Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-21 / 93. szám
z Véget ért Jasszer Arafat budapesti látogatása (Folytatás az 1. oldalról) nak, különösen szükségük van a baráti együttérzésre. A PFSZ elnöke elmondta: , gyümölcsöző és konstruktív megbeszéléseket folytattak a magyar vezetőkkel, s e tárgyalások eredményei rendkívül pozitívak és fontosak népe számára. Szép példáját mutatják annak a kitűnő kapcsolatnak, amely a két nép között kialakult. A tudósítók kérdéseire válaszolva Jasszer Arafat az Arab Liga belügyeibe való megengedhetetlen beavatkozásnak nevezte Schultz amerikai külügyminiszter állás- foglalását, amellyel a PFSZ képviseleti jogának felülbí- rálatára hívta fel az arab államokat. Emlékeztetett, hogy az Arab Ligán kívül az ENSZ, az el nem kötelezettek mozgalma, az iszlám konferencia szervezete, az afrikai egységszervezet, a szocialista országok, s egyes nyugat-európai államok is a PFSZ-t ismerik el a palesztin nép képviselőjeként. Élesen bírálta az Egyesült Államokat a palesztinokkal szemben folytatott politikájáért Mint mondta, „különös álláspont az amerikai kormányzaté, amellyel egy ötmilliós néptől megtagadja az önrendelkezés jogát, miközben ugyanezt elismeri a Falkland-szigetek 1800 lakosánál”. Rámutatott: Szembeötlő az ellentmondás, amely Washingtonnak abban az igyekezetében mutatkozik meg, hogy rávegye a PFSZ- t: adjon felhatalmazást Jordániának a palesztinok képviseletére- „Ha nem a PFSZ- é a törvényesség, akkor miért kérnek tőlünk felhatalmazást? Ha a miénk, akkor miért nem ismernek el minket?” — tette fel a kérdést. Sikeresnek minősítette a közelmúltban más szocialista országokban tett látogatását, így Szófiában, Prágában lezajlott tárgyalásait, ezek mint mondta „jól tükrözték a szocialista államokkal, élükön a' Szovjetunióval fenntartott szoros kapcsolatainkat”. Jasszer Arafat üdvözölte a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének, prágai nyilatkozatát, amelynek aláírói kedvezően értékelték a fezi arab béketervet, s pozitívan közelítették meg a közel-keleti kérdéskört, benne a palesztin problémát. Közlemény Jasszer Arafat látogatásáról Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására Jasszer Arafat, a- Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke küldöttség élén április. 19—20-án hivatalos, baráti látogatást tett hazánkban. Jasszer Arafattal megbeszélést folytatott Kádár* János, Losonczi Pál, és Várko- nyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A barátság és szolidaritás légkörében folytatott megbeszéléseken véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a közel-keleti válság újabb fejleményeire, s áttekintették a magyar—palesztin kapcsolatok fejlesztési lehetőségeit. Aggodalommal állapították meg, hogy a világhelyzetet továbbra is kedvezőtlenül befolyásolják az imperializmus szélsőséges köreinek a fegyverkezési hajsza fokozására, a katonai erőfölény megszerzésére, a szocialista országokkal való konfrontáció élezésére irányuló törekvései, . amelyék súlyosan veszélyeztetik a világ békéjét és biztonságát Ugyanakkor világszerte fokozták aktivitásukat " a békéért, a fegyverkezés megszüntetéséért fellépő erők. ,r Rámutattak: az enyhülés eredményeinek megőrzése, a békés egymás mellett éléa ' politikájának folytatása az egész emberiség közös