Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-03 / 103. szám

f t f MÁJUS ELSEJÉN: Felvonulások világszerte Vietnami csapatkivonások Kambodzsából Színpompás felvonulással ünnepelték a szovjet fővárosban május 1-ét. Képünkön: hatal­mas plakátokkal vonultak fel a moszkvai dolgozók a Vörös téren (Telei otó — AP—MTI—KS) A moszkvai Vörös téren, a Lenin mauzóleum mell­védjéről Jvrij Andropov, az SZKP KB főtitkára, valamint az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagjai üdvözölték a sok tízezres tömeget, amely pontban tíz órakor kezdte meg május elsejei színpom­pás felvonulását. A Vörös térnek a Kreml , melletti tribünjein ott vol­tak a párt és a munkásmoz­galom veteránjai, a Nagy legkiválóbb munkások, tudó­sok, űrhajósok, valamint a Moszkvában akkreditált kül­földi diplomaták és újság­írók is. • A napsütéses, bár hűvös tavaszi időben vidám és pompás látványt nyújtott a megszámlálhatatlan transz­parens és a hatalmas vörös zászlók erdeje. A jelszavak a békét, a békés alkotó mun­kát, a népek barátságát és együttműködését éltették, Európa és a világ békéjének megszilárdítását követelték. A délelőtti órákban hason­ló színpompás felvonulások­ra került sor szerte a Szov­jetunióban. • * * Varsóban a központi ün­nepséget délelőtt 10 órakor tartották meg, a legfelsőbb párt- és állami vezetők rész­vételével. Ünnepi beszédében Woj- ciech Jaruzelski hadseregtá­bornok, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, a nemzeti megmentés kato­nai tanácsának elnöke hang­súlyozta: egyre többen értik meg, hogy világméretű im­perialista hatalmi játszmába próbálták és próbálják beler rantam az országot. Bár az élet továbbra is nehéz, meg­kezdődött a válságból való kijutás. » jászületési mozgalom akti­vistái. a kulturális és mű­vészeti élet, valamint a há­rom keresztény világi szer­vezet képviselői is. Mint a PAP hírügynökség jelentette, provokációra csak az óvárosban került sor, ahol a földalatti ellenzék agitátorai „ellénfelvonulás- ra” igyekeztek rávenni a templomokból távozó embe­reket. A rendfenntartó erők határozott fellépése nyomán nagyobb rendzavarásra nem került sor, ami — a lengyel hírügynökség értékelése szerint — azt jelenti, hogy kudarcot vallott a politikai ellenfél újabb akciója is. * • * Berlinben, az NDK fővá­rosában a Kari Marx sugár­úton dolgozók százezrei vo­nultak fel. A díszemelvé­nyen Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az ál­lamtanács elnöke, WiUi Stoph miniszterelnök üdvö­zölték a felvonulókat • * • Belgiumban a dolgozók minden nagyvárosban felvo­nulásokkal és gyűlésekkel ünnepelték május elsejét. Az esős idő ellenére ezrek és ezrek tettek eleget a szo­cialista pártok és az FGTB •—ABV szakszervezeti szö­vetség felhívásának. A Bel­ga Kommunista Párt külön szervezett ünnepségeket. Brüsszelben Louis van Geyt pártelnök volt az ünnepi szó­nok. • * • Pekingben kulturális és sportrendezvényeket tartot­tak május elseje tiszteletére. A kínai fővárosban ezúttal sem volt tömegfelvonulás. Az ünnepre adták át a pe­kingi földalatti új (máso­dik) vonalának első, csak­nem négy kilométeres sza­kaszát • • * A szakszervezetek és a munkáspárt felhívására a brit főváros és Anglia nagy­városainak dolgozói is meg­ünnepelték május 1-ét A szigetország számos telepü­lésén rendeztek felvonuláso­kat a nemzetközi munkás­szolidaritás jegyében. Lon­donban a felvonulók a To- wertól Hackney munkásne­gyed Victoria parkjába vo­nultak, ahol a városi ható­ságok majálist rendeztek. • * • Több mint ötvenezer em­ber vonult Nyugat-Berlin utcáira, hogy május első napján tiltakozzék a töme­ges munkanélküliség, a szo­ciális kiadások csökkentése és a fegyverkezés ellen. A szónokok a szakszervezetek és a békemozgalmak együtt­működésének jelentőségét hangsúlyozták a május 1-i megmozduláson. * • • A kanadai főváros lako­sainak ezrei békét és mun­kát követelve vonultak az utcákra. A felvonulók a hadügyminisztérium és a munkanélkülieket segélyező hivatal között élő láncot al­kotva, kéz a kézben éltették a békét, tiltakoztak a fegy­verkezési kiadások és a munkanélküliség növekedé­se, valamint amerikai