Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-27 / 176. szám
Of termek i a kulcsrakész lakás ©73 lakossal " ' • A boldog Bolhás Kísérlet a Kaposmérői Építőipari Szövetkezetben Üj gazdálkodási kísérletbe kezdett a Kaposmérői Építőipari Szövetkezet. Az Okisz nyolc szövetkezetét jelölt ki (négy vidékit, négy fővárosit), ahol az új módszert a napokban bevezetik. — A lakásépítési tevékenységet egyszerűen úgy fogjuk föl — mondta Stier Tibor, a szövetkezet elnöke —, mint az árutermelőt. Magunk vállalkozunk, a tanácsokkal közösen, a lakásértékesítésre. A tanács biztosítja- a telket, a tartós használatba vételt, mi pedig nem építési—szerelési szerződést, hanem adásvételi szerződést kötünk a vevővel. — A központi beépítési terv egy keret, építészetileg, gazdaságilag kiválasztjuk a legjobb változatot — veszi át a szót Lesnyik Ferenc műszaki vezető. — A tanács általi kijelölt teleken, az előírásoknak megfelelően megépítjük a lakóházakat és értékesítjük. Magunkra vállaljuk a tervezést, az OTP- ügyintézést, a szükséges engedélyek beszerzését — tehát lebonyolítunk, kivitelezünk és értékesítünk. Ez több mint fővállalkozás, a kockázat is nagyobb, hiszen piacra termelésről van szó. — A Kaposvári Városi Tanács hozzáállása nagyon pozitív — folytatja az elnök —, a toponári városrészben kezdődik az első ilyen munkánk. Legkésőbb a jövő tavasszal értékesíteni akarunk Az egyedi és sorházak kivitelezése a leggazdaságosabb technológiával történik. Elsőként egy kulcsrakész, egy félkész és egy szerkezetileg kész hármast építünk. Az alapterület hetven-nyolcvan négyzetméter között alakul. S amelyik a legkapósabb lesz, azt fogjuk fejleszteni. — Hogyan készülnek föl az új feladatokra? — A csapatnak — a városi tanácsnak, a Somogy- tervnek és a szövetkezetnek — együtt l?ell mennie. Jó tervek, beépíthető telkek kellenek ahhoz, hogy ennek az új feladatnak megfeleljünk. Nincs szükség beruházásra, a munkaerő, a kapacitás, a gépi eszközök megvannak. — A piac szabályozó hatása, az értékesítés hogyan érvényesül ebben a helyzetben? — Nem előre kijelölt vevőkkel tárgyalunk, hanem, ha kész a lakás, akkor hirdetjük majd meg az értékesítést. A vevőnek csak ekkor kell mozgósítania a pénzét, s nem előre, bizonytalan időre. Olyan minőséget, használati értéket és árat kell nyújtanunk — s mindezt gyors építéssel —, amelyik megfelel az igényeknek, a lehetőségeknek. Mindenki föl tudja mérni a forgalmi értéket; érdekünk, hogy a piac alatti árakkal jelenjünk meg. A vevő garanciális készterméket vásárol, ez az ő biztonsága, egyben a mi kockázatunk. A Kaposmérői Építőipari Szövetkezet széles és biztonságos gazdasági alapról vág bele a kísérletbe. Hagyományos szervezésű 'munkáik egyike annak a negyven- nyolc lakásnak a szerkezeti szerelése, amelyet Somogy- tarnócán a Dél-somogyi Állam) Gazdaságnak építenek. Háromszobás, összkomfortos lakásokat állítottak ösz- sze no-fines technológiával, egyenként kétszázezer forintért. Elindították a Velox technológiát, amely bentmaradó zsaluzattal készül, az úgynevezett 200x50 centi- méteres Velox táblákkal. Az országban az első ilyen rendszerű, négyszintes ház Kaposváron, a Zalka Máté utcában épül. Ez a huszonnégy, átmeneti jellegű IKV- lakás minimumigényeket fog kielégíteni, ide költöztetik majd a felújításra váró házak lakóit. A Veloxot most minősítik, főleg foghíjbeépítésekre alkalmas és kis gépesítést igényel. Százötven lakásra van alkalmazási engedélyük. A lakatosüzemükben készült kazánok befutott, keresett termékek. Hamarosan gyártják a legújabbat, amely egy házi találmány. Tizenkétmilliós felújítást végeznek Kaposváron, a volt