Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
A hét három kérdése A héten Jurij Andropov két fontos nyilatkozatát hozták nyilvánosságra: az SZKP KB főtitkára terjedelmes interjút adott a nyugatnémet Der Spiegel című hetilapnak; a hét közepén pedig neves amerikai tudósok felhívására válaszolt A tekintélyes hamburgi politikai magazin főszerkesztőjével folytatott beszélgetés során Andropov nemzetközi kérdések egész sorát tekintette át Afganisztántól a francia—szovjet viszonyig. A legfontosabb azonban — amint az az azóta megjelent visszhangokból is kiolvasható — mindenképpen a fegyverzetkorlátozás, az erő- egyensúly és az eurorakéták témaköre voll A két nagyhatalom genfi tárgyalásai az Egyesült Államok hibájából jutottak zsákutcába — szögezte le a főtitkár, rámutatva, hogy lényegében a nullamegoldás módosításaként propagált „közibülső javaslat” sem változtat érdemben Washington korábbi álláspontján, mivel az továbbra is figyelmen kívül hagyja a Szovjetunió biztonsági érdekeit, i A nukleáris konfrontáció kölcsönös csökkentésére törekszünk — hangsúlyozta Andropov, kiemelve, hogy változatlanul érvényben van a fegyverkezési hajsza megfékezése érdekében tett valamennyi korábbi moszíkvai indítvány, a francia és brit nukleáris haderő szintjén való rakéta-befagyasztástól az ellenőrzés problémá jáig. A nyilatkozat tükrében joggal állapíthatjuk meg: a Szovjetunió bármilyen megoldás kidolgozására hajlandó, amely eleget tesz az egyenlő biztonság alapelvének. Még a nyugati értékelések is — amelyek közül p>edig egyesek „kemény hangvételűnek” minősítették az interjút — elismerik: Moszkva őszintén törekszik a tárgyalások folytatására. A Spiegelnek adott interjú során szóba került a kozmikus hadviselés kérdése, amelyet Andropov amerikai tudósok egy csoportjának válaszolva pár nappal később részletesebben is kifejtett. A felhívást, amelyet egyetemi professzorok, Nobel-díjas kutatók intéztek az SZKP KB főtitkárához, az űrfegyverkezési tervek elburjánzása miatti növekvő — s tegyük hozzá jogos — aggodalom szülte. Andropov válaszában egyértelműen leszögezte: meg kell akadályozni a fegyverkezési hajsza átterjedését a világűrbe. A Szovjetunió által e célból kezdeményezett indítványok és szerződéstervezetek épp az Egyesült Államok és más NATO-tagor- szágok magatartása miatt akadtak el, például az ENSZ leszerelési bizottságában. 2 Hogyan értékelhető az • Egyesült Államok közel-keleti diplomáciai of fen- zívája? A Reagan-kormányzat eddigi legfontosabb közel-keleti diplomáciai küldetésének nevezik a szakértők George Shultz e héten kezdődött körútját Az amerikai külügyminiszter egykori elődje, Kissinger emlékezetes ingadiplomáciáját újította fel, amikor a Kairó, Tel-Aviv és Bejrút közötti közvetítésre vállalkozott. „Szükség esetén” hetekig is hajlandó a térségben maradni — jelen- - tette ki Shultz indulása előtt —, hogy előrehaladást érjen Ausztriában a Szocialista Párt nem szerzett abszolút többséget a parlamenti választásokon. Képünkön: a három nagy párt vezetője (balról jobbra) Bruno Kreisky eddigi kancellár, Alois Mock, a Néppárt vezetője és Norbert Steger, a Szabadság Párt elnöke BZ ESEMÉNYEK CIM SZAVAKBAN Hétfő: Teret vesztett a jobboddal az idő elő tűi általános választásokon Portugállá ban. — Nemzetközi konferencia kezdődött Namíbiáról Párizsban. — Maputóban megnyílt a mozambiki Frelrmo-páirt IV. kongreezKedd: Ünnepség Kabulban az afgán fórra dalom 5. évfordulóján. — A közel- keleti körúton levő amerikai k ül iig y miniszter Kairóban tárgyai. — Megfe- nekilenek a görög—amerikai támaszporat-tárgyalá- solc. Szerda: Kőiül nyugatnémet kancellár Rómába látogat. — Thaiföldi provokációk Kambodzsa ellen. — Reagan beszéde a washingtoni kongresszusban a közép-ameriíkai helyzetről. — Orvos- és pairas-zttün- tetések