Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

----------------------------------------------------------------;--------------------------­T isztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap február 8-i számában olvastam, hogy Kaposváron az Autófelügyelet szakemberei ingyenes autóvizsgálatot rendeznek. Ennek megfelelően jelentkez­tem, s már hajnalban bementem Kaposvárra. Mivel vé­gig bekapcsolt lámpával haladtam, a dinamóm pedig ke­veset töltött, az akkumulátorom annyira' kimerült, hogy a motor leállítása után már csak megtolóssal volt indít­ható. Az Autófelügyelet három szakembere ahelyett, hogy eltanácsolt volna, a hibát kijavította és a kocsit többször is megtolta. Miután szakszerű ávizsgálás során megálla­pították, hogy a kocsi rendben van, a forgalmi engedélyt érvényesítették. Mindezek után még egy kávéval sem engedték kife­jezni hálámat. Emberségből jelesre vizsgáztak. \ Tisztelettel: Kővári József Bogláríelle. Attila u. 21 . Tisztelt Szerkesztőség! Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön! —r java­solja a kölcsönző vállalat reklámszövege. Én nem sokat költöttem, de annál többet bosszankodtam, amikor a múlt év végén húsdarálót kölcsönöztem a kaposvári kölcsön­zőből. Nem adtak hozzá leszorítót, mert szerintük a da­ráló a saját súlyától megfekszik az asztalon. Hát nem feküdt meg. Késő este kellett szaladgálni a városban al­kalmi leszorítóért. S amikor az is megvolt, kiderült, hogy • a daráló használhatatlan... ■ ■ • Reklamálásomra azt mondták, hogy kölcsönzéskor megmutatták. Ez igaz, csakhogy ez nem rádió, amit ki lehet próbálni. ' Véleményem szerint á kölcsönző a tárgyakat ne „megtekintett", hanem használható állapotban adja kölcsön. Sok bosszúságtol kímélné meg így az ügyfeleit. Tisztelettel: Székács lózsef Kaposvár, Temesvár u. 6. Heves vita — horgászok közt XXXIX. évfolyam, 50. szám 1983. március 1., kedd gép Gondolatolvasó A számítástechnika okta­tása címmel kiállítás nvíit tegnap a Kaposvári Tanító­képző Főiskola kollégiumá­ban. Logika i játékokkal, „gondolatolvasóval”, prog­ramozható számológépek­kel, elektronikus dobókoc­kával, digitális kvarcórával — illetve ezek. programijai­val — ismerkednek meg a főiskolások. Évek óta ké­szülnek a főiskolán arra, hogy bevezessék a számítás­technika oktatását — fa­kultatív tantárgyként. Sán­ta Mihály adjunktus egy or­szágos pályázaton első díjat nyert saját tervezésű logi­kai játékaival. A következő tanévben kezdődik a főiskolán a szá­mítástechnika oktatása; a kiállítás .erre hívja föl a hallgatók figyelmét. A fő­iskolán évek óta működik számítástechnikai szakkör, s ma azokat az általános isko­lásokat is ide várják, akik jövőre szeretnének megis­merkedni a csoport munká­jával. Kedvcsináló kiállítás, hasznos „figyelmeztetés” is egyben. A kaposvári egyesület küldöttgyűlése Több mint kilencvenezer kiló halat fogták ki tavaly a vizekből a Kaposvári Hor­gászé gyes ület tagjai, s az egy föle jutó évi átlag 28-ról 32 kilóra nőtt. Somogy legna­gyobb horgászegyesületének taglétszáma meghaladja a háromezer-kétszázat. Sajá­tos gondjaik is vannak, hi­szen az egyesület csupán parányi saját vízzel (Toröcs- kei-tó) rendelkezik, a tagság nagy része a Mohosz me­gyei Intéző Bizottságának kezelésében levő; Lesedé­hez, illetve a Balatonra jár... Mindez szóba került vasárnap délután a Killián ifjúsági művelődési központ­ban Christ Miklós elnökle­tével tartott egyesületi kül­döttgyűlésen — éppúgy, mint a halasítás gondjai' vagy az egyesületi vagyon­nal való gazdálkodás. KÖ- zép-Európa legnagyobb édesvízi tavának gondja szívügye a horgászoknak is, a balatoni problémák a be­számolóban és a vitában ez­úttal is jelentős teret kap­tak. Közülük csupán egy: a Balatonon a ponty fogás drasztikusan tovább csók- • kent (alig fele a három év­vel korábbinak), s a sze­mélyenkénti átlagon belül alig haladja meg pár deká­val az egy kilót... A Tö- rócske tavalyi jobb halasz­tása és a Deseda halbósé- ge mutatja csak eredményeit. A halárak növekedése mi­att azonban már itt is 500 forint az éves enge­dély, illetve 60 forint a na­pijegy (ifiknek fele ennyi); ám a vízterület kicsinysége miatt korlátozásokat is meg­szavazott