rendőrkapitányság épületén, részt vesznek a mező- gazdasági főiskola energiaracionalizálási programjában, a tizenhárommillió forint értékű kazánház kialakításában. Tavaly az első félévben negyvenötmillió forint értéket termeltek, az idei féléves terv negyvenhatmillió volt. Ezzel szemben ötvenhárommillió forint bevételt értek el. — A jövőt illetően felhagyunk a hagyományos szervezésű lakásépítéssel — zárta a beszélgetést Stier Tibor. — A kísérlet — a lakásépítés mint készárutermelés — az eddigieknél sokkal nagyobb önállóságot, felelősséget és gazdasági kockázatot jelent. A fő gondot az alapanyagellátás pkozza: nincs szerelvény, radiátor, gépészeti és villanyszerelési anyag, nem kapható cserép, pala, palaszeg és még hosz- szasan sorolhatnám. Amikor véletlenül van, akkor meg nem készletezhetünk. A szabályozók, az előírások a népgazdaság készletgazdálkodására eszményi állapotokat feltételeznek. Kőszegi Lajos Előnyös együttműködések (Tudósítónktól.) Megyénk legnagyobb fogyasztói szövetkezetéhez, a kaposvárihoz a városon kívül 62 község és település ellátása tartozik. Sok magánvásárló szövetkezet es vállalat keresi föl a szövetkezet nagy és választékos készlettel rendelkező speciális telepeit anyagbeszerzés céljából. A korábbi években három ilyen vállalattal, volt kapcsolatuk a köcsönös előnyök alapján. Az együttműködés lényege, hogy az üzlethelyiségeket, a kulturált berendezést a szövetkezet, az árut a nagykereskedelmi vállalat adja. Nyereségesek ezek a vállalkozások. A Szokola-berekben van a Ferroglobus és az áfész közös raktára. Ut csöveket, lemezeket, idomimat és profilvasat hoznak forgalomba. Tavaly 65,8 millió forint értékű árut adtak itt el. Az idén már az első félévben csaknem hatvankét százalékkal többet értékesítettek, mint az előző év el§p hat hónapjában. Ugyanitt van a Metallo- globusszal közös raktáruk. 1982-ben 21,7 millió forint értékű árut hoztak forgalomba. Az idén az első félévben 47,5 százalékkal adtak el többet, mint tavaly, hasonló időszakban. A Szerelvényértékesítő Vállalattal közös üzletük a vasútállomással szemben van, ahol az évi forgalom 48 millió forint körül van. Hasonló módszerek, elvek alapján rövidesen újabb budapesti nagyvállalattal nyitnak közös üzletet Kaposváron, a Széchenyi téren. Az áfész papírboltját innen más helyre telepítették. A Tervszöv elképzelései alapján 120 négyzetméteren a szövetkezet brigádja megkezdte az üzlethelyiség kialakítását. Ez a negyedik nagy fővárosi cég, amellyel a kaposvári áfész-nek közös üzlete lesz. Rádiót, televíziót, elektromos háztartási gépeket, magnót, képmagnót, villamossági cikkeket, alkatrészeket forgalmaznak majd. 84 millióval több tégla — de ez is kevés Intézkedések az építkezők ellátásának javítására Az építőanyag-ipari vállalatok az első félévben az előirányzottnál 84 millió téglával és 3 millió égetett cseréppel többet adtak át a kereskedelemnek, a magánépítkezők igényeit azonban így sem tudták kielégíteni. Az akadozó ellátást csak részben javította, hogy a tárcához tartozó vállalatok májusban és júniusban — amikor a legnagyobb volt az építkezők igénye — 410 többletműszakot szerveztek. Az építőanyag-ipari vállalatok idei terveik kialakításakor számoltak a lakosság igényeinek növekedésével, ami azonban néhány termék iránt a vártnál nagyobb mértékben emelkedett — a tanácsok a tavalyinál háromszor több építési engedélyt adtak ki. A vállalatok a termelés tokozására eleőeorban szervezési intézkedésekkel készültek fel, kisebb kapacitásnövelő gépi beruházásra ”csak néhány gyár anyagi lehetőségéből futotta. Egyebek mellett jó előre megszervezték az esedékes nagyjavításokat, ezzel