Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-25 / 122. szám
Országos verseny résztvevő/ Ótiáncfllnak a feliiőttgiyültesbe Kódex nélkül is kötelez Beszélgetés a megyei orvosetikai bizottság elnökével ügy, kettő . . . egy, kettő . .. emeld magasabbra a karod, a légzésre ügyelj, hajlik jobbra, hajlik balra . .. Pattognak a szavak, de talán figyelmeztetés nélkül is teljes lenne az összhang. A csillogó szempárok az oktatón, várják az utasításokat és az elismeréseket. Rendkívül fegyelmezetten dolgoznak a gyerekek, munka közben egy pisszenés sem hallatszik. A tréning fontos dolog, tudják ezt mindannyian. Enél'kül próba nem kezdődhet. Színhely: a kaposvári La- tinca művelődési központ színpada. Időpont: délután három óra. A Tóth Lajos Általános Iskola és a művelődési ház közös fenntartású gyermektánccsoportja próbál. Ez egyben a Somogy Táncegyüttes gyermekcsoportja is. — Ne írja azt, hogy utánpótlás, ez olyan furcsán hangzik. Pedig alapjában véve ez az igazság. Ezekből a kilenc— tíz éves emberpalántákból kerülnek ki majd a felnőtt táncosok legjobbjai. Az előző csoport, a felső tagozatosok már a nagy együttesben dolgoznak. Januártól csatlakoztak a Somogyhoz. — Igaz, hogy felsősök, de mégis csak gyerekek. Nem tűnnek ki a „nagyok” köziül? — A lányok semmi esetre sem. A fiúk a sok mozgás eredményeként izmosak, fejlettek, legföljebb kissé alacsonyabbak a felnőtteknél — mondja Németh Ágnes, a Tóth Lajos iskola nevelője, a gyermekitánccsoport vezetője. A beszélgetés köziben körénk gyűlik az aprónép, hellyel-közzel „belekotyognak” a témába, hogy a rájuk vonatkozó dolgokból egyetlen részlet se maradjon ki. — Ez három év munkájának az eredménye — lebbenti meg Németh Ágnes az egyik bogárszemű leányzó váltig érő copfját. — A szülők szerencsére megértették, hogy hiába praktikusabb a rövid haj, a néptáncos lányoknak hosszú copf szükségeltetik. Csak látszólag egyformák így, mindegyik más és más jellem, .más karakter. Nem véletlen, hogy Németh Agnes ezt ilyen jói tudja. Napközben matematikára, az anyanyelv ismeretére tanítja a gyerekeket, a délutánok pedig a tánc jegyében zajlanak. Negyedikesek. Vannak néhányan más osztályból is. Gyerekek, akik még nagyon sokat változnak, alakulnak. — Mégis, már mo6t észrevehető. ki az ígéretes tehetség. Ezt én látom, de nincs az a csetlő-botló, akinek egy pillanatra is elvenném a kedvét a tánctól, a mozgástól, az együttdolgozás örömétől. „A kalocsait próbáljuk!” — erre a rövid mondatra máris rendeződnek a csoportok. A hangulatos zenére mozgalmassá válik a színpad képe. A vezetőnek nem kell a munkát leállítania vagy közbeszólnia: tökéletes az összhang. — A gyerekeknek elsősorban eredeti, azaz tájegységek szerinti táncokat tanítunk. Szeretnénk, ha nyolcadik osztályos korukra második kategóriás táncokat is el tudnának járni. A néptánc, a népzene megismerése éppen úgy hozzátartozik a műveltséghez, mint a helyes nyelvhasználat. Ezek a gyerekek nagyon sok népzenét hallgatnak és tanulnak. Iskolai teljesítményükből tudom, mekkora ennek a haszna. A hétfői és a szerdai próbákon, a különpróbákon nincs szükség névsorolvasásra. Ha csak nem beteg, valamelyikük, itt van hiánytalanul az egész „csapat”. — Nagyon sokat köszönhetünk a szülőknek. Támogatás nélkül nem menne ilyen gördülékenyen a munka. Attól kezdve, Hogy elkészítik a gyerekek fellépési ruháit, a próbákra is elkísérik őket, segítenek az öltözködésben, a fésülésben. Negyven gyereknél ez nem kis dolog. A ruhától a cipőig mindent magunknak kell beszereznünk — ebben is segítenek a szülők. A csoport iránt városszerte nagy az érdeklődés. A foglalkoztatási lehetőség azonban korlátozott. Németh Agnes mags is táncolt, s táncol mind a mai napig. A Somogy együttes és a gyerekcsoport fellépése sokszor azonos időpontú, így a színpadi szereplésről »le kellett mondania. Nem báfi- ta meg. — Rendikívüli fegyelem, belső önuralom szükséges 3 gyerekek részéről