Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-02 / 181. szám
VII. Siotour Kupa A BYSC győzött Újpesti Dózsa, Moszkvai Dinamó, Bp. Vasas, BVSC, Szolnoki Vízügy, Tungsram SC. A felsorolás az 1977 óta tartó Siotour Kupa nemzetközi vízilabda tárná k győztesed jelzi. Az idén először fordult elő, hogy az egyik csapat (a rendező BVSC) másodszor is a legjobbnak bizonyult A hagyományosan augusztus 20-án sorra kerülő veté1- kedést az idén július végére hozták előre. Más változásra is sor került a korábbiakhoz képest. Mig az elmúlt években kizárólag Somogybán rendezték a tornát (Kaposváron és Siófokon), addig most az első játéknapon Budapesten szálltak medencébe a csapatok, pénteken. Szombaton pihentek a sportolók, vasárnap pedig Siófokon, a vi tor láskikö tőben kialakított vízilaibdapályán, a Balaton hullámaiban bizonyították fölkészültségüket. A Siotour és a BVSC közös rendezvénye az idén is nagy közönségsikert aratott. A vasárnapi mérkőzéseket sok százan tekintették meg Siófokon, s a pénteki, fővárosi összecsapások alatt sem kongott üresein az uszoda. Újdonság volt a női vízilabda- mérkőzések bemutató jellegű megszervezése. Pénteken a Szolnoki Vízügyi a BVSC-vel mérte össze erejét, s a látványos összecsapásra népes közönség volt kíváncsi. Magyarországon egyre népszerűbb a nők körében is ez a sportág. A gyengébb nem képviselői közül a legtöbben az úszást, a műugrást cserélik föl a labdával. Jelenleg már mintegy nyolc női csapat működik, de a sportági egyenjogúsítás azért még várat magára. Vasárnap Siófokon is vízbe szálltak délután a hölgyek, s a ( BVSC sportolói bemutató mérkőzést játszották egymás között. A vízilabda torna „fő műsorszámában” az idén a BVSC és a Szolnoki Vízügy együttesei mellett az olasz póló reprezentánsa, a több válogatottat is fölvonultató Siracusa, valamint a svájci válogatott szállt vízbe. A mérkőzések vasárnap délután értek véget. Az eredmény: 1. BVSC, 2. Siracusa, 3. Szolnoki Vízügy, 4. Svájc. A legjobb kapusnak Marcello Negro (Siracusa), a legtechnikásabb játékosnak dr. Horkai György (BVSC) bizonyult. A gól lövésben a szolnoki Tóth István (14 gól) és Petyjánsziky (BVSC) (13) jeleskedett. Újjászervezett csapattal készül a Rákóczi A sikertelen osztályozó után — a végleges rendcsinálás reményében — új szakosztályvezetés megszervezését kezdték meg Kaposváron, a Rákóczi sportegyesületnél. A labdarúgó- csapatnak — bár sokat veszített népszerűségéből — ■jég mindig nagy a szurkolótábora. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy város- és megyeszer te beszédtéma a Rákóczi. A hullámvölgyből való kilábalást óhajtja ma már minden somogyi sportbarát. Az átigazolási Totó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten nem volt telitalálatos totószelvény, s mindössze hatan értek el 13 találatot. Nyereményük egyenként 359 298 forint. A 12-es szelvények 8405, a 11-esek 497, a 10-esek 83 forintot érnek. A telitalálatos szelvény: l 1x11x11x221 + 2. SOMOGYI NÉPLAP időszaknak július 31-én vége lett. s a függőben levő ügyek jó részének végére pont került. Mi hír van hát a Rákóczinál? A csapatból Csorba már korábban a