Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-22 / 120. szám
-LX,' ' 4 íTdS# <VVr w NÉPLAP SOMOGYI AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIX. évfolyam, 120. szóm 1983. május 22., vasárnap EGY KÉPESLAPRA Tizennyolcmillió képeslapot nyomtatott az első felévben a Képzőművészeti Ki- atió. Hazank lakosságát alapul veve csaknem mindenki kettőt is megírhat — csupán ebből a választékból, fennek sokszorosa kerül forgalomba, a nyáron sorbaai- lunk értük, a választék pedig egyre csappan. Szívesen írunk képeslapra; a nehány szavas uuvozlet megfogalmazása egy kave, egy hűsítő mellett ugyan szokványosra sikeredik — nem is törekszünk énnél különbre —, mégis szívesen olvassuk a családtagjaink, ismerőseink, munkatársaink figyelmességéről tanúskodó sorokat. fezen a meleg májusi napon eszembe jut az is, hogy karácsonyra elfelejtettem lapot küldeni néhány rokonnak, am az én postaládámba naponta erkeztek a jókívánságok az ünnepekre és az ujevret szebbnél szebb hazai és külföldi képeslapok voltak, amelyek azóta gyermekeim gyűjteményét gazdagítják. Alkalomhoz illő hangulatot ébresztenek a címzettben ezek a fenyógallyas, haromkiralyos, csengodíszes, téti tájat idéző fényes lapok, sm többet forognak otthon közkézen azok, amelyek egy- egy hazai vagy belföldi tájat matatnak be. Sokfelé nem jártunk meg itthon sem, j a távoli országokba meg ritkábban jutunk el. Nem jártunk »meg Kőszegen, szomszédom kepeslapküldemé- nyeiböi tgnrran csupán a varost, amennyire ismerem; történelmi ismereteimből meg hozzáfűzöm Jurisics nevét. Így vagyok Egerrel is. S nyomban az Egri csillagok hősei elevenednek meg, ahogy Gárdonyi regényéből nyomon követhettük sorsukat, népünk történelménél egy szép fejezetét. A bátyám ezekben a napokban egy műveszeti együttessel az NS/.K- ban tartózkodik, meg sem tudtam jegyezni a város nevét, hol. Néhány nap beletelik, mig sorait olvashatom: „Üdvözletem küldöm. Nemcsak kapni szeretek: magam is szívesen írok utaimról, nyaralásaimról azoknak, akik maguk is megtisztelnek hasonló figyelmességükkel. Utazhatunk a képeslapok segítségével is. Kilenc ország nevezetességeiről tizenkét lapos tömböket jelentetett meg a Képzőművészeti Kiadó. A hazai újdonságokból szembeötlően megnőtt az igényes választék. A visegrádi Mátyás-palotát kilenc fotó segítségével járhatjuk be, Budapest nevezetességeiről számos új felvétel született a nyárra, az idegenforgalmi szezonra. Mind közül a legtetszetősebb az esztergomi székesegyházat bemutató sorozat, amelyből a gazdag képző- és ipar- művészeti gyűjteményt ismerhetjük meg. Lapozva a képeslapok között nyomban előkerül a könyvespolcról néhány útikönyv, amelyekben részletes beszámolókat olvashatunk a látottakról. Nemcsak postai küldemény a képeslap, hanem ismeretgazdagító is. A képeslapnak mind a két oldala egyformán fontos. Az üdvözlet, hogy gondoltak ránk és a kép, amelyik elmondja, mivel leltünk többek teonawot mára. Hazánkba érkezik a görög miniszterelnök A Pánhellén Mozgalom alapítója Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására május 23-án, hétfőn Andreasz Papandreu görög miniszterelnök vezetésével görög kormánydelegáció érkezik hazánkba. A görög miniszterelnök életrajzát a 2. oldalon közöljük. Magyar felszólalás Az ENSZ gazdasági és szociális tanácsának az emberi jogok kérdéséről folyó vitájában