Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-15 / 114. szám

A tanulási esélyekről A demográfiai hullám el­ső évében születettek most végeznek az általános isko­lákban. Pályaválasztásukat, továbbtanulási esélyeiket — véli a laikus — nehezíti magas létszámuk. Pordány H. Lászlót, a Somogy megyei Tanács művelődésügyi osz­tályának vezetőhelyettesét a tapasztalatokról kérdeztük. — Mennyivel végez több általános iskolai tanuló az idén, mint tavaly? — Négyezerháromszázhar- mincöt gyerek fejezi be ta­nulmányait az általános is­koláján, ez háromszázzal több, mint a múlt év ha­sonló időszakában. Ez fe­szültségnövelő hatású a to­vábbtanulást illetően. Tudo­másunk van róla, hogy bi­zonyos intézményekben száz­ötven százalékos a jelentke­zés. Említhetem a csurgói példát, az óvónőképző osz­tályba sokkal többen szeret­nének járni, mint ahány hely van, vagy a gépészeti szakközépiskolát Kaposvá­ron, s főként az elektroni­kai műszerész osztályt; száz­ötvennégyen jelentkeztek, de a keret itt is adott. — Bizonyára sokan meg­fellebbezik a nemleges vá­laszt. — Igen, minden évben nagy nyomás nehezedik az iskolákra, de ránk is. Első- fokon az iskola dönt ezekről, aztán a fellebbezések ügyé­ben összeül június első felé­ben az a bizottság, mely osztályunk képviselőiből áll, de meghívjuk az ülésre a megyei pártbizottság illeté­kesét, illetve a munkaügyi osztályunk vezetőjét is. Egy érdekesség: a korábbi évek­ben a végzősök többségé szakmunkásképzőbe jelent­kezett, most kezd a kép át­rendeződni : nagyon sokan igyekeznek a középiskola fe­lé, a gimnáziumok iránt fő­ként nagy az érdeklődés. — Milyen esélyük van a fellebbezőknek? — A művelődésügyi osztály­nak 3—3 fős kerete van va­lamennyi osztályba. Az el­ért tanulmányi eredmény a döntő, noha a szülők nagy­része még mindig az átlag­eredményt tekinti mérvadó­nak. A magyar—orosz—ma­tematika tárgyak osztályza­ta ezik latba ötödik osztály­tól nyolcadikig, illetva a szakmunkásképzőknél más tárgyak is. Azt elmondha­tom, hogy minden olyan gye­reknek, aki eredményesen elvégzi az általánost, helyet, szakmát ajánlunk. Tavaly 120 gyerek lapját juttattuk el a Pályaválasztási Tanács­adóhoz, ők tudnak segíteni, pályamódosítási javaslatot tenni a lehetőségek ismere­tében. Naivitás azt hinni, hogy a közepes bizonyítvá­nyé gyerek képes lesz elvé­gezni a fakultációs oktatási rendszerű gimnáziumot! Ügy vélem, a magas létszám el­lenére az eddigi gyakorlat­hoz híven, a gyerekek 97— 98 százaléka idén is tovább tud tanulni. L. L. Somogyi sajtófigyelő Negyedévente hozzánk is eljut a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár hasznos kiadványa, a Somogy o saj­tó tükrében. Ez a dr. Esze Tamásné és dr. Sipos Csaba szerkesztette füzet olyan összegzése a megyében tör­ténteknek, mely nemcsak az utókort, vagy a mai kutatót érdekli, hanem segíti az el­igazodásban mindazokat, akik valamely életterület eredményeit, gondjait szeret­nék megismerni, vagy „csak” képet akarnak nyerni a me­gyében történtekről. A mostani szám is csak­nem nyolcvan újságot, folyó­iratot szemléz, eikkcímekkel s rövid témamegjelöléssel igazítva el az érdeklődőt. A kiadványt esemenyna ptar égeaaiU ki. Megyei amatőrtárlat