Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
N yolcvan, szár, százötven ? Pontosan mennyi, lényegtelen, hiszen egy-két ember nem számít, tény, hogy rengetegen várakoztak az autóbuszállomáson. Az elöl állók hajlongtak, mintha egy rövidesen érkező hatalmasság fogadásai gyakorolnák, a mögöttük levők ágaskodtak; mindenki toporgott, a nyakát nyújtogatta. Legalább fél órája, így érezték, pedig még csak 12 perce ment el az előző autóbusz. Aki a hátulsók közül akár ujjnyi rést észrevett maga előtt, lassan araszolva megpróbált oda befurakodni. L. félrehúzódott. Bizonyára figyelt. Hallgatózott. Magába szívta a tömeg hangulatát, paramétereit. Vagy ö maga volt az egyenlet egyik oldala? Ki tudja ma már... Az átlagnál magasabb, legalább hat; lép, s har- mincvalahány éves. Hosszú fekete kabát vagy inkább köpeny volt rajta, kezét mélyen a zsebébe süllyesztette, s csak állt, nézett, összehúzta a szemét, összeszorította a száját. Megjött az autóbusz. A tömeg meglódult. A busz megállt, az ajtó kkinyíltak, és elkezdődött a könyörtelen, a kegyetlen, a rangra, korra, nemre, érdemekre való tekintet nélküli tolongás. Gyakorlott mozdulatokkal tették, látszott, hogy nem almalki tolakodók. Az erősebbek a gyengéket orron vágták, a magasabbak az alacsonyak fejére léptek, s recsegtek a csontok ... Káromkodtak, kiabáltak, mások sírtak, egyesek jajgattak. És volt. aki csak röhögött. Egy sovány, apró öregasz- szdny hegyes könyökével úgy gyomorszájon vágott egy erős, fiatal nőt, aki két centivel eléje jutott, hogy csak any- nyrr mondott, óóó, de - ezt is inkább csodálkozva, mint ijedten, s elájult." Ä tömeg föl sodorta a buszra. Megtelt a kocsi. Egymás mellébe, gyomrába prése- lődtek, lógtak a lépcsőkön is természetesen, legalább tizen. De még mindig támadtak új kísérletezők. Fél ci- pőnyi hely a lépcsőn, s a lentiekből egy odaugrott, megvetette a lábát, az előtte és a föltte levőkben kapaszkodott ... Ezeknek a csimpaszkodók- nak volt a legnehezebb: két oldalról, a buszból és a földről, föntről és lentről támadtak őket. — Addig nem indulunk, míg az ajtókat nem lehet becsukni — állapította meg a buszon valaki. — Én ráérek — mondta a sofőr, s arra gondolt, hijgy a frászt ér rá, hiszen a prémiuma a menetidő betartásától tügg. — Marhák, szálljanak le! — üvöltötte egy vörös arcú férfi. Körbe fogták a bőszt, bekerítették a tömeget. Soknak látszotta; a szívós félhomályt még álcázásul használó fegyveres alakulat. Vezényszavak csattantak. De ezt csak a katonák hallhatták, mert a tömeg a szokásos tolakodással, lökdösődéssel, egymás tépésével, taposásával volt elfoglalva. L. oldalt állt. Némán figyelte a fekete ruhás alakulatot. Azok közül néhányan, bizonyára a magasabb ran- gúak néha ránéztek, s ő csak szemvillanással válaszolt. A katonák közül egy a busz elejéhez állt. — Csönd legyen! — kiáltotta. — Csönd legyen! Álljanak sorba! Halják, álljanak sorba! — Még érthető emberi nyelven beszélt. — Értik?! Sorba, Sorakozóóó! —'' Már ordított a.ztán mutogatott. —Azt, azt, meg azt, onnét az öreget, a fiatal ürgét, azt is ... A fekete köpenyesek gyorsan do'goztak; akire a parancsnok rámutatott, kiemelték és félreállították a fal mellé, szemben a fallal. Aki tiltakozott vagy Csodálkozott, az pofont kapott vagy belérúgtak. Közben megtelt a busz. és elkezdődött a lépcsők elfog- 1 alasa. — Az úristenit! — ordított a tiszt. — Nem tudnak fegyelmezettebbek lenni ?! Minden tizediket a fal mellé! Az emberek végre ráeszméltek, hogy mi történik, s különösen azok háborodtak föl, akik tizediknek hitték magukat. — Mit akarnak? Azt hiszik, hogy ráérünk? — Majd elintézem én ezt. megvannak a megfelelő kápcsolataim. Egyáltalán mit jelent ez? — Istenem, mi történik? Elkósek, hagyjanak! — Pofa be! — üvöltött a feketeköpenyes tiszt. — Szedjétek le a lépcsőrő azokat a férgeket! Megtörtént. Csengetés, az ajtók bezáródtak. A tiszt azonban megtiltotta, hogy a busz elinduljon. — Előbb itt rend lesz. Sorakozóóó! — vezényelt- — Kettes sorba! L. rádióadó-vevőt vett elő. Bekapcsolta. Rövid ideig sípolás, hangzavar, aztán sorra a pattogó jelentések a végállomásokról. L». mindKellér Andor Szente Pál Körforgalom egyik után csak annyit mondott: oké. — Kérem, én K. igazgatóhelyettes vagyok — lépett a ößzthez egy pocakos férfi- — Kivételesen utaznék busszal, mivel a szolgálati kocsim elromlott Engedjenek szabadon. A tiszt mereven nézte, majd ráérősen fölemelte a kezét és szájon vágta. Az igazgatóhelyettes megtánto- rodott, és visszajf.edüit az emberek közé. — Én sofőr vagyok — mondta egy vékony bajszú, nagy orrú cingár férfi. — Szolgálatba kell állnom. Fuvaroznom kell. A tiszt L.