Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-29 / 230. szám

A világhét somogyi eseményei Tegnap nyílt meg a kép­zőművészeti világhét ese­ménysorozata. Ennek kap­csán Somogybán is több, fi­gyelemre méltó kiállítást rendeztek, illetve előadást tartanak. Már hetek óta lá­togatható a Grapus francia grafikuscsoport kiállítása a Somogyi Képtárban, akár­csak a Killián György ifjú­sági művelődési központban a Szépművészeti Múzeum gyermekkörének tárlata. Ez utóbbiról egyébként október 7-én 14 órakor Maurer Dóra tart előadást. A megyei könyvtárban október 3-án nyílik a megyei fotókiállítás. A Latinca művelődési köz­pontban Svenda István al­kotásai várnak majd láto­gatókat 3-tól. A világhét idején Somogy megye mú­zeumai címmel terveztek be­mutatót a Munkácsy gimná­ziumban. A Táncsics gim­náziumban Bernáth Aurél és tanítványai címmel ígértek kiállítást a Somogyi Képtár anyagából; a középiskolai kollégiumban Hirka Mónika festményei láthatók. A gé­pészeti szakközépiskola ad otthont a Rippl-Rónai-rep- rődukcióknak. Itt a rene­szánsz legnagyobb meste­reiről Pogány Gábor művé­szettörténész tart holnap előadást. Kaposvári és járási, váro­si mozikban a témakörbe illő kisfilmeket vetítenek. IgaJban már látható a So­mogyi tájak, emberek című fotókiállítás. Memyén Barna Árpád, Nagybajomban Büki Imre és Tiböl László állított ki. Taszáron gyermekrajz­versenyt rendeznek 3-án. A somogyi népviseletekről a barcsi Dráva múzeumban Molnár Ágnes tart előadást. Vízváron amatőr festők tár­lata nyílik 1-én. Marcali sem marad ki; egyedül­álló lesz .. például a Kép­zőművészet a bélyegeken című bemutató. Az or­dacsehi művelődési ház­ban Süli Ferencet hall­hatják ma az érdeklődők: a műalkotások emberre gya­korolt hatásáról beszél. Bal a tons zen tgy ör gy ön a hely belli Simon József — az idén elhúnyt ama­tőr festő — képeit állít­ják ki. A siófoki járásban is számtalan fontos rendez­vényt tartanak a világhéten, közülük emeljük ki a somo­gyi alkotók gyűjteményes kiállítását, ez a siófoki Dél­balatoni Kulturális Köz­pontban látható. A nagyatá­di könyvtárban egész soro­zat izgalmas előadást ren­deznek a művészetek leg­időszerűbb kérdéseiről. NYIT A LILIOM Pénteki randevú a ligetben Á tanya mindenese Egy jelenet a készülő előadásból. Az emberismeret nagysze­rű iskolájának tartotta egy fiatal nagyváradi újságíró a századfordulón azt a játé­kot, amelynek során a vál­lalkozó kedvű újdondásznak — az arc, az öltözködés, a gondolkodás jellege, a kife­jezésmód alapján — ki kel­lett találnia az asztaltársa­ságban megjelent ismeret­len személy foglalkozását. Nos, ha Ady Endre látta és hallotta volna a kilencven- egy esztendős Gara Károlyné — Erzsi néni — megnyilvá­nulásait a múlt héten. Bog- lárlellén, midőn átvette a rubindiplomát Sótonyi Sán­dortól, a megyei tanács mű­velődésügyi osztályának ve­zetőjétől, s fogadta a nagy­község vezetőinek üdvözlé­sét, bizonyosan pillanatok alatt barkochbázta volna ki: az ünnepelt csak peda­gógus lehet. Lebilincselő nyugalma, szellemi fri6sesé- ge, humora azt a tanítói eszményt idézte emlékeze­tünkbe, melyet Comenius, Pestalozzi vagy Eötvös Jó­zsef írt le olyan gyakran. Azt a pedagóguseszményt, amelynek tudatában nem válik szét a tanítói és a népművelői hivatás köve­telményrendszere, mely nem ismer unalmat, nem ismer tehetetlenséget, amíg nyo­morult sorsú és tudatlan gyermek létezik a világon, s amely a kis fejekben fel­gyűlt világosságot ezerszer többre tartja a nagyvárosok ezernyi fényénél. — Püspökladányban szü­lettem, Máramarosszigeten jártam leányiskolába, s Szatmárnémetiben szereztem tanítói oklevelet hetvenegy esztendeje — kezdi életraj­zát Erzsi néni, miközben mutatja a diplomát: csupa kitűnő, csupa jeles; jó osz­tályzatot csak elvétve ta­lálhatunk benne. — Később Erdélyben tanítottam, 1920 után egy constanzai átképző tanfolyamon megtanultam románul. 