Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-21 / 93. szám
társadalmi ösztöndíjasok Közgazdászt lasszóval Húsz éve táncol „Ezután tanítani fogok Illendőségből nem firtattam, hány éves Bódis Mária, a Somogy, Táncegyüttes táncosa. Ebben az évben ünnepli húszéves szerep- g lését az együttes- : ben. És nem is j csak illendőségből álltam el a kérdéstől, hiszen olyan fiatal. Főleg a színpadon, amikor táncol. A lendület, a szép mozgás még a nálánál jóval idősebb táncosokat is megfiatalítja. Mégis azt kell leírnom, hogy a megyében az egyedüli, aki eny- nyi ideig egyfolytában táncolt, s még nem hagyta abba. Csak tervezi, hogy jövőre. .. Otthonába» kerestük meg, ahol anyai „szerepben” kisebb gyermekét ápolta. Nagyobbik fia az együttes utánpótlás csoportjában táncol, a férjé — természetesen — a fel nötiegy ü t lesben. — Én húsz éve, a nagyobb fiam négy, a férjem tíz esztendeje táncol. A Somogy hagyományos, decemberi bemutatóján ünneplem két évtizedes táncosi működésemet. Mindvégig a Somogybán dolgoztam. Megemlíti, hogy szombaton Pesten szerepeltek. A Televízió az utolsó „szűrést” végezte a Ki mit tud?-ra jelentkezett együttesek, szólisták között. — Azt hiszem, a lánytánc továbbjut — mondja nagy örömmel. A mostani kiírás lehetővé tette, hogy az ilyen idősek is, mint én, szerepelhessenek a Ki mit tad?-««. A csoportok átlag életkorát jegyzik csupán, s a mi lánycsoportunk átlag életkora alig haladja meg a huszonegy évet Mosóczi István talipá- nozás című táncával készültünk, s úgy érezzük, nem hiába. Valóban, ee a tánc az együttes sok remek tánca közül is kiemelkedik. Nagy élmény volt látni a megyei döntőn. — Tapasztalatokban gazdag húsz év telt el az együttesben. Végigtáncolta e két evIsmert tény, hogy a csaknem nyolcvan somogyi téesz, illetve állami gazdaság több mint tízszázalékos arányban járul hozzá hazánk lakosságának élelmiszerellátásához, bőven maradtak azonban tartalékok mind a növény- termesztésben, mind az állat- tenyésztésben. Ne feledjük: megyénkben harminchárom termelőszövetkezet kedvezőtlen adottságú! Igaz, a szakemberhiány csak egyik oka a hátrányos helyzetnek, ám — Sós Nándor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának főelőadója számos példával bizonyítja — jó néhány gazdasági egység vergődhetne ki a kátyúból, ha volna elég szakembere. Ha az összesített adatokat vesszők szemügyre, feltétlenül derűs a válasz: szőkébb hazánk téeszeinek ma hetvenegy, állami gazdaságainak harminckét ösztöndíjasa van. Évenként húszan- huszonőten végeznek és térnek vissza jórészt a gazdaságok által biztosított szolgálati lakásokba. Am ha a pályakezdők megoszlását szakmák szerint vizsgáljuk, kiderül: a frissen végzettek nagy többsége állattenyésztő — holott ez megyénkben nem számít hiányszakmának —, elenyészően kevés viszont a növénytermesztő, a gépé$z- mérnók és üzemmérnök, a közgazdász. Ez utóbbiak hiánya sokszor okoz nehézségeket: a nyolcvan gazdaságban összesen öt egyetemet végzett főkönyvelő dolgozik. A csapás fő iránya tehát — az illetékesek álláspontja szerint — a közgazdasági egyetem, valamint a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskola. Sajnos, mindkét intézményből kevesen hajlandók aláírni társadalmiösztöo- fhj-saerződestA másik good, amely épp a kedvezőtlen adottságú