Franciaországban. Csütörtök): A lengyel parlament elfogadta a hároméves népgazdaság! tervet. — Trudeau Washingtonban — Honeéker lemondta tervezett NSZK-beli Iá togaSOMOGYI NÉPLAP Pétvüek: Lemondott az etasz kormány. — Shultz Libanon után ismét Izraelben tár- gyafl- Szombat: Nakasz-one japán mánisz- terednök körútra indul az Asean tagországaiba. el a pillanatnyilag legégetőbbnek nevezett libanoni csapatkivonás ügyében. Rosszmájú megfigyelők szerint szüksége is lesz türelemre — és töméntelen repülőgép-üzemanyagra —, ha áttörést akar elérni a hónapok óta húzódó izraeli—libanoni" tárgyalásokon amelyek egy másik „gyakorlott ingázó”, Philip Habib, Reagan kü- lönmegbízottja eddigi aktív résztvétele ellenére holtponton vannak. Izrael ugyanis egyelőre nem enged „biztonsági követeléseiből” (például közös járőrosztagok felállítása, a szakadár Haddad őrnagy bevonása a dél-libanoni övezet felügyeletébe, szabad kereskedelmi forgalom a két ország között),, amelyek viszont Eibánon szuverenitását és arab kapcsolatait sértik. , így érthető egyesek véleménye, hogy Shultz sem fog többet elérni Habibnál. A kilátások valóban elég vegyesek. Az izraeli csapatok elhúzódó jelenléte, az izraeli—szíriai erők szembenállása, a PFSZ képviseleti joga ellen intézett támadások olyan robbanásveszélyes helyzetet hoztak létre, amely bármikor robbanhat. A Bekaa-völgyben a héten meg is szaporodtak a fegyveres incidensek. Egy esetleges libanoni—izraeli megegyezés nagy kérdőjele változatlan az, menynyire képes és mennyire hajlandó Washington nyomást gyakorolni Tel-Avivra, másrészt, hogy mennyire választható el egy ilyen újabb külön-megállapodás az átfogóbb válságtól, a megfeneklett Reagan-terv további esélyeitől. A kiszivárgott hírek szerint Reginek harcias visz- szautasításai ellenére elképzelhető egy olyan kompromisszum, hogy Izrael — amerikai biztosítékok sora és számos libanoni engedmény fejében — legalább részleges visszavonulásba kezd. Ám ma még ez is távolabbi leVirizlay Gyula rádió- és televízióbeszéde Péntek este a szenátusi vita után lemondott Fanfani olasz kormányfő hetőségnek tűnik, amelyet bármely váratlan fejlemény meghiúsíthat. 3 Mi a párizsi Namibia- • konferencia jelentősége? A pretoriai fajüldöző rendszer semmibe veszi a Biztonsági Tanács Namíbiára vonatkozó határozatait s folytatja támadásait Angola el- i len is — állapították meg az I ENSZ égisze alatt Párizsban rendezett ötnapos értekezlet résztvevői. A nemzetközi tanácskozáson elfogadott záró- dokumentum kimondja: a Dél-afrikai Köztársaság által törvénytelenül birtokolt egykori német gyarmat, Namíbia népének joga van az önrendelkezesre és a függetlenség re. Az apartheid-rezsim csapatai viszont a tárgyalásos rendezés útját semmibe véve folytatják akcióikat a terület felszabadításáért küzdő SWA- PO szervezet gerillaegységei ellen. Az értekezleten is leszögezték, hogy Pretoria csak nyugati szövetségeseinek támogatásával tarthat ki merev politikai vonala mellett, s dacolhat a hatályban levő ENSZ-határozatok- kal, amelyek nemzetközi ellenőrzés alatt rendezendő szabad választásokat írnak eio. Az utóbbi időben ráadásul néhány tőkés ország, elsősorban az Egyesült Államok, arra törekedett, hogy az előbb-utóbb elkerülhetetlen namíbiai rendezést ösz- szekaoesolja a kubai csapatok Angolából történő kivonásaival. A párizsi konferencia egyik legjelentősebb vonása viszont éppen az volt, hogy a résztvevők többsége visszautasította ezt a hamis ’’árukapcsolást”, s határozottan követelte Namíbia megszállásának megszüntetését. E. É. (folytatás az 1. oldalról) ez a feladat nem is oldható meg. Mindannyiunk élete, egész társadalmunk négy évtizedes útja a nehézségek, az eredmények összefonódásában haladt előre, most minden vonatkozásban újítanunk kell! S mi képesek vagyunk a megújulásra. Éppen, mert fölismertük, hogy