Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-23 / 147. szám

# Kézilabda NB II N agyatád—Mosonmagyar­óvár 2S:17 Nagyatád, 380 b«b& Nagyatád: Papp — JNrot, Takács, Mód, Lendvai, Végh, Jüngling. Csere: Béli, Kan- fa, Balaskó, Kunecz, Varga. Edző: Simon István. A közepes színvonalú mér­kőzésen a lelkesebben és helyenként jól játszó sta­diale megérdemelten szerez­ték meg a két bajnoki pon­tot Helyzeteiket jobban ki­használva győzelmük akár nagyobb arányú is lehetett volna. Góldobók: Balaskó, Takács 6—8, Kunecz í, Var­ga 4, Jüngling 3, Papp, Lcfkdvai, Végh, Kara fa 1—L Jók: Papp, Mód, Balaskó. Tóth EB futam- győztes Eddigi autóversenyzői pá­lyafutásának legkiemelke­dőbb eredményét' érte el a zamárdi Tóth János az ausztriai Rechbergben meg­rendezett hegyi Eurépa-baj­nokság 5. futamában. A négy kilométeres pálya men­ten mintegy húszezer érdek­lődő volt kíváncsi a ver­senyre, amelyen indult a többszörös Európa-bajnok Mauro Nesti is, s edzéside­je már 'Jelezte, hogy ezúttal sem lehet elvenni tőle az abszolút elsőséget. Tóth Já­nos kategóriájában a leg­jobbnak bizonyult, s az ab­szolútban csupán Maure Nesti előzte meg. Helyezé­sével IS Európa-bajnoki pontot szerzett, valamint újabb meghívásokat olasz, NSZK és osztrák versenyre. A Rákóczi és a KV Izzó vezeti a sort Nagykanizsai Vasas Tsaé Siófoki Bányász Mi? (tSOS) Siófok; Juhász — Pintér, Szappanos, Czétényt, Ko­mor, Kulimét, Fodor. Csere: Kollár, Kiss, Papp, Schuck. Edző: Gerbety Ferenc. A Nagykanizsán lejátszott, igen gyenge színvonalú mér­kőzésen a hazaiak szeren­csével győzték le a mélyen tudása alatt szereplő Siófo­ki Bányászt. Góldobók: Czé- tényi 8,' Szappanos 6, Kiss 5, Pintér 4, Komor és Fodor 2—2. — Temesvári Andrea szer­dán túljutott a wimbledoni teniszverseny második for­dulóján. Ellenfele a sport­ág egyik nagy Ígérete, a boL gár Mmlejeva volt, akit 7 5, 6:4 arányban győzött le. A mérkőzést követő nyilatko­zatában Temesvári Ottó, az édesapa-edző „szikrázónak” mondta a találkozót Befejeződtek a tavaszi küzdelmek a megyei kézilab­da-bajnokságban. A férfiak­nál a K. Rákóczi áll az élen, s a korábbi évek gyakorla­tának megfelelően ezúttal is egyik esélyese a végső győzelem megszerzésének. A második helyen — mind­össze egyetlen vereséggel — a Szőnyi SE tanyázik. A csa­pat eddigi szereplése vára­kozás fölötti, hiszen olyan patinás együtteseket utasít maga mögé, mint a Csurgó vagy a Segesd. A tabellából kitűnik, hogy ez a négy együttes küzdhet az ősszel legnagyobb eséllyel a minél jobb dobogós helyezések megszerzéséért. Az élmezőnyt I öt ponttal leszakadva a Nagyatád második csapata követi. Az alsóházban egye­Tenisz 06 tli A tenisz országos bajnok­ság harmadik vonalában az A csoportban a kaposvári FMV Vasas, a B csoportban pedig a Boglárlelle szerepek Mindkettőben hét-hét együt­tes küzd a bajnoki ponto­kért, s mindkét csoportban befejeződtek a tavaszi csa­tározások. A két somogyi együttes mind a hat mér­kőzését megnyerte, ■ ezzel az első helyen várhatja az őszi folytatást Somogynak még soha nem volt egyszerre két másod- osztályú teniszcsapata, Ka­posvárnak pedig még egyál­talán nem volt. Most a két somogyi együttes első számú esélyessé lépett elő, s köny- nyen lehet — a szurkolótá­bor pedig nagyon szeretné —, hogy az őszi idény végén egyszerre két somogyi baj­nokot is avatnak, A hét végi forrta tóban g Boglárlelle bravúros gyé­rei met aratott a szintén baj­nokságra törő, s időközben egy jugoszláv vendégjáté- kossal megerősödött Nagy­kanizsa! Olajbányász ellen, idegenben. Eredmények: Boglárlelle—Nagykanizsa S:1 Gy.s Fekete JL, Berkes, Harmata S., Harmaté &y„ Samu, a Berkes—Sziládí, a Fekete—Samu és a Harmaté S.