-re nézett, az nemet intett, s a magát sofőrnek mondó férfi fején gumibot csattant. •— Rohadt dög — morgott az a katona, ___________ aki a fejére ü tött. — Lehet, hogy igazat mondtál, de mi nem kivételezünk. — Igen, így van — mondta a tiszt. — Rendet csinálunk, és ez kivétel nélkül, értitek, ----------------- korra, nemre, beoszt ásra, érdemekre való tekintet nélkül mindenkire érvényes. Egy férfi föltartotta a kezét. ágaskodott, a körülötte állók fölé emelkedett, talán valakinek a hátára mászott. —Nna, mit akarsz? — kérdezte a tiszt. — Kérem, én hosszú ideig szolgáltam, nagy gyakorlatom van. A tiszt pillanatig gondolkodott. — Próbaidőre — mondta — Adjatok neki gumibotot De ha kudarcot vallasz, súlyosan bűnhődsz... Kezek emelkedtek a magasba. A tiszt az orrához zsebkendőt tartott. — Sokan vagytok. Ennyi nem kell. Mar kettes sorban álltak, egyenesen, fegyelmezetten A tiszt pedig intett az autó- ; buszvezetőnek, hogy most már indíthat. Q sorban álló sofőr a szomszédjának suttogta. — Engem el kell engedniük. Ránk szükség van. mert a kocsikat csak mi tudjuk vezetni.. . A szomszédja azonban nem is hallotta, mert süket volt Hamarosan újfajta életmód alakult ki a végállomáson. Az utasok, mármint a volt utasok és őreik, szuper - sebesseggel alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Üzletelni kezdtek, s egyesek talán szervezkedni is. Bar, ki tudja. No. es ha igen, ha valóban szervezkednek, akkor mi van? S mi lesz? A magányos cédrus Csontváry Kosztika Tivadar néhány évtizede még vitatott művészete ma már a magyar kultúra elismert értékei közé tartozik. Pécsett külön múzeumot állítottak föl képeinek, amelyet éppen az idén nyitottak még isimét. Néhány esztendeje látomásos filmet készítettek az életéből. Versek születtek róla, a titokzatos, különös, sőt különc művészről: olykor-olykor már mitikussá növesztették alakját. Művészettörténeti heiyet a legendáK- fcél megfosztva mára, születésének százharmincadik évfordulójára már kijelölték, tudományos elemzés alá vetették. Művészete értékének elfogadtatásáért nem szükséges harcolni : „Kvalitásaiban méltó párja a francia Rouseaunak, ha ugyan nem nagyobb nála 1853. július 5-én született, s elfeledve, magányosan hunyt el 1919-ben. hogy évtizedek múlva fedezzék föl csak páratlan művészeiét. Pécsen látható képeihez, a magányos cédrus elé ma már ezrek és ezrek zarándokolnak. A felső képven Római híd Mosztárban; alul Mária kútja Názáretben, jobb oldalon Marokkói tanító. Csontváry és az „égi szózat" Csontváry Kosztka Tivadar születésének 130. évfordulója alkalmával közöljük Kellér Andor 1946-ban írott tárcáját; amely anekdotikusan, de lényegbe vágóan eleveníti meg a művész alakját. A csimpaszkodók dacosan, keményen tartották elfoglalt állásaikat. A földön levők közül néhányan, talán dezertől hajlamúak ösztönzésére vagy jobb szórakozás híján, nyomták őket fölfelé. — Legyenek szívesek le- szállni, mindjárt jön a következő! — nmánkódott egy vékony, alacsony, fiatal nő. L. átment egy másik végállomásra. S aztán onnét is tovább, végállomásról végállomásra. amíg csak a reggeli csúcsforgalom tartott. Ugyanaz, mindenütt ugyanez — láthatta! Azt is, hogy az utasok közül az autóbusz- vezetők a beérkező járművekről leugrálva rohannak a saját kocsijukhoz, maja beállnak a forgatagba. S aztán egy reggel... A végállomáson még minden úgy zajlott, mint az előző napon, meg az azt megelőzőn, mint mindig, majd váratlanul, mintha csak a földből bújtak volna elő, bár akik figyeltek, hallhattak közeledésüket, motorosok tűntek föl. Fekete köpeny volt rajtuk és bukósisakjuk inkább rohamsisak. A köpeny alatt talán derék- •un rajta guuwwk Hetek óta a látogatókönyv