1925-ben repatriál­tam, s negyedszázadon át tanítóskodtam egy Debrecen­hez közeli tanyaközpontban, Macson. Osztatlan iskolá­ban ... Ami itt következik, reme­kül cáfolja azt a pedagógiai irodalomban manapság el­terjedt nézetet, mely szerint az úgynevezett lámpásesz­ményt az utókor kreálta, mely szerint a néptanítói ideál távol áll a huszadik század követelményeitől. Sa­nyarú sorban tengődő cse­lédemberekről mesél Erzsi néni, penészes lakásokról,) melyekben három-négy családra jutott egyetlen konyha, testvérekről, akik egymást váltva jártak isko­lába, mert a szülőknek csu­pán egyetlen pár csizmára tellett; tudásra szomjúhozó, törekvő, kedves és udvarias nebulókról — „ha egy ce­ruza leesett az asztalomról, egyszerre tízen futottak, hogy fölvegyék” —, térdig vagy derékig érő hóról, melyben sokszor rekedtek meg az oskolába igyekvő ki­csinyek, a fegyelmezés sa­játos módszereiről — „sza­bad volt ütni a rendtartás megengedte, de én sohasem vertem a gyerekeket, mert sajnáltam őket” —, végtelen tanyasi estékről és éjszakák­ról, melyeken állatfigurákat és betűformákat vágott ki papírból, fizikai szemléltető eszközöket barkácsolt fából a tanítónő; eredetileg birka­istállónak épített szükség- tanteremről — s hadd se soroljam: Móricz, Tömör­kény, Móra mindenkinél összehasonlíthatatlanul hí­vebben ábrázolta ezt a vi­lágot. Az emlékezések egy fontos részét idézni azon­ban nem mulaszthatom el. — Minden szombaton szí­nielőadást tartottunk az is­kola legnagyobb termében. Népszerű Jókai-, Mikszáth­és Gárdonyi-művek átdol­gozásait tanultattam meg a gyerekekkel és néhány fel­nőttel. Az emberek alig fér­tek be a nézőtérre, úgy jöt­tek az írástudatlan, a hét­köznapokon hajnaltól késő estig dolgozó cselédembe­rek, mintha cukrot vagy pénzt osztogattak volna. Gyakran vetítettem keskeny- filmekej. és diafilmeket is, egyszerű kis készülékkel, Darwin életéről és más ter­mészettudományos témákról. Sohasem unatkoztam: a gye­rekek elég elfoglaltságot ad­tak, s hál'islennek a szüle­ik is. Én voltam a tanya- központ mindenese, én ír­tam a kérvényeket meg más hivatalos dokumentu­mokat. És sokkal jobban megbecsülték, mint a mai pedagógusokat. A lányom is tanárnő, tudom mi a különb­ség! Az ünnepélyes hangulat­ban a további íaggatózást illetienségnek találtuk vol­na. A történetet kilenc esz­tendő múlva folytatjuk. A századik születésnapra szóló meghívást ugyanis köszönet­tel elfogadtuk. L. A. Péntekem újra elindul a színházi carousel, hogy egy évadon át meg se álljon ve- .lünk. Liliom, ez a kültelki vagány indítja meg a kör­hintát a Csiky Gergely Szín­házban, hogy legendájába szédüljünk. Csaknem nyolc évtizede hintáztatja csodáiéit ez a ligeti csibész, akinek a szerelme is pofonos, mert ez­zel tudja leginkább kifejez­ni magát. Závoczki Endre. KI isme­ri ezt a nevet? Nem sokan, annyi bizonyos. Liliomként azonban. mindenki azonosít­hatja. A századelőn élt, egy hirtelen kamaszodó nagyvá­ros vurtsliját otthonul bérel­ve, kitartatja magát kikiál­tóként a „ringíis”-tulajdonos Muskátliéval. De egyszercsak megjelenik a lizsében egy kis cseléd, Julika. Elindul, egyre gyorsabban pörögve valami Liliomban, és a hin- táslegény képtelen fékezni.. A külvárosi legenda meg­fogalmazója, Molnár Ferenc. Régen nem kacsinthatott már a kaposvári deszkákra monoklija mögül onnan fönt­ről, ahol a Liliomot a hato­dik képben kihallgatja az a bizonyos Fogalmazó. A