ehhez a munkához. Esetenként saját magukat múlják felül, any- nyira várják az elismerést, a sikerélményt. A nézőtéren ülők nem tudják, hogy mennyi munka, lemondás, mennyi fegyelem van a néhány perces műsor mögött. A látvány, s nem utolsósorban az eredmény Önmagáért beszél. Júniusban országos versenyen vesznek részt Kecskeméten. Ambrus Ágnes Különös kettősség jellemzi a közfelfogást az- orvosokkal és az egészségügy más dolgozóival kapcsolatban. Ha tevékenységük eredménye gyors gyógyulás, mitológiai hősökké magasodnak, ám ha hibát követnek e) — vagy ha már nem segíthet az orvos —, gyakran becsmérlés, esetleg perlekedés a sorsa. Vajon mi indokolja ezt a szélsőséges látásmódot? Mekkora szerepet játszik terjedésében a betegek érzékenysége, türelmetlensége, s mekkorát egyes orvosok hanyagsága vagy gyenge szakmai föl készültsége? Milyen eszközök állnak az orvostársadalom irányítóinak rendelkezésére az etikai vétségek megszüntetéséhez? — erre és több más kérdésre kértünk feleletet dr. Borsos Sándor marcali főorvostól, a megyei orvosetikai bizottság elnökétől. — Milyen céllal és milyen rendszerben működik az orvosetikai bizottság? — A betegek, jól tudjuk, összehasonlíthatatlanul érzékenyebbek az egészséges embereknél, testük-lelkük egyaránt tapintatos bánásmódot igényel. Ám az orvosok, az ápolónők, az asz- szisztensnők is emberek, ők is követnek el hibákat. Ezeknek a súrlódási felületeknek a csiszolása, a szakmai melléfogások vagy erkölcsi vétségek elbírálása a megyei orvosetikai bizottság feladata. Tagjai — idősebbek és fiatalok, különböző gyógyászati ágazatok képviselői, városokban és községekben élők — havonként tanácskoznak, bejelentéseket, fegyelmi ügyeket bírálnak el, vizsgálatokat végeznek, például az egészségügyben is bevezetett ötnapos munkahét vagy a magánpraxis etikai vonatkozásairól, s javaslatokat tesznek, ötleteket adnak az állami irányításnak. Ez a tizenegy tagból álló bizottság az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének egyik munkabizottsága; feladatát tekintve ugyan hasonló, de szervezeti szempontból teljesen független az egyes kórházakban, rendelőintézetekben tevékenykedő úgynevezett etikai tanácsoktól. — Hány bejelentés érkezik évenként és hány fegyelmi ügyet kell véleményezniük vagy kezdeményezniük? — Három éve vagyok a bizottság elnöke, ezalatt jó egytucatnyi bejelentést és ugyanennyi, állami szervek által kezdeményezett fegyelmi eljárást bíráltunk el. Halálesettel vagy súlyos károsodással járó szakmai hiba e három esztendő során Ä parkban lovagolnak. Egy vakítóan szőke lány hosszú varkocsa minduntalan bevillan a kastély ablakán, miközben mi az egykori grófi fogadóteremben beszélgetünk. A három balatoni megye idegenforgalmi szakemberei — az előrejelzések alapján — „nagy szezont” jósolnak, s a többi között arról van szó, hogy lehetőleg sokszor és sok embert kellene ilyen helyekre „elcsábítani” a parttól, mint Nagyvázsony, mely a Bala- ton-felvidék „Szántódpusz- tája” (persze más jellegű szépségekkel) a közeli Bakony lehelletében. Én már eközben — gondolatban — a Vezsenyi család által emeltetett lakótoronyban tájékozódom, amely sziklaszilárdan dacolt az évszázadokkal. A vázsonyi dombon valaha magában állott, s vizesárok vette körül. Vajon hogy éltek hajdani lakói ebben a tizennégyszer tizenegy méter alapterületű zord toronyban, amelynek földszintjén három egyenlőtlen nagyságú helyiség, a többi három emeleten pedig egy-egy nagyobb szoba szolgált középkori kényelemmel? Szűk csigalépcsőn közNAGYVÁZSONYI KRÓNIKA Kodexes Benigna lekedtek itt a vitézlő urak és ájtatos tekintetű hölgyeik, s a nappalt — ha otthon tartózkodtak — az első emeleti lovagteremben töltötték. Ehhez egy keskeny, csúcsívesen kúposodé kandalló (valószínű sok tüzelő fogyott e rideg kövek közt), két ülőfülkés ablak, és egy szemérmesen rejtőző árnyékszék tartozott. A földszint legkisebb helyiségéből induló