Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
N KONDFATYENKO* Ez a találkozás ősszel történt,' a Balatonnál. A csöndes Balatonföldvár takaros házacskái piros cseréptetők alatt rejtőztek, s alig látszot- taik ki a szőlőindák és a virágzó bokrok közül, amelyek kidúgdosták érett fürtjeiket és. színes bimbóikat a léckerítéseken. Váratlanul fújni kezdett a szél, s meghozta az első esőcseppeket. A második széllökés mar szapora vízsugarakkal érkezett, a hegy és a távoli part hamarosan eltűnt az esőfüggöny mögött. Elmentem egészen a mellékutca közepéig, míg egy ereszt találtam. A közelben borozó volt. Keskeny lépcsők vezettek a boltozatos helyiségbe. Fehér ínges, ujjatlan mellénye« fiatalember lépett az asztalomhoz, nadrágja a csizmájába volt tűrve. Meggyújtotta a gyertyát az asztalon, fölvette a rendelést, és gyorsan kiszolgált. Aztán egy hegedűvel jelent meg. Ahogy megérintette a vonóval a húrokat, szelíd, csendes hangok óm lőttek el a boltívek alatt Esett az eső, szólt a zene. A kettő mintha kiegészítette volna egymást. A zenész félbeszakította a játékot, és egy másik, egyre gyorsuló dallamba kezdett. Felismertem Liszt Második rapszódiájának befejező akkordjait. Hallgattam a virtuóz játékost, és azt képzeltem magamban. hogy a fiatalember egy nagy filharmonikus zeneipar szólistája egy fenyesen kivilágított hangversenyteremben, frakkot visel, gomblyukában fehér rozsa . . . Am alighogy befejezte a játékot, minden a heiyére került. Gyér taps hallatszott. A zenész könnyed meghajlással köszönte meg. *>— A nagy 'Liszt. Kellemes perceket szerzett vele — mondtam szívből. — Hivatá- sós muzsikus? — Annak készülök. Most fejeaem be a budapesti zeneakadémiát. — Hát a borozó? —- Itt csak a nyári szünetben dolgozom. Egyébként Miklósnak, hívnak. Elállt az eső. Fizettem, s mielőtt indultam volna, megkérdeztem a hegedűst, mit érdemes megnézni Balaton- fö kivárom ■— Errefelé nincs különösebb nevezetesseg. A legfontosabb iátnivaló a tó. Igaz, van nehány érdekes, regi villa. Ha óhajtja, megmutathatom. Lejárt a műszakom. Komótosan elindultunk az utcán, önkente® idegenvezetőm mindent elmondott, amit csak tudott ezekről a helyekről. Egyidejűleg azt tanácsolta, hogy okvetlenül menjek el Siófokra, a magyar ..operettkirály” Kálmán. Imre szülőhelyére. — Az ön repertoárján van Kglma'n ? — Természetesen. — Hat Liszt? A Második rapszódia? — Egyik kedvenc számom — terei te fő .élénk ülve Mík- l.’s — Gyakran játszom. Különösen na az önók orszaga- ool jöttek a hallgatok. — Ugyan miéri? —- Csaladunk. életének emlekezetes eseménye/ kapcsolatos veie . .. 2s a következőket mondta ei. Mitíiós apja háborúban ngit meg. A fiú tulajdonképpen nem is ismerte, ahogyan nem emlékezett a zűrzavaros háborús évekre sem. Édesanyja a hároméves gyerekkel Budapesten rekedt. A tvont közeledőével a szövetséges haderők egyre gyakoribb iégitamadasoKat intézteit a tőváros ellen. 1044 decemberében a szovjet csapatok körülzárták a jiitleristak és a magyar fasiszták budapesti csoportosulását, s azt javasolták nekik, hogy tegyék le a fegyvert. Az ellenség elutasította a kapitulációt, és aljas módon megölte a parlamentereket. Elekor a szovjet hadvezetés elrendelte Budapest ostromát. Minden házat, minden negyedet harccal kellett elfoglalni. A pince, amelyben Miklós rejtőzött az édesanyjával, beomlott egy közeli robbanástól, és a fiataiasz- szony — attól való félelmében, hogy örökre a romok alatt rekednek — kimászott az omladék alól. Alig tett azonban néhány lépést, mikor egy heves robbanás a levegőbe dobta a fákat, köveket, házfalakat. ... Egy Ivanov nevű tüzérkapitány vitte el őket a tábori kórházba. De a szani- téclányok csak később mondták el a fiatal magyar nőnek, hogy ki mentette meg öt és a fiát; egy orosz tiszt, váll-lapján ' „ágyúkkal”. Ez azonban már akkor történt, mikor a fiatalasszony meggy ogyult. Az első időkben sebesülése teljesen megbénította. Alig érzékelte, mi történik körülötte, s. csak egyszer figyelt föl az egyenruhás ismeretlen férfira, aki bejött hozzá a kórterembe, édességet hozott meg egy hegedűt, és eljátszotta Liszt Második rapszódiáját. A kórteremben összegyűlt orvosok, a lábadozó sebesültek hosz- szan tapsoltak neki, a fiatal- asszony azonban sehogy sem értette, miért épp az ő jelenlétében történt mindez. E látogatás után a tiszt nem jött többé. Mikor a fiatalasszonyt kiírták a kórházból, a háború már- messze dübörgőit Magyarországtól... — Próbálták megkeresn. azt a tiszitet? — Próbálkoztunk, de eredménytelenül. — Ez természetes is — bólintottam —,- a háború, sok életet elsodort. Lehet, hogy ő is elpusztult... — Minden lehetséges, de anyám nem hiszi ei. Meg ván győződve, hogy egyszer még találkozik a megmen- tönk-kel. Miklós meghívott magukhoz egy kávéra. — Itt lakunk a közelben — mondta, majd hozzátette: — Anyám örülni fog. A manzárdtetős, fából épült ház tényleg közel volt. — Szovjet vendégünk — mutatott be Miklós az édesanyjának, és előre engedett. A Balatonra néző ab lakú szobában leültetett egy fotelbe, kezembe nyomott egy képeslapot, és kisietett segíteni az anyjának. Az asztalnál aztán hamarosan újra meghallottam a szovjet tüzértiszf történetét, ezúttal az anya szájából. — Sosem fogom megbocsátani magamnak, hogy nem kezdtem rögtön a felgyógyulásom után keresni. Tudja, egyedül maradtam Miklóssal. Házunk romba dőlt, a rokonok nem tudtak segíteni; nagyon nehéz volt az élet... Egyszer a szovjet parancsnokságon elmesélt mindent, és azt kérte, hogy kutassak föl a tisztet. Ám egy idős ezredes kiábrándította: a Szovjetunióban ugyanolyan sok Ivanov él, mint Magyar- országon János. És a kapitányt csupán a családneve a.apján megtalálni szinte lehetetlen. A nő más erőfeszítéseit sem koronázta siker. — Értem, hogy elpusztulhatott, de akaratom ellenére van, hogy elhiggyem — mondta. — Világosan em- iéKszem arra a szép szál, barna emberre . . . Elhatároztam, megtanulok oroszul, hogy olvashassam az önök újságjait, könyveit. Hiszen azokban annyiszor írtak a frontharcosokról. Aztán mikor Miklós az általános iskola felső tagozatáoa járt, őt is leültettem az oroszkönyv mellé. Arra törekedtem, hogy zenei képzést kapjon.. . A fiút később érdekelni kezdte a zene. Éz tulajdonképpen meg is határozta pályaválasztását. Egyszer, folytatta a háziasszony, megkértem, hogy gyakrabban játsz- sza Liszt Második rapszódiáját. Miért? Titoxbap abban reménykedtem: lehet, hogy fiam hallgatói között egyszer ott lesz az a kapitány is vagy va.aki közeli ismerése Hiszen az életben minden előfordulhat. .. .. . Akkor este Miklós meséit a Szovjetunióban tett utazásáról is, amely óriási ’hatással volt rá. Arit az a «próbálkozás, hogy megtalálja az egykori fronlkatónát, sajnos, ez alkalommal is hiábavalónak bizonyult. A muzsikus Kapitánynak nyoma veszett a háború útjain. Mikor megismételtem e feltételezésemet, senki sem válaszolt. A vendégszerető háziasszony töltött még egy csésze kávét, Miklós pedig, mintha kitalálta volna gondolataimat, kezébe vette a hegedűt. És újra félcsendü.t a tiszta, megindító Második napszódía. Ezúttal végigjátszotta, és még nagyobb érzéssel, mint odalent a borozóban. Nem kérdeztem meg. miért. A hegedű dalából köszönetét véltem hallani — az ismeretien szovjet tisztnek, akinek a sorsa ilyen váratlan módon összefonódott e család sorsával Zahemszky László fordítása * A Ptravda április 20~i számábéi. Két szovjet kiállítás A századfordulón egy orosz folyóiratban azt jósolták, hogy a cári birodalom európai felében legföljebb 120 év múlva, Szibériában és a Kaukázusban 430, Közép- Azsiában pedig 4600 év múlva tudják elérni, hogy mindenki elvégezze aT általános iskolát. S a Szovjetunió az írástudatlanságot gyakorlatilag lüíO-ra fölszámolta. Egy másik tény: . Magyarországon a Tudományos Akadémiái 1825-ben alapították, Oroszországban Nagy Péter cár száz esztendővel korábban, már 1724-ben létrehozta. De nagy ellentmondás volt a tudományok viszonylagos fejlettsége és az általános kulturális színvonal között. Ezt sikerűit a Szovjetuniónak fölszámolnia! Két olyan kiállítás nyílt nemrég Budapesten, amely a szovjet tudomány, a szovjet kultúra eredményeit mutatja be. A Nauika, a Szovjet Tudományos Akadémia kiadója az Országos Műszaki Könyvtárban állított ki a legfri- sebb termésből való könyveli. Vikkersz — A. Kanyevszkij Májusi fotók Arkagyij Penykov megfeszült. akár a fölhúzott rugó. A legutóbbi ünnepi felvonulásról készített képriportjával alaposan