Dok­tor úr, Az ördög, A testőr, A hattyú, az Olympia, az Üveg cipő szerzője „kivárta" ezt a bemutatót, amely szel­lemiségében testvére lesz a két évvel ezelőtti szolnoki­nak, hiszen a rendező és a Liliomot alakító színész ugyanaz. Pénteken eldönthetjük, kinek volt igaza: Tersánszky Józsi Jenőnek, vagy Illés Endrének. Az előbbi így írt: „a Liliom már jelzőkő a ma­gyar drámaírás útján, még a legszárazabb és a legszigo­rúbb akadémiai szemüvegen át is, sőt ami ennél is ha- rapósabb fórum, a legíborza- sabb ifjú titán irodalmi ká­véházi asztal ítélete szerint is.” Illés kontrája: „Milyen kiábrándító találkozás volt ez az este az egykor diadal­mas és ünnepelt színdarab­bal. Kiderült, hogy a leghí­resebb jelenetei kegyetlenül zörögnek, hogy érzelmessége megecetesedett.” Ami igaz, az igaz: a Liliomot folyamato­san játsszák, mert hol ez, hol az a színház mutatja be a világiban. Nem kerülte el a sorsát: musicallé is változott, Carousel néven, s még fil­met is forgattak belőle. Puc­cini opera librettónak óhaj­totta, Molnár azonban visz- saahúzódott a kérés elől, félt, hogy librettista névtelenség lesz a sorsa, mint Murger- nek, a Bohémélet szövegszer­zőjének. Később Gershwin is jelentkezett — hiába. A kaposvári Csiky Gergely Színházban Babarczy László rendezi Molnár Ferenc szín­művét. Liliom — Lukáts An­dor, Julika — Pogány Judit; fontos szerepet alakít Csáká­nyi Eszter, Tóth Béla, Lázár Kati is. L. L. Hármat egykettőre! A mama jövő hétfőn értem jön. Biztosan értem jön. Nem is gondolok erre, hiszen meg­ígérte. Zötyögtek az álmos vonaton, s a fiú a motoros falán levő képeket nézte. Az egyik képen fürdöruhás lá­nyok szaladtak a Balatonba. Milyen sosem látott, merész fürdőruhák! Milyen boldog is lehet az a lány, akt viszont­látja magát a motorvonato­kon! Aztán a másik képre siklott át a tekintete. — Büszkeségünk, a Dunai Vas­mű — betűzte a feliratot. A fotó egy szikrázó acélfolya­mot ábrázolt fehér ruhás, he­gesztőszemüveges munkások­kal. Ez is tetszett neki, de a szürke fürdőruhás, vízbe gázoló lányok önfeledt kaca­ját szinte hallani vélte. — Ezzel a vonattal jössz értem, ugye? — nézett föl az asszonyra. — Hót persze, kicsim. Jó légy ám Vilma néninél! Anyja még el sem kísér­hette a nagynénje házáig. Az átszállásig mindössze húsz perce volt, s a magas, hal­formájú asszony már az ál­lomáson várta őket. Erölte- tetten csolcolták meg egy­mást: „Örülök, hogy elhoz­tad a Jancsit” — mondta hi­degen Vilma néni. Az anyja két zöld tízforintost adott át a nettjének: — Ha akar venni valamit a gyerek. A hatalmas táska, mely a ruhái mellett többek között egy megtisztított kakast is rejtett, most az ő kezébe ke­rült. — Jövök érted majd, fiam — csókolta meg az anyja. Csak jöjjön, gondolta, ahogy anyja alakja egyre zsugorodott az ódon vasút­állomás épületével együtt, az öreg hársfasorból visszanéz­ve. A napok unalmasan teltek Vilma néninél. Legtöbbször a két kicsi fiúra kellett vi­gyáznia, akiket Vilma néni fia, Aladár hagyott itt, ami­kor hárofn éve á felesége halála után egy „randa nő­személlyel” új életet kezdett Vasváron. Vékony levesek, krumplis és káposztás tész­ták, „mácsikok”, különféle pogácsák váltották egymást. Leginkább még a trucskát, azt a káposztával töltött le­pényszerűséget szerette. Vil­ma néninél egyenesen kellett feküdni az ágyban, „Kérlek, ne gyűrd össze a lepedőt” szokta mondani neki minden reggel. Ajlatosan végig kel­lett ülni minden evéskor az ételt megköszönő hálaadó imáját, este pedig a csarnok­ba vinnie a tejet. A néni ilyenJcor mindig leszidta öt is és a csarnokost is — azt a gazembert —, aki szerin­te kétnapjában fél liter