lépcső L alakú szűk folyosóra nyílott, s ezen négy ajtó zárta el- a teremhez vezető utat. A T alakú töréseken számszeríjjal lehetett halált küldeni az ellenségre. Ehhez a lakótoronyhoz ragasztották később a várat, amely 1470-ben, a Vezsenyi család kihaltával Kinizsi Pál birtokába került. A Mátyás királytól kapott ajándékot megbecsülte a molnárlegényből főúrrá lett rettenthetetlen vitéz, s nejével, Magyar Benignával együtt sokat építettek a váron. A falusiak által a XVIII. századig használt egykori várkápolnát is a hitbuzgó Kinizsiné emeltette. Magyar Benignának — mint ismeretes — két kódexet is köszönhetünk, melyek ugyancsak a nagyasz- szony túlvilági üdvözülését voltak hivatva elősegíteni. De, mivel az evilági örömöket sem vetette meg, ezért valószínű, sokszor volt kénytelen a bűnbánattal kapcsolatos zsolozsmákat betűzni a gondos barátkezek által írott imádságos könyvben. Kinizsi 1494-ben meghalt, s a várat neje örökölte. Kodexes Benigna asszony nem szívlelte az özvegyi sorsot, s alighogy legendás hírű férjeurát eltemette, másik hitves után nézett. A tekintélyes Horváth-Misleno- vics Márk királyi udvarnok „vezette oltár elé”, aki az esküvő után 10 évre szintén odakerült Kinizsi mellé, a vázsonyi templom kriptájába. A nagyasszony mindkettőjüknek díszes márvány emléket állíttatott, majd gyorsan férjhez ment ismét. Ezúttal azonban jóval ifjabb embernek, egy Kereki Gábor nevű, kis vagyonú nemesnek nyújtotta kezét. Az ifjú férj nem vált be. Csa- podár volt, és — várhatóan — mindent elkövetett, hogy öregedő, gyermektelen felesége javait megkaparintsa. Ám Benigna asszony résen volt — Stuart Mária századában élt —, s 1519-ben meggyilkoltatta. A véres tett nem maradt titokban, a férjgyilkos nő kemény tekintetű bírák elé került. Elítélték, de két hős férje emlékére való tekintettel (no, meg jelentős anyagi áldozatok fejében) királyi kegyelmet nyert. A vázsonyi kastély parkjában évszázados fák között nyaranta újra életre kelnek a hajdani vitézek, úrhölgyek, leányasszonyok. Az idén Jancsó Miklós rendező intésére lépnek majd elő a história homályos erdejéből, miközben a jelen lovaslányainak szőke varkocsára süt a Balalon-felvidék napja. Szapudi András tudomásunk szerint nem fordult elő Somogybán. Hangsúlyozom: tudomásunk szerint! Információs csatornáink ugyanis, őszintén be kell vallanom, nem eléggé szélesek. Ezért szeretnénk hamarosan szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a kórházakban és a rendelőintézetekben működő etikai tanácsokkal. — Néhány éve országos visszhangot keltett a „hálapénzvita”, s többen hiányolták az orvosetikai kódexet. Készült-e már azóta? — Nem készült etikai kódex, és az a véleményem, nincs is rá szükség. Az egészségügyi dolgozókra a szocialista etikának ugyanazok a szabályai vonatkoznak, amelyek bárki másra. A kötelességteljesítés, a humánum, a közösségi szemlélet általános szabályai. — De a hírekből, valamint a rém-, az ál- és félhírekből az tetszik ki, Aogy az orvosok gyakrabban megsértik őket. Például az úgynevezett hálapénzek elfogadásával, sőt provokálásával... — Valóban nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Csakhogy e jelenséget nem szabad általánosítani. Több évtizedes tapasztalataim alapján állítom: az orvosok nagy többsége tisztességesen és önzetlenül végzi a munkáját, s erre meg merek esküdni: megalázónak, borzasztóan leal acsonyí tónak érzi a „jattot” szívesebben fogad el egy szál virágot, egy szép könyvet, egy érdekes hanglemezt vagy egy tábla csokoládét. — Sohasem hallottam, legföljebb olvastam — Bal- zacnál, Örkénynél — olyan orvosról, aki nem fogadta el a „hálapénzt”. — Én rengeteg ilyen orvost ismerek. Ám abban egyetértek önnel: a többség akkor is elfogadja, ha időközben megalázónak érzi. Hiszen gondoljon csak például a pályakezdő, fiatal, magánpraxissal még nem rendelkező orvosokra; az életet nem lehet hivatalosan megállapított fizetéssel megalapozni, s bizonyos, az értelmiségi életmódhoz nélkülözhetetlen szellemi igények kielégítése sem lehetséges pénz nélkül! A „borítékfertőzést” tehát csak az egészségügyi dolgozók bérének rendezésével lehetne megszüntetni. Mindez azonban, hángsúlyozom, nem szolgálhat hivatkozási alapként a pénzhajhászáshoz, amelynek elkeserítő megnyilvánulásaival is találkozhatunk. Tárgyaltunk például olyan ügyeket, amelyekben az orvos az orvostól, sőt: volt eigyetemi évfolyamtársától provokált ki pénzt. A háború előtt az úgynevezett orvosi kamara ezért örökre eltiltotta volna hivatásának gyakorlásától . . . — Egy másik, szinte refrénként ismétlődő vád: az orvosok munka közben is sok alkoholt fogyasztanak. — Korántsem annyit, amennyiről beszélnek, de tény: fogyasztanak. Valószínűleg nem többet a hazai átlagnál, ám, s itt a baj, nem is kevesebbet. Holott kivétel nélkül valamennyiüknek tudniuk kell, hogy minden lépésüket árgus szemekkel figyeli a közvélemény, s hogy értelmiségiekként nemcsak gyógyszert, hanem magatartásmintát is kell adniuk. Van azonban az éremnek másik oldala is. Nem feltétlenül züllött és felelőtlen az az orvos, aki például egy idegfeszítő műtét után beül egy presszóba és elfogyaszt egy-két üveg sört vagy egy-két pohár bort, bár $ közvélemény, kiváltképp kisebb településeken, túlságosan könnyedén mondja ki az ítéletet. .. — összegezésként tehát fehérnek, szürkének vagy feketének látja-e ön Somogy orvosetikai térképét ? — A jellemző színárnyalatot valahol a fehér és a szürke között kell keresnünk. Ahhoz, hogy patyolatfehérré váljék, a már említett tényezők mellett arra is szükség volna, hogy az orvosetika ne afféle elhanyagolható melléktantárgy legyen az egyetemeken, hanem minden hallgató megtanulja tisztelni az embert. A gyermeket és a felnőttet, a türelmest és az idegest, az élőt és a holtat. Az a vitathatatlanul létező, de vitathatatlanul elenyésző kisebbség is, amelynek a gyógyítás csupán szakma, és nem hivatás. Lengyel András Virágvilág mesecsokra Bayer Béla : Ki-ol-va-só Ki mindenki lehet mecénása a verstarjesztés gyönyörű vállalkozásának, erre most frissen ránk köszön tve itt egy rendhagyó példa: a Bonyhád és Vidéke Áfész a közelmúltban jelentette meg Bayer Béla Ki-ol-va-só címmel összegyűjtött gyermekverseit. A költő neve a somogyiaknak is ismerős: Bayer Béla verseit először lapunk jelentette meg. S a tehetség eldöntésében a gyermekek jártak elöl: „Apu, olvasd el még egyszer a mesét a róka bácsiról meg a tücsökmadárról!...” A szülők pedig a hétvégi lapokban esoda-zengésű Bayer- vers után kutattak. E narancsszínben pompázó kötetecske szerzője tanulságos utat járt végig. Így vall erről: „Kisebb kitérőkkel kerültem közelebb az irodalomhoz. Dolgoztam bányában, voltam tisztviselő, segédmunkás. A kaposvári tanítóképző elvégzése óta tudatosan keresem az ösvényt a Vox Humánéhoz...” A 32 éves, Bonyhádon tanító fiatalember versei azóta több irodalmi és napilapban is megjelentek; a Kiolvasó huszonhét gyermekversét olvashattuk már az Űj Tükörbe«, a Kincskeresőben, a Népszabadságban is. Gyakorló apa szemével nezve Bayer Béla verseit elkönyvespolc csodálkozom száma nincs vadvirágain, állatainak sokaságán. A fahzröi hozott színes képek világát építi újra a megélt bölcsesség távlatából, vagy épp a eigánykerekező fiúcska idézésével. Játékos rímei, gyermekszájat idéző szóhasználata az ajróságokat szinte simogatja. Tréfásak a helységnevekre párosított rímek a Mindent- vensne Zsoltban: Alaeskán halacskát, Bakócán szakócát, Cirákon cirkot vett, Csépán répát, Dócon kócot, Écsen mécset, Foton foltot., 1 Bgy csipetnyi szomorúságunk: a könyvkiadó, a Tolna megyei Áfész megyei privilégiuma a mindössze ötezer példányban megjelent kötet terjesztése. Reméljük, a legközelebbi könyv megjelenését már országos kiadó gondozásában üdvözölhetjük. A versek illusztrációi Stekly Zsuzsa keze munkáját dicsérik. Békés József SOMOGYI NÉPLAP