Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-03 / 182. szám

I Tisztelt Szerkesztőség! Június 16-án a kaposvári Ofotértban megrendeltem egy . szemüveget orvosi utalványra. Mivel színezett üveget kér­tem, Budapestre kellett küldeni. Amikor három hét múlva bementem érdeklődni, közölték, hogy a szemüveg megjött, de vissza kellett küldeni, mert nem jól zsírtalanították, és lekopott róla a színezés. Tudtam, hogy ez újabb három he­tet jelent. Július 22-én megjött a szemüveg. Az öröm most sem tartott soká. Kb. két óra mútva vettem észre, hogy egy csík zavarja a látásomat. Levettem és láttam, hogy az üveg két helyen is elrepedt azáltal, hogy feszesen lett a keretbe rak­va. Mivel hét vége következett, a szemüveget csak hétfőn tudtam visszavinni az üzletbe. Amikor közölték, hogy újabb három hetet kell várni, elhatároztam, hogy Önöknek írok. Mire ez az idő lejár, kél hónap is eltelik a szemüveg meg­rendelése óta. Önök szerint is két hónap szükséges egy szemüveg el­készítéséhez? Tisztelettel: Grosch János Kapoevár, Noselopy G. u.. 12. Tisztelt Szerkesztőség! Három panasszal fordulok önökhöz. Légvonalban kb. 7—800 méterre van tőlünk a szemét­telep, melyet hét végeken valaki rendszeresen meggyújt. Az innen eredő bűzös füst behúzódik az utcánkba, sőt még a lakásokba is. Jártam az ügyben a városi tanács EKV-osz- tályán, ahol azt mondták: lehetetlen, hogy a füst Idkott te­rületre száll. Tessék elhinni, nem panaszkodnék, ha nem igy lenne... Lakásunk közelében egyesek szemétlerakóhelyet léte­sítettek. Hiába takarítunk, ha mások odahordják a szeme­tet. A Köjál kérésemre szemétlerakást tiltó táblát helyez­tetett ki, de a rétre, s nem oda, ahova a szemetet lerakják. Közelünkben van a Nádasdi-patak, melyet a városi ta­nács nem tart rendben, igy esőzés alkalmával kiöntéssel fenyeget. Kérem az illetékeseket, hogy az árkot tisztítsak ki, hogy a viz elfolyhasson. Tisztelettel: Varga Béla Kaposvár, vörös Hadsereg útja 147. XXXIX. évfolyam, 182, szám 1983. augusztus 3.. szerda Megnyitották az Éta könyvtárát 99,1 százalékos a tv-átjátszó Többször panaszolták az elmúlt hetekben a kaposvári nézők, a helyi 80 wattos tv­átjátszó állomás adáskima­radását. Sokan irigykedtek a még kabhegyi antennával rendelkezőkre múlt hét szerdáján is, amikor már délelőtt elment és csak este fél kilenc tájban jelent meg ismét a kép. A panaszok nyomán ke­restük meg Kalotai Jánöst, a pécsi tv-felügyelőség mű­szaki osztályvezetőjét. — 27-én este 18 órakor kaptuk a hibabejelentést, szerelőnk 20 órakor mar a helyszínen volt és ideigle­nesen percek alatt, véglege­sen másnap délelőtt hárítot­ta el a hibát. — Sokan szóvá teszik, hogy nézői tapasztalatok szerint a kabhegyi adó meg­bízhatóbb, s azt is, hogy hi­ba esetén Kaposváron nincs helyben elérhető szerelő. — A kabhegyi adónak ál­landó személyzete van, hiba esetén azonnal bekapcsolják a tartalék berendezéseket, így a néző észre sem veszi az adáskimaradást. A kis átjátszóknál — csupán hoz­zánk 15 ilyen tartozik — ésszerűtlen volna külön sze­mélyzetet fönntartani, i Ezt nem csupán emberrel, mű­szerekkel sem győznénk. — Milyennek ítélik a ka­Orkán Ausztriában Hétfőn estére rendkívül erős széllökésekkel kísért vi­harfront érte el Felsó- Ausztriát. A széllökések se­bessége helyenként elérte az óránkénti 100 kilométert. A viharos szél házakat rongált meg, fákat döntött az úttes­tekre, a lezuhanó faágak több járművet is megrongál­tak. A tűzoltóságnak sok dolga akadt, nagy erővel folytatják a néhol mindösz- sze 10 percig dúlt vihar kö­vetkeztében keletkezett ká­rok helyreállítását. Az orkán halálos áldoza­tot is követelt: az Atterseen egy vitorlázó nem érte el időben a menedeket nyújtó parti sávot és eltűnt a hul­lámokban. A felkutatására indított mentőakció ered­ménytelen maradt. BT VILLÁM §|f INTERJÚ posvári adó megbízhatósá­gát? — Az átjátszó az idei első félévben az összműsoridő 99,1 százalékában működött hibátlanul. A fennmaradó bosszantó 9 tized sok vagy kevés? — A néző szempontjából bizonyara sok, valójában belül van az előirt műszaki tűréshatáron. Az első fél­évben összesen 610 percen át volt az átjátszónál adás­szünet, ebből azonban csak 115 perc a belső üzemzavar, a többit áramkimaradás okozta. Tudom persze, hogy a hiba a nézőt nem érdekli, csupán az, hogy legyen adás. — Mit tehet a nézó üzem­zavar esetén? — A hibát a helyi postán lehet bejelenteni. Onnan — megállapodásunk szerint — azonnal értesítik szerviz- csoportunkat. Az utóbbi he­tek panaszai nyomán egyéb­ként a jövőben megkülön­böztetett figyelmet fogunk fordítani a kaposvári átját­szó adó működésére. B. F. Másfél évig tartó átalakí­j I tási munkálatok után ismét ' megnyitották tegnap Kapos­váron az Édosz művelődési ház könyvtárát. A megyeszékhely külvá­rosában működő művelődési intézmény bibliotékája — az összesen öt óvodai, isko- kai és üzemi letéti könyv­tárral együtt — tizenhétezer kötetet tartalmaz, ennek többsége szak. és Ismeret- terjesztő irodalom. Jelentős a gyermek- és ifjúsági köny­vek aránya is: mintegy négyezer kötet, vagyis a tel­Hétfőn összesen 16 helyre hívtak a somogyi tűzoltóikat, igaz három esetben nem tűzhöz, hanem speciális men­tési feladathoz. Kastélyos- dombóin példáid egy gyár- kémény tetején rekedt em­ber éledét kellett megmen­teni. A tüzek során félmil­lió forintnyi érték forgott veszélyben az öreglaka fű­részüzemnél. A -gyors be­avatkozásnak köszönhető, hogy végül minimális volt a kár. Nem ügy a babocsát tsz- ben, ahol egy rosszul beál­lított erőgép kipufogószikrá­ja nyomán 20 hektáron égett Repülési gyakorlatok Csokonyavisontán felnőttek a kis gólyák, repülni tanulnak. A gólyamama (papa?) úgy tanítja őket, hogy átrepül a szom­széd oszlopra es elkezd kelepelni, szárnyaival csapkodni, EJőbbrUtebb majd csak elindulnak az ifjak,.. jes állománynak csaknem az egynegyede. Nagy Józsefné könyvtá­ros a megnyitás után arra számít: a törzskönyvtár ol­vasóinak száma — mint ko­rábban volt — hamarosan ötszáz fölé emelkedik. Sike­rül visszacsalogatni azokat a dolgozókat — zömmel fi­zikai munkásokat —, akik korábban rendszeresen jár­tak könyvtárba, elsősorban a közeli cukorgyárból, a Delta Ipari Szövetkezetből és a növényvédő állomás­ról. A munkásművelődés köz1- pontja természetesen az is­kolák igényeinek kielégíté­sétől sem zárkózik el. Szep­tembertől — elsősorban a Vörös Hadsereg úti és a Zrínyi általános iskola ta­nárainak kérésére — könyv­tárhasználati órákat tarta­nak az Édosz-ban, külön foglalkozásokkal segítik a történelem, a magyar nyelv és irodalom, valamint né­hány más tantárgy eredmé­nyesebb elsajátítását Sor kerül író—olvasó találkozók­ra és más rendezvényekre is. a tarló és a buzaszalma. A kar S0 ezer forint Siófokon ’ egy faanyagrak- tarban keletkezett tűz egye­lőre még kiderítetlen okból. A kár csaknem 10 ezer fo- ' rint. Ugyanennyi kárt oko­zott a gyerekjáték Lakócsa határában, ahol egy nagy szalimakazal kapott lángra Az igali tsz-ben 500 mázsa szalma égett el 40 ezer fo­rint kárt okozva. A tűz szik­rától keletkezett. Fonyódon egy ház tetőszer­kezete kapott lángra ’ nyílt láng szabálytalan használata következtében. Szerencse, hogy végül csak 5 ezer fo­rintnyi kár keletkezett. Sajnos a hőségben a leg­A Kaposvári Városszépílő Egyesület természetvédelmi őrségének egyik tagja hozta a hírt, hogy a megyeszék­hely újabb két értékes fájá­nak sorsa pecsételődött meg a napokban. Pedig hát ió szándékban és megkülönböz­tetett figyelem-ben már nincs hiány. A Május 1. utca 21. mö­gött, a megyei könyvtárral á teilen ben épülő ház terve­zni körültekintően vették fi­gyelembe az ott levő 90 éves, ritkaságszámba menő fekete- diófát Az épületet eleve r fa helyét szabadon hagyó beszogeliésseJ tervezték —, belátva, hogy ez a természe­ti érték megér egy kis több­letmunkát. Tervezők, építők és természetvédők e példás együttműködéséről úgy lát­szik nem tudott a csapadék- vízcsövek heflyét kijelölő munkairányító. A csövek fek­tetésénél keresztülvágtak a la gyökereit. E figyelmetlen­ség különösen bosszantó. Vég­re egy sokmillió munka ter- ve2éser»él is sikerült mar ét- vényre juttatni a termesas­kisebb gondatlanság is tüzet okoz Példa erre a tegnapi lasziómajori legelótűz. A megyei tűzoltó-parancs­nokságon elkészült á júliusi tüzek gyorsmérlege. A tavaly e hónapban történt a 1-gyei szemben idén 75 tűz mintegy 2 millió forintnyi kárt oko­zott. 24 tüzet idézett elő a dohányzás, a cigaretta vagy a gyufa felelőtlen eldobása. Hót tüzet okozott szikra, négyet pedig súrlódási hő. Ezek az esetek elkerülhetők lettek volna egy kicsivel több odafigyeléssel. Hasonló­képp az a hat tűz, amelyet felügyelet nélkül hagyott gyerekek okoztak. védelem követelményeit, ám a pár ezer forintos csóíek- tetés mégiscsak a fa pusztu­lását okozza. „Műhiba” ez, vagy csupán közömbösség? A jobb kéz nyilvánvalóan nem tudta, mit csinál a bal. A másik értékes, nagy lombú fa még zöldeíl a La- tinca Sándor és az Április 4. utca sarkán álló Németh István-fclc ház udvarában. Jövőre sajnos már nem fog. Az épület házmestere ugyan­is mondván; sok munkát okozott neki az udvarba po­tyogó gesztenye, önkényesen körülmérgezte a fát. Nos, meglehet jövőre ke­vesebb lesz a söprögetni va­ló, ennek fejében viszont is­mét szegényebb lés.z a város egy árnyat adó, üde szüifo it­tál. , Se szeri se száma azoknak az értékes, öreg fáknak, me­lyeket az elmúlt években el­sodort a betonlavina. Nincs már belőlük olyan sok, hogy egy ember önző szempont­ja, vagy egy másik figyel­metlen közönye miatt újab­bakat hagyjunk pusztul«! Gondolatok A rokon az, akit úgy kell szeretnünk, mint ön­magunkat, de aki mindent megtesz azért, hogy ezt ne tudjuk megtenni. Ambrose Bierce) ß • ß Az igazi tragédia nem az egyenlőtlenség, hanem a függőség. Voltaire) » • • A kételkedés megóv a kétségbeeséstől. (Jozef Bester) * • • Életemben kétféle prob­léma van: megoldhatatlan politikai problémák és ért­hetetlen gazdasági problé­mák. , (Sir Alec Home, Nagy- Britannia volt minisz­terelnöke) • • • Senki sem annyira en­gedékeny és udvarias, mint a hívatlan vendég. (Frank Hubbart) ♦ * % Érdekes, mennyire segít elviselni a szegénységet a pénz. (Krecia P.) Ahelyett, hogy megpró­bálnánk előre látni a vár­ható csapásokat, eszünket inkább mostani balsorsunk elviselésére használjuk fel. (La Rochefoucault) A fiatalokkal megértetni könnyebb magunkat, az öregekkel megegyezni könnyebb, a gyerekekkel — forradalmat csinálni. (Jerzy Wasik) Munkamegosztás Az öreg Jensen egész éle­tében a templomban dol­gozott, az organa mellett — a ..lábhajtású fújtátóval ' levegőt pumpált belé. Egyszer panaszkodott a lelkésznek, hogy munká­jáért igazságtalanul ke­vés fizetést kap: — Képzelje csak. el, én 25 koronát kapok, azért, hogy levegőt pumpálok az orgonába — az orgonista pedig 100 koronát kap csupán azért, hogy a leve­gőt kiengedi belőle! Állatkertben Jorgensson életében elő­ször járt állatkertben. , Odament az egyik alkal­mazotthoz és megkérdez­te: — Mondja kérem, ezek az oroszlánok, amelyek itt ülnek a ketrecben, nem emberevők ? — Általában emberevők — válaszolt rendíthetetlen nyugalommal az alkalma­zott —, de mivel nálunk nem túl nagy a látogatott­ság, inkább lóhúst adunk nekik... SOMOGYI Az MsZiAip Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkeszt«-h : ar. Kercza Imre Szerkesztősig: Kaposvár. Latinke Sándor u. 7 Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. Telefon; U-S10. U-SÜ. 11-312, Kiadja a Somogy megvet Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka Sándor a. K Telefons 11-SIS. Postacím: Kaposvár. Pl.3 H, IMI Felelős kiadó: Batajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy hőnapra 54 Ft, negyedéire 102 Ft, tél évre 7S4 Ft. egy évre 40* Ft. Index: £> 9*7 ISSN »133—060* Készült, a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május L u, M. Felelős vezetői Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őriünk ÜSS? és nem adunk visa** 75 fűz, 2 milliós kár Két fa utoljáira zöldell

Next

/
Thumbnails
Contents