tejet elcsal tőle. Egyetlen öröme a rádió­zásból fakadt. A reggel hét­kor bekapcsolt rádió este nyolcig szüntelenül közölte a nagyvilág érdekességeit. A kellemes férfihang — ő egy fekete öltönyös, csokornyak­kendős bácsit képzelt el mö­götte — most mind többet beszélt egy eseményről: a budapesti első teke-Európa- bajnokságról. Ugyanerről folyt a vita a kocsma' mel­letti kuglipályánál is, ahol ő esténként, a tejcsarnokból jö­vet meg-megállt. Néhány nap után ismerősen csengtek ne­ki a nevek: Hávelné, Schrett- né, Steckl Teréz, Nádasné és a többi „tekéző magyar ama­zon. akire az ország szeme tekint”. Egyre többször lo- pódzott oda a betonpályához, ahol aztán eredmények, ne­vek. idegenül hangzó szavak röpködtek a levegőben. Ha­marosan megtanulta, hogy mit jelentenek a kopogó fa­golyó után kiáltott pikpak, pandaj, vándlij utca, malac. A hét közepétől a csarnokba járás után egy-egy órát ott is maradt Te vagy öcsi az állítófiú — tukmálta rá a kocsmáros fia a vágyott fel­adatot. Két babára és a bú­bosra játszottak. — Hárrryat egykettőre — ordították ilyenkor a szóda­vízzel javított > bort ivók, s a fiú tudta már, hogy most húszforintos nyerőre hármat dobnak. Győz, aki tarol vagy kettőt dönt; vesztes lesz, aki egyet dob vagy üresei gurít. — Ballal kopogom le, mint Schuler, a doyen — nevetett a fiúra a kocsmáros nagyfia. Az járt az eszében, vajon mi lehet az, hogy doyen? Valami csodálatos bajnokra gondolt, akit körülrajonga- nak a vonaton látott fürdő­ruhás lányok, s aki csukott szemmel, háttal állva is pi­rosat vagy maszekot gurit, tehát mindent dönt. Egy-egy jól sikerült kör után forin­tosok röpülitek neki, ez volt az állitófiú pénze. Az órás esti munkán húsz—harminc forintja is összejött. Amikor megtudtak, hogy a magyar női csapat aranyérmet nyert, Schrettné pedig világcsúcsot javított, örömmámor tört ki a falu lelkes kuglizói között. — Micsoda nő lehet! Ha az egyszer eljönne hozzánk — áradoztak róla, s egyúttal megállapították: a kocsmáros fia sem tudná megszorítani ezekkel a kopott fagolyókkal. A fiú négy nap alatt kilenc- venkét forintot keresett. Va­sárnap egész napját a kugli- pályán töltötte, csak késő délután került haza. — Vilma nénje, szeretnék az öcskösöknek fagyit venni! Tessék odaadni az egyik tíz­forintosomat ! A keszegforma nö rosszal­lóan nézett rá: — Mit gondolsz, mi« tar­tottalak itt egy hétig. Azon a nyavalyás húsz forinton? Legalább ötvenet költöttem rád. Nincs abból már egy vas sem. Állt csak letörten, de szi­ve mélyén legbelül boldogság bujkált. Hiszen van neki pén­ze! Hát akkor gyerünk! Ma­gának egy kettes, a kisfiúk­nak pedig egy egyes és egy ötvenfüléres fagyi jutott. — Ezt még én kaptam kü­lön anyától — rhegudta a nagynéniének este. Aznap meg összepakolta kevéske ruháját, és várta a hétfői napot. Az anyja idő­ben érkezett, búcsúzkodás után örömmel szállt fel vele a vonatra. A fülkében most hiányoztak a labdázó lányok; a Hanságot csapoló fiatalok vidám csapata került a he­lyükre. — Jól érezted magad? — kérdezte tőle az anyja. — Igen, hát persze — mondta ő. — Elég volt a pénzed? — Nézd csak, meg is ma­radt — adta oda anyjának az előre elkészített két nyere­mény tízest. — Büszkeségünk a magyar női csapat — mo­tyogta a pénz átadása köz­ben a Vilma néni rádiójában hallottakat. — Micsoda? — kérdezte az anyja. ár nem figyelt a kér­désre, az elsuhanó tájat nézte, ahol Schuler, a svájci doyen egy­szerre száz babát dönt le, a lányok pedig pezsgőket puk­kasztanak örömükben, míg ő, mint a doyen elválasztha­tatlan barátja, mosolyogva állítja a bábukat. Békés József SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents