Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
■ hl EMBERIK. .ink' Mifi». I letté nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Harkányi ür ión tartott 30. heti sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 21, 37» 51, 67 A július havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 26. hét szelvényei vesznek részt. — Marxizmus, szociális mos, demokrácia címmel je lenik meg válogatási hamarosan Rosa Luxemburg elméleti írásaiból a Gondolat kiadó gondozásában. A hazánkban eddig ismeretlen cikkeket is tartalmazó kötethez Vörös Gyula írt részletes bevezető tanulmányt. JÚLIUS 30 SZOMBAT Judit A nap &1S Araikor kel, a 20.38 óra kor nyugszik; a hold atal Arakor kei, s 29.33 Arakor nyugszik. A várható időjárás: Eleinte gyakran erősen megnövekvő felhőzet, sokfelé záporral, zivatarral. Többféle erős, néhol időnként viharos északnyugati, északi szél. A fülledtség megszűnik, a hőmérséklet keleten Is csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között lesz. A Balaton vi 'ének hőmérséklete tegnap Iá órakor Siófoknál 25 fok volt. Próbáld meg ezzel, fiacskám! — Jöjjön tata, majd mi segítünk! — Jobb, ha tőlem tudod; infarktusod előtt en írtam őzt a névtelen levelet. (Boly rajzai) Tisztul a keszthelyi öböl A tartó® és rendkívüli nagy hőség okozta algásodást a keszthelyi öbölben emberi beavatkozással nem lehel megszüntetni — állapították meg a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság helyszínen járt szakemberei. Amint azonban csökken a hőmérséklet, növekszik a víz oxigéntartalma, egyik óráról a másikra megtisztul a víz. A tegnapi hűvösebb idő már nem kedvezett az alga továbbterjedésének, Vegleges megoldást persze az hoz, ha sikerül megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy ne kerüljön szennyező anyag a tó vizébe. — Üjra megnyílt a Gárdonyi Géza-emlékmúzeum tegnap Egerben. A felújítást az Egri Épületkarbantartó Szövetkezet végezte, az író híres könyvtárának értékes darabjait pedig az Országos Széchenyi Könyvtár szakemberei óvták meg a pusztulástól. Rendbe hozták a ház bútorzatát, berendezési tárgyait is. — A Balaton és az állat- tenyésztés címmel közöl környezetkímélő technológiákat ismertető elemző cikket a Magyar Mezőgazdaság e heti száma. Gépkocsi sorszámok Trabant Lim. Hye. (Bp.) Mi Trabant Hyc. Combi (Bp.) 71 Trabant Lim. (Bp.) 17 319 Trabant Lim. (Debr.) 12 SIS Trabant Lem. (Győr) IS 63« Trabant Combi (Bp.) Trabant Combi (Győr) 3 446 Wartburg Cím. (Bp.) Wartburg L.vin. (Győr) Wartburg de Luxe (Bp.) 12 272 Wartburg de Luxe (Győr) 6 8*1 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 2 672 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1734 Wartburg Tourist (Bp.) 4 356 Wartburg Tourist (Győr) 1 625 Skoda 10S S (Bp.) 6 991 Skoda 1C6 S (Debr.) 5 352 Skoda 105 S (Győr) 5*32 Skoda 12© L (Bp.) 13 796 Skoda 120 L (I>ebr.) 6 553 Skoda 120 L (Győr) 9 854 Skoda 120 GLS (Bp.) 304 Lada 1200 (Bp.) 22 73* Lada 120© (DeVr.) IS 304 Lada 1200 (Győr) * M9 Lada 13*0 S (Bp.) 9 939 Lada 1300 S (Debr.) 6 822 Lada 1300 S (Győr) 2 532 Lada 1500 (Bp.) * 759 Lada ISO© (Debr.) 5 960 Lada 150© (Győr) 2 644 Lada Combi (Bp.) 4 664 Lada Combi (Debr.) 2 62« Moszkvics (Bp.) 12 121 Polski Fiat 106 P (Bp.) 16 5*7 Polski Fiat 126 p (Győr) 4 926 Polski Fiat 1500 3 532 Dacia (Bp.) 15 302 Dacia (Debr.) 6 952 Zastava (Bp.) 2 749 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 — Don Quijote Kaposváron. A búsképű lovag Gyurkó László által dramatizált történetét hétfőn este nyolckor a Fonómunkás Kis- színpad együttese mutatja be a Ráma-hegyen, a Rippl-Ró- nai-villa kertjében. — Az IKR tavaszi versenyében kukoricavetési eredményei alapján a — somogyi gazdaságokat is átfogó — 6000-es termelésszerzési egység gazdaságai között a két- helyi Aranykalász Tsz szerezte meg a győzelmet a most elkészült összesítések alapján. Jó eredményi, értek el a nagybajom! gazdaság brigádjai is. Latinevits-diák Neves fotóművészek közreműködésével készült a nagyszerű színész életét bemutató dia-sorozat, amelynek néhány felvétette Balatonsze- mesen is látható. Ezenkívül a Szindbád, az Oldás és kötés, az Utazás a koponyám körül és az Egy szerelem három éjszakája című Latino- vifcs -fílenekből adtak ki dia- somozatot. — Két jugoszláv művész mutatkozik be a barcsi Dráva Múzeumban a kjshatár- menti kulturális program keretében augusztus 4-től. Rafael Jugalbel grafikus és Zlat- ko Kovacevic fotóművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. — Német nemzetiségi olvasótábor nyílik hétfőn a szekszárdi Sötét-völgyben. Az idén száz dél-dunántúli nemzetiségi általános iskolás korú fiatal vesz részt a tálbor munkájában, — Mongóliáról készült, sok képpel illusztrált, színes album a Kalinyini Nyomda- kombinátban. A Planéta Kiadó gondozásában megjelent mű orosz és mongol, illetve mongol és angol nyelven is olvasható. — Szobaszökőkutak gyártását kezdték meg kooperációban, nyugati megrendelésre a kaposvári Fazekas Háziipari Szövetkezetben. A közelmúltban kedvező ajánlatokat kaptak egyedi tervezésű tálak és korsók szállítására Svájcból és az USA-ból. Megfejtés Jó megfigyelő vagy?: A nap egyik sugara; a gőzös kéménye; a kisfiú fürdőnadrágja; baloldalt egy vízhullám: a rajzmappán egy kis vonal; a bácsi nyakán a ránc; a bácsi fürdőruháján a jobb oldali pánt csíkja; a bácsi jobb lábánál az árnyék. Délszláv gyűjtötábor A nyugat-magyarországi horvátok néprajzi hagyományait, tárgyi emlékeit kutatják, gyűjtik az idén a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége nyári néprajzi és helytörténeti gyűjtőtáborának résztvevői. Horvát, szerb és szlovén nemzetiségű pedagógusok, amatőr néprajzgyűjtők, diákok — akik a szombathelyi Hámán Kató leánykollégiumban táboroznak augusztus 8. és 13. között — a Vas megyei Szenitpéterfa, Felsőcsatár, Narda, Horvátlövő községekbe látogatnak el. — Kerékpártúrát szervezett Fonyód—Buzsák—Nikla útvonalon tegnap a Balaton- parti pedagógus KISZ alapszervezet. A somogyi utakon huszonötén kerekeztek. A túra legfiatalaibbja mindössze 6 éves volt, míg a legidősebb 43 éves. — Autós ügyességi versenyt tartanak holnap a Mechanikai Művek marcali gyáregységének udvarán. Fél kilencig várják az érdeklődők helyszíni jelentkezését. Rés Károly- emlékkiállítás Kos Károly építész születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás tegnap délelőtt az Országos Műemléki Felügyelőség székhazában, a Magyar Építészeti Múzeum rendezésében. A tárlaton a polihisztor építészeti tervei, rajzai, könyvillusztrációi, illetve az általa tervezett épületek fényképei láthatók. , — A kolerajárvány az eddigi jelentések szerint csaknem ötven ember halálát okozta az indonéziai Nyu- gat-Szumátrában. A betegség elleni harcot nagymértékben megnehezíti, hogy rossz az egészségügyi ellátás a járvány sújtotta területeken. — Véradónapot tartottak Ságváron, ahol a község lakói közül 79-en jelentkeztek donornak és mintegy 28 liter vért adtak. » Lángoló kazlak © Eddig ismeretlen, okból csütörtökön este kigyulladt Marcali külterületén egy lu- c er na kazal. A helyi Vörös Hajnal Tsz kára 79 ezer forint. Ugyancsak kazal égett csütörtkön Böhönyé», a Kossuth utca 27-ben. 150 mázsa szalma vált a lángok martalékává. A kár itt IS ezer forint. 135 évvel ezelőtt, 1848. JíMtas »-Ab «tot fe* a* első omnibusz Pesten, a Király utcában. A latin eredetű névvel (omnibus ^mindenki számára) jelölték az országúti posták öcsi- közlekedés mintájára a nagyvárosok belső tömeg- forgalmának lebonyolítására elsőnek elterjedt közforgalmi eszközt, a lövőntatású, több személyt befogadó tár&asfcocsii. A magyar fővárosban is gyorsan elterjedt, s hamarosan vállalati engedélyeket adtak ki társask öcsi-közlekedésre. Az 1860-as években Pesten több mint száz omnibusz volt forgalomban. A fővárosi omnibuszjáratok egyik végállomását a Városligetben jelölték ki. 1895-ben az omnibusz társaságok Székesfővárosi Közlekedési Vállalat RT elnevezés alatt egyesültek, s öt fővonalon tartottak fenn rendszeres forgalmat. A Lánchíd köziepéig és az alagút!)an négy par lő vontatta az olcsó viteldíja miatt a pestiek körében igen kedvelt, költők által is megenekelt járműveket. Az ommábuBGc vállalat 191#- ben a főváros tulajdonába került, s az autó buszközlekedés kifejlesztésével párhuzamosan fokozatosan megszüntették. Az utolsó pesti omnibusz 1928.. november 5-én közlekedett Budán, a mai Villányi úton. — Háromnegyedmilliós forgalmat bonyolít le a hétvégeken Kaposváron a Füredi úti benzinkút Hétköznapi bevétele is jelentős, meghaladja a háromszázezer forintot — Vízisport-napokat rendeznek ma Siófokon, az Aranyparton a KW és a városi KISZ-bizottság szervezésében. A különböző versenyekre az OKGT üdülője előtt várják a jelentkezőket — Információk eszperantóul. A Tourinform újabb szolgáltatással igyekszik segítségére lenni a Budapestre érkező turistáknak: munkatársai ezentúl az angod, az orosz, a francia és a német mellett eszperantó nyelven is adnak tanácsokat azoknak, akik szállás, utazás vagy program felől tudakozódnak. — Kerékpáros figyelmetlensége okozott balesetet csütörtökön délután Siófokon, a Batthyány és a Táncsics utca kereszteződésében. A 14 éves, budapesti Kad- lieska András szabálytalanul került ki egy előtte parkoló személygépkocsit, és összeütközött a vele szemben szabályosan haladó autóval. A kisfiú 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett Tűz a bugaci ősborőkásban Az izzó homokon lángra kopott a bugaci ősborókás. Oltására % kecskeméti, kiskunfélegyházi, kiskunhalasi és szentesi tűzoltókat mozgósították, akik nyolc kocsival siettek a lángok megfékezésére. Huszonnégy órás küzdelem után úgy látszott, hogy sikerült lokalizálni a tüzet, amelynek terjedését a légmozgás is segítette. Tegnapig a becslések szerint mintegy 200 hektáron égett le az ősborókás, amelynek egy része a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozik. Az eddigi kárt mintegy kétmillió forintra becsülik, de az ősi növényzetben esett pusztulás eszmei értéke ennél jóvad nagyobb. A legfrissebb hírek szerint tegnap a szitáló eső ellenére a légmozgás újra fellobban tóttá a tüzet, így folytatódik a küzdelem a lángokkal. Lánctalpas traktorokkal vontatják, gyűjtik a parázsló tus kők at, és vízzel hütik a felizzott ho- molcot. A mentési munkában katonák is részt vesznek. Elnézést kérünk! A Slkála- Coop területi raktárai Telekgerendáson és Veszprémben augusztus 1-től 6-ig, Kapos szeli csőn augusztus l-tol 5-ig és Kiskőrösön augusztus 1-től #-ig leltározást tartanak, ezért az áruátvétel éa áruikiadás szünetel. Leltározás után a Skála-Coop területi raktárad ismét várják kedves va- sámlóiíkait! • — Érték csökkent műszaki áruk engedményes vására a Zselic Áruházban. Balaton-parti közületek, magánosok, FIGYELEM! Zárt szennyvízgyűjtők tervezését, kivitelezését vállaljuk. CÍMÜNK: Észak-somogyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat, Lengyeltóti, Rákóczi u. 55. Telefon: Lengyeltóti 30. _________ .. (222488) A DELTA SPORTARU ÉS BÖKKONFEKCIO SZÖVETKEZET fölvesz 2 műszakos, teljesítménybéres munkára szakképzett, valamint betanított dolgozókat nehéztűzőnek és kézi szabásznak. Továbbá fölveszünk, férfi munkaerőket labdabefejezőnek, magas kereseti lehetőséggel, jralamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a szövetkezet műszaki vezetőjénél, Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 9. szám alatti üzemünknél. __________________________________ (222397) T-174-2 közép és nagyjavítását, valamint fődarabok felújítását vállaljuk Vasúti szállítás esetén a fogadás megoldható. AGROSZER KV BÉKÉSCSABA, II. ÜZEMEGYSÉG Csorvási út 25. Telefon: 27-325. Telex: 83404 1 1234408)