ügye, . létérdeke. Szolidaritásukról biztosították az imperializmus és a reakciós erők ellen, a társadalmi haladásért ’ küzdő afrikai, ázsiai, latin- amerikai népeket és felszabadító mozgalmakat. Aggodalmukat fejezték ki a közel-keleti- helyzet rosz- azabbodása miatt, amelynek közvetlen oka az amerikai imperialista körök által támogatott Izrael agresszív,- terjeszkedő politikája Elftél- r ték Libanon és a palesztinai arab nép elleni fegyveres támadást, amelynek nem is titkolt célja a Palesztinái felszabadító mozgalom megsemmisítése és a palesztinok törvényes jogai érvényesítésének megakadályozása. Követelték az izraeli csapatok azonnali, feltételek nélküli kivonását Libanonból, az ország függetlenségének, szuverenitásának, területi egységének helyreállítását, a Libanonban levő palesztin menekülttáborok lakói biztonságának szavatolását. Felhívták a figyelmet a Szíria, a PFSZ és a libanoni hazafias erők elleni újabb izraeli provokációk veszélyességére. Hangsúlyozták a közel-keleti válság mielőbbi átfogó, igazságos, tartós rendezésének szükségességét Ennek elengedhetetlen feltétele az izraeli hadsereg teljes kivonulása valamennyi megszállt arab és palesztin területről, a Palesztinái arab nép törvényes, elidegeníthetetlen, nemzeti jogainak biztosítása, beleértve a jogot a visszatérésre, az önrendelkezésre és önálló államalapításra. Ezzel összefüggésben üdvözölték a fezi csúcskonferencián elfogadott arab tervet, az azzal összhangban levő szovjet rendelkezési javaslatot, támogatták, hogy minden érdekelt fél, köztük a PFSZ részvételével hívjanak össze nemzetközi konferenciát. Elítélték a Palesztinái arab nép jogait és érdekeit figyelmen kívül hagyó különutas alkudozásokat. Fontosnak tartották az arab országok egységének megszilárdítását, közös fellépésüket az arabellenes imperialista tervek meghiúsításáért, az izraeli agresszív törekvések elhárításáért. Hangsúlyozták: tovább kell erősíteni a PFSZ, az arab országok szövetségét. A magyar vezetők elítélték a palesztin nép elleni izraeli agressziót, a libanoni menekülttáborokban elkövetett bűntetteket. Méltatták a PFSZ helytállását és kifejezésre juttatták a Magyar Népköztársaság kormányának, népének együttérzését, támogatását a palesztinok harca iránt, amelyet egyetKohl a Szovjetunióba látogat Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja 1983 júliusának elején látogat a Szovjetunióba — jelentette be szerdai, bonni sajtóértekezletén Dieter SOMOGYI NÉPLAP Stolze nyugatnémet kormányszóvivő. Helmut Kohl Jurij Andro- povnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége tagjának meghívására utazik Moszkvába. A látogatás pontos időpontját a későbbiekben egyeztetik — közölte a bonni kormányszóvivő. len törekvés képviselője, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetésével folytat. Megerősítették: a palesztin arab nép igaz ügyéért vívott küzdelemben a jövőben is számíthat a magyar dolgozók szolidaritására. Üdvözölték a palesztinai nemzeti tanács lő. algériai ülésszakának határozatait Jasszer Arafat a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottsága, az egész palesztinai arab nép nevében köszönetét mondott a magyar kormánynak és népnek a harcukhoz nyújtott támogatásért. Nagyra értékelte a magyar pártnak és kormánynak a közel-keleti kérdésben folytatott következetes elvi politikáját. Tájékoztatást adott a PNT-nek a létrehozandó független palesztin állam és Jordánia önkéntes alapon történő konföderációjára vonatkozó határozatáról, amelyet a magyar tárgyaló partnerek egyetértéssel fogadtak. Mindkét fél megelégedéssel szólt a magyar és a Palesztinái arab nép közötti sokoldalú, gyümölcsöző kapcsolatokról, amelyek jól szolgálják mindkét nép és a világ haladó erőinek javát. Megerősítették szándékukat az együttműködés további bővítésére és elmélyítésére. » ( t A Jasszer Arafat vezette palesztin küldöttség szerdán elutazott Budapestről. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Várkonyi Péter, Bor- bándi János, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kar- valics László, Nagy Gábor, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesei és Garat Róbert külügyminiszter-helyettes búcsúztatták. Jelen volt Abdallah Hijazi, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet budapesti képviseletének vezetője. Szojuz T—Q Három űrhajós rajtolt, cél a Szaljut—7 Szerebrov, Tyltov és Sztrekalov Háromíőnyi legénységgel a fedélzetén szerdán, moszkvai idő szerint 17 óra 11 perckor útnak indították a Szovjetunióból a Szojuz T—8 jelzésű űrhajót. Az űrhajó parancsnoka Vlagyimir Tyitov alezredes, fedélzeti mérnöke Gennagyi) Sztrekalov, kutatóűrhajósa pedig Alekszandr Szerebrov. Az. űrhajó úticélja a Szaljut—7 űrállomás, amely jelenleg a Kozmosz— 1443 jelzésű mesterséges holddal összekapcsolva kering a Föld körül. Tyitov, Sztrekalov és Szerebrov életrajza Vlagyimir Georgijevics Tyitov alezredes, az űrhajó parancsnoka 1947-ben született a csitai terület Szxetyenszk városában. A csernyigovi felsőfokú katonai repülőiskola elvégzése után 1970- ben a légierőnél szolgált pilótaoktatóként, ezt követően az egyik repülőezrednél volt rajparancsnok. Több repülőgéptípust ismer kiválóan, megszerezte az elsőosztályú pilóta, és a harmati- osztályú berepülőpilóta minősítést. Tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Az űrhajósegységnek 1976 óta tagja. Felkészülése során megismerkedett a Szojuz—T típusú űrhajó és a Szaljut űrállomás berendezéseivel, működésűkkel. Gemnagyij Szrtarekalov, a Szojuz T—8 fedétoeíú mérőké 1940- oen született a Moszkva meűilet- ti MLtis csibén. Az űrhajósok egységének 1978 óta tagja, _ s most jár másodszor a világűrben. liioször Lcomyid Kiziunmel és Oleg Makarov val 1900. november 27-én indult útnak a Sfeojuz T— 3 űrhajó fedélzetén a Szaijut—fi űráidomásra, ahol 1980. december 10-i.g tartózkodtak. Az űrexpedícióinak kiemelkedő jelentősége volt a további űrrepülések szempontjából: ez volit az első eset, amikor a korszerűsített, három férőhelyes Szojuz T szállító űrhajó három emberrel a fedélzetén indult útnak. Az új űrhajó kifejlesztésére éppen azért volt szükség, hogy az annak irányítására kiképzett, s ahhoz feltétlenül szükséges két emberen kívül egy harmadikat, a csupán repülési ajiapismeretekkel rendelkező kutató űrhajóst is fel lehessen juttatni az állomásra. Alekszandr Szerebrov, az 1944- ben Moszkvában született kutató űrhajós szintén második alCka- lomrnaa jár a világűrben. Először a múlt év augusztus 19-én indult útnak Leonyid Popovval és Szvetlána Szavickajával a Szojuz T—7 űrhajón a Szaljut—7 űrállomásra, amelyen augusztus 27-ig tartózkodtak, Anatolij Be- rezovojjal és Valeirtyin Lebe- gyewel, az alaplegényseg tagjaival együtt. Szerebrov, akit fizikailag is az egyik legfelkészültebb szovjet űrhajósnak tarfea- nak, mcvgtehetőség het>«ra Etán jutott el az űrrepüléshez. Első jelentkezésekor éppen gyenge egészségi állapota miatt nem vették fel az űrhajós egység be. Célját végül éveken át végzett kitartó muntkával sikerült elérnie. A Szaljut—7 űrállomást egyébként nemcsak előző útjának emlékei alapján ismeri. 