is csökkentve a berendezések emiatt kiesett munkaidejét. A kereslet — néhány termékből előre nem látott — nagyarányú növekedése miatt év közben további intézkedések váltak szükségessé. A Budai Tégla- és Cserépipari Vállalatnál — más gyárakhoz hasonlóan — az idei nagyjavításokra minden üzemükből összevonták a legjobb szakembereket, a munkákat lerövidítették. Ezenkívül a régi technológiájú üzemrészekből a téli és a kora tavaszi hónapokban átcsoportosították munkásaikat a korszerű, folyamatosan termelő üzemekbe. Az esztendő első felében így 9 és fél millió kis méretű téglát adtak át a kereskedelemnek az előre lekötött mennyiségen felül. A Beton- és Vasbetonipari Művek új szolgáltatással segíti a magánépítkezőket; az eddigiektől eltérően nemcsak vasbeton gerendákat, hanem előre gyártott vasszerelési elemeket és kevert betont is szállít. Legújabban pedig megkezdte az új típusú, térhálós „könnyű” vasbeton gerenda gyártását. Feszített ütemben dolgoznak a cserepipari vállaltatok is, ám a hiányt eddig így sem tudták pótolni. Az építőanyag-ipari vállalatok az első félévben elért magasabb termelési szint fenntartására további ter- meieaaasrvezési intezkedelunk — válaszolja meg a kérdést Kiss Jánosné tanítónő a Dózisa utcában, melyet a helybeliek inkább Vasút utcának neveznek, mert ez a rész a felszabadulás után. nőtt a megállóhelyig. — Ügy áll a helyzet, hogy még egy óvónőt elbír majd a gyereklétszám. Es nehogy azt higy- gyék: a cigánycsaládok miatt! Az alsó tagozatot ketten visz- szük, harmincnégy tanulóval, A KISZ-klub a volt kúriában működik; ez a klasszicista épület ad helyet gyűléseknek, mozinak, kulturális eseményeknek, lakodalmaknak. A bolhási báloknak még mindig hírük van a környéken! — Hát azt tudja-e, hogy ezt a sort borotválta meg a 72-es tornádó? Valami rémlik. A mai Vasút utcáról azonban nem tudom megítélni azt a régi szélforgatagot: szép, sőt tekintélyes házak sora. Az itteniek úgy emlegetik a régi Bolhást: „a falu”. De azért nem érzik kívülállóknak magukat. — Ide ügyel jen — azt mondja Novak. János bácsi siildes sapkáját félrecsapva. —■ Én gazdasági cseléd voltam Nagyrinyapusztán, Hohenlohe herceg birtokán, aki Kaszában lakott. Alacsony szőke ember volt, betöltötte a hetvenötöt, hogy meghalt. Nem itt temették ám, hanem Berlinben! Az unokaöccse, aki megörökölte utána a birtokot, már nem jött ide. Kiadták bérbe. Mayhoffer vette ki, volt bérlő a Goldberger is, magyar nevén Gáspár. Én náluk voltam mindenes: fát vágtam, vizet hordtam, lovakkal bántam. Nem volt itt nagy cselédi létszám, olyan harminc . kommenció csak. Volt tizenhat mázsa gabonám (fele búza, fele rozs), háromba vönként 24 pengő fertálypénzem, jószág- tartás egy hold kukoricafölddel, egy hold réttel, kétszáz kvadrát kerttel. Adtak nyolc méter fát, félévenként 16 kiló sót. Nagyon jó ember volt ez a Goldberger meg a sógora is. Elhurcolták őket, azt a két szép lányt meg a feleségét a második háború idején... Novak bácsi hét hold földet kapott az osztáskor. Három gyerekük született, egy, „a faluban” él, egy Pécsen, egy idegen földön. Nyolcvanegy évében ott van századunk történelme. Meg ez is: — El ne felejtsem, a mellettünk levő házban is. egy jói-avaló cigánycsalád lakik. Rendes, szorgalmas népek. Ezt is írja bele abba a cikkbe. Leskó László — Honnan pattant a falura ez a név? Két magyarázatot is tudnak erre a bolhásiak. Az egyik szerint a Rinya-árok- ban hajdanában rengeteg vízibolha volt, arról kapta ne- Vét a falu. A másik változat: az erdőségnek ezen a részén volt található a Disznó-tanya, a. makkoltatott csürhét meg igen szereti a bolha, milliónyi volt