egyESéafcebb ZÖM és bársonyosabb vött a faluszéli rét gyermekkoromban. Ha labdajáték közben gáncsot vetett lábunk elé a rosszakaratú véletlen, s lehuppantunk a gyepre, sohasem ütöttük meg magunkat. A legények is itt rúgták, vasárnaponként a börlabdát akkoriban (most már igazi pályán mérkőznek a falusi futballcsapatok) és mi minden délután összegyűltünk a két rozzant kapu között Megkopott, elszürkült a faluszéli rét, gyermekkorom tág játszótere, ltt-ott gaz, csalán ütötte föl fejét a fű közt, a rét mellett búslakodó szederfa megvénült, megvastagodott, és zsémbelve nyögdé- csel, ha szél kap az üstökébe. Hol vannak régi látogatói, a mezítlábas falusi gyerekek, akik lombjai közt uzsonnáztak, vacsoráztak és képüket összemaszatolták gyümölcse fekete vérével? Néha ide téved még egy-egy hazafelé tartó napközis fiú, de néhány szem szederrel beéri. Ízletesebb uzsonnával, vacsorával várják odahaza, örülnöm kellene az öreg szederfa árvaságán, ám én elfogult vagyok. Ha a közelében járok, elszoruló szívvel köszöntőm, s néhány percre leülök földből felpúposodó gyökerére pihenni, szemlélődni. Nosztalgiával nézem a rétet, a kapufák helyét, s a mélységes csendben gyermekzsivajt vélek hallani.., Nem kell már ez a rét a gyerekeknek, sem a nagyobb fiúknak.. Az új sportpálya, a sportklub, a televíziós terem és a kultúrotthon csábította ségeket sújtja: üres az erszény, nem jut belőle ösztöndíj-alapításra. A megyei tanács igyekszik segíteni: tavaly tizenhat ösztöndíjasnak fizetett az államigazgatási szerv összesen több mint százezer forintot e téeszek helyett Az ipari ágazat ösztöndíjasairól nem adhatunk teljes képet: közülük csak azokat tartják nyilván, akik a budapesti Műszaki Egyetemen tanulnak. Tizennégyen vannak, a zöme építészvagy elektromérnöknek készül, s a diploma megszerzése után a Délviép, a VBKM, a SÁÉV, a Tanép, valamint a tabi Videoton és a Nagyatádi Konzervgyár dolgozója lesz. A miskolci és a veszprémi egyetemen, a pécsi műszaki főiskolán tanuló ösztöndíjasokról nem készült statisztika; arról sem, milyen lakáskörülményekkel, milyen fizetéssel fogadták a korábban végzetteket De — mint Friss Ferenc, a megyei tanács ipari osztályának helyettes vezetője elmondta — a fiatal műszaki értelmiség nem elsősorban Somogybán igyekszik elhelyezkedni. Talán azért, mert az anyagi talpraállás vagy a szakmai fejlődés lehetőségei itt — általában — csekélyebbek, mint a jelentős ipari megyékben? Ez egyelőre hipotézis: hiteles következtetést aligha vonhatunk le részletes fölmérés nélkül. Még kevésbé adnak okot elégedettségre a kereskedelmi ágazat statisztikái. Megyénkben negyvenöt szakképzett belső és hálózati ellenőrre, áruforgalmi előadóra, boltvezetőre vagy helyettesre, sőt csoportvezetőre volna szükség a jelenleg dolgozókon kívül- Főkönyvelők és osztályvezetők is működnek megfelelő felsőfokú szakképzettség nélkül. A táréi tanét törzsvendégeit, a fiatalokat, és tágas, virágos park a játszadozó gyerekeket Elárvult a rét, megszúrkült, eliomposodott A minap estefelé értem szülőfalumba. Elcsodálkoztam. Gyerekek, felnőttek zsibongtak a téren. Hatalmas sátor állt a közepén, körülötte két vontató lakókocsikkal Kivilágított felirat a sátoron: Szivárvány Cirkusz. Akkor ért véget az előadás, amikor odaértem. A rét fényben