Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-04 / 131. szám

Szerettessük meg a szakmát Jái/rr Zoltánnal, a Mező­gép lengyeltóti gyáregységé­nek fiatal lakatosával az üzemcsarnok fülsiketítő za­jában találkoztam. — Csaknem tíz esztendeje dolgozom a vállalatnál. Saj­nos, itt nálunk a munkakö­rülmények azóta nem sokat javultak. Az az egyik legna­gyobb gondunk, hogy még a több mázsás darabokat is kézzel kell , emelgetnünk, Mindez nem vonzza a fiata­lokat. Több unott, nemtörő­döm fiatalt látok, akik egy lépést nem tesznek annak érdekében, hogy megtanul­ják, megszeressék a szak­mát Igaz, hogy az üzemben képzett szakmunkások mel­lé osztják be őket, azoknak azonban nem csökkentik a követelményét, a normáju­kat, s nem emelik a fizeté­süket, hanem még pluszt várnak tőlük. így aztán a fiatallal legtöbben segéd­munkát végeztetnek, a ne­hezebb, bonyolultabb felada­tokat pedig — amiből okul­hatna a „gyerek" — elvég­zik maguk. Ez bizony el­lentmondás, így aztán nem csoda, hogy kevés kivételtől eltekintve nem sok ragad rájuk. — Ügy hallom egyre job­ban belejönnek a magasrak- tárl berendezések szerelésé­be, mindinkább megfelelnek a minőségi követelmények­nek. — Az utóbbi évben sokat változott a helyzet. Javult a szervezettség, az anyagellá­tottság, következésképp a termelékenység is, Ez meg­látszik az emberek munka­kedvén. Egyre kevesebb kol­légám készül más munka­hely után nézni. Ez a ko­rábbi években nem volt rit­kaság. Persze, annak előtte könnyen lehetett jó munka­helyet találni, hiszen a szak­emberek a környéken több csábító lehetőség közül válo­gathattak. Közel a Balaton, amely ezernyi munkalehető­séget kínált. Ezt ellensúlyozta, hogy ja­vult a szociális juttatások színvonala, a munkások szál­lítása, öltözők, fürdők, új ebédlő épültek. Emelkedtek a bérek is. — Manapság sokat beszé­lünk arról, hogy nagyon fontos elemezni minden ap­ró részletet, feltárni a leg­kisebb szervezési hiányossá­gokat is. Gondolom e tekin­tetben van a gyáregységben még tennivaló! — Rögtön példát hozok rá. Egy nagyobb sorozatú rész­egység elkészül, mondjuk több száz darab. A művele­ti sor végén — még beépítés előtt — nemegyszer jópár hiányzik belőle .., Hogy ho­va tűnik, ki tudja...? Jáger Zoltán kiegészíti az előbb mondottakat: —- A közelmúltba« e té­ren is kedvezőbb a tapasz­talat, hiszen folyamatosabb a munka, a feszítettebb tem­póban egyre kevesebb lehe­tőség van munkaidő alatt „magánügyekkel" foglalkoz­ni. A változásban persze közrejátszik a javuló anyagi ösztönzés. A velem egykorú fiatalok mind többször em­legetik a gyáregységet, cé­get, ahová tartozunk, s amelyért tenni érdemes. A hangulat javulásában annak is része volt, hogy a veze­tők nagyobb figyelmet for­dítanak a kulturális rendez­vényekre. Jó kapcsolat ala­kult ki a község művelődé­séért felelős emberekkel. Számos közös rendezvényünk volt a közelmúltban. A leg­nagyobb sikert a zenés-tán­cos rendezvények aratták, ahova még a szomszédos köz­ségekből is érkeznek fiata­lok. Ugyancsak a jó közérzet egyik biztosítéka, hogy a gyáregység lehetőségeit tel­jesen kihasználva támogatja a fiatalok lakáshoz jutását, továbbtanulását. Egyre töb­ben érzik jól magukat itt, s Immár tőlük kérdezik meg többször: „Tudsz-e valami munkahelyezet a Mezőgép­nél?...