Terebélyes fává nőtt So­mogybán az amatőr képző- művészeti mozgalom. Nincs hiány fórumban, egyéni és kollektív tárlatban, vissza­visszatérő eseménye a moz­galomnak a megyei sereg­szemle, amelyet ezúttal Ka­posváron, a Klllián György Ifjúsági és tJttörő-művelődé- si Központban rendeztek meg, s a hónap közepéig lá­togathatnak az érdeklődők. A terebélyes fának vannak egészen új, friss hajtásai és idős ágai; a dús lombozat azt is elárulja, hogy a ker­tésznek tüsténkednie kellene körülötte, jobban ápolni, gondozni. Számomra teljesen új, hogy bármily ügyesen is rajzol egy gyerek, amatőr képző­művésznek számítják . . . Ta­lán ő ezzel még nem számol, legyen ez a szerencséje. Ál­talános iskolás korát megha­zudtoló grafikákkal szerepel egy kaposvári kisfiú; kifeje­zésmódja és látásmódja egy­aránt „felnőttes”. Jól rajzol, ám csak hiányolni tudjuk, hogy a színes gyermeki világból szinte menekül. Nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem az amatőr is, aki szabad idejéből arra ál­doz, hogy képességét fejlesz- sze, megmutassa a benne rejlő tehetséget. Tamás Ká­roly grafikái a kiállítás leg­értékesebb alkotásai közül valók. Rajztanán diplomáját most „fejeli” meg a Képzőművé­szeti Főiskola rendkívüli ta­nárképző tagozatának tanul­mányaival. Tudatosan építi pályáját, törekvéseiben a mes­terségbeli tudás elsajátítását ismerhetjük föl. Tanulmány­rajzai nemcsak korrektek, hanem biztos alapul szolgál­hatnak majdan egyéni hang­ja megtalálásában. Kellemes meglepetés, hogy a karikatúra is bevonult az amatörkiállítások történeté­be: Molnár Pál humora él­vezetes. A jelenlegi általános isko­lai rajztanítás módszertaná­ra „épül” Fülöp Magdolna sorozata, a Variációk egy nappali pávaszemre. A lepke festmények színtanulmány­ként is érdekesek. Rendha­gyó a megyei amatőrkiállítá­sok történetében, hogy egy sajátos naiv festő is alkal­mat kapott a bemutatkozás­ra: a nagyatádi Mezey Mag­dolna talán a legidősebb a résztvevők közül, a legfiata­labb és közte körülbelül hat­van év lehet.. . Noha a pályázat figyel­meztette a jelenkezőket, hogy friss munkákat nyújt­sanak be, ezt nem minden­ki vette komolyan. Ismerős akvarelleket állított ki a siófoki Tarr Lajos is, de fes­tői frisseség jellemzi alkotá­sait. Tetszettek Magyar Ti- vadarné (Taszár) textiljei, batikmunkái, amelyek Honty Márta hatását mutatják — s ezen nincs miért fennakad­nunk, mert jó mestert vá­lasztott. Nem vonzó az amatőrök­nek a plasztika. Néhányat ugyan láttunk a kiállításon, ám ezek utánérzéseket mu­tatnak s nem közvetlen mesterségbeli, szellemi ráha­tást. Horányi Barna Londoni benyomások Az angolok nagyon szere­tik a parkokat. A Hyde Parkról mindenki hallott már, de valójában ez csak egy a sok közül. London te­le van ki6ebb-nagyobb zöld­területtel, ahol friss gyep, ligetek, tavacskák teszik kel­lemessé a nagyvárosi emljer kikapcsolódáséi Bolhapiac — majommal Aki a londoni belvárosban sétál, előbb-utóbb minden­féle üzletre rátalál. A hatal­mas Videó-áruházaktól az indiai, egzotikus illatot lehe­lő butikokig, az ötemeletes játéküzlettől a szex-shop- okig. Mégis, aki igazi válto­zatosságra vágyik, az jól te­szi, ha vasárnap ellátogat a Petticoat Lane-i vásárba. Nem árt, ha az ember ku­koricát szór maga után, mert aki a hatalmas tömegben, a zegzugos utcákban felállított rengeteg sátor között elke­veredik, nehezen talál visz- sza a metróállomáshoz. Az árusok hangzatos jelszavak­kal kínálják portékájukat. De nemcsak adás-vétel fo­lyik itt A járókelőknek szo­lidan öltözött. misszionárius hölgyek különböző furcsa vallási szekták reklámcédu­láit osztogatják. Egy szőrme- kereskedő 5 méter magas gólyalábon állva adja tud­tunkra, hogy milyen kedvez­ményeket élvezhetünk bolt­jában. Az egyik utcasarkon két cigányasszony szép kis vi­rágcsokrot nyom a kezembe mosolyogva. Már-már elfoga­dom, amikor kiderül, hogy ezért komoly összeget köve­telnek. Hiába játszom meg, hogy nem tudok angolul, a világ minden nyelvén és jelbeszéddel is tudtomra ad­ják: pénz! J Visszagyömöszö­löm a csokrot a többi közé és gyorsan eliszkölok. Ezt még megúsztam. De a maj­mokat már nem. Az utca végeidé két mu­tatványos pici, pulóverbe bújtatott majmocskákkal szórakoztatja a közönséget. Hirtelen a nyakamba ültet­nek kettőt, s mire észbe ka­pok, már le is fotóztak a majmokkal. Ugrott öt fon­tom. Ez rengeteg pénz egy fényképért, akár még vízi­lóval is. Egy szép indiai szoknyát akartam venni raj­ta. Vendéglátóink rettenete­sen sajnálkoznak, hogy az ő hazájukban így lóvá tették a kedves magyar vendéget De én csak nevetek az egé­szen, mi mást tehetnék. Igaz, hogy öt fonttal szegényebb lettem, viszont egy tapaszta­lattal gazdagabb. Most leg­alább van egy szép majmos fényképem, amit kitehetek a falamra tanulságul. A magyar ízek diadala Angol vendéglátóink bősé­gesen elláttak bennünket mindennel, programokat szerveztek nekünk, fogadáso­kat adtak a tiszteletünkre. Bemutatták városuk szépsé­geit, országuk kultúráját, da­lait, táncait. Egyre többször céloztak azonban arra, hogy ezt majd az utolsó napon, a magyar esten viszonoznunk kell. Ettől pánikba estünk. Amúgy is szűkre szabott zsebpénzünket már régen el­vertük könyvekre meg le­mezekre, és nem készültünk műsorral. Mindent rögtönöz­nünk kellett. Végre valaki­nek az a mentő ötlete tá­madt, hogy gyűjtsük össze és tálaljuk fel azt a renge­teg paprikás és pikszalámit, gyulai kolbászt, amit ki-lu még otthonról cipelt magá­val tartalék elemózsiának, de a bőséges ellátás miatt nem került rájuk sor. Lázas készülődésben telt az utolsó nap és éjszaka. Végié a kihirdetett időben csodálkozva láttuk, hogy a kollégium Hitetlen kis alag- kon termében son a megje­lennek a meghívott, magas beosztású angolok, kiöltöz­ve, feleségestől. Na, most mi lesz? Azt hiszem, végül Is jól érezték magukat. Műsorunk főleg népdalok énekléséből állt (gitárkfsérettel), és be­mutattuk néhányan a tánc­házi emlékek alapján felidé­zett széki csárdást. Aztán körbeállítottuk az ünneplő közönséget, és perceken be­lül mindenki a dunántúli ugrós lépéseivel vesződött. Legnagyobb sikere azonban kétségkívül a magyar bor­nak és a szalámis szendvi­cseknek volt, amit a tánctól kifulladt vendégeknek végre feltálaltunk. Még a portás bácsit és a konyhai személy­zetet is megkínáltuk belőle, akik most végre rájöttek, miért fintorogtunk egész idő alatt az ő angolos, szerényen fűszerezett