—Harmaté Gy. páros. Korábban lejátszott mér­kőzés: Boglárlelle—Viscoz* 5:4 Gy.: Berkes, Samu, Novák Dr. Béta László egy Jól si­került leütés után és a Berkes—Samu, Haausafli S.—Harmaté Gy. páros. An FMV Vaun Kaposvá­ron játszotta két utolsó ta­vaszi mérkőzését, a mind­kettőn magabiztosait szerezte meg a bajnoki pontokat. FMV' Vasas—Pápai Vasas *.-J Gy.j ár. Béta, Acs, Ihr. south, Szabados, dr. Csák- abomyi, Veress és a dr. Bé­ta—Acs, valamint a Veress —dr. Csákabonyi páros. FMV Vasas—Gons EKM W Gy.s dr. Bóta, Acs, Har­maté, Szabados, Witz, a dr. Bóta—Acs, a Karácsony— Harmaté ól * WzU—Tóth páron. A vasárnap lejátszott dűl n Lábodnafc sem Kike­rült eddig pontot szerennie. Az Ifjúságiaknál hét csa­pat küzd. A Rákóczi után­pótlását dicséri, hogy itt is két együttessel szerepel, s kö­zülük a jobbik az élen áll (a második helyezett Ber- zence egy mérkőzésének eredménye nem szerepel a táblázaton). A berzenceiek ezúttal is meghatározó sze­repet töltenek be az ifjúsá­giak között Gólarányuk a legjobb a mezőnyben. Ér­dekesség még az ifjúságiak­nál, hogy egyetlen döntetlen eredmény sem született A tavaszi forduló végered­ménye: Felnőttek: LLH8CL • ? — 1 MSrm 14 2. T. 8*. SE • 7 — 1 205:1)45 14 ft. Qs. S. SE « C — t 299 H5M 12 4. S. MEDOSZ 1 € — 1 285:198 12 kKVSEE. t S 1 4 199-227 7 ft. Z. Petőfi SB ft t 1 ft *83:2*0 S 1K.R.SCIL t S — 4 176:241 4 8. P. Petőfi SB t 2 — f 208:262 4 9. L. MGTSZ 1 — 8 *57:284 4 Ifjúságiak: i K.R.SCL • 1 — t CMS ff 19 ft. B. MGTSZ 9 4 — 1 145: 89 8 ft. Ca. S. SE 1 4 — 8 159:148 8 4. F. Petőit SB 6 ft — S 124 a29 6 Í.LR.SCIL < 8 — 8 »9: 97 1 6. S. MEDOSZ 6 ft — 4 1» :148 4 T. S. Hány. SE S 0 — 5 78:144 0 A nőknél a tavalyihoz ké­pest szinte semmi változás nincs, az erőviszonyok a ko­rábbiakhoz hasonlóan ala­kultak. Ezúttal is a KV Iz­zó áll az élen, s mindeddig nem talált legyőzőre. A második helyezett Kaposgép Vörös Lobogó három pontot veszített, gólaránya mégis jobb, mint a bajnokasptráns­mdt A legeiedmónyeeebb tá­madójátékot a Csurgó és a Nagyatád nyújtotta, mind­kettő 170-szer rezegtette meg ellenfeleinek hálóját. Az egykor szebb napokat is megélt Siófoki Bányász to­vábbra is csak vegetál, s erejéből mindössze négy pont megszerzésére futot- ta. Az Ifjúságiaknál meglepe­tésre a Balatonszárszó eddig a legjobb, s veretlenül fog­lalja el az első helyet. Az utánpótlásáról min­dig is hires Csurgó ez­úttal „e*ak~ második­ként várja az őszt folytatást Az élbolyhoz tartozik még a két kaposvári együttes utánpótlása. A Nagyatád fia­taljainak mindeddig egyet­len pontot sem sikerült sze­rezniük (a Siófok elleni mér­kőzésük eredménye nem is­meretes). A tansó fontoló vég­eredménye: Felnőttek: 1» LT.hri • • — — BllttM 2. K.7.LS8 8 8 1 ft 154: 88 18 8. Oft. Sport. 8 8 — 2 175: 88 18 4. B.-azánri 8 5 — 8 149:158 15 5. N.-4 VSE 8 4 1 3 174:135 9 ft. B.-lettel SB 8 9 — 5 182:184 4 7. S. Bány. 8 ft — 6 isa dS3 4 •S. M.