raké­takísérletek kanadai terüle­teken való végrehajtása ■ el­len. • • • Luandában több tízezres megmozdulás hirdette az an­golai dolgozók békevágyát, az angolai, a szovjet és a kubai nép megbonthatatlan barátságát, a tömegek és az MPLA Munkapárt egységét. Hétfőn megkezdődött a vietnami önkéntes csapatok újabb egységeinek kivonása Kambodzsából. Ismeretes, hogy a csapatkivonás a Kambodzsa és Vietnam ve­zetői által aláírt közös nyi­latkozat alapján történik, amelyet Laosz, Kambodzsa és Vietnam vezetőinek feb­ruári vientianei csúcsérte­kezletén fogadtak el. A kambodzsai fővárosban a vietnami önkéntesek bú­csúztatására ünnepélyes ke­retek közt került sor. A tá­vozó vietnami önkénteseket Phnom Penh több tízezer la­kosa köszöntötte az utcá­kon, amerre menetük elha­ladt Mitterrand Nepálban Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök hét­főn, úton Kína felé, egyna­pos hivatalos látogatásra Nepálba érkezett Mitterrand személyében először janrt francia köz- társasági elnök a Nepáli Királyságban. A francia el­nököt és a kíséretében levő Claude Cheysson külügymi­nisztert a katmandui repü­lőtéren Birendra király, és a nepáli kormány tagjai fo­gadták. Mitterrand elnök lá­togatást tett a katmandui városházán, ahol bejegyezte nevét a város aranykönyvé­be, majd a nepáli uralkodó társaságában a királyi palo­tába hajtatott A francia köztársasági elnököt Szúrja Bahadur Thapa nepáli mi­niszterelnök ebéden látta vendégül. Délután megkezdődtek a francia—nepáli hivatalos tárgyalások. A francia köz- társasági elnök kedden reg­gel utazik tovább Kínába. Olasz kormányválság Váratlan fordulat Váratlan fordulat követ­kezett be hétfőn az olasz kormányválság eseményei­ben. Az elnöki hivatal rö­vid nyilatkozatban tudatta, hogy Sandro Pertini, „a helyzet kényes voltára való tekintettel” megbízta a sze­nátus elnökét, hogy folytas­son újabb tárgyalásokat a válság megoldásában érin­tett pártok és politikai cso­portok vezetőivel. Pertini ezt megelőzően Tommaso Morlinóval, a sze­nátus kereszténydemokrata, valamint Nilde Jottivai, a képviselőház kommunista elnökével tanácskozott. A beszéd után megkezdő­dött a varsói dolgozók fel­vonulása, amely csaknem öt órán át tartott. A koráb­biakhoz képest lényegesen nagyobb volt a fiatalok; munkások és diákok aránya. Becslések szerint több mint 200 ezren vonultak fel, köz­tük a hazafias nemzeti új­Értesítjük t. Fogyasztóinkat, hogy hibaelhárítási munkák miatt 1983. MÁJUS 4-ÉN, SZERDÁN 8—11 ÓRÁIG Most érdemes vásárolni! Egyes bevásárló-, váll- és sporttáskák 30 %-kal olcsóbban kaphatók a Somogy megyei Iparcikk-kis­A SIÓFOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ azonnal alkalmaz gyors- és gépírót Jelentkezni lehet az áfész-központ személyzeti vezetőjénél, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. I. em. (80662) a vízszolgáltatás szünetel kereskedeliyii Vállalat Gázszünet! Kaposvár városban a Kinizsi lakótelep teljes területén, a Béke utca 17—22. lakóházban, valamint a Toldi utcai iskolában. Az ideiglenes vízellátást tartálykocsival biztosítjuk. ^ DRW Somogy megyei Üzemigazgatósága (2223241 kaposvári, barcsi, nagy­atádi, marcali és Balaton-parti szak­üzleteiben és a Somogy Áruházban. Értesítjük t. gázfogyasztóinkat, hogy 1983. május 4-én SIÓFOK egész területén gázszünetet tartunk. Kérjük, gázkészülékeiket elzárni szíveskedjenek. KÖGÄZ Üzeme, Kaposvár ("222471 NDK—NSZK: Nehéz szakaszban Aggodalmat kelt a bonni kormányprogram szerdára tervezett hivatalos meghir­detése előtt a két német ál­lam közötti kapcsolatok hir­telen lehűlése. A légkör romlása éppen akkor követ­kezett be, amikor Európá­ban ennek az ellenkezőjére lenne szükség: minden ko­rábbinál nagyobb erőfeszíté­sekre a földrészen képviselt két világrendszer országai­nak kölcsönös biztonságára épülő, békés együttműködés érdekében. A Német Demokratikus Köztársaság az elmúlt na­pokban ellene folytatott tá­madásokra az egyetlen poli­tikailag reális lépéssel vála­szol. Megerősítette, hogy a német—német viszony meg­különböztetett európai fon­tosságának tudatában és az NDK és az NSZK lakossá­gának érdekében továbbra is