főztjüktől. Igazi, emelkedett hangula­tú magyar evés-ivással vég­ződött a búcsúest. Ekkor éreztem először honvágyat. Sikerünk betetőzéseként a felejthetetlen Lena, a tanfo­lyam félvér asszisztense, aki ottlétünk alatt anyai gondos­kodásával vett körül min­ket, még a szendvicskészí­tésnél maradt Piros aranyt is elkunyerálta. Köd nélkül Nem esett szó a csodála­tos Szent Pál székesegyház­ról, a 'Westminster apátság­ról, Big Benről, Towerról és az egyéb látványosságról. Inkább azt próbáltam sza­vakba önteni, amiről nem ol­vashatunk az útikönyvek­ben: milyennek látja egy magyar fiatal a hétközna­pok Londonét, milyen érzé­seket kelt benne a „ködös Albion”. Én — minden ap­róbb viszontagság ellenére — nagyon jól éreztem magam. Talán azért is, mert egyszer sem volt köd. lerwiy au.izk.y Krisztin* Szobor-e? Unatkozó görög katonák heverész- nek a köveken időszámításunk után 1977-ben. Éreztük: tespedt- ségük csak látszó­lagos, ugrásra kész fene vad lakik ben­nük. Attól tudato­sult ez bennünk, hogy egyikük — ahogy kaszálás előtt a földműves — a pengéjét éle- sítgette, majd egy olyan mozdulattal, mely megmaradt bennünk, ellen­őrizte a kard használhatósá­gát. A Troilus és Cressida kaposvári előadása után az Elet és Irodalom' kritikusa, Szekrényessy Júlia e mozza­nattal kezdte jegyzetét, s le­írta a harcost alakító néma­szereplő nevét: Hunyadkürti György, Azóta volt alkal­munk tapasztalni, hogy a társulat — s van még né­hány társa ezeken a deszká­kon ilyen — a nem szab­ványarcú színész nélkül nem volna ugyanaz... — Akkoriban két Hunyad­kürti Játszott a Csiky Ger­gely Színházban — mondom, amolyan kijelentő kérdés­ként. A Corsó fölötti színészlaká­sok egyikében ülünk, mely rendkívül esztétikus képet mutat; szép nyersfa színű ülőgarnitúra puha karszéké­be süppedünk, ahonnan ép­pen rálátni a szekrénysor polcán sorakozó könyvritka­ságokra. — Igen, egy rövid ideig együtt voltunk itt, Kopasz- szal, a bátyámmal — bólint. — Messziről kerültünk el er­refelé ; Békéscsaba melletti nagycsalád voltunk: hat fiú­testvér és három lány. Egy­aránt érzékeltük a közösség melegét, de azt is, hogy ahol ilyen sok a gyerek, ott nem mindig esik rád a családi reflektorfény ... „Kopasz”, azaz Hunyad­kürti István ma moziszinész — filmgyári státuszban, van —, ha a vásznon verekedési jelenet pereg, o nem hiá­nyozhat: lapos orra, erős testalkata, akrobatikus ügyes­sége hozza számára a „bu­nyós szerepeket”, öccse — őt is Hunyának nevezik a kollé­gái — kitartott Kaposvár mellett. A Búcsúelőadás Skorzenyje-kcnl. Hogy miért, ne firtassuk. Elég annyi, hogy Kishunya, 1 akárcsak a bátyja egy idő­szakban, színházi fenegyerek­nek számított! — Zsámbéki Gábor szer­ződtetett Kaposvárra Ilivel, a feleségemmel együtt, akivel a Déryné Színházban találkoz­tunk. Ha benne nincs akko­ra hit, akkor talán sohasem kerültem volna vissza a pá­lyára. Faggatom a szerepeiről, de rendkívül szűkszavú. Art mondja, ha kilép a jelenet­ből, mindig elégedetlen ön­magával; jobban kellett vol­na ... Szerencsére a nézőnek nincsenek ilyen érzései vele kapcsolatban. Színházi alap- ernlber, akinek már a karak­tere is biztosítaná a hiteiét. Talán még emlékszünk a Me­sél a bécsi erdő