a küldöttgyűlés. Hauzer Miklós titkár a jelentés szóbeli kiegészítésé­ben • a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta; a vízpart tisztán tartása min­den horgásznak kötelessége. Szóba került az is, hogy erősíteni kell az egyesület versenycsapatát, s van ten­nivaló a horgószklub mun­kájának hatékonyságával kapcsolatban. Felszólalt dr. Takács László, a Mohosz Somogy megyei Intéző bi­zottságának elnöke; a tag-' ság által fölvetett kérdések­re az egyesület elnöke, Hanga János válaszolt, il­letve a vezetőség tagjai. Heves vitát és ellenérzést váltott ki a Desedával kap­csolatban a kísérleti busa­telepítés, amellyel a megyei , IB már annak idején sem értett egyet, mivel ká­rosodás nélkül nem lát­ta biztosítottnak a busa visszafogását. Az ez évi őszi lehalászással kap­csolatban* különböző hí­rek terjedtek el; a túlzott vízleeresztés a tóban levő nemeshal-állomány tekinte­tében már nagymértékben ellentétes lenne mintegy ötezer horgász érdekeivel. A Mohosz Somogy megyei Intéző Bizottságának elnöke válaszában kifejtette: a hor­gászérdekeket figyelembe véve ez ügyben áz érdekel­tek bevonásával további egyeztető megbeszélésekre is sor kerül. Beíratás e hónapban Ősszel iskolások lesznek Mintegy 180 ezer gyermek, kezdi meg az idén szeptem­berben általános iskolai ta­nulmányait. A tankötelesek be íratására az egész ország­ban március 1—15. között kerül sor — tájékoztatták a ''Művelődési Minisztérium­ban az MTI munkatársát. A beíratásról tudni kell, hogy törvény írja elő: min­den gyermeknek iskolába kell járnia a hatodik szüle­tésnapját követő szeptember 1-től. A szülő vagy gondvi­selő kötelessége, hogy be­írassa gyermekét a körzet­határ szerinti iskola első Szoros kapcsolat (Takács Éva rajza) Hasznos elfoglaltság nyugdíjasoknak Hat éve foglalkozik a lengyeltóti áfész gyógyí­tó füvek, gyö­kerek, virá­gok felvá­sárlásával. A múlt évben több mint félmillió forint értéket vettek meg a valutát jelentő gyógynövényekből. A teljes mennyiséget a Herbaria nagykanizsai tele­pére szállították. Lengyeltóti és környéke nagyon gazdag erdőkben, rétekben, ahol lehetőség van a gyógynövények , össze­gyűjtésére. A szövetkezet felvásárlójának, húsz, enge­déllyel is rendelkező család volt a segítségére. A szék­hely-nagyközségen kívül, különösen Baráti-hegyen és Pusztaszentgyörgyön szed­ték össze a gyógyító füve­ket, gyökereket, virágokat. A gyűjtők á huszonötféle gyógynövény közül legtöb­bet hársfavirágból, tikhúr­ból, akácfa virágból, porcsin­fűből szállítottak. A szövetkezet ebben az évben szeretné ívegkétsze- reznj az országnak is hasz­not hozó gyógynövény-fel­vásárlást. A cél érdekében elsősorban arra van szükség, hogy minél többen vállal­kozzanak az egészséges, jövedelmező elfoglaltságra, öreglakon, Fámákon és Hácson eddig huszonöt nyugdíjas tett ígéretet arra, hogy bekapcsolódik a mun­kába. Az eddigi gyakorlat szerint 10—50 ezer forint ér­ték ösézeszedése is .lehetséges, ami a nyugdíj mellett nem megvetendő kiegészítő jöve­delem. A gyógynövénynek jó ára van. A szövetkezet valamennyi gyűjtővel szer­ződést köt. Szeretnék elérni, hogy a ,legtöbb gyűjtő 20— 25 mázsa mennyiséget adjon át. Ezekben a* hetekben a fagyöngyöt vásárolják, ős ha a hó elolvad, akkor kez­dik a gyökereket szedni . és1 átvenni. osztályába, ha az 1983. augusztus 31-ig betölti ha­todik életévét (vagyis aki 1976. szeptember 1-e és 1977. augusztus 31-e között szüle­tett). Beíratáskor a gyermek adatait a szülő személyi iga­zolványával, a gondviselő a gyermek születési anya­könyvi kivonatával igazolja. Az iskolaérettség elismerte­téséhez orvosi bizonyítvány szükséges, tehát a szülőnek, a gondviselőnek ezt az ok­iratot is be kell szereznie. Az .