Bp. Vasashoz távozott. Prancz Szigetvárra, Bódis Csurgóra, Walter Kecskemétre, Hámori a PVSK-hoz igazolt, Nagy István pedig Nagyatádra szeretne menni. Az együttes söprögetöje, Zentai József az aktív sportolás abbahagyásán gondolkozik. Kikre számíthat az együttes fiatal edzője, Bózsöny János? A tavalyi keretből ittmaradt játékosok edzenek. Üj szerzemény Urbán Jánoshalmáról, Kutasi a VBKM Vasastól és Kurdi Dombóvárról. Hamarosan leszerel és visszatér a Rákóczihoz a Táncsicsból Balázs és Pintér. Az ifjúsági csapatból néhány tehetséges fiatal került még a felnőtt kerethez. Szilvási József, aki — mint korábban hírül adtuk — a Rákóczi szakosztályvezetője lett, az MLSZ-ben történt egyeztetés alapján továbbra is tagja a területi bizottságnak. A Dráva-cso- port versenybizottságának vezetője viszont Horváth Zoltán lesz. A megyei lab- darúgó-szövetseg elnöki tisztét továbbra u Szilvasi Jozkcí IzMo* «4. Szerény szereplés Tamperében A sportág nemzetkösd erőviszonyainak megváltozását reálisan szemlélve még a legvérmesebb szurkolók sem várhatták, hogy a magyar kajak-kenu válogatott megismétli tíz évvel ezelőtti bravúros szereplését az idén a tamperei XVIII. világbajnokságon. 1973-ban hét arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel minden idők legsikeresebb VB-mérlegét könyvelhette el a magyar csapat, s egy évtizeddel később ugyanabban a városban csak egy arany-, két ezüst- és két bronzéremre futotta. A különbség óriási, de nemcsak az akkori „aran vésőhöz’’ viszonyítva; utoljára 1950-ban, a prágai világtalálkozón érték ilyen kínos kudarcok a magyar kajakosokat, kenusokat, azóta mindig legalább két elsőséget be tudtak gyűjteni. Nem tudta tehát megvalósítani a kitűzött célt a gárda, elsősorban az olimpiai versenyszámokban igen szerény a mérleg. Dr. Parti János szövetségi kapitány az elutazás előtt 36 olimpiai pont megszerzését jelölte meg minimumként, s ebből mindössze 24 lett, úgy, hogy csak a női párosnak jutott érem. A további öt a hosz- szű távok és az ötkarikás programból szintén hiányzó férfi K—4 300 m eredménye. Mindezek ismeretében szinte hihetetlen, hogy a valamennyi számot összesítő, úgynevezett Waxhoilm-számí- tásban a csapat hárommal növelte tavaly Belgrádban összegyűjtött pontjainak számát: 91-ről 94-re. Ez pedig a kajakosoknak köszönhető. Az utóbbi időben mostohán kezelt szakág az idén megkülönböztetett figyelmet kapott a szakvezetéstől, s egy év alatt 19-ről 43-ra növelte VB-pontjainak számát. Ezzel a kajakosok a kilencedik helyről a harmadikra jöttek fel — összesítésben — a Szovjetunió és az NDK mögé. Ugyanakkor a kenusok 18 pontot vesztettek, s ezzel együtt első helyűket (30 — 32), s a nők pontjainak száma is hárommal csökkent (22 — 19). A szövetségi kapitány a kudarc okait elemezve a következőket mondta: — Nem mentegetőzésnek szánom, de egy évvel Los Angeles előtt az idén már olimpiacentrikus volt a felkészülésünk — kezdte. — A távlati célokat tartottam szem előtt, nem érdekeltek a pillanatnyi sikerek. Pirityé m Somogy Kupa Véget ért az emlékverseny Vasárnap délután a dőn- "tőkkel folytatódott a dr. Er- nöházy Lajos-emlék