csak az eddigieknél is jobb munkával, nagyobb áldozatokkal, fokozottabb erőfeszítésekkel juthatunk előbbre. A legfontosabb, hogy a dolgozók a gyakorlatban érezzék azt, hogy ami országunkban történik, az őértük, az érdekükben és velük együtt történik. Nincsen csodaszer egyéni vágyaink és társadalmi haladásunk elősegítésére, csak az, amit most ünnepiünk: a munka. E közös tevékenységében egyetlen lelkiismeretes dolgozó ember sem pótolható! Terveink is csak úgy valósíthatók meg, ha a maga helyén mindenki maradéktalanul eleget tesz vállalt feladatának. Ha ez így van, abból az is következik, hogy a jó, a hatékony és tisztességes munkát övezze elismerés. Á becsülettel helytálló dolgozók — és ők vannak többségben! — ezt teljes joggal el is várják. Ahogyan azt is, hogy az ő lelki- ismeretes tevékenységük, odaadásuk legyen a példaadó. A fegyelmezetlenség, felelőtlenség eltűrése közérdeket sért Mindennek a mindennapos összhangja biztosítja, hogy népünk rétege megértse, magáénak érezze politikánkat. Az ünnepen is szólni kell arról, hogy a munka és az életszínvonal elválaszthatatlan fogalmak, melyek már az ünnep születését is meghatározták. Amikor arról szólunk, hogy a cél: a már megszerzett életszínvonal megtartása, igazában magáról a munkáról beszélünk. Vagyis arról szólunk, hogy» miként dolgozunk, kellő felelősséggel érezzük-e át: a ránkbízott feladatok mit jelentenek a gazdaságnak, tudjuk-e valamennyien tennivalónkat? A nagy célokhoz sok köznapi erőt, sok apró erőfeszítést kell megterveznünk és összehangolnunk. A cél nem változott. Van mit megvédenünk, közel négy évtized tanúsítja, hogy munkánk gyümölcsöző volt. Eredményeink, megtartásának egyetlen útja van: a fejlődés. Nem tesz jó szölgálatot, aki bármilyen vonatkozásban is konzerválni akarja a régit. Az emberiség is gyors tempóban halad előre. Mi életünk során tartósan először kerültünk a társadalmi haladás élenjárói sorába. Ránk nem vár, hozzánk nem igazodik a világ, nekünk kell lépést tartani gyorsuló haladásával. A felmért erők azt mutatják: erre is vannak még tartalékaink! Mindezekből az következik, hogy tudnunk kell: a munkában nem korlátok, hanem jó irányba vezető utak várnak ránk. Elsőbbséget kell biztosítani az újat hozó törekvéseknek, támogatni kell a társadalomért tenni- akarók lelkesedését. Sem a kicsinyesség, sem a bürokrácia, sem a ragaszkodás a megszokotthoz nem állhat ja útját ennek, az egyetlen reális és értékes törekvés megvalósulásának. Ahogyan elválaszthatatlan a munka eredménye és az életszínvonal, úgy az alkotómunka és a béke is feltételezik egymást. Mondhatjuk: édestestvérek. Alkotni, gyarapodni, fejlődni csak békében lehetséges. Az embert hiába fűti a teremtés vágya, hiába hevítik a legnemesebb célok, ha nincs béke. Az emberiségnek sok közös, ügye van, de a leglényegesebb közös ügy és óhaj: a béke. Nincs is olyan ország a világon, ahöl mind erőteljesebben ne hallatnák szavukat a békemozgalom aktivistái. Hangjuk egyre messzebb hangzó, mert nem fenyegette még az emberiséget tragikusabb és pusztítóbb veszély, mint a nukleáris háború! Minden értelmes, az értelmet és az eddig létrehozott közös értékeket féltő ember döbbenten hallgatja a „korlátozott” és az „elhúzódó”, valamint a más háborús „elméletekről” érkező híreket Mindezek ellen tiltakozik az emberi értelem! Nem lehet így játszadozni százezrek ém milliók — valójában az emberiség — életével. Szerencsére van erő a háború és a hódító törekvések megfékezésére. Nagyvonalú és felelősségteljes készség formájában is. A Szovjetunió egyoldalúan kötelezettséget vállalt, hogy nem alkalmaz elsőnek atomfegyvert. A megfékezésre van elég vdsz- szarettentő erő is. Ez a béke biztosítéka, s annak feltétele, hogy az ember méltón ki teljesíthesse önmagát és megvalósíthassa céljait. Európa érzékeny. A