és a többszöri meghosszabbítás tanúsága szerint valósággal zarándoklás folyik a Fillér utca felé, ahol Csontváry -Kosztka Tivadar kevés számú, de annál sugárzóbb és meghökkentőbb képeit állították ki. Huszonhét éve, hogy ez a szent angyal ahogy Gachot írta róla: „suta és fenséges őrült”, olyan magányban, amilyenben csak egy kiröhögött zseni élhet-, éhen halt, és amikor ráakadtak, csak temérdek szilvamagot találtak mellette, semmi egyebet. És most ott állunk megbabonázva, gyönyörre gyulladva vásznai előtt. Kutatjuk teremtő erejének titkát. Többnyire szí- ■ neket sem kevert, rákenve vásznára az okkersárgát meg a pirosat, naivul, mint egy iskolásgyerek, aki festőesz- köet kér születésnapi ajándékul. Ácsorgunk képe előtt. amely Zrínyi kirohanását ábrázolja. Zrínyi díszmagyart visel, mint valami becsvágyó honatya a nemzeti ünnepségen Ferenc József korában, szemben vele a marconának elgondolt kilenc kis török, köztük egy ravaszdi janicsár, aki oldalról próbálja bekeríteni a magyar hőst. Zrínyi/ vára pedig empire stílusú, angyali kastély. Mégis mindaz, ami ebből a csacsi elképzelésből árad, olyan megindító, színeiben oly harmonikus, egyszerű, lezárt és kész műalkotás, hogy nem tudunk szabadulni tőle. Csontváryt — akit gyakori vallomása szerint „égi szózat” sugallt a festésre — nem lehetett az átlagemberek mércéje alá vonni; lebegett föld és ég között, a képzelet és a valóság körvonalai elmosódtak benne, vagyis futóbolondnak tartották. Különösen sokat, szinte mániákusán foglalkozott Ferenc Józseffel. Nem tudott úgy beszélni, hogy bele ne keverte volna az agg uralkodó nevét a vitába. Egyszer Afrikában, a tengerparton festett. Szélvihar kerekedett, és négyméteres vásznát besodorta a tengerbe. A művész kimentette a képet, majd azonnal sür- gönyzött Budapestre. „A művet megmentettem. Csontváry”. Just Gyula, a képviselőház elnöke is kapott táviratot a művésztől: „Plein- airt felfedeztem. Tivadar festő”. Csontváry úgy gondolta, hogy a sürgöny vétele után Just összehívja a parlamentet, és nagy pillanatot érzékeltető, megfontolt, de keresetlen szavakkal közli, hogy Tivadar (csak így, keresztnevén, mint a királyok) felfedezte a plain-airt, és most a nemzeten a sor, hogy cselekedjék. Sok baja volt Csontvárynak nagyméretű vásznaival, amelyeket nehéz volt kiállítani hely hiánya miatt. Megjelent a MÁV üzletvezetősé- génél, és a Keleti pályaudvart akarta kibérelni. Teriéről lebeszélték, ezért az Iparcsarnokban állított ki egykorcmás belépődíj mellett. Amikor a látogató elmerült valamelyik képének szemléletében, a kép mögül előjött egy manó, malaclOpó köpenyben, mindig nyakkendő nélkül, zsebkendővel átkötött nyakkal, hegyes szakállát si- migatva. Csontváry volt. Megmagyarázta képet, és közölte, hogy a festmények darabonként nem eladók, csak az egész együtt, ára mindössze egymillió korona Életében mindössze egy képet adott eL A Fehérvári úton lakott, s a kavéházban összebaratko- zott Nóti Józseffel, aki most a Petróleumipar vezérigazgatója. Nóti megkérdezte, miért nem ad el képet. Csontváry természetes hangon, amelyben azonban a meggyőződés ereje fényiéit, közölte, hogy tisztességes szülő nem adja el gyermekét. S Volt kereskedősegéd, gyógyszerész. Felvidéki patikáját bérbe adta, és a bérösszegből éU. Aszkeükus szerénységgel tudta beosztani a pénzét, ahogy Lehel Ferenc írja róla: „Nyers káposztát ebédelt papírból, de méltósá- gos testtartással”. Néha olyan primitív volt„ mint egy falusi gyerek, máskor az istenek rokona. Az expresszicinizmus és a spirituális művészet előfutára egyszerre. Gyengén rajzolt, közepesen festett,' és mégis nagy művész volt. Egy évben született Van Gogh-gal, de Magyarországon, ahol nem értették meg. Amikor meghalt, az ■„előkelő” és a művészrokont • szívből lenéző Kosztka család nem kért és nem igényelt a festő hagyatékából semmit, otthagyta a csodálatos vásznakat a háziúrnál, pár koronás lakbértartozása ellenében. A família nem tudta megbocsátani az elrugoszko- dott családtagnak érthetetlen, hülye vásznait. Ma minden Csontváry-kép ezreseket ér, de hiába a gyűjtők igyekezete, nagyon rtikán bukkan fel eladó vászna. SOMOGYI NÉPLAP