szendvics- emiberére, aki már ott állt a színen, amikor beléptünk a nézőtérre. A legnehezebb próbaidőszaka ezt a figurát elősrte meg; végül elhitte, nem élő díszlet, hanem em­ber. Pedig hallotta, hogy az első sorokban fogadásokat kötnek, szobor-e. Egyszer háromnegyed órát szobrozott moccanatlanul, mert késett a vidéki közönség vonata ... A kicsik talán, megőrzik a Mi­cimackó egyik figurájaként, akiről a felnőttek tudták, hogy Salvador Dalit mintáz­za, A Rokonok sofőréként is megmaradt bennem. A Ma- rat/Sade dráma volt prédiká­torának szerepében — a nagy hatású anti-miatyánk monológ után — Belgrádban nyílt színi tapsot kapott; ő meg dühöngött, hogy a taps megszakítja az előadás egé­szének menetét... Nem so­roljuk a szerepeit, csak a Já­nos vitéz Bánhidy László- parőd iájára emlékezünk: ő — Hogyan terem a szí­nész? — Nem tudom, ugyanis eleinte elmentem a szereplé­si lehetőségek mellett Aztán Békéscsabán játszottam Kon­ter László Minerva Színpa­dán. Pesten a pamutnyomó­iparban dolgoztam, közben bátyám biztatására felkeres- tem Mensáros Laci bácsit. Meghallgatott. Valahogy így kerültem a Déryné Színház­hoz, ahol Petrik József, Csongrádi Mária és a felejt­hetetlen Szécsi Feri bácsi meghallgatott A pán halála című Reviczky-verset végig sem kellett mondanom, fel­vettek stúdiósnak. Alig jár­tam ide másfél hónapig, ami­kor be kellett ugranom A néma levente egyik epizód­szerepébe. Attól kezdve jár­tam az országot „Pöttyöz- tünk”, így mondtuk: Har­kány, Nyíregyháza, Zalaeger­szeg, Szombathely, Miskolc- Tapolca bázissal bejártuk egy-egy produkciónkkal a környéket Ezerkilencszázhet- venötig voltam tagja a szín­háznak, akkor eltanácsolt Szalay Vilmos igazgató. hajtja tilosába Kukorica Jan­csi nyáját, miután felejthe­tetlen kettőst produkál a nyanyát játszó Pogány Judit­tal, illetve Csákányi Eszter­rel. Most a Búcsúelőadás lég­tornászát játssza, sok kelle­mes és drámai pillanatot sze­rezve nekünk. — A színész minden sze­repkiírásnál meghal egy ki­csit Én sokáig nem voltam képes leplezni az érzelmei­met Mit tagadjam, az idei kísérleti színházi előadáskor sírtam, amikor láttam a ki­írást: harmadik fényképész. Csak a próbákon értettem meg, Acs János gondolt ve­lem, és fontos, neki a figu­ra. Lehiggadt, megérett. A mostani szerződéskötéskor Babarczy László igazgató is hasonlóképpen nyilatkozott róla. Felesége, Hl levelezőn végzi a főiskolát nézőtéri felügyelő. Van egy három­éves kislányuk, Sára. Hunyára bizonyosan iTere­pek sora vár a következő évadban is. R L, Famulusok a kórházakban Megkezdték a famulus» gyakorlatokat a Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatói. Az általános orvosi kar IV. évesei klinikán, a fő­városi és vidéki kórházakban első ízben az idén aegédor- vosókként — úgynevezett fa- mulusokként — működnek. Tapasztalt orvosok mellett készülnek hivatásuk teljesíté­sére, hat hétig * belgyógyá­szatot, hat hétig a sebészetet gyakoroljak. Készt vesznek a betegek gyógykezelésében, orvosi ellátásában, az ügye­leti szolgálatokban, konzíliu­mokon, speciális, vizsgálato­kon. A UI, éveseik július 1- töl gyakorolják a belgyógyá­szatot, ugyancsak lamulusok- ként. Konya

Next

/
Thumbnails
Contents