világ csakúgy. De ma mindennél jobban kell tudnunk,, hogy' a béke azonos az élettei, a hivatással, a mindennapi kenyérrel. Ezen a májusi ünnepen jó pihenést, kellemes kikapcsolódást kívánok minden dolgozónak, hazánk minden polgárának. Kívánom, hogy az ünnep fölemelő pillanatai adjanak újabb erőt és lendületet közös munkánk -további folytatásához. (MTI) Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken fogadta Pedro -Marija Tonha „Pedale” ezredest, az Angolai Népi Köztársaság honvédelmi miniszterét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A megbeszélésen jelen voit Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter. Olaszország Pertini megbeszélései Sandro Pertini köztársasá- sági elnök szombaton reggel megkezdte konzultációit az olasz kormányválság megoldására. , Először Giuseppe Sorozatot és Giovanni Leonel fogadta, majd a parlament két házának elnökével, Nilde Jottival, illetve Tom- maso Morlinoval tárgyalt. Ezután a pártok képviselői következnek. Pertini vasárnap délben be akarja fejezni a konzultációsorozatot. Sajtóközlések szerint az elnök már a hét elején bejelenti a parlament feloszlatását és kitűzik a választások időpontját. Valószínű, hogy a községtanácsi választással együtt, június 26-án szólítják urnák elé a szavazópolgárokat. Nakaszone körútra indult Szombaton elindult tíznapos Asean-körútjára Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök. Űljára elkísérte Abe Sinlaro külügyminiszter is. Nakaszone Jaszuhiro a következő tíz napban ellátogat a délkelet-ázsiai országok szövetségének öt tagállamába: Indonéziába, Thaiföldre, Szingapúrba, a Fü- löp-szigetekre és Malaysiába. Mindegyik fővárosban azt kívánja leszögezni: az e térségben is aggodalmat keltő japán katonai erőfeszítések csupán önvédelmi célokat szolgálnak, s az ország nem kíván katonai hatalomma válni. — Interkozmosz. Tíz szocialista ország, köztük Magyarország, tudósainak' részvételével pénteken Szófiában befejeződött az Ihter- kozmosz program földi erőforráskutatási csoportjának kilencedik ülése, amelyen részt vett Farkas Bertalan és Magyart Béla. A következő évre szóló munkaterv elfogadása mellett összeállították az 1986—1990 közötti közös tudományos kutatómunka programtervezetét. — Hosiminh városban megemlékeztek a város — a volt Saigon — és a déli országrész felszabadulásának 8. évfordulójáról. A Taszsz szovjet hírügynökség helyszíni tudósítása megállapítja, hogy az elmúlt közel egy évtized során az országrészben megerősödött a szocialista szektor, a parasztcsaládok egynegyede a különféle típusú szövetkezetekben dolgozik. — Légiszerencsétlenség. Péntek este az ecuadori Quaya- quilben a helyi légitársaság egy kétmotoros repülőgépe 94 utassal és hat főnyi személyzettel nem sokkal a felszállás után kényszerleszállásra kényszerült, s ösz- szeütközött egy másik, a kifutópálya mellett álló repülőgéppel. Az első hivatalos jelentések szerint nyolcán meghaltak, többen megsebesültek. — WHO-jelentés. Európában évente százezer ember követ el öngyilkosságot. Az alkohol és a kábítószerek jelentős szerepet játszanak az idő előtti elhalálozásokban — állapítja meg az ENSZ egészségügyi világszervezetének (WHO) Genfben kiadott jelentése. A WHO felhívja a figyelmet arra, hogy ha az országok és a nemzetközi közösség nem tesznek hathatós lépéseket, e téren 2000- re az európai általános egészségügyi helyzet nagymértékben romlani fog. Értesítjük Balatonföldvár Ady, Káilay, Erzsébet, Móclcx utca lakóit, hogy 1JK. május 2-től a hídroglóbusz karbantartása miatt EGY HÉT IDŐTARTAMBAN IDEIGLENES V ÍZELLÁTÁST BIZTOSÍTUNK az érintett területen. Emiatt nyomás csökkenés, eeetíe g ▼!*- hiány te várható. Kérjük t. Fogyasztóink szíves megértését! <8<r?32) DRW Dél-balatoni Üzemigazgatóság I Mit tükröznek Jurij • Andropov eheti nyilatkozatai?