Somogyi Néplap, 1983. szeptember (39. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-02 / 207. szám

Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi néplap augusztus Wi számában jelent meg | az AprófalvaU közelről összeállításban a Falca panasza , című irás. Az ott közöltekei szerelném néhány gondolat- j tál kiegészíteni. Én vagyok az írásban szereplő 13. számú vegyesbolt vezetője. Tény, hogy három, év után először, augusztus ' 9-től 27 ig szabadságon voltam, pontosabban csak l!)-ig, mert azon a napon reggel fél hatkor meghoz­ták a kenyerei, ér valakinek át kellett vennie. Szabadsá­gom idejéről jó elö-e tájékoztattam a lakosságot, ?kérve őket, hogy az alapvető élelmiszerekböl, egyéb árukból vá­sároljanak be. Saját példámon tudom, milyen nehéz hely- i zetben van minden egyszemélyes bolt vezetője, ha több bolt nincs: a falut el kell látni még betegen is. A mi munkaidőnk reggel kezdődi!: és est: fejeződik be. Kedden azért vagyok <szabadnapos, mert szombaton dolgozom. így marad még szünnapnak a vasárnap, ha ugyan a söripar nem aklaor szállítja a sört, vagy <a Fűszert kedden az árut. A hátvanhárom pálcái lakosnak még hűtőpult használatá­val sem lehet 10—20 kiló hentesárut eladni, ennél keve­sebbet pedig nem szállít a húskombinát. Hogy milyen ke­vés a szükséglet, azt jól bizonyítja: tizenöt non alatt hét­szeri szállítással 350 kiló kenyér, "5rt zsemle, 100 nagy kifli, 15 fonott kalács, 15 kakaós kuglóf fö^yott el. Fontosnak tartottam mindezzel kiegészíteni a megjelen­teket. mert úgy érzem: az aprófauak ellátásának hely­zetéhez ez is hozzá tartozik. Tisztelettel: Szászy Zoltánná Pr a Tisztelt Szerkesztőse^! Varga Józsefné, Kutas, Lenin u. 21. sz. alatti lakos au­gusztus 25-i panaszára az alábbiakat válaszolom. Vállalatunk nagyatádi üzemvezetősége a vízbekötést anyaghiány miatt nem végezte el. A vízbekötéshez szük­séges megcsapoló hidakat Ta,-nasze ntmiklósról szerezzük be; a 11. negyedévi szállítmány augusztus 23-án érkezett meg. Nagaytúdi üzemvezetőségünk Varga Józsefnénél a vízbekötést szeptember 5-ig elvégzi. A késedelemért szíves elnézést kérünk. Tisztelettel: Horváth Tivadar üzenügűz^ató, a DRW Somogy megyei Üzemigazgatósága, Kaposvár XXIX. évfolyam, 207. szám 1983. szeptember 2 , péntek Folyamatosan szedik és szállítják a káposztát a kaposmerői Latinka Termelőszövetke­zet kertészetében. Eddig hét vagonnal küldt k a Zöldért-nek. Az igényeknek megfele­lően napi 80—100 mázsát szednek. Meteorológiai ősz Az utószezon kellemes na­pokat hozott, az üdülőkben még teljes a létszám. Sió­fokon az OKGT aranypart: üdülőjében is 380-an élvezik a napsütést, a Balaton vizét, s mint Gulya Lajos vezető elmondta, előreláthat.’ag télen sem maradnak ven­dég nélkül. A nyári turnu­sok után ugyanis szállóven­dégeket fogadnak majd, evégett szerződést kötöttéin az utazási irodákkal. A két éve működő OKGT- üdülőszállóban minden tur­nusnak szereznek r valami kellemes meglepetést. Teg­nap például árubemutatót és kóstolót rendezték szá­mukra, mely alkalomból a vállalatok képviselői jöttek el hozzájuk, a fogyasztók­hoz, s magukkal hozták leg­A piros pont örömo Melegen sütött a délutáni nap — a gyerekek még az iskola udvaron játszottak —, amikor a szülők értük menet izgatottan arról beszéltek: „Vajon hogyan telt a har­madik nap az iskolában?’’ „Mertek-e szólni?” „Kérdez­ték-e már őket?” Az iskolaudvaron Nóra, Ági, Mónika, Melinda futott anyuka, apuka elé, s izgatot­tan újságolta: — De jó iskolába járni! Nézd a könyvet, ma már pi­ros pontot kaptam. Ügye te is örülsz? ... Hatéves, első osztályos kis­lányom arcáról is mosolyt, boldogságot olvastam le szerda délután, amikor az iskolában találkoztunk. • — Apa. én úgy örülök — mondta, ahogy meglátott. — Képzeld, piros pontot kap­tam — s már magyarázta is, mit „olvasott” a képről, mi­ért jutalmazták piros pont­tal. Megvallom, én is örültem. Aznap délután és este az első piros pont volt a „fő­szereplő”. Ügy gondolom, sokunk­nál ,,, «ir-i-T • - ^ j. szebb termékeiket. Az érdi Benla-völgye Termelőszö­vetkezet élelmiszer-ágazata (a Balaton-parton eddig még nem árusított) jó minőségű húskészítményeit mutatta be, a Kaposvári Tejipari Vállalat, mely a szezonban is helytállt a déli parton, különböző sajtokkal, a fővá­rosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat üdítő italokkal, a Siófoki Állami /Gazdasag szép gyümölccsel és kon­zervüzem! termékekkel, a badacsonyi szőlősgazdák hegyközségi szakszövetke­zete pedig kitűnő borokkal érkezett, a rendezvényre. A vállalatok képviselői rövid előadásban ismertették gazdasági eredményeiket, terveiket, majd az ízléssel, szakértelemmel rendezett bemutatót megtekintették (a termékeke megkóstolták) az , üdülővendégek. A rendezvé­nyen részt vettek Siófok ke­reskedelmi, vendéglátó és idegenforgalmi szakembe­rei is, akik arra törekednek, hogy a kiállító vállalatokkal gyümölcsöző kapcsolatba kerüljenek a balatoni áru- választék bővítése végett. Változékonyabb idő Tegnap országszerte meleg idővel köszöntött be a mete­orológiai ősz első napja. Az előrejelzések szerint a hét végére nyugat felől nedve­sebb léghullámok érik. el a Kárpát-medencét, és így — bár továbbra is az évszak­nak megfelelő lesz a hőmér­séklet — némi lehűléssel számolhatunk. A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint Európa időjárását két nagy kiterje­désű időjárási front hatá­rozza meg. A csütörtöki mű­holdas felvételek azt mutat­ják, hogy egy ciklon ör­vénylik Izlandiéi délre, és egy másik légörvény talál­ható a Szovjetunió európai területe fölött. Mindkét hely­ről záporesőket, zivataro­kat jelentenek. Hasonlóan nedves a levegő és sok az eső az Alpok vidékén és Délnyugat-Európában. A Kárpát-medencében és attól keletre viszont kevés a fel- hősödés, száraz, napos az idő. Hazánkban a hét eleji ki­terjedt esőzést mar szerdán szárazabb idő Váltotta fel, ez azonban csak átmeneti jellegű, mért a nedvesebb léghullámok rövidesen el­ölik a Kárpát-medencét is. A Tiszatáj cgycllcn vízügyi múzeuma Szolnok melleit, egy regi, gőzkazános szivattyútelepen található. Ide gyűjtöttek össze a még fellelhető vízügyi emlékeket; az ősi vízi elet használatos eszközeit, halász-, pákászszerszámokat, kubikos relikviákat, egykori árvédelmi eszközüket, földmérő műsze­reket és regi gőzkazánokat, CMIVIato Csíkos Ferenc felv. — KSi l'ávolabbi kilátások ked­dig: eleinte kevés felhő, me­leg idő lesz. Az időszak kö­zepén megnövekszik a fel­hőzet, többfelé lehet számí­tani esőkre, záporokra. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte 11, 16, az időszak végén 8. 13 fok kö­zött várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 23,28, majd 18, 23 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csa­padék az ország területének 40 százalékán várható. Uj bolt az aládi építkezőknek Korábban, ha valakinek építőanyagra, villamossági berendezésre vagy csempék­re, netán bojlerra volt szük­sége Nagyatádon, annak több üzletbe is el kellett látogatnia, mert az egyik portéka itt, a másik amott volt megtalálható. Tegnap­tól változott a helyzet, a megyei iparcikk-kiskeres­kedelmi vállalat szerelvény- boltot nyitott a szerviz . mellett levő tízemeletes épü­let fogadószintjén. A helyet korábban autóalkatrész­boltnak szánták, de a vál­lalat a sok hiánycikk miatt nem vállalhatta a kockáza­tot. (A napokban a Kom­fort Ipari Szövetkezet saját boltot nyit, melyben régóta keresett cikkeket árulnak majd bontott gépkocsikból.) Újvári István üzletvezető ígéri, hogy ami most a boltban megtalálható, az később is kapható lesz. Az új boltban hatmilliós forga­lomra számítanak, mert mindenféle nagykereskedel­mi lehetőséggel élnek majd. A kirakatuk ugyan nem fe­lel meg egy bolt kívánal­mainak, de így is látható a választék egy része. A nagyatádiak