Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

Nyilaik ox átok Hazánkba látogat a török .PRAHA 83 Országjáráson vettek részt a béke-világtalálkozó küldöttei A szabadító Kétszáz éve született Simán Bolivár dél-amerikai forradalmár Csütörtökön országjárá­son vettek részt a prágai béke-világtalálkozó delegá­tusai. Mintegy hetven cseh­szlovák városba és községbe, ipari üzembe és termelőszö­vetkezetbe látogattak el, hogy magukkal vigyék a nagyszabású tanácskozás hangulatát és megismerked­jenek a békeszerető cseh­szlovák nép életével, hét­köznapjaival, eredményei­vel és gondjaival. • • * Ne telepítsenek amerikai rakétákat Nyugat-Európába, Európának egyik részében se legyenek új rakéták — a többi között ez a törekvés jellemezte a prágai béke-vi­lágtalálkozó szekcióülésein kibontakozott dialógust A békemozgalmak különböző pártállású, politikai meg­győződésű tagjainak párbe­szédéről csütörtökön sajtó- értekezleten számolt be több delegáció vezetője. Wtm Klinkenbergh, a Hol­land Újságíró Szövetség al- elnöke hangoztatta: az a jel­szó, hogy Európának egyik felében se legyenek új ra­kéták, nagy mértékben meg­felel az amerikai rakétate- lepités ellen küzdő holland mozgalom törevéseinek. Nyikolaj Poljanov, a bécsi nemzetközi békeintézet igazgatója rendkívül jelen­tős eseménynek nevezte a szovjet és az amerikai kül­döttség szerdai, több mint háromórás találkozóját. Ilyen jellegű népes összejö­vetelt most tartottak először. A két ország béke-aktivistái egybehangzóan megállapí­tották, hogy népeik között nincsenek megoldhatatlan kérdések. Közös erőfeszíté­sekre van azonban szükség a szovjet és az amerikai bé­kemozgalom együttműködé­sének elmélyítése, egymás jobb megismerése céljából. Bruce Kimmel, az ameri­kai delegáció képviselője, a sajtóértekezleten szintién hangsúlyozrta a találkozó je­lentőségét, szívélyességét A prágai béke-világtalál­kozó munkáját nyitottnak, építő jellegűnek, a párbeszéd előmozdítására alkalmasnak minősítette a vita több nyu­gati résztvevője. Ebben a szellemben nyilatkozott az MTI tudósítójának Costa Gomes volt portugál elnök, Georgiosz Kumanakosz, a Tábornokok a békéért szer­vezet görög alapító tagja, a KEADEA (a Nemzeti Füg­getlenségért, a Leszerelésért és a Világbékéért Görög Mozgalom) aktivistája, va­lamint Gut Newport, az amerikai Berkeley város pol­gármestere. Genfben csütörtökön tel­jes ülést tartottak a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok küldöttségei az európai A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon teljes (közvet­len) jogkörrel résztvevő négy szocialista ország — a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK — képviselői csütörtökön újabb közös kezdeményezést tett a tíz éve folyó tárgyalás si­keres befejezésének előmoz­dítására. A csütörtökön ismertetett szocialista egyezményterve­zetben a javaslattevő orszá­gok számos kompromisszu­mos megoldást ajánlanak a nyugati félnek az egyez­mény betartását és ellenőr­zését szavatoló, úgynevezett kiegészítő intézkedések te­rén. A közelebbről nem rész. Méhes Lajos ipari minisz­ter részvéttáviratot intézett Czeszlaw Piotrowski lengyel bánya- és energiaügyi mi­niszterhez abból az alkalom­ból, hogy négy lengyel bá­nyász hősi halált halt a már- kushegyi bányaszerencsét­lenség során, és kérte, hogy együttérzését tolmácsolja az elhunytak hozzátartozóinak is. Általános sztrájk Chilében Helyi idő szerint szerda éjféltől megkezdődött Chilé­ben az általános sztrájk, amelyet az öt legnagyobb ellenzéki szakszervezetet tö­mörítő dolgozók országos