belőle, és innen a falunév. Akik a &zóíejtői feladatra váladkoznak, maguk is a régi öregeket idézik. A tegnap ott pihen az enyhe domb ölén. A sorsok összesdmul- nak: holdak, vallások nem választják el a temető lakóit. Kit is zavarna itt, hogy kihez húzott Trójkó Anna, Hóka Sándor, Bega Istvánná, tanyás Góg Péter, Ander Katalin, Szoboticsánecz János meg a többiek? Ebben a szeretetre méltó kis faluiban, ha beszélni tudna, lenne mit mesélnie a múlt század első évtizedeiben, emelt Tallián-kúriaépü- letnek, az 1864-es kiskápolnának, mely a nemesi címer alatt herceg Odescalchi Ágostonná, született gróf Zichy Anna nevét viseli. S mély hangon egészen may sorsokról vallanának a hatalmas magtárépületek, a lebontott cselédházak alapjai... Ebben a somogyi kisközségben sok boldogtalanságot okozott a föld meg a hit. Bódis Emil- né emlékezik: — Apósoméknak 10 holdjuk volt, nekünk csak három. Hét hold nagyon elválasztotta az embereket egymástól. Ráadásul apósomék református hitbe születtek, mi meg katolikusok vo!-> tunk, ebben még nagyobb tiltás volt, mint a földméret különbsége. Mégis összeházasodtunk, és az idő begyógyította a sebeket: én takarítottam meg az öregeket, seket tesznek és újabb fejlesztésekbe fognak. Többek között már megkezdték hat kisebb téglagyár rekonstrukcióját, újabb hat gyár felújításához a közeljövőben látnak hozzá, 17 vállalatnál pedig kisebb fejlesztéseket irányoztak elő. Azonban addig is, míg ezek az intézkedések meghozzák első eredményüket, a lakosság ellátásának javítására az előirányzottnál nagyobb mennyiségű építőanyagot vásárolunk külföldről. Elsősorban a leginkább hiányzó termékekből, falazóanyagokból, tetőfedő cserepekből és faajtókból, -ablakokból növelik ily módon a hazai árualapot. Árucsere keretében Romániából és Csehszlovákiából összesen mintegy 130 ezer, Jugoszláviából pedig mintegy 120 ezer faajtó és -ablak érkezik nagyobbrészt a második félévben. Emellett 12 millió I jugoszláv, kis méretű tégla, 30 ezer tonna meszhidrát és cserép enyhít a magánépít- kezók beszerzési gondjain. A hiányt pótló import építőanyagok kisebb része már besrkeasSt a* orszasba. Baranyát. A vándorélet olyan, hogy sehol sem szokik meg az ember. Az iskolát nem tudja bevégezni a gyerek. Én itt akartam maradni, az apám továbbment Űrtdlosig. Az állami gazdaság munkát adott: százhárom hízóbika van, rám bízva másodmagam- mal. Szentgyörgykor nem gyötör a gond, hogy a csordát ki kell hajtani, a hónap- számos elet sem szorít már. Hetvenhétben házat vettem C-kölcsönnel. Rajtunk kívül nyolc cigánycsalád él Bolháson. Nem kérdezem, mennyire fogadta be őket a falu. A kérdést megválaszolja az, hogy Bogdán egy cigarettáért a boltba a Bódis kislányt küldheti! Boldog Bolhás... Egyetlen lakóját sem hallottam panaszkodni elhanyagoltságra. egyedüllétérzetre. Igaz, régóta Somogyszobhoz tartoznak már, az a község meg —•, úgy tűnik — gondol a társtelepülésekre is. Óvoda, alsóiskola, presszó, posta van itt. Buszjáratok szállítják az atádi munkahelyekre azokat, akik ott találták meg a számításukat. Érdekel a'falu jövője: mit ígér a gyermekáldás? = Óvod* régóta »ae náA Bódis porta. szegény apósom a halálos ágyán szinte bocsánatért könyörgő tt. A Bódis unokák — Berci és Anette — már nem ilyen világban nőnek fel. A helyes kis meny, Margit — a bolhási bolt gyes-en levő eladónője — is csak hallott ezekről. Egy sötét bőrű, fekete hajú férfi is ott ül velünk az asztalnál, és hallgatja Juli néni emlékidézőjét. Bogdán Lajos máshonnan kapaszkodott föl erre a kocsira... — Mint afféle pásztorember, apám bejárta Somogyot, — Én gazdasági cseléd voltam, i! SOMOGYI NÉPLAP /