örömére az új bolt megnyitásával majd­nem egy időben tiszta pro­filt kap a Széchenyi téri villamossági és háztartási bolt, így azokban — a ve­vők érdekében — növelhe­tik a választékot. Emlékek és remények Lépdelek a tér­dig érő vízben.' Nyár végi naps-ü- , tés . melegíti a tes­temet. Leik erriet az emlékezés. Gyerekként mennyit hancú- . ráztunk a Bala­ton hűsítő hullá- ■ Piaiban ... Mikor is? Húsz, : huszon­öt éve már. Em­lékszem, amíg oe- felé gyalogol­tunk, lábunk alatt a fodros-homokos tófenékről fölka- vargott a viz, és sáros gombo­lyagként bugybo­rékolt fölfelé Léptünk tovább, s újra láthattuk tabunkat es a ta­lajt. Mert tisz'a volt a viz. Még a másfél méteres- .mélységén is. át lehetett látni. A víz alatti fo- gócskázás minden­napi szórakozása­ink közé tartozott. Közülünk sokan kinyitották a sze­müket, s nehéz voit előlük mene­külni. Másnap pe­dig ugyanúgy folytatódott a já­ték. Nem gyul­ladt be a sze­münk, nem fáj­dult meg; a ha­sunk a sok ..nye­léstől”, bőrünkön nem keletkeztek kiütéstek. Harminc éve már, hogy a nya­rat a Balaton partján töltöm. Még ma is, ami­kor pedig jó né­hány kilométer­nyire délre Tiöltöz- tem: ha csak le­hetem, igyekszem a tóhoz — mert visszahúz, erőseb­ben. múlt vasal á mágnes! ' Lépdelek újra a térdig érő vízben Balatonföldvár­nái. Nyár ’ vége van. A viz — tu­dom a gyakorlat­ból — tavasszal jóval tisztább, mint a nyári csúcs- forgalom után. És mégis: ámulok. A vízben — de ré­gen volt hasonlói — látom a fodru- homokos talajt. IVlslegség ömlik végig rajtam. Ta­lán még sincs veszve minden! Talán érdemes volt az egész or­szágnak megmoz­dulnia! Nem ni- szem. hogy kép­zelődnék : a víz tisztább, mint a közelmúlt évek' ben volt! Van hát remény? — kér­deztem önmagám­tól. de válasz he­lyett nézem a ío- Eeneken a tabu­mat. Ez 'minden­nél többet "mond! 2 'IFI* '=1 •*. L. A hét vicce — Szörnyű, hogy rohan az idő! — Ne is mondd. Még meg sem tudtam nősülni, a gyermekeim már válnak! Élelmes — Az önkiszolgálást szereted jobban vagy azt, hogy a pultról kapod az árut? — Ha a pult alól. Kérdés — Melyik az autó leg- megbizhatatlanabb részé? — 'A vezető. Mit szeret? — Maganak már nyolc gyereke van ettől az em- ’ bértől, hát miért nem megy hozzá ? — Szívesen hozzámen­nék, de nem szereti a gyerekeket! Így yan Szamtanoran azt mondja a tanító: — Pistike, ha egy mázsa szén 40 korona és a sze­nes 200 koronát kap, hány mázsa szenet fog szállí­tani? — Körülbelül négy és fél mázsát. — Ez nem helyes. — Tényleg nem helyes, tanító úr kérem, de ez már így V(tn. Bosszú — Gaston felháborítóan bánt velem, — panaszko­dik az ifjú lány a mamá­jának. — Hogyan állják bosszú t ? ? — Menj hozzá feleségül! Féltés Az állatkertben a kis Erik megszökik az anyjá­tól, és az oroszlánketrec­hez megy. — Meg ne simogasd őket, rossz gyerek! — kiáltja az anyja. Tele leszel bolhá­val! Féli eértés A mozi nézőtérén ketten beszélgetnek. Az előttük ülő hátrafordul: — haragú.djanak, de semmit se hallok! — Miért, muszáj magá­nak hallani, amit besze­lünk? SOMOGYI'™" a* Hszmp Somos» megyei Bizottságinak (apja. Főszerkeszt«: JÁVORI BÉLA Fószerkeszt6-b : ír. a erez a Injrv Szerkesztőség: Kaposvár. Lalink* Sándor u 8 Postamt«: Ranosvár l’t.s SÍ unt 1'rtefoo; U-51#, IJ-5U. 11-512. Riadja a Somos» mr»ve) Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinka Sándor B. t> Telefon: U-S1C­Postarlm: Kaposvár, Pl. 1 SÍ. 1400 Felelős kiadó: Balatcza János. Terjeszti » Magyar Posta, előfizethető a hirlapkézbesltó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési tll.1 egy hónapra 34 Ft. negyedén* 102 FL fél évre i*i tt egy évre 4M FV indes: 85 S61 ISSN *133—Okid Készüli s Sotjop.v megyei Nyomdáiban Vállalat kaposvári uaanebec. Kaposvár, Május a ia i.pi, Feielöe vezető; Farkas Béla Igazgató. Kéziratokat nen* őrzünjt — f? é* nem «Munk vissza Élelmiszer-bemutató az OKGT-üdülőben

Next

/
Thumbnails
Contents