parancsnoksága (CNT) és a fuvarozók szövetsége hirde­tett meg. Ez az első általános sztrájk Chilében a Pinochet-dikta- túra tízéves fennállása óta. Chilei források szerint az általános sztrájk megkezdé­sével egyidőben Enrique Mon leró belügyminiszter ve­zetésével összeültek a bel­biztonsági szolgálat vezetői, hogy egyeztessék a sztrájk­ellenes akciókat. miniszterelnök Bülend Ulusv, a Török Köztársaság miniszterelnöke Lázár Györgynek, a Minisz­tertanács elnökének meghí­vására a közeljövőben hiva­talos látogatást tesz Ma­gyarországon. "(MTI) nukleáris fegyverzet korláto­zásáról folyó szovjet—ame­rikai tárgyalásokon. letezett terv keretében szó van megfigyelők kölcsönös meghívásáról csakúgy, mint állandó ellenőrzési pontok felállításáról. A szocialista országok nem zárkóznak el az úgynevezett bizalomépítő intézkedések körének bőví­tésétől sem. A csütörtökön ismertetett szocialista kezdeményezést a nyugati fél szóvivője szűk­szavúan kommentálta — utalva arra, hogy a doku­mentum alapos tanulmányo­zást igényel. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások következő plená. ris ülését egy hét múlva, csütörtökön tartják a Hof- burgban. Kapolyi László ipari ál­lamtitkár a kormány nevé­ben fejezte ki részvétét Jer­zy Zielinskinek, a Lengyel Népköztársaság magyaror­szági nagykövetének. (MTI) Lengyelország A pápa befejezte látogatását Csütörtökön koraeste vé­get ért IZ. János Pál ' pápa egyhetes lengyelországi lá­togatása, amelyet kettős mi­nőségben: a Vatikán állam- főjeként és a katolikus vi­lágegyház vezetőjeként tett a lengyel állami vezetés és a püspöki kar meghívására. A krakkói Balice repülő­téren a pápát a legfelső szintű állami vezetés és a püspöki kar képviselői bú­csúztatták: állami részről Henryk Jablonskival, az ál­lamtanács elnökével, egyházi részről Józef Glemp bíboros­sal, Lengyelország prímásá­val az élen. Jablonski, Glemp és a pá­pa búcsúbeszédet mondott, majd a katolikus egyházfő 18.20 órakor a lengyel légi- társaság 1L—62 típusú kü- löngépén elutazott Lengyel - országból. Bírálói a szalonokban ott­honos, kifinomult, elpuhult arisztokratát látták benne, aki mestere a csevegésnek, asszonyok elbűvölésének. akinek szenvedélye a lovag­lás, a keringőtáncolás. Sze­mére vetették indulatos temperamentumát, kegyetlen döntéseit. Csakhogy ez a ca- racasi kreol (a spanyoloknak már az Új-Világ gyarmata­in született leszármazottja, vagyis éppen fehér) fiatal­ember ősi baszk család sar­ja volt, s huszonkét éves korában szeretett tanára előtt esküt tett, hogy életét spanyol Amerika felszabadí­tásának fogja szentelni. Kétszáz esztendeje, 1783. július 24-én született ez az ellentmondásos személyiség. Simon Bolivár, akit szerte Latin-Amerikában csak úgy emlegetnek: a Szabadító. Bolivár egész életében hű maradt fiatalkori fogadal­mához. Legeredményesebb hadvezére lett a spanyol gyarmatok függetlenségi há­borújának, első széles látó­körű államférfija a felsza­badított kolóniáknak. Alig tizennégy évesen kezdte tanulni a fegyverfor­gatást. Két évvel később, el­ső spanyolországi utazásán, fedezte fel az európai kultú­ra és a felvilágosodás érté­keit. Madridban megnősült, de a családi boldogság nem tartott sokáig, tizenkilenc esztendősen megözvegyült. Felejteni indult újabb euró­pai utazásra. 