb eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Arvaház u. 7. (318668) Garázs márciusig kia d 6 Kaposváron' a Margit templomnál. Telefon: 12-672. (3017) TfÁrom szép hangú márkás hegedű, egy B gyöngy ház billentyűs számykürt eladó. Bendí Géza, Szenna, Árpád u. 26. 14 óra után, (3030) Drótfonatú vaskerítés 13 m hoszszú, igéinyesnek ’eladó. Kaposfüred. Kaposfüredi út 66. Vállalatok, közü- letek, tsz-ek. figyelem ! Géplakatos, m űsz érés zm unka k helyszínen történő elvégzését, karbantartását, nagyjavítását műhelykocsival, hosszabb időre is vállal garazhciaval GMK-társul ás. Ajánlatokat „LAMÜ GMK 2053'’-ra a kiadóba. (2053) Engedményes kerítésvásár a (gje**) -telepeken! Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy egyes kerítéstípusok, kis- és nagykapuk, garázsajtók, pinceajtók vásárolhatók árengedménnyel — amíg a készlet tárj —; az alábtelepeinken: Kaposvár Cseri út 2. Boglárlelle Nagyberek dűlő Barcs Baicsy-Zs. u. 159. Csurgó Béke u. 3. Marcali Kiss J. altábornagy u. 6. Nagyatád Rákóczi u. 20. Siófok Fő u. 141. • Tab Vörös Hadsereg u. 8. Rendkívüli vásárlási lehetőség! (81701) Csiky Gergely Színház: 19 órakor ; LILIOM — D éryné- b ért et. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: AZ IDŐ URAL este 7 órakor: VISSZAESŐK (16). Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: TAMÁS BÁTY A KUNYHÓJA I—II., este 7 órakor: A NYOLCADIK UTAS; A HALÁL (J.8). Latinca Filmszínház: du. fél 6 órakor: A HALÁL MAGNÓSZALAGON Érkezik (14). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: SUTTOGÁSOK, SIKOLYOK (18). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Időseb bök is effkezdhetik. 8.95—9.46; Iskolatévé. 9.46: Delta. 10.06: Reklám. 10.10: öregek és fiatalok. Olasz filmsorozat 11.90: Görög kincsek. 11.46: Képújság. 15 00— 15.40: Lskolatevé. 15.45: Hírek15.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 15.5Ő: Ü. Dózsa—FC Köln. 17.45: Képújság. 17.56: ,,Eletet az éveknek”* 18.20: Reklám. 18.25: Rába ETO—Dinamo Minszk. Bajnokcsapatok Európa-kupája labdarúgó-mérkőzés. A szünetben esti mese. 20.15: Tv-híradó. 29.45: Isten veled, drágám. Angol tévéftlm sorozat. 21.35: Tévéegyetem. 22.15: Zene, zene, zene. 22.55: Tv-híradó 3. Budapest 2. 19.15: Képmagnósole, figyelem! 19.45: Mo.lellház. 20.!5: IV- híradó. 20.45: Reklám. 20.50: Cathy Berbertan énekei könyve. 21.36: A bíróságon ismét találkozunk NSZK tévéűim. 22.25: Képújság. Jugoszláv tv 17.06: Magyar nyelvű tv-njapló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Villámcsapás. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Népi muzsika. 19 J.5: .Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30; Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.90: sportszer- ba. 22.06; Tv-napló. Osztrák tv 9.35: Francia nyelvlecke. 10.05: Iskol&tévé. 10.35: Irány a bizonytalan. Amerikai film. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: Es a tubát Huber fújja. Tv-film: 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 26.15: Egy férfi és egy nő. Francia film. 21.55: Sporthírek. Hírösszefoglaló. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.39: Jó reggelt! 8 00. Hírek. 8.20: Mai kulturális programok. 8.27: Világablak. 8.56: Beszélni nehéz. 9.08: Da Falla: Pedro mester bábszínháza. 9.37: Fred Astaire dalokat enekel. 9-48 :t Kis' magyar néprajz. 9.53: Tarl<a mese. kis meve. 10.00- Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10,35: Válaszol un k haíigatói\n k ,• >a k. 10.50: Zenekari muzsika. Déli fcrónRou «.30: KI nyer ma? 12 40: Reklám. 1-2.45: Házunk tája. 13.00: OperasUgerek. 13.30: Dzsesszmelódiák. 14.29: Kagylózene. 15.00: Hírek. 15.95: Németh Marika operettda’okat énekel. 15.28: MR 19—14. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Reklám. 16.93: Kritikusok fóruma. 16.13: N ótacKokryr. 17.00: Hírek. 17.06: Közlekedés a közgazdaság. 17.30: Dvorák: IX. szimfónia. 18.13: Hol volL hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19. L5: Beszélgetés a konszolidációról. 20.15: Részletek Mozart operáiból. 26.59: Töltsön egy órát kedvenceivel- 22.00: Hírek. 22.39: Tíz perc külpolitika, 22.30: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének énekkara. 2C.4S: Látogatás az UNESCO-ban. 23.00: Szimfonikus zene. 24.90: Hírek. 0.10: Virágértekek. 0.25: Himnusz. 0.30: VizjelzőszrOlgáiat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Henze: Ragtime és habanera. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Cigány dalok, csárdások. 10.00: Zenedélelóti. 11.30: Hírek. 11.35: A Szabó család. 12.05: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.35: Tánczenei koktél. 13.27: Oti ka la uz üdülőknek. 13.32: Neieíejcs. 13.45: Időjara»- és viza:las]elentes, 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. 15.21: Reklám. 15.24: Sport. 14.20: Könnyűzene ta-ombttara. . 14.30; Hírek. 16.35: Mindenki iskolája. 11.06: Roort. 17.46: ötödik sebessé«. 19.30: Hírek. 18.36: Ope- rettégyüttesek. 19 00: Ujdonsaga- inkbóL 19.25: Nűi.any perc tudomány. 19.30: Sport. .T9.20: Könnyűzene. 2Ű.30: Hírek. 20.35: Róbert László és barátai. 22.00; Népdaikörök pódiuma. 22.25: Balassa P. Tamás szerzeményeiből. 23.00: Hírek. 23.20; Coco. 24.00; Hírek. 0.10: Idegen nyelvű m- jeizöezolgálat. 3. MŰSOR i 8.57: A kiállító térré e4c programjából. 9.00: Bécsi kla&szikus muzsika. 10.27: Népdalok, néptáncok. 11.30: Dzseasz. 12.20; A King's Singers együttes motetta- fél vételeiből.. 13.00: Hírek. 13.17: Kamaramuzsaica. 13.47: Századunk zenéjéből. 15.26: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kb. 16.25: Szabó Gábor együttese játszik. 16.52: öt földrész zenéje. 17.00: Óriások vállán. 17.30: Carmen. 18.15: Magnóról magnóra. 19.90: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.36: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 21.15: szimfonikus táncok. 22.90: Operaest. 23.16: Népi hangszenszólók. 28.36 —23.33; Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.06: Hírek. 1 ?.(*>; Hetközbem 13.90: Dél-dunántúli híradó. 16.30: Szerb-horvál nyertni műsor. 15.00; Német nyelvű műsor.