fürdőit. A fiatalok csoportokban álltak, beszélgettek, dicsérték az artistát. Jókat nevettek a bohóc tréfáin, majd lassan elindultak hazafelé. Valami elégtételfélét éreztem, amikor a villanykörték aranyában pompázó rétet megláttam, és hálásan gondoltam az akrobatákra, a bohócokra, akik ha két estére is, de visszaadták a kegyvesztett rétnek, a gyerekkori örömök terének a régi rangot a faluban. Hej, vándorcirkusz! De szerettelek én is valamikor! Eszembe jutottak a régi vedlett, ponyvával takart cirkuszkocsik, a sovány gebék, a halomnyi kukoricacső, a szakajtóban gyűjtött tojás (a falusiak beléptidíja) a sebtében összetákolt hajdani cirkuszsátor bejáratánál. Még sokáig ott maradtam az öreg szederfa tövében, és néztem a cirkuszi sátrat, a ki-be járó akrobatákat, zenészeket, akik az előadás után levetették aranypaszományod selyemruhájukat. Szapudi András sádalmí ösztöndíjasok száma mégis csak hét: többségük a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola hallgatója. Egyetemen végzett közgazdászokat — mint Iglódi Jánosáétól, a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkatársától megtudtuk — lasszóval sem lehet fogni. A szakember két gondot említ. Az első: Somogy középiskoláiból (egyelőre nem világos, hogy miért) meghökkentően kevesen jelentkeznek a közgazdasági egyetemre, kiváltképpen a belkereskedelmi szakra. A másik: kiskereskedelmi vállalataink — ellentétben néhány más megye hasonló cégével — nem tudnak lakást ígérni. Zökkenőmén tesebben működik az a gépezet, amely az államigazgatási és jogi kurzusokon tanuló diákokat hívja. vissza Somogyba. Három leendő jogász és két számviteli szakembernek készülő kap társadalmi ösztöndíjat a megyétől — hétszáz forintot havonta —, s tizennégyen tanulnak az Államigazgatási Főiskola nappali tagpzatán a somogyi álláslehetőség birtokában, A megyei tanács az Államigazgatási Főiskola nappali tagozatára fölvett valamennyi somogyi hallgatóval társadaimiösztöndíjszerződést kötÁgazatonként különböznek tóiát az eredmények; mások a gondok is. Somogynak több mint ötezer frissen alkalmazott értelmiségire volna szüksége az országos középarány eléréséhez. Az alig háromszáz társadalmi ösztöndíjas egyetemista és főiskolás tehát kevésnek látszik, akkor is, ha tudjuk: utánpótlás más „csatornákon” is érkezik. Itt az 1972- ben megállapított ösztöndíjat tartják! kevésnek a hallgatók, ott a lakáshiány szegi kedvüket, másutt a szakmai fejlődés esélyeit nem látják elfogadhatónak. Lehet, hogy a tapasztalatlan diákok túlzott igényessége is bökkenőket okoz. A foglalkoztatók tehát nem ülhetnek babérjaikon. A Korják Autonom Körzet Kamcsatka félszigetének nagy részét elfoglalja; ezen a földön, amelynek partjait két tenger — az Ohotszki és a Behring — mossa, ősidők óta élnek kis lélekszámú nemzetiségek: korjákok, csukcsok, evenek, Kelmének. A század elejen még úgy írtak róluk, mint kihalásra kárhoztatott, gyorsan eltűnő etnográfiai csoportokról. A tundrában meghúzódó, az ország ipari és kulturális központjaitól az utak tizedet, most már más feladattal is megbízták. — T ánokarvezető lettem, Mosóezi mellett. Segítek neki a táncok betanításában vagy ha épp nem tud részt venni a próbám, én irányítom a munkát. — Tehát tekintélye van az együttesben. Elmosolyodik. Hogy ne látsszon