“ K. Zs. UJKÉRY CSABA MeneRülőR — Maradok; meg ebben a kopott gatyámban is, és az is lehet, hogy sohasem megyek el innen — mondta Boby. Rozsdás egy kavicsot do­bott föl, s ügyesen elkapta. — Tudjátok, mire jó egy kavics? Honnan is tudnátok, hisz egyitek sem volt még úgy rendesen Bitre vágva. Hát elmondom, ha oda ke­rülne valaki. Mindég legyen nálad egy kavics. Nem nagy; úgy, hogy az ügyelet észre ne vegye. Ha megfenyítenek és bevágnak a sötétzárkába, ezzel lehet valahogy kibimi. — Hogyan? — Eldobod a sötétben, és addig tapogalódzol, míg meg­találod. Tellik az idő... — Miért fárasztasz ezzel? — Mert szép dolog a ker­tészkedés. Nagyapámnak földje is volt; amíg el nem vették. De ha arra kell vár­ni, ami a mi kertünkbe te­rem... Szóval: a kaja fogy­tán, a piáról ne is beszéljek. — Rozsdásnak igaza van ~ mondta a Doki. — Na ugye. A szerzésen SOMOGYI NÉPLAP pedig bukni lehet, és akkor mindjárt szükség lehet a ka­vicsra. — Portyára köti menni — mondta Boby. — Kik menjenek? — kér­dezte Fecó. — Az lenne a tisztességes, ha mindenkinek egyforma esélye volna. Én azt javas­lom, sorsoljuk ki — mondta Doki. — Oké — mondta Fecó. — A csajok is? — kérdez­te Csoki. — Nem; ők maradjanak. — Tehát: hogyan? —kér­dezte Fecó. — Zsugát 1 Csoki előhúzta dzsekije zsebéből a kártyapaklit, s Doki markába tette. Az se­besen átforgatta a lapokat — Makk király Fecó, zöld Boby, piros Rozsdás, tök Csoki, és én .,. — Tök alsó — vágta rá Csoki. — Legye« — mondta Doki, és összekeverte a lapokat — Gigái Gyere, és húzz kettőt I A lány odament a szélső lapokat kihúzta, és felmu­tatta. — Makk és zöld király — mondta. Boby te Fecó bólintott, — Mikor induljunk? — kerdezle Boby. — Éjjel. Kaját különösen, konzervet és füstölt árut hozzatok. Na, és italt. Tömé­nyét, más nem kell. — Egy kis vetőmagot a kertnek? — kérdezte gúnyo­san Csoki. — Vagy tán egy vemhes kocát? — Kuss! Disznónak itt vagy te — mondta Fecó. — A jó édes .,. — Elégi! Beverem annak a pofáját, aki balhézik! Itt nemi! Értetted níger?! — kiáltotta a Doki. — Ne nevezz engem többet nigemek te nagypofájú, mert megkapod érte a magadét! Megértetted?! — ordította Csoki. — Rendben — mondta higgadtan Doki. — Nem hív­lak nigemek többet, ha ez bánt téged. Mondd meg, hogy nevezzünk! — Kalányos Vendel a ne­vem. Kitört a nevetés. — Mi a kurva anyátokat röhögtök?! — ordította ma- 'gából kikelve Csoki. — Hülyén hangzik. De ha akarod, ezután így szólítunk; nekem mondjátok továbbra is csak, hogy Rozsdás. — Engem a térén Caohi bak hívtak. Szusza a zenét választotta azokat az időket. A hatvanas évek közepén alig volt olyan középfokú intézmény, talán még általános iskola sem, ahol ne alakult volna zene­kar, vagy legalábbis ne tör­tént volna kísérlet beatzene­kar alakítására. Kivált így volt ez a megyeszékhely pa­tinás gimnáziumában, a Tán­csicsban. A Kék Egér nevet viselő zenekarra még ma is emlékeznek azok a Kaposvá­riak, akik ezidőtájt voltak tizenévesek. Az együttes ve­zetője, László Attila ma már a dzsessz-világ elismert ze­nésze, a Magyar Rádió ze­nekarénak tagja, a Kaazaxő együttes vezetője. — Napjainkban bizonyára megmosolyogják a fiatalab­bak a mi indulásiunkat. Ti­zenhatezer forintba került egy erősítő. Ez elérhetetlen volt számunkra. A hivata­los fórumok nehezebben vi­selték el akkor még ezt a fajta zenét. A Latlnka mű­velődési ház, majd a tiszti klub fogadott be bennünket, bár a technikai fölszereltsé­günk minimális volt. Gyak­ran jártak le Kaposvárra már ismert együttesek, pél­dául a Sakk-Matt, itt ját­szott Radios Béla vagy a Baksa Soós János vezette Kex. Szünetben mindig oda- somfordáltunk a zenekar ve­zetőjéhez, és elmondtuk, hogy mi egy együttes vagyunk, szeretnénk átmuzsikálni a szünetet. Természetesen erre nehezen álltak rá, de emlék­szem, hogy az egyik Kex- koncert szünetében maga Baksa Soós parancsolt ben­nünket vissza a színpadra. László Attila, vagyis Szu­sza, így szólították, azóta is így hívják iskolatársai, ba­— Oké, Csoki. Csoki fölállt. Indulatosan végignézett társain, majd el­indult a keskeny erdei ösvé­nyen. A nap erősen sütött, dél elmúlott már. Lola testére tapadt nedves ingében tér­delt a zuhogó melletti kis öböl partján. Nem érezte magát valami jól; reggel óta hányingere volt, kiverte a veríték. Azért jött a zuhogó- hoz, hogy a hűvös vízben melegét enyhítse. A kis patak békésen cser- gedezett mély árkában, és a zuhogó sem volt