verseny. A férfi első osztályú döntőben, a Lukács—Turóczy mérkőzésen az első játszmában 4:4-ig kiegyenlített küzdelem folyt, majd Lukács 8 játékot nyert „zsinórban”, s ezzel a mérkőzést is. Lukács: — Az első játszma elején még nagyon zavart. hogy mindkét térfél féi- árnyékban volt. Ez a fényárnyék változás bizonytalanná tett. A sorsdöntő pillanatban — mikor 4:4-nél elnyertem ellenfelem adogatását és a sajátomat hozni tudtam, éreztem, hogy jól megy a játék, és nyerni tudok. Turóczy: — Engem is zavart a félárnyék. Talán emiatti bizonytalanságomban keveset mentem a hálóhoz, pedig az elején sok pontot szereztem röptéből. Izgalmas, látványos csatát hozott a vegyes páros döntő. Az első játszmában Bűre nyertek Tóthék. A másodikban már 5:2-re vezettek, amikor Lukácsék egyre magabiztosabb játékkal felzárkóztak, és a rövidítést megnyerve kiegyenlítettek. A döntő játszma sok szép labdamenetet hozott. Végül itt is csak a rövidítésben dőlt el a mérkőzés sonsa a Tóth —Szörényi páros javára A három vándorserleget az első osztályú férfi győztes Lukács, az első osztályú női győztes Szörényi és a kaposvári Pirity vehette át. Pirity Melinda, a kaposváriak üdvöskéje igazán szép sikerrel fejezte be a mérkőzéssorozatot. öt számiban indult, mind az ötben dobogós helyezést ért el. Kettőben győzött, háromban pedig harmadik lett, így ő nyerte el a legeredményesebb somogyi teniszezőnek kiírt vánriorkupát. Pirity: — A három nap alatt 12 mérkőzést vívtam, ez igen megterhelő volt. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a kupát elnyernem. Már az előző két versenyen, Szegeden és Boglárlellén is sze- rezrtem egy-agy harmadik helyezést, éreztem, hogy jó formában játszom. A harmadosztályú döntőbe jutásért háromórás, nehéz küzdelemben vertem meg nagyon gyors ellenfelemet, Fertőst. Jövőre az érettségire és a továbbtanulásra felkészülés miatt nehezebb lesrz, de újra szeretném elnyerni a kupát. Eredmények: I. osztályú férfi egyéni: Lukács (MTK-VM)-1Turóczy (BSE) 6:4. 6:0, 3. Velcz(BSE), Nagy (BSE). 1. osztályú női egyéni: Szörényi (BSE)—Ga- licz (MTK-VM) 6:4, 6:2, 3. 26-an utaznak Helsinkibe Véglegessé vált az augusztus 7—14-ig Helsinkiben megrendezendő I. atlétikai világbajnokságra utazó magyar válogatott összetétele. Mint ismeretes, a 28 jelölt közül 20-an már páholyban érezhették magukat, az elmúlt pénteken megrendezett Budapest Nagy díj on elért eredményeiktől függetlenül. A további nyolc, kiszemelt atléta sorsáról viszont csak hétfőn délelőtt döntöttek az illetékesek. Bakai József szövetségi kapitány előterjesztését a Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége jóváhagyta, s így eldőlt, hogy 26-an utazhatnak a finn fővárosba. Mindössze a köeéptávfutó dr. ötvös Imre és a rúdugró Sal- bert Ferenc nem tarthat társaival. Amint dr. Nyerges Mihály, á MASZ főtitkára elmondta, a nagy létszámú küldöttség utaztatására kizárólag azért van lehetőség, mert valamennyi versenyző — a rendezők jóvoltából — ingyen repülőjeggyel teheti meg az oda-vissza utat. A 26 tagú csapatban a következők kaptak helyet: Szalma László, Pálóczi Gyula, Bakost Bála, Nagy István, Kun Ftrcnc, Tatár