pénteken felszólalt Erdős André, a magyar küldöttség tagja. Méltatta zz emberi jogok bizottságának az apartheiddel, a palesztin nép jogaival és az emberi jogok latin-amenkai megsértésével kapcsolatos tevékenységét, s egyben, bírálta a bizottságnak a kambodzsai, az afganisztáni és a lengyelországi fejleményekkel kapcsolatos állásfoglalásait. X náci és a fasiszta ideológiákkal és tevékenységgel szembeni intézkedések megtételéről szóló napirendi pont kapcsán a magyar küldött hangsúlyozta az ENSZ felelősségét, és sürgette a felelősség!'evonast mind ez idáig elkerülő náci háborús bűnösök megbüntetését. Forgalmazza a nagyatádi tszker Képek a vásárról A Műszaki Arukat Értékesítő Vállalat anyagmozgatási gép- kiállítása. A Nyugat-magyarországi Fafeldolgozó Kombinát új típusú, könnyűszerkezetes esaládi háza. Megérkezett • a Kálmán expressz A szovjet síkköszörű mellett is ott a tábla: a nagyatádi tszker forgalmazza. Tegnap délután 13 óra It perckor, befutott a Kálmán Imréről elnevezett expressz Siófokra; Hamburgból és Becsből hozott vendégeket a Balaton déli partjára. Az idei szezon első Káknán-vonatának utasait — száz NSZK- beli és osztrák turistát — ünnepélyesen fogadták az állomáson. Göncöl György közművelődési főelőadó a városi tanács, Viüangó József, az Ibusz balatoni igazgatóságának helyettes vezetője pedig az utazási iroda nevében köszöntötte a vendégeket, majd a Balaton Táncegyüttes és a siófoki áfész népi zenekara Nagy Lajos vezetésével adott hangulatos műsort A turisták, akik egy hetet tö>- tenek hazánkban a siófoki szállodasoron és a balatonföldvári Neptumban kaptak szállást. Hétfőm részt vesznek a vtagybereki Hubertus vadászpartin, kedden Budapest nevezetességeit tekintik meg, majd Mezőszilason romantikus puszta? program vár;» őket. Megismerkednek 4 Balaton vidékével is, és hajó» kiránduláson vesznék részt, A Káknán-expressz az idényben minden szombaton hoz majd vendégeket, s még aznap visszaindul a Balatoa- parti városból Hamburgba. Ugyancsak tegnap érkeztek Siófokra a* Intourist első vendégei, 70 szovjet turista,’ aki két napot tölt a déli partom. Nekik a töbta között a Pannónia Éden bárjában rendeztek műsort, majd Balaton környéki kiránduláson vesznek részt. A BNV C pavilonjában a szocialista országok — a Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária — kiállított gépei, eszközei mellett, itt is ott is fölfedezi a látogató: „forgalomba hozza a nagyatádi tszker”. A pavilon egyik tárgyalótermén levő tábla hirdeti, személyesen is jelen vannak a vásáron. Szabó István igazgató épp csehszlovák kiállítókkal tárgyai — Mi a magyarázata, hogy az ország tizenkilenc területi központja közül épp a nagyatádi vesz részt ebben a munkában? — Talán azért, mert Nagyatád lépett először — mondja Posta Ferenc A kölcsönösen előnyös együttműködés létrejötte óta megnőtt a szerszámgépek forgalma. Mint szövetkezeti közös vállalat, a tszker elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek ilyen igényeit elégíti ki. Most másodszor vesznek részt a BNV-n, s ahogy Posta Ferenc elmondta, sok hasznos kapcsolat indult innen — ennek további szélesedését várják a mostani is. Álmok bottal A szerenádot májút egyre jobban visszahúzódik már. Bizonyítják ezt a hervadt orgonák meg a toha ilyen csinosan nem öltözött érettségizők, akiket szüleik, hozzátartozóik