-iVSB 8 2 — € 84:140 2 V. F. Petőfi S* t 1 — 7 85:281 2 Ifjúságiak: x, B.-fioinná 8 7 ft — 1413 89 18 LCtS.SK 8 4 S Z 111: «4 M L K. V. L. SE 8 4 1 1 124: 87 13 4. K. V. ft. SE 8 5 — 8 95: 83 14 5. F. Pető« SB 8 S — 1 87: 91 6 ft. B.-tettet SB 8 9 — 1 832118 4 •7. M.-4 VSE 8 t ft • at »8 S i. a. néma. MM 7 — 1 4 m-e 89 1 9. N.-i VSE 7 tan 7 wr itt: 98 ra! 4 Partizán kempingfaeiékpár 3700 Ft helyett 2980 Ft CT—1656 seines, távirányítású tv 29 800 Ft helyett 27 800 Ft Most olcsóbb! Amíg a készlet tart (81184) Újdonság Akár főzőfülkében, akár konyhában: Unikorn •2 NÉPLAP mérkőzésen a kaposváriak eddigi legjobb teljesítmé­nyükkel rukkoltak ki és győzték le a mindeddig ve­reti«» vendet! együttest. Csongrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. (9095,7) * ' JÚNIUS A nap UI7 óraÉDor két, m £0.45 árakor nyugszik, a boád 1UO óraicog kél* i US árakor nyugsárik. 23] CSÜTÖRTÖK Zoltán A várható időjárás: Déiea 6n nyugaton Isnui csökken * fdhAzet, Ma már ket«MM) helyen fordul ettő »Apor, d. Az Mrairt, éssakkeM, majd dSkettetdre for­duló sóéi főttet a TtonáivUMoa klónként megerő­södő. A tegmugusabb nappali hőmérséklet ma, csü­törtököm 19 és 24 toki toözaőtt alakul. A Balakatk aa Mőbént megerősödő éagstirt, ésoafcttrefeti sace et dvaUr idején vflxaroe széi- BBioések kísérhetik» így a páros jeteés van ér- vényben. A tő vizének hőmérséklete 18 fokos marad. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság El nőid Tanácsa Weöres Sándor Kossuth-dfjas költő­nek, műfordítónak kiemel­kedő irodalmi munkássága elismeréseként 70. születés­napja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórend­je kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonc» Pál, as Elnöki Tanács elnöke tegnap adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Aczél György, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára és Korcsog András művelő­dési minisztériumi államtit­kár. — Nagy siker a Társadal­mi Szemle politikuspályákat ismertető sorozata, amely­ben Rajk Lászlótól Rákosi Mátyásig sok régi vezetőről jelent meg portré. A Kos­suth Könyvkiadó hamarosan kiadja ezeket az életrajzo­kat kötetbe gyűjtve. — A Karinthy-gyűrfivel Peáerdi Pált jutalmazta a Magyar Rádió elnöksége a rádió kabarém Ozoraiban nyújtott több éves kiemel­kedő tevékenységéért. A dí­jai tegnap Hárs István, a Magyar Rádió elnöke nyúj­totta át — 14 alkatommal rendes a nyáron folklórműsort az Ibusz és a Dél-balatoni Kulturális Központ közösen a Balatonnál. Tegnap a So­mogy Táncegyüttes szerepelt a Dél-balatoni Kulturális Központban. — Bányaomláa Kányámat A Nógrádi Szénbányák ká­nyák bányaüzemének 23-es frontján szerdán délután 16 méter hosszúságban szaka­dás történt Az omlás há­rom bányászt betemetett Gyurkó Sándort sikerült ki­menteni, munkatársai kiho­zataláért a bányamentők folytatják a küzdelmet — A Jézus Krisztus Szu­persztár rockfilmet a napok­ban mutatják be filmszín­házaink. A Hungaroton le­mezgyárnak sikerült meg­egyeznie a zeneszerző: And­rew Lloyd Weber kiadójá­val, így a film teljes zene­anyaga júliusban a lemez­boltokba kerül. — Kirándulási szervei szombaton Tabra és környé­kére a kaposvári Rippl-Ró- nai Múzeum. A kirándulá­son bárki részt vehet. Ta­lálkozó június 25-én reggel 7 órakor a vasútállomás vá­rótermében. — Drávái hatásúak címmel