óvodába járóknak van ilyen, a nem óvodások szá­mába pedig a körzeti gyer­mekorvostól kell kérni. A beíratáskor azt is be kell jelenteni, hogy a gyer­meket , napközibe kívánják adni vagy sem. A robot járni tanul Japánban jelenleg járkáló robotokat, úgynevezett wal­king rabotokat fejlesztenek ki. Ezek általában egy kor­mányozható és meghajtott alvázból, processzorból és ultrahang-érzékelőkből áll­nak. Különböző magatar­tásszabályokat lehet beprog­ramozni akadályok fölfede­zésére vagy hasonló jármű­vel való találkozás esetére. Például parancsra a járó robotok robotsort alkotnak, s minden robot az előtte le­vőt követi. Ezeket a robotokat a gya­korlatban még nem használ-' ják, de alkalmazni lehetne őket például padlótisztítás­ra vagy üzemekben — gé­pek anyagellátására. BALESETI KRÓNIKA Öt súlyos sérült a csúszós utakon Két baleset is történt me­gyénkben szombaton. Nem adta meg az elsőbbséget személygépkocsijával Barcs belterületén a 6-os főúton a 33 éves Bodor Gyuláné hó- mokszentgyörgyi tanítónő, és összeütközött egy vele szemben szabályosan közle­kedő Ladával, melyet a 36 éves Győrök József homok- szentgyörgyi erdész veze­tett. Bodor Gyuláné kocsija az ütközést követően a jobb oldali árokba sodródott és a‘ par toldatnak ütközött. Bodorné és három utasa — Bodor Gyula, Katz Rudolf és felesége — súlyos sérü­lést szenvedett, a két gyer­meke, aki a kocsiban ült, könnyebb sérülést szenve­dett! A Lada utasai sérülés nélkül megúszták. Figyelmetlenül vezette sze­mélygépkocsiját a 32 éves Békési Kálmán budapesti lakog szombaton a kora esti órákban Fonyód külterületén a 7-es főúton, és a jobb ol­dali árokba csúszott. Békési súlyos sérülést szenvedett. Megakadályozza a rablást Nv u gat- Ném etors zágban a bankrablások és egyéb erő­szakos bűncselekmények megakadályozására egy für- thi cég újszerű riasztó adót szerkesztett. Az adó cigaret­tadoboz nagyságú és ’a fel­karon kell viselni. Ha pél­dául egy bankpénztáros „Fel. a kezekkel!” felszólí­tásra föltartja a karját, a készülék tíz imiiiwattos tel­jesítménnyel néhányszor tíz méternyi távolságra jelzése­ket ad — ezeket egy megfe­lelő vevő felfogja. A vevő meghatározott impulzusok­kal riasztócsengőt működtet vagy fényjelzést ad. A parányi adóba szerelt ötletes berendezés, mégaka­dályozza, hogy minden kar­mozdulatra riasztás követ­kezzék be. AFORIZMÁK Megnyugtató megállapí­tani, hogy azoknak, ,akik kormányoznak bennünket, tulajdonképpen semmi­lyen népre sincs szüksé­gük. (Dieter Hüdebramdt) * • * Az embernek egyszerű célokat kell kitűznie, ak­kor bonyolult kerülő uta­kat engedhet meg magá­nak. (Charles de Gaulle)' » » » Nem hiszek a véletle­nekben. Nem mintha úgy vélném, hogy minden elő­re el van. határozva, de azt hiszem, mindennek van oka — csak az ok sokszor rejtve marad előttünk. (Helmut Schmidt) • * • A nők politikai érdek­lődése nem egyéb, mint érdeklődésük a férfiak iránt, akiket befolyásol­nak. (Gosy de Maupassant) * • * Buta nők könnyen meg­birkóznak eszes férfiak­kal ; de nagyon okos nő kell ahhoz, hogy egy tök- filkót irányítson. (Rudyard Kipling) • • • Sok millió férfi töpreng azon, hogy milyen, nővel szeretne hálni, de csak egy elenyésző kisebbség gondol arra, hogy milyen nővel szeretne fölébredni. (Sloml) • • • Áz emberek kilencven százaléka számára az élet értelme az. hogy eltenges­se: (Helmut Qualtinger) • • * A nagy Konfuciusz mopdta: „Nem tudjuk, hogy van-e isten vagy nincs, tehát hozzunk neki áldozatokat.” Ez pragma­tikus majdnem furfan­gos beállítottság! (Klaus Menhert) * * * A filozófia: futóhomok­ra épített Eiffel-torony. (Georges Meumier) * * * Mikor jön Godot? Pon­tosan sehány óra har­minc perckor! (Klaus Kinski) • * * Sajnos, vannak embe­rek, akik még nem jöttek rá, hogy föltalálták a te­lefont és ezért ahelyett, hogy telefonon beszélné­nek egymással, a tömeg­tájékoztatási eszközöket használják. (Joíiarmes Rau) Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-b.: dr. Kercza int re Szerkesztőség: Kaposvár. Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 1401. Telefon: li-510, U-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinra Sándor n. t Tét.: 11-516. Postacím: Kaposvár. Pf.: 34 . 7461 Felelős kiadd: Balaicza János. Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizethető a hiriapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónaDra 34 Ft. negyedévit 102 Ft. fél évre 204 Ft, égy évre 400 FC Index: 25 967 ISSN 0133—060« Készült a Somogy megye! Nyomdaipar) Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Máius 1. u. 1M. Felelős vezető: Farkas Béla Igazgató. »Kéziratokat nem őrzünlt mel éa asm adunk viasza.

Next

/
Thumbnails
Contents