kihúzta a gyufát. — öregszel, testvér — morgott a rovatvezetője. — Egy álló nap alatt a szere- lóbrigadon kívül semmit sem fényképeztél. Arkagyij Iljics most elhatározta, hogy kiköszörüli a csorbát. A tribünök előtt gyors ütemben váltották egymást a sportolók alakzatai. Motorkerékpárosok robogtak a sportklubok zászlóival, bemutatták tudásukat a torna szók, akrobaták. A százméteres futás startjánál kővé meredten álltak a lányok. — Akkor kell lekapni amikor a melle eléri a célszalagot! — suhant át Penykov ágyán. Eldördült a lövés, és a Iá nyok nekiiramodtak. Arkagyij Iljics a fényképezőgépével utánuk eredt. Utolérte az egyiket, lehagyta a másikat, golyóként süvített el a harmadik mellett. Hallatlan erőfeszítés, egy utolsé hatalmas nekirugaszkodás — és megcsinálta o képet. Penykov gyorsan továbbtekerte a filmet. A kapron- kom bináti lányok körülfogták: — Minket vegyen le! Arkagyij Iljics azonban nyakát nyújtogatva a mellettük haladó oszlopot figyelte, amelyben a fiatalok menet közben a levegőbe dobálták a veteránokat. — Lányok, kedveskéim — könyörgött Penykov — mindegyikötökról csinálok képet, csak dobjatok föl engem is. A lányok csengő kacagás közepette teljesítették a kérését, és Penykov mentében — jobban mondva: röptében — befogta a lencsébe a munka levegőben lebegő hőset ... Az egyetem dolgozóinak menetoszlopában Penykov egy negyven év körüli nőre lett figyelmes. Csodálatosan szép volt, csak egy kicsit komoly. A fizikai tudományok doktora. A filmet Arkagyij Iljics maga hívta elő, ezt a munkát nem bizta a laboratóriumra. A több mint száz felvételből kiválasztott egy tucatnyit. A harmadik forduló eredményeként a zsűri — amely Penykovból HU Penykov elnökletével — kiválasztotta a három legsikerültebbet. — Klassz! — mondta a rovatvezető. — Ügy látom javadra vált a kritika.„ Kik ezek az emberek? Noteszét lapozgatva kereste a szükséges feljegyzéseket. — Ez a munka hőse, Bobosko Vaszilij Georgijevics művezető. — Kitűnő — gyönyörködött el a felvételben a rovatvezető. — A lány a sport érdemes mestere, Bobosko Irina. Biztosan névrokonok — mondta Penkov. — Hát a tudományok doktora? — Bobosko Anna Vaszil- jevna. — Hm ... — szűrte a szót a foga között a rovatvezető. — Ügy látom, javíthatatlan vagy. A múltkor egy brigád, most meg egy család. — Véfltzetes véletlen — mormogta a szerencsétlen fotóriporter. A főszerkesztő figyelmesen tanulmányozta a kepeket és az aláírásokat, aztán tenyerével a levonatokra csapott — Kiválói Kinek az ötlete volt, hogy az ünnepet egy családon keresztül mutassuk be? — Igyekszünk, igyekszünk — lépett előbbre szerényen a rovatvezető. Penykov nem haragudott Fejtben már új ötlet született. Aft lenne, ha együtt fényképeznénk le az qsz- szes Boboskót az ünnepi asztalnál? — Nagyszerű — mondta a főszerkeszti. — Ez megy a címlapra i PonttMta: Zuhrmszky László két, folyóiratokat. A műszaki, a mezőgazdasági és a természettudományok minden ágazata szerepel. A kiadó főszerkesztője, Lev Jett movies Csernyák elmondta, hogy évente több mint 2500 tudományos és ismeretterjesztő könyvet, s 130 folyóiratot jelentetnek meg. A Kiállított 1020 könyv, folyóirat tehát ugyancsak válogatott anyag. Az űrkutatással kapcsolatos könyvek érthető módon kiemelten szerepelnek. A meghívott szakemberek már a kiállítás napján, a helyszínen kiszemeltek ió néhány olyan könyvet, amelynek javasolják magyarra fordításét. A másik kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumiban nyílt, a Várban. A Mezsdu- narodnaja Knyiga mutatkozott be. A Mezsdunarodnaja Knyiga kulturális külkereskedelmi egyesülés: 1923 áprilisában — hatvan esztendeje — alakult. Szépirodalmi, művészeti, ifjúsági, tudományos es ismerettel-j esz.ó könyvek, képzőművészé.i albumok, lerkepek Iá lila éa,;, s újságok, hanglemeze.-;. .;.fikátok, beiyegeK ... — M.na- az, amely nek ex portja . a importjával foglalkozik az- egyesülés. Jurij B. Leonov vezérigazgató a megnyitón a vendég-1 látó figyelmessegével a magyar kapcsolatokról is neszéit. 1045 óta 1200 m: ur nyelvű könyvet adtait k. a Szovjetunióban négy. __ m illió példányban. Ä Magyarországról i rnpor .a„t könyveket kétszáz városban árusítják a Szovjetunióban. SOMOGYI NÉPLAP Egyszer, a háború végén...