olyan igazi, pár vékony sugárban esett alá a víz. Körben magas páfrányok nőttek, és az éger­fák dús koronái árnyékba vonták a zugot. Lola elsimította arcába hullott hajat, tenyerébe vi­zet merített, s végigpaskotta vele homlokát, nyakát. A ki­gombolt ingéből elővillantak mezítelen mellei. Szemből csörtetés hallat- szott. Loda fölfigyelt. A bok­rok ágait íélrehajtogatva Rozsdás jött a páfrányokon keresztül. Lépései kissé bi­zonytalanok voltak, arcán a részegek bárgyú vigyora ült, ahogy meglátta a lányt. — Tudtam, hpgy itt meg­talállak — mondta Rozsdás, Lola vizsgálódva nezett rá. — Piás vagy? — Nem vészea. — Kitől kaptad? Úgy ál­lapodtunk meg, hogy nap­közben nincs trink .., Csoki adta? — Elvettem, íFolytati'jM rátái, több mint tíz éve már a fővárosban él. Érettségi után a műszaki egyetem épí­tészmérnöki karéra került, ezalatt sem volt hűtlen a ze­néhez, hiszen 1974-ben ala­kítja meg a Kaszakő együt­test, amellyel három év múl­va a Ki mit tud? országos döntőjében, a dzsessz kategó­riában a második helyet ér­te el. Ezt követően elvégezte a zeneiművészeti főiskola dzsessz tanszakát. Ott tanít jelenleg. Ez a sokrétűség nem szo­katlan a dzsessz zenészeik vi­lágában. Érdekes megfigyel­ni, hogy amíg a rock zené­szek egy-egy zenekar fel­bomlása után az átkok gar­madáját szórják egymás fe­jére, addig a dzsessz képvi­selőinél szinte természetes, hogy állandóan változik, mó­dosul a föllépő csapat. — Nálunk egy-egy produk­cióra áll össze az együttes. Az improvizát!v zene miatt a téma csak keretül szolgál, tehát az egyéni hangszertu­dás az elsődleges. Az igaz­sághoz azonban még az is hozzátartozik, hogy az effaj­ta zenéből nem lehet megél­ni, ezért csaknem minden kollégámnak van más foglal­kozása is. Az utóbbi években kialakult egy rendszeresen dzsesszkoncertekre járó kö­zönség, és szerencséire olyan sokszínű lett ez a zene, hogy ma már nemcsak szűk, főleg értelmiségiekből illő csopor­tokból áll, hanem minden zenét kedvelő megtalálja magának az ízlésvilágához •közel álló muzsikét, — Hamarosan lemeze je­lenik meg a Kaszakő együt­tesnek. Milyen stílusban szü­lettek az ezen hallható szá­mok? — A Hanglemezgyártó Vál­lalat augusztusra ígérte a megjelenést A zenei anyag összeállításakor igyekeztünk az elmúlt két évben, született számokból átfogó képet nyúj­tani az érdeklődőknek, ebből adódóan, többféle atílus ke­veredik majd a lemezen. — Láthatjuk-e majd a le­mez anyagát Kapóéváron is? — Mindig nagy öröm ott­hon játszanom, majdnem minden évben, néha gyak­rabban is föllépünk Kapos­váron. Legutóbb az ősszel, a szabadidő klubban szerepel­tünk. Szüleim is ott élnek, tehát magánemberként ia visszatérek. A gimnáziumi osztálytársaim közül többel Uíá Lkozhatom. Nagyon jó osztályunk volt, a kapcsola­tot azóta la tartjuk egymás­sal, ha tehetjük, keressük egymást. Nemcsak az osztá­lyunk volt jó közösség, ha­nem visszaemlékezve, úgy ítélem meg, hogy az akkori tanári kar szintén egysége» «volt, s ezt érezték a diákoz is. Szerencsém volt, mert az egyetemen szintén jó közös­ségbe kerültem. Utolsó évbe a szóba került, hogy egy he­lyen dolgozzunk, lakjunk. Csoporttársaim zöme most Miskolcon él, közösen épített házban. Sokáig gondolkod­tam, hogy én is megyek, de aztán mégis a zenét válasz­tottam. .. Varga Isivé» — fia es ék azt mondtam, hogy álljon a sarokba (Aa*um* Gabor rejsa) A Morccrfi és Vidéke ÁFÉSZ dolgozókat vesz föl az alábbi munkakörökbe: — gépkönyvelő, SZTK ügyintéző, bérszámfejtő, — kőműves, építőipari segédmunkás, váltó bolt- és italbolt vezető, vendéglátóipari eladó, élelmiszer eledé, takarítónő, gépkocsi rakodó. Jelentkezés: személyesein vagy írásban a szövet­kezet személyzeti osztályán, Marcali, Rákóczi u. 19. sz. alatt, (9098T! Szelíd nosztalgia fedi már Kés a kézben (Gyertyis László felvétele) Félreértés

Next

/
Thumbnails
Contents