Somogyi Néplap, 1983. március (39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

r • . Átszervezés után Ä termelés szolgálatában Január elsejével a mező- gazdaság és az éielmezésüSy területén módosult jó né­hány szakigazgatási imtéz- imény szervezeti rendszere. Az átszervezés céljáról, a megyében történt változá­sokról dr. Csima Ferenccel, á megyei tanács mezőgaz- dasáigi és élelmezésügyi osz­tályainak helyettes vezető­jével, Berkes Lászlóval, az Állattenyésztési Szolgáltató Vállalat kaposvári kiren­deltségiének vezetőjével és dr. Bánáti Henrikkel, asz. állategészségügyi és