szerénytelennek, inkább nem válaszol. — Lassan abbahagyom a táncolást — mondja, egy kis szünet után —, csak tanc- karvezető leszek. Tanítani szeretnék: átadná a fiataloknak mindazt, amit én megtanultam. —: Elkerülhetetlen, hogy meg ne kérdezzem, hogyan lett táncos. — Véletlenül. A Táncsics gimnáziumban szertornáztam, s egy alkalommal elkísértem a barátnőmet az utánpótlás együttesbe; aztán egy újabb alkalommal megkérdezték tőlem, nem akarok-e beállni táncolni, mert hiányzik egy lányláncos. Beálltam. Néhány hónapig az utánpótlás csoportban' táncoltam, majd bekerültem a felnőttegyüttesbe. így lettem táncos. — Ügy érzem, a harmincnégy éves múlt, ami az együttes mögött áll, óriási hajtóerő. hiánya miatt elszakított táj egyenlő volt a jogtalansággal és elmaradottsággal. A szovjethatalom éveiben a félsziget lakói eljutottak a faggyúgyertyától a teljes villamosításig, az írástudatlanságtól az általános középfokú képzettségig. Most minden nagyobb településen található iskola, kórház, áruház, művelődési otthon. A félsziget lakói — az Orbita rendszer segítségével — nézik a moszkvai Tv adásait. A halászat, a rénszarvastenyésztés, a tengeri és pré> f — A hetvenes évek voltak a legsikeresebbek, a legszebbek. Görögországban elnyertük az Arany Artemisz- díjat Nagyon szép emlékként maradt meg bennem a tavalyi fesztivál (Szeged) kiemelkedő sikere. Az arany minősítés második fokozatát kaptuk meg. Egymás nyakába borultunk, és sírtunk örömünkben ... — Húsz év alatt sose gondolt arra, hogy abbahagyja? — Nem, erre eddig nem gondoltam. De fárasztó húsz év volt; sok mindenről le kellett mondani. Főleg az utóbbi években, a két gyerek mellett. A szüleim azonban sokat segítettek. Minden próbára és szereplésre nyugodtan elmehettünk a férjemmel. A munkahelyemen is figyelmesek voltak; bármikor elengednek, ha szerepelni megyünk. — Mi * legkedvesebb tánca? — Mindet szerettem, wt eddig táncoltam; most a legjobban Mosóezi Tulipanozasa a legkevesebb. — A férje 1973-ban keralt az együttesbe. Együtt tancolnak? — Nem, — Miért nem? — Jóival magasabb, mint én, s nem mutatnánk jóL De van más oka is: más az én stílusom, mint az övé. — Milyen fontosabb szereplések varnak meg Mám kara ebben az évben? — Május 21-én részt veszünk a szolnoki fesztiválon, aztán itt van a Ki mit tud?; ha továbbjutunk, nyáron sok fellépésünk lesz a Balatonon, majd a földvári fesztivál következik. Ezek a legfontosabbak. — 1984-től már „csak" mint tánokarvezetó lesz jelen az együttesben. — Nehéz megbarátkozni*» ezzel a gondolattal, de nem lehetek egyszerre táncos in, meg tánckarvezetö. Ezt be kell látnom. Ám a táncokat épp úgy keil ismernem, mintha magam is ben® volnék a produkciókban. Bódis Mama tavaly kapta meg A Szocialista Kultúráért kitüntetést. mes állatok vadászata a korják gazdaság legfontosabb ágazata. A tejelő állatok tenyésztése és a zöldség- termesztés most kezd nagyobb mértékben fejlődni. Az elmúlt néhány év során a körzetben mintegy 320 gazdasági, szolgáltató és kulturális objektumot építettek, s több mint löO ezer négyzetméter alapterületű lakás készült. A félsziget egyik települése: Talana látképe SZIVÁRVÁNY Lengyel András A palanai művészeti iskola növendékei. A Kajuju (Sasfiók) táncegyüttes állandóan járja a falvakat Hnrányi Burm Korjákok földje