néprajzi fotókiállítás nyűik ma 17 óra 30-kor a barcsi Dráva Múzeumban. A kiál­lítás, amelyet Csíkvár József nyit meg, július 30-ig láto­gatható. — Tizenkét vendég»» és egy boltot adott ki szerző­déses üzemeltetésre a bala- tonmáriai áfész. Az egyéni érdek fokozásával a lakosság ellátását kívánják javítani. Szerkesztőségi Ügyelet este 8-ig Telefon: „ *11-510 110 érrel ezelőtt. SStafÍ"V >éw fcíSwii! ISáft. Január M-éu haát mex Beck O. FOMÖp MHta, a modern mmpur iwártit éar tt«mmAvéa«t <gfft MOrOJe. A. bedapeetá ipunűTéneti majd BéodMD, tikettre <M5a- dijjat Pártosban íekytatott KsobráraBtí tanulmányokat. A pályázott a mÉBenhmni kááitf- tás& cmaA&teénsa megnilDotásá- na, éa a pá&yázactet megnyer­te. A budapesti Iparművésze* Múseanban U898-bao bemuta­tott etoö gyűjteményes érem- ksáJgtftásán etöeaőr szerepelt nádunk mm érem öoáMó mú- lajkcot. n^yedoM egyre in­kább a szobrászat feié for­dult; lWO-töt Gödön épített műtermében faragta szobrait. Robosztus erejű, zárt töme­gű, sommázott formamegxrf- dású atkotásad* 1914-ben imt- tatte be az Erna Múzeumban rendezett első önáftbó kiáMtá- sáa. 1919-ben a Tanácsköz­társaság megbízásÁbö-I péna- mtotAkíU készített, s fötekolai tanárrá nevezték ki. EpdletpéaszÜftcávaf ki fOftai twwwtt. Az 1900-as érvekben több fl&nemaéfc'et mintázott. Mintegy 500 érmét készített, metyefc közül a legismerteb­bek a Petőfit, Lteztet, Adyt, BaMtsot, Mikest ábrázolók. — Fekete István somogyi születésű író nevét vette föl tegnap az ajkai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Az intézmény falán emléktáblát helyeztek e. lAz ünnepségen részt vettek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola és az ádándi szakmunkásképző küldöttei is. — Az NDK-ba indít útnak több száz kertésznadrágot a kövei jövőben a kaposvári Lady szövetkezet. A Skálá­nak farmerszoknyákat varr­nak az itt dolgozó lányok, asszonyok. — Négy éve működik a nagybajomi áfész iskolaszö­vetkezeti csoportja a helyi általános iskolában. Az isko­lai bolt havi forgalma 8—10 ezer forint Az iskolaszövet­kezeti csoportnak 102 tagja van. Közülük két tanuló aktívan részt vesz az áfész küldöttgyűlésein, s képvise­li a csoportot — Előkészítő tábor. A Kaposvári Mezőgazdasági Fő­iskola a hét végén három­napos előkészítő tábort szer­vez azoknak, akik június 27-én szóbeli felvételi vizs­gát tesznek a főiskolán. A konzultációs tárgyak között szerepei többek közit a bio­lógia, a kémia, az állatte­nyésztés. A táborba nyolc­van fiatalt várnak. — A História legutóbbi számában kis tanulmány je­lent meg ^A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulása’* címmel. A XIX. század kö­zepéitől századunk elejéig tekinti át a fürdőtörténetet a szerző, Kanyar József, a megyei levéltár igazgatója. — Siritw ywwiyl rendez az HCV június 25-é* I ótnáfcól M órái« a Defteda-tónál, a «7-e» út­tól délnyugatra eső szakaszon. Ezért a területet • a verseny mi­att lezárjuk. Somogy megyei intéző biizotteág. (»1099) — Kgyrészeis fürdőruhák, diva­tos színekben és fazonban — 860 Ft-tói 930 Ft-j-g —, hagyomá­nyos kétrészes fürdőruhák — 280 Ft-tói 320 Ft-ig —, valamint egy- és kétrészes modern strand- ruhák — 246,50 Ft-tóű 485 Ft-i* — érkezrteík a Kaposvár, Május U nöü ciiva4ár*i 1*0 U-b*. (»108«) Élen a somogyiak

Next

/
Thumbnails
Contents