messzemenően kész a bonni kormányzattal normális ál­lamközi kapcsolatokra, de lemondta Erich Honecker államelnök ez évre prog­ramba vett bonni látogatá­sát. Aligha vitatható, hogy — bármennyire is kívánatos volna is a tavalyi, NDK- beli Honecker—Schmidt ta­lálkozó folytatása, ezúttal Helmut Kohllal, a nyugat­német „színekben” — egy olyan NSZK-beli hivatalos látogatás, amely nem hozhat kézzelfogható eredménye­ket, inkább kárral, mint ha­szonnal járhatna. Érthető, hogy még a nyu­gatnémet keresztényliberá­lis kormánykoalíció józa­nabb köreiben is a két né­met állam közötti viszony már elért szintjét féltik; hogy maga Lambsdorff gaz­dasági miniszter minősítette felelőtlenségnek 6 ezer nyu­gatnémet cég NDK-beli kapcsolatainak, s ebből adó­dó munkalehetőségeinek kockáztatását; hogy Nyugat- Berlinben CDU-vezetők em­lékeztetnek a város és az NSZK közötti tranzitútvona­lak biztonságának fontos­ságára. S a valóságra alapo­zott az ARD nyugatnémet televízió véleménye is: a bonni kormánypártokat ter­heli döntően a felelősség a két német állam viszonyá­ban bekövetkezett törésért, s annak jövőbeni következ­ményeiért A négy 'évre szóló kor­mányprogram meghirdeté­sének napjaiban a helyzet jelentős mértékben más, mint amilyen akkor volt, amikor az új bonni koalíci­ós szövetségesek tavaly ősz­szel meghirdették politikai céljaikat. Akkor pozitív fo­gadtatásban részesült az a bejelentés, hogy a Kohl- kormányzat a két német ál­lam viszonyával a szerződé­sekben rögzített politika folyamatos továbbvitelére törekszik. Azóta azonban mindinkább megerősödött a kormányzó koalíció jobb­szárnyának hangja és befo­lyása. Az úgynevezett „1937- es birodalmi határok” új­bóli emlegetése, az „egyedü­li képviselet”, s az erre ala­puló „újraegyesítési prog­ram” felmelegítése vissza­utasítással találkozott nem­csak az NDK-ban, de másutt is, ahol érzékenyek a törté­nelmet figyelmen kívül ha­gyó revansista felhangokra. A nyugatnémet ultrakon­zervatív politikai erők, a sajtó nem lebecsülendő ré­szének támogatásával hosszú idő óta azzal kísérleteznek, hogy aláaknázzák a keleti politikának az elmúlt évti­zedben elért eredményeit. Nem titkoltan az NSZK kül­politikai kurzusának módosí­tását követelik most a bon­ni vezetéstől. Ennek jegyé­ben sikerült megakadályoz- niok Günter Mittag NDK- politikus találkozóját Kohl kancellárral — és legalábbis pillanatnyilag Honecker NSZK-beli látogatását. A római TUnitá, az OKP lapja okkal jutott ezekben a napokban arra a következ­tetésre, hogy az NSZK-ban erősödik az „amerikai hang” — vagyis az enyhülés he­lyett erőpolitika irányzata. „Ahogyan Reagan szankció­kat követel a Kelettel szem­ben, úgy követel Strauss hí­veivel NDK elleni kereske­delmi és hitelkorlátozáso­kat”. S mindezt akkor, ami­kor a madridi tanácskozás közösen hasznos, sikeres le­zárása a tét, és Európa fe­lelős politikusai ennek eléré­sét ösztönzik. A két német állam kap­csolatainak csaknem három és félévtizedes története sok kiélezett epizódot ismer. Ezek mindig akkor végződ­tek pozitívan, ha Berlin elvi politikán alapuló, folyama­tos megegyezési készsége realitásérzékkel találkozott Bonnban. Ma sincs másképp, a két német állam egymás* mellett élésének folytatódnia kell. A valóságnak ezúttal sincs ésszerű alternatívája. De nem mindegy, hogy a viszony kiélezettsége válik-e Bonnban programmá, vagy pedig a már elért nem kis eredmények megvédelme- zése, sőt, akár a konstruktiv együttélési folyamat tovább­vitele kerül ismét napirend­re a következő hónapokban. Üjabb izraeli kitérője után kedden ismét Bejrutba várják a közel-keleti körúton tartózkodó amerikai külügyminisz­tert. Képünkön: George Shultz (balra) és Amin Gemajel libanoni elnök egyik hétvégi megbeszélése — háttal Habib, Reagan elnök különmegbízottja cs Szalem libanoni kül­ügyminiszter ül A SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT kiemelt bérezéssel felvesz központifűtés-szerelő és hőszigetelő szakmunkásokat, valamint betanított munkásokat. Jelentkezés: SÁÉV szerelőipari főépítésvezetőség, Kaposvár, Kanizsai u. 56., tanműhely, II. em. (80556) /

Next

/
Thumbnails
Contents