István, Babály László, Kovács Attila, Vasvári Sándor, Újhelyi Sándor, Takács István, Menczer Gusztáv, Nagy Miklós, Bakos György, Bodó Béla, Markó Gábor, Sátor László, Dómján Miklós (férfiak), Forgács Judit, Siska Xénia, Sterk Katalin, Juha Olga, Béla Emese, Vanyek Zsuzsa, Szabó Karolina, Zsilák Ilona (nők). A magyar atlétaválogatott dr. Békési László, a MASZ elnökének vezetésével augusztus 5-én repül Helsinkibe, ahonnan 15-én érkezik Raktári munkásokat FELVESZÜNK. AGROKER Kaposvár. Szörényi Angéla Pirity (Kaposvár), Fülőp (Bp. Építők). II. osztályú férfi egyéni: Nagy (BSE)—SzekerGnlyás István ka (BHSE) 8 S3, 6:4, 3. Kovács (ZTE), Liptai (Ü. Dózsa). II. osztályú női egyéni: Galácz (MTK-VM)—Pap (Kaposvár) 6:0, 6:0, 3. Fülöp, Pirity. Férfi Páros: id. Gulyás (Ü. Dózsa), Liptai (Ú. Dózsa) — Lukács, Turóczy 6:3, 6:3, 3. Dénes, Nagy (VSE), Szekerka, Kovács. Vegyes páros: Tóth, Szörényi (BSE)—Lukácsi, Galicz (MTK-VM) 6:1, 6:7, 7:6, 3. Thuróczy, Pap és Káplán, Pirity. Ifjúsági fiú egyesi Frey (Pécs)—Samu (Boglár- lelle) 6:1, 6:1, 3. Dalos (Boly), Fekete (BoglárIdle). Ifjúsági lány egyéni: Pirity—Petro- vics (Pécs) 6:4, 6:1, 3. Hol- per (Bogiári eile, Papp. III. osztályú férfi egyéni: Káplán (Pécs)—Ács (Kaposvár) 6:3, 6:1, 3. G+góczi (Esztergom), Frey. 111. ösztályú női egyéni: Pirity—Fülöp1 (Bp. Építők) 6:1, 6:2, 3. Fenlős (Bp. Építők), Pap. D. F, Voltizsáló lovasbajnokság Ötödik alkalommal rendezték meg vasárnap Szántód- pu&ztán az országos gyermek völtizsáló lovasbajnok- ságot. A lovaglás és a torna elemeit tartalmazó sportág bemutatójára sokan voltak kiváncsiak. A Siotour rendezésében sorra kerülő programra hat csapat mintegy íélszáz fiatalja nevezett. A zsűri a kötelezően előirt feladatok végrehajtása mellett a szabadon választott gyakorlatokat is pontozta. Főként ez utóbbi jelentett nagy élményt a nézőknek, hiszen a csapatok a vágtató lovakon jól begyakorolt mozdulatokkal mutatták be a különféle tomaelemeket: zászlót, malmot, lengést, fdál- lást, ollót, lovaglóülésbe való felugrást... Az V. országos gyérméié voltizsáló bajnokság dobogós helyein az áiab/i csapatok: végezték: 1. Állatkerti gyermek lovarda (Budapest), 2. Orvostudományi Egyetem (Budapest). 3. Mezőgazdasági Főiskola Gaadász SE (Kaposvár). — Toborzöt tart holnap .13 órától Siófokon a Bányász sportegyesület labdarúgó- szakosztálya. Az 19651 augusztus. 1-e után született ifjúsági ék az 1968. augusztus 1-e után született serdülő labdarúgók jdentke- zését várják az egész megye területéről. (81354) A Palota Bdrdíszműgyár marcali gyára pályázatot hirdet üzemfenntartási területen vezető beosztás, valamint üzemgazdasági osztályvezetői beosztás betöltésére. Feltétel: gépészmérnöki vagy üzemmérnöki, illetve számviteli felsőfokú végzettség. Házaspárok esetében lakásmegoldás lehetséges. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti előadójánál. (222411) DRW Somogy megyei üzemigazgatósága fölvételre keres 1 ács 1 hegesztő 1 kőműves 5 segédmunkást Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: DRW Somogy m. üzemigazgatóság építésvezetőjénél, Kapoosvár, Béke u. 41. sz. (222499)