1976-ban, minit a műszaki tudományok kandidátusa egy tervezőiroda munkatársa lett. Részt vett több űrtechnikai eszköz tervezésében és kipróbálásában is. A Szaljut —7-nek az előző űrállomáséhoz viszonyítva jóval korszerűbb szigetelési rendszere is részben az ő munkájának eredménye. AUSZTRIA VÁLASZT Mindent a szavazatokért A szavazók 47,5 százaléka a szocialistákat választja, 41,5 százaléka a Néppártra adja szavazatát — közölte egy hónappal a választások előtt az Osztrák Köz vél emén yfe utaló Intézet A liberálisok 5, a zöldek 4,5, az alternatívok 1 százalékra számíthatnak. Három héttel korábban a zöldeknek még 8 százalékos esélyt adtak. A hangulat változik ... • • • Az Opernring és a Kärnt- ner-strasse aluljárójában vagy száz ember gyűrűjében magas, 35—40-es férfi állja a vitát Kezében mikrofon, az erősítés tökéletes, fel kell figyelni rá. Dr. Hirnschall a liberálisok képviselőjelöltje. A társadalombiztosító intézetekről van szó. „Nézzék meg, milliárdos palotákat építettek mind! Kinek a pénzéből?!” Bólogatnak, ellentmondanak, van aki kérdez. Dr. Hirnschall mindenkit meghallgat, arca figyelmes, kissé gondterhelt. Néha úgy tűnik, mintha túlnézne a vitapartnereken. Megfordulok: a kirakatok valóban gyönyörűek ... Karcsú, széparcú fiatalasszony áll mellette könnyű felöltőben. Kezét egy percre sem veszi ki a zsebéből, meg nem mozidul, szeme se rebben, megszeppent a tömegtől. Ö a Partik-Pablé — közli mellettem majdnem áhítattal egy elegáns úr. — Dr. Helena Partik-Pablé a vizsgálóbíró. Hát ez a filigrán asszonyka buktatta meg a szocialisták egyik legtehetségesebb politikusát, Androsch pénzügyminisztert és alkan- cellárt?! A bírónőnek neve van, most attrakció a liberálisoknál — igaz, utolsó a jelöltek listáján. Később egy választási plakáton ezt olvasón! : „A szorgalomnak és tudásnak újból ki kell fize- tődnie — Norbert Stegert Ausztriának!” 0 a liberálisok vezetője, Partik-Pabléé is. • • * A választási harcot tulajdonképpen a botrányok vezették be. A szocialistáknak az AKH-ügy (az épülő bécsi nagykórház) ártott. A kancellárhelyettest sodorta magával. Ma a legnagyobb és legeredményesebb bank, a Creditanstalt 44 éves vezérigazgatója, s továbbra is a szocialista jobbszárny vezetője. A Burgenlandi Lakásépítő Szövetkezet milliós csalása a Néppártnak volt kínos. A felderítő szerepét itt is a kis Liberális Párt vállalta magára. Megteheti, túl kicsi ... A zöldek botránya még jókor jött — azt nem mondják, hogy véletlenül —, kezdtek veszélyessé válni. Március 23-án új bulvármagazin jelent meg, a Basta. Herbert Fux-seal, a zöldek második emberével készített interjút Ebben a laza telefonbeszélgetésben a nyers, sőt közönséges szókimondása- ról ismert, népszerű színész Az évszaktól FÉMNYOMflSI függetlenül — bundát ajánlunk! munkát vállal A SIÖ IPARI Férfi-, női SZÖVETKEZET. és bakfisRészletes tájékoztatást ad Jakab Ferenc műszaki irhabundák oszt vez., Siófok, Fő u. 256. sz. alatt. mogyoró, drapp és Telefon: 11-469 barna színekben, (80623) teljes méret- választékban most Vásárolnánk szövetkezetünk részére érkeztek a új vagy újszerű állapotban lévő SOMOGY légkompresszort ÁRUHÁZBA 35—10 m:,/óra tel jesítménny el, vízhűtéssel, 7—10 bar üzemi nyomásra. Tip.: stabil egy- vagy kéthengeres. (. SOMOGY ÁRUHÁZ )\ Cím: Napsugár Ruházati Szövetkezet. 8840 Csurgó. \ w, sm/ <80580) Ügyintéző: P. Kovács István üzemgazd. oszt. vez. (80429) a szerelmi életéről is vall. A bomba robbant: Tollmann professzor a „párt” vezetője azonnal lemondásra szólította fél — a zöldek válságba kerültek. Dr. Elisabeth Schnitz-cel az egyetemnél találkoztam, ötven év körüli szociológus. Szerény asztalka mellett kínálta a zöldek propagandaanyagát. Kezembe nyomott egy űrlapot — Kérem, nem töltené ki, hogy támogatja felvételemet a képviselőjelöltek listájára? — Szívesen, de nem hiszem, hogy sokra megyünk vele . .. Programja azonban, érdekel. Elevenébe találtam, sorolja: Harc a környezetszeny- nyezés ellen ... Munkaalkalmat környezetvédő létesítményekkel ... Harc az új szegénység ellen... Több emberséget ... A privilégiumok ellen ... Több társadalmi igazságosságot... Több biztonságot a fenyegető bűntényeik ellen ... Nukleáris leszerelést ... A mozgalom nagy visszhangja megdöbbentette a politikusokat, és Bécset erre a választásra már teletűzdelték plakátokkal — a környezetvédelmet kisajátították a nagyok. „Tíz év alatt Becs levegője háromszor tisztább lesz, mint most” — ezt garantálja az Osztrák Szocialista Párt. „Kerteket autobahn helyett! Teret a gyermekeknek! Tiszta levegőt és jó vizet” — ígér dr. Busek, a néppárti polgármesterhelyettes. És’ állást foglal az atomerőmű, a savas eső és a konferenciaközpont ellen. • * • A konferenciaközpontot ugyanis a szocialisták építik ... Udvarias ez a választási harc, az övön aluli ütéseket is finoman osztogatják' — de osztogatják. — A konferenciaközpontot tulajdonképpen a Néppárt kezdeményezte 1.960-ban — tájékoztat Hans Waschek, a szocialisták szóvivője. — Az UNO City mellett épül. Szükségünk van egy 3000— 5090 embert befogadó teremre. Ezt a nagyberuházást — 4,5 milliárd schilling — a pazarló politika szimbólumának tekinti a Néppárt, — „12 000 lakást lehetett volna építeni belőle” —. egymillió aláírást gyűjtöttek ellene. Minden nagy létesítmény Bécsben bizton számíthat ellenzésre vidéken. Ezt a kihívást már komolyan kellett venni Kreisky- nek. Az évtizedes huzavonában tulajdonképpen az ő taktikázása is benne van. Csak most, amikor néhány nagy építőipari vállalat hirtelen munka nélkül maradt, vette elő. Néhány hónap aiatt összehozta a pénzügyi fedezetet, az arab országok 1,4 milliárd schilünget adtak 12 évre 6 százalékos kamattal, „ezt csinálja utánam valaki”. • • • Tulajdonképpen a munka- nélküliség kivédésére indított három külön program is ilyen fiókból elővett régi elgondolások gyűjteménye. (Persze, az sem utolsó dolog, ha van mit elővenni) Most mindent — a szavazatokért! (Folytatjuk.) Baling József A Híradástechnikai Szövetkezet boglárlellci telepén fölvesz szakmai gyakorlattal rendelkező esztergályost Jelentkezés: Boglárlelle, Sallai utca 5. sz. alatt, a munkaügyi előadónál, hétfőtől csütörtökig 7—16 óráig. (63548)