Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
1 * A vers és olvasója Söprik a játszóteret. Ki- bombéztak egy házat az utcából, a romot elhordtáik, de harmincnyolc esztendeje nem építettek helyette újat. Játszóteret rendeztek be a fog- híjon, a telken. Idejárnak a környékbeli óvodások. Most már naponta, mert kitavaszodott Két komoly felnőtt játszóteret sopor. Gondosan, pontosan, szépen. A költők is mintha játszóteret söpörnének, nem gyárudvart, a létfönntartás egyik alapvető színterének előszobáját Igen, de a kisgyerekek a játszótéren tanulják meg azokat a mozdulatokat, amelyek majd képessé teszik őket arra, hogy a gépek mellé álljanak. A játszótér nagyon is komoly színhely. S a költészet sem játék. Persze, hogy nem az — kaphatja föl a fejét az olvasó —, minek is ilyet írni. S éppen Magyarországon, ahol még ma is tisztelik a verset; az ünnepit, a fölemelőt, a hazafiasat a szerelmesét a vidámat a szomorút amely megszabadít, földerít, vigaszt nyújt kifejez. Most, a költészet napján elméletibb módon is lehetne írni róla; idézni lehetne tudósok passzusait, klasszikus magyar költők vallomásait a költészet mibenlétéről, fogalmától, ahelyett hogy szemlélődünk: söprik a játszóteret * egy mai versmű velő nézi, milyen komolyan csináljak, s erről eszébe jut miadennapi próbatétele: a vers. Aztán azt írja: a költészet nem játék. De mégis — a költészet napján, legalább egyetlen költőt szükséges idéznie. Nem régit, mégcsak nem is József Attilát pedig az ő születésnapját emeltek tizenkilenc évvel ezelőtt a költészet napjává, hanem egy máig is mait Nagy Lászlót Azt írta a költőről: „A legtöbb embertől abban különbözik, hogy gondolatait emoncionaüs hullámzásait művészi fokon fejezi kL Közönség és költészet közt a kapcsolat azért teremtődött meg, mert a költészetből, mint más művészetekből is, elsősorban a személyes sors beszéL A kapcsolat ideális esetekben azonosulássá változik.. Azért idéztük föl Nagy Lászlónak ezt a gondolatát, mért úgy tűnik, hogy a mai magyar költészet egyik legnagyobb kérdése az, hogy egymásra talál-e a vers és az olvasó. Nagy László azt vallja, hogy a költő ^nemcsak magának, saját csoportjának ír, hanem nagyon sokaknak, szeretné, ha minél többen megértenék.. Mert: „csak így szerezhet verseinek érvényességet.” De mikor értik meg a költőt? Milyen verseket értenek meg az olvasók? A hagyományosat. Azonban: „A megszokotthoz idomítani a költészet új törekvéseit, akár kívánságban is, valóságos vétek. Sem a hagyomány, sem a költészeti folyamatosság nem ír elő ilyen törvényeket.” Ha nem törekednénk szüntelen az újra, nem volnánk századunk gyermekei.” A költő azonban azt akarja, hogy az új értékeket is megértsék az olvasók; hogy közte és a so- kadalom közt megmaradjon a kapcsolat. Ennek a fönntartása Nagy László szerint az esztétikai, a művészeti nevelés problémája is. Igaz: „Tapasztaltam, hogy vannak, akiknek bármiféle költészet idegen, akár egyszerű, akár bonyolult.” A költészetre mégis szükség van: ellenükre is, értük is, annak ellenére is, hogy a gyárudvar mégiscsak - más értékrendet képvisel, mint a játszótér, s hogy ma a természettudomány, a műszaki tudomány tolult előre — mert a költészet a technikai civilizációban is változatlanul etikus és emberközpontú. Nagy László sem filozófus módjára elméleti, de ebben az életében meg nem jelent írásában mégis úgy fejti ki gondolatait, hogy azok bízvást kiegészíthetik a tudósok könyveit A költészet gyakorlati művelője másképpen gondolkodik, ám éppen olyan fontos figyelni rá. Nem tudni, mikor írta a Lélegző elevenség • című jegyzetet kéziratban maradt fönn, de ma kiváltképp időszerű: megérti-e egymást a költő és az olvasó. Nem. művészeti, esztétikai gond, egy kissé leválasztható a költészetről, viszont igenis fontos kérdés. Az emberek akár akarják, akár nem, számtalanszor találkoznak a verssel: iskolásgyermekük révén, a rádióban, a televízióban, sőt a napi lapokban is — Kecskeméten, Orosházán, Kaposváron, Ászáron egyaránt. Jónéhány íré—olvasó-találkozón voltam. Főleg az idősebbek mondják: nem értik a maiakat Ha azt válaszoltam, hogy sokszor én sem, biztos sikerre számíthattam. Legtöbbször mást mondtam: aki szereti a verset, megtalálja a magáét de keresnie kell, igyekeznie kell, hogy meg is értse; a vers, ha jó, súlyos, miért várnánk tőle, hogy egyből megadja magát A költészet minden pillanatában együtt sodródik a régi és az új, a jó és a silány, s nem könnyű sem a költő, sem az olvasó dolga, hogy végűd egymásra találjanak. A versre azonban szükség van, s a költő jobban felelős azért, hogy a költészet belső fejlődési törvényeinek szellemében bár, de az olvasóra is rátaláljon. Győri László Reieh Károly rajza József Attila Takáts Gyula Ady emlékezete — Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta szóval, tettel és hallgatással is? Mért békítik a simák alattomba, lány-duzzogássá haragvásait? Földön a magyar és földben a költő, dühödt markába rögöket szorít, melléről égre libbent föl a felhő, de tovább vívja forradalmait A televény titokzatos honában izgat tovább, nem nyugszik, nem feled, Ezer holdon kiált és haragjában szeleket űz a Hortobágy felett Szeleket, melyek úri passzióból a begyűjtött kis sízénát szétszedik s a süllyedt falun fölkapják a hóból Dózsa népének zsúptfedeledt Teste a földé. Földmívesé lelke, ezért koppon a kapa néhanap. Sírja három millió koldus telke, hol házat épít, ver majd és arat Verse törvény és édes ritmusában kő hull s a kastély ablaka zörög, — eke hasít barázdát új húsában, mert virágzás, mert élet és örök. Minlha szólna is erről A legnagyobb, tudod, itt él veled. Nyúlnál is érte és nincs kezed. Valami más rejtett tudása s hiába nézel ceruzádra ... E szőlőtő úgy áll és oly nyugodtan, mintha szólna is erről már s a béke varázsa és az eljövendő szavak tündére száll az égre. Szirmay Endre Pillogó tüzek Pillantásod, gesztusaid nyomán a ködön át is felrémlenek a gyermekkor tűnő vágyai a riadalmaktól kormos éjjelek pedig a harmat szemedben csillog ajkad sarkában kérdések bujkálnak történelem gyújtott bennünk tüzeket mégsem tudom a zokogástól vagy a nevetéstől remeg most a vállad? Berták László Vízszintesedem Vízszintesedem. Ha megállók, leülnék inkább, ha leültem, feküdnék, mintha nehéz zsákok lapulnának a sejtjeimben, ha fekszem mélyen, mint az isten, összefoglalva á világot, szétterülnék, mint fény a vízben, haldoklóban a dobbanások, ha kinyújtózva eltalálok valami partig, ami nincsen,' feszülnék, mint befagyott álmok, minden víznél vízszintesebben, s ha egy csillag megakad bennem, tetőtől talpig kiviláglok. Simon Ottó Fejfa fényképezőgépe mögül ki mosolyog ránk gyöngy-szavakért földerengő történetekért amelyek mi vagyunk vásznára ki pingál bronz őszi erdőt gyolcs-fehér pincéket mezőn görnyedő asszonyokat kasza-suhintó parasztokat s arányló tarlón égő kepesort ki idéz? s ha hóinget ölt a táj dörj-en vili ám-rianás s szobákban macska dorombol ki kopogtat csöndmarta öregek ajtaján szavak közt gyöngyért fölsajgó életért? Fodor András Úttalan út Köröskörül a roskadó keserves ziuhatag, ragacsos téglák, üregek, málladozó támfalak. A számonkérő bizalom parancsai miatt hányadszor járom újra ez* az úttalan utat Ki hiszi el, hogy éppen így, általatok lettem szabad; ernyőként tartva homlokom fölé kudarcaitokat Erőm csupán a türelem, az oldozó szavak, az irgalom, mely önmagát nem kímélheti csak. Mondhatjátok rám: szcdgahda dicsőült áldozat ez a sármocskos hosszú út örökké szégyenem marad. S már róla sem beszélek, hisz egyre titkosabb, bukásoktól csigázva reményre mi kápát, miként teremt meg újra, hogy öv, hogy simogat mindentudó asszonyt kéz, egyetlen mozdulat Kárpáti Kamii Szerelem, merénylet Lehetetlenebb soha nem volt a szerelem, mint mikor lesújtott Holddal hasában, nagyobb csend a tengeren. Hurokba kötött éveim, most hova bújtok? Hajnal terjed — merénylet nyoma — fehér ingemen. Rózsa Endre Rögtönzés egy motívumra Rókafogta csuka, csukafogta róka — ráz az idő engem, én is őt mióta. Ö az én csukám már, én az ő rókája, dalolnánk is, hogyha volna szánk nótára. Beszélgetnénk is, de fogunk csikorog csak, némának tart engem, én őt nagy gonosznak. Állkapcsunk kapcsa közt vér sajdul patakzón, (— ő: kint van a vízből, én: szakadó parton —), nem ragadtat el, hogy el kell őt ragadnom! A költészet ünnepe (Cslkszentmihályi Róbert kisplasztikája) József Attila születésnapján, április 11-én a magyar Költészetet ünnepeljük. Aligha van még a világon nemzet, amelyik annyira becsülné költőit, mint a magyar: a különös ebben az, hogy a „Tűz csiholói” szellemében fölnevelkedett nemzedékek ezt az irodalmi pirosbetűs napot természetesnek tartják. Zrínyi, Balassi, Csokonai, Ady, József Attila versei ugyanis összecsengenek történelmünk zászlóvivőinek példamutatásával. Ettől kap mélyebb értelmet a költők üzenete, épülésünk kötőanyaga. Szúkebb hazánk, Somogy szintén hozzájárult ahhoz, hogy a magyar költészet gazdagodjon. Történelmi tapasztalatok, személyes élmények fogalmazódtak meg e tájon is, amit a költők versbe foglaltak. Zrínyi Miklóst 1647- ben Zala és Somogy egyesített megyék főiskolájává nevezték ki. Röplapok, hálaadó beszédek magasztalták, a templomokba Te Demmot tartottak. Rettenthetetlen hősként ünnepelték. A toll is fegyverré vált a kezében: Nem írom pennával. Fekete téntával, De szablyával — élivei, Ellenség vérivel Az én örök híremet... — írta akkor, amikor tudatára ébredt, hogy a nemzet sorsáért a végvári csaták vezéreként tehet a legtöbbet. A víg poéta, Csokonai költői tettekkel kívánta itt létét maradandóvá tenni. A Dorottya ilyen, ám hivatalos bírálói a jószándék mellett sem hagyták megjegyzés nélkül: ,yAmi a poézist illeti, igen jól vagyon a fictio, in- volutie, evolutio, a vers « helyesen vagyon. De mivel nyilván ki van téve Kaposvár, Somogy vármegye, herceg Esterházy kastélya, ámbátor a gavallérok* és a dámák és a kisasszonyok nevei meg vágynak fordítva, mégis, aki a Somogy vármegyei nemességet ismeri ... köny- nyen tudhatja, ki volt legyen a vén Dorottya, a görbe hátú Adelgunda s a többi, ezért féltős, netalántán a somogyi urak .. . nagyon neheztelve olvassak ezt a szatírát.“ Tragikus vég tette ismertté Balatonszárszót. József Attila itt lelte halálát a síneken. Emléke előtt tisztelegnek itt is hétfőn. Az Én költő vagyok ... című töredeke jut eszembe rá gondolva: Én Költő vagyok, de nem ' kell a dicsőség, ne ünnepelje bennem senki hősét, Versem azé, aki szivem versbe kérte és nekem elég a barátság érte. A szeretetre vágyó költő a személyes sorsát átérezve így vallott a költészetről: Csak az olvassa versemet, ki ismer éngemet és szeret... Beteljesült születésnapi kívánsága önmagának: Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani. Napjainkban is fontos odafigyelni költőink szavaira. Nemzedékek épültek és épülnek belőlük. A költészet ünnepe a nemzet ünnepe. Európa elrablása. Marisa István szobra (A budapesti Fényes Adolf teremben rendezett kiállítás a&yaigáfró&.) A KÖLTÉSZET