várnak a cigarettafüstös folyásokon. Izgalmak ideje: május. Izgul a tudásáról bizonyságot tevő, a család, a tanár. Találgatások, reménykedések ideje is ez. Míg az írásbelik kérdéseit oldja meg a más-más nagykorú tanuló, remegő kezében megremeg a Hardt- muth KOH-I-NOOR-feliratú ceruza, a kint levők pedig tudjak: ilyenkor a legnehezebb elökeriteni a máskor minduntalan utunkba kerülő Pithagorasz-tételU A régen érettségizett, ha kívülállóként is szemlélheti az ilyenkor lejátszódó eser menyeket, régi tetelekre gondol, azóta átélt vizsgák emlékéből előkeresve azt az egyet. Igen akkor, abban az évben szintén volt József Attila, s tűnődik: ma hogyan írná meg ugyanazt a fogalmazást. Hetek múltán egy történet ■ lesz ez is. Presszókban asztaltársa Ságoknak mesélhető jó történet, letörölve róla a veríték, olyanná válik, mint egy apróhirdetés. A felvételik ideje jön el. Túljelentkezések számontartása, az esélylatolgatás, kinek sikerült tavaly, mit kérdeztek » felvételin, segítőkészek voltak-e a tanárok vagy szigorúak. Aztán megkezdődik ■ legrettenetesebb: ez értesítést hozó postásra való várakozás. A vastag borítéktól ments meg; uram minket! A vékony a leginkább re- menytkeltö, amiben csak ez áll: „Örömmel értesítem, hogy sikeres felvételi vizsgája alapján.. Az elüt ásító ttakra gondolok most inkább. A helyhiány miatt föl nem nettekre, az épphogycsak lemaradót- tok ra. a más intézménybe irányítottakra. Vajon milyen lesz az ajánlott második intézmény? Vagy a munkahely, ahol tudják, hogy a fiatalember esetleg csak átutazó, egy évre jön, szerződése is van, furcsa újságokat, folyóiratokat is olvas. Nem vesz részt a munkahelyi bulikon, azt mondja: tanulnia keli Vagy részt vesz, s nem tud tanulni emiatt. A jövő évi felvételi ismét sikertelen lesz — és egyre jobban elúsznak régi álmai. Nehéz eldönteni, hogy az elkoptatott „kilépek az Életbe” — frázis mikor időszerű. Talán, ha azt 'mondjuk, hogy többször történik meg ez, s a középiskola befejezése is ilyen. Akkor gondoltam erre, amikor a megye- székhely cukrászdájának a kerthelyiségében csak egy idős bácsika mellett jutott hely, hogy egy limonádényi idő alatt enyhítődjön valamit a korán jött kánikula. A bácsika azzal keltette föl figyelmemet, hogy szalvéta szélre írogatott, és engedve a velemszületett kiváncsisko- dásnak: belelestem az írásba. Másodfokúnak vélt egyenleteket láttam. — Csak nem érettségi tételek?, ■— kérdeztem meglepve. — De ige m. A menyem gimnáziumban tanít, minden évben hazahozza. To-i valy még meg tudtam oldani valamennyit, most beestél szott valami hiba. Hiába} kilencvenhét éves korában már nem tud úgy koncentrálni ez ember. Mint villámokat kővető kései mennydörgés, úgy visszhangzik bennem: kilencvenhét .kilencven-j hét..} A régiek társalkodásm hajlamos kedvességével mondja: — Tudja, jár a nyugdíja^ soknak ez a kedvezményi Ide utaztam hát Budapestről, kimentem a temetőbe hozzátartozóim sírjához ... Negyedóra múlva föláll} elköszön, mert a hatórai vonatra kell mennie, én meg csak gondolatban kívánok neki jó utat, jó egészséget. A mellettem levő asztalnál ülő lányok — beszélgetésükből következtetve frissen érettségizők — utánanéznek. Nem szakítják meg a délelőtti írásbeli beszámolóját, mégis feltűnt nekik.} ahogy a bácsika elindult} nyolcvan év előnnyel, előredőlve a kampósbotos időbe ,