1807-ben, ami­kor híreket kapott a gyar­matok mozgolódásáról, visz- szatért Venezuelába és csat­lakozott a szabadságharco­sokhoz. A kísérlet gyorsan kifulladt. Bolivárnak is me­nekülnie kellett. Hamaro­san újra visszatért Első nagy győzelmeit parancs­noka utasításait megszegve aratta. Mindössze száz em­Szállításvezetőt kcres felvételre a Kaposvári Építő­ipari Szövetkezet, Kaposvár, Damjanich a. 98. Jelentkezés: 11-046. telefonon, berrel kezdett vakmerő csa­tákba, ám amerre elhaladt, a fiatalok tömegesen csatla­koztak csapataihoz. A „Cso­dálatos Hadjárat” Venezuela egész területét megtisztítot­ta a királyi hadaktól. Boli­vár győzelmesen vonulha­tott be szülővárosába, Cara. casba. Itt kapta meg hiva­talosan is a Szabadító címet. A kezdeti dicsőséget rossz évek követték. Jamaicai száműzetésében Bolivárt Latin-Amerika jövője foglal­koztatta, a Jamaicai Levél egyik leghíresebb politikai állásfoglalása. Kingstonban csak nagy szerencsével me­nekült meg egy bérgyilkos tőrétől. Már 1817-ben újra harcolt, kortársai értetlenségétől kí­sérve felszabadította a rab­szolgákat, s ezzel hatalmas tömegeket állított maga mö­gé. Csapatai hamarosan be­vették Bogotát, majd Quitot és Limát is. 1819-ben hatal­mas államszövetséget alakí­tott, a Kolumbiai Köztársa­ságot, a mai Venezuela, Ko­lumbia, Ecuador és Panama területén. Nagy álmának megvalósítására 1826-ban Panamában összehívta a felszabadított kontinens kongresszusát. Egységes ál­lam, de legalábbis egy latin- amerikai szövetség terve le­begett a szeme előtt, egy világpolitikai súlyú erős'szö­vetségé. A Szabadító hirtelen halt meg, csalódottan, visszavo­nultan, 47 éves korában. Al­ma soha nem valósult meg. Szertefoszlott a hatalomvá­gyé kreol arisztokrácia ma­rakodásain, a kiskirályok széthúzásán, az értetlensé­gen. Egyesek diktatórikus törekvésekkel vádolták, má­sok fantasztának tartottak, ám sokak szerint ma is meg. osztottságban rejlik Latin- Amerika tragédiája. Az Egyesült Államok saját hó­dító terveinek igazolására próbálta eszméit kihasználni. Utópista volt, vagy korát messze megelőző gondolko­dó? A történettudósok sze­rint terveinek jócskán volt realitása. Latin-Amerika testvérnépeiben mélyen meg- gyökeresedtek a Szabadító eszméi, azóta is keresik a kontinentális összefogás út­ját. E. E. Értesítjük a lakosságot, a vállalatokat, az intézmé­nyeket, hogy Ordacsehi községben a kisfeszült­ségű hálózatot 1983. VI. 27-cn 8 órakor próbafeszültség, illetve feszültség alá helyezzük A fenti időponttól a vezeték érintése, megközelítése ÉLETVESZÉLYES. Nagyközségi Közös Tanács V. B. Bogláricile. (07190) Bar a prágai órák már ei­le il órát mutattak, s el­csendesedtek az utcák, a kul­túra palotájának ablakszemei még messze világítottak, a Mqldya völgyében fekvő vá­rosra. Az épület folyosóin is csaknem a megszokott nyüzs­gés. A tárgyalótermekben a tolmácsok szünet nélkül mondták mikrofonjukba a hozzászólások szövegét. Tá­lán csak a gőzölgő kávéból fogyott a szokásos többszörö­se. Félidején túl van a prágai béke-világtalalkozó, s bizo­nyos mérleget' mar készíthe­tünk. A békéért, az életért, a nukleáris háború ellen ösz- szehívott értekezleten a szo­kottnál kurtább megnyitóün­nepséget kővetően azonnal megkezdte munkáját az a U bizottság, ahol a fegyverke­zés, a nukleáris fenyegetés, a háborús veszély elhárításá­nak lehetséges módozatairól, a béke megőrzésének sürge­tő tennivalóiról keresik a közös cselekvés útjait Egyes bizottságok már be­fejezték munkájukat. Vajon •milyen eredményt hozhatott egy mindössze másfél napos <megbeszéléssorozat? Az Öt földrész két is fél­ezer delegátusát Prágában összeköti a béke megóvásá­nak, egy nukleáris kataszt­rófa elkerülésének óhaja, de egyúttal a legkülönfélébb né­zeteket, társadalmi rendsze­reidet, rétegeket, s szerveze­teket képviselik, a béke meg­védésének módozatait ko­rántsem ítélik meg egyönte­tűen. Mégis, érezhető a le­vegőben a hangulat: a prá­gai találkozó első sikereit már mind a résztvevők, mind a külföldi tudósilók el­ismerik. Párbeszédre hívja a világ 1békeszerető erőit a prágai értekezlet, A bizottságokban, amelyeket itt céltudatosan neveznek dialógusnak, ép­pen az eltérő nézetek képvi­selőinek adták meg az őszin­te párbeszéd, eszme- véle­mény- és tapasztalatcsere le­hetőségét. Tegyük hozzá, a békemozgalmak történetében, ilyen átfogó módón, első al­kalommal. Nos, úgy tűnik., a prágai első félidő igazolja a rende zőket. A frázis-puffogtatás helyett Prága az érvek pró­bája. Egy asztalnál ülnek itt az NSZK-beli zöldek a pra­voszláv pappal, a párizsi kommunista újságíróval, az osztrák egyetemistával, a konzervatív angol békehar­cosokkal, szovjet tábornokok­kal. A felszólalásokban, a beszélgetésekben itt már már az érveknek, s ellenérveknek kell megvívniuk saját harcu­kat. bizonyítani erejüket vagy éppen gyengeségüket. Isme­retek, információk cserélnek gazdát, de az indulatok he­lyett a józan ész, egymás megértésének közös akarata köti össze az összegyülteket. Talán ezzel is magyarázha­tó, hogy bár az előkészítő bi­zottság meghívta Prágába va­lamennyi békemozgalmi szervezet képviselőit, a név­sor mégsem teljes. Több nyu­gat-európai szervezet bojkot­tálja a prágai találkozót. No- j ha semminemű feltételhez nem kötötték a részvételt, sokan még arra sem vállal­koztak, hogy eljöjjenek, s kifejtsék nézeteiket. A prágai találkozó persze magában rejti önnön korlá­táit. Valamiféle végső megál­lapodás öt kontinens 2500 képviselője között aligha születhet. De itt most nem is ez a cél. Ezért döntöttek úgy a rendezők már az elő­készítés időszakában, hogy a világtalálkozó nem hoz majd közös határozatot. A tárgya­lás tapasztalatainak közzé­tételén túl, más dokumentu­mot nem hoznak nyilvános­ságra. A végeredménnyel hama­rosan találkozhatunk majd a hírügynökségek jelentésé­ben. Ma, (pénteken) ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a delegátusok, s most már mint a különböző, szakmai érde­keltségi körök szakemberei — orvosok, diákok, tanárok, szakszervezetiek, művészek, parlamenti képviselők, tu­dósok, újságírók, lelkipászto­rok — cserélnek eszmét és a saját területük tennivalói! vitatják majd meg — a hol­napért, az életért Aztán még további három nap áll e küldöttek előtt,. S ahogy egy Puerto Ríco-i tanítónő mondta beszélgetése során; „Az igazi munka Prága után. otthon kövátkezik Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban 1983. július 4-én du. 17.39 és este 29.39 órakor; „Él még a vén cigány" Közreműködnek: , Solti Károly, Vörös Sárt, Béres Ferenc érdemes művész, Urbán Katalin, Bojtor Imre, Pintér György!, Gyula! Erzsi Kísér: Vörös Kálmán és nép! zenekara. Konferál: Kudl^jk Julia. Jegyek a jegyirodában kaphatók, Kapossár. Május 1. u. 8. Tel.:11-103 (810801 (222333) A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola Tangazdasága 1984 1. negyedévi áladásra sertéshizlalási akciót szervez A hizlaláshoz a gazdaság süldőt biztosit, a szükségletnek megfelelő mennyiségű takarmányt nagykereskedelmi áron házhoz szállítjá, és vállalja a hízottsertések elszállítását. A hizlalás! akció részleteiről bővebb Információt a gazdaság háztáji ágazatvezetőjénél lehet kapni. Cim: Kaposvár, Vak Bottyán u, 1. Telefon: 14-290. ÚUU) Teljes ülés Genfben Haderőcsökkentési tárgyalások Újabb szocialista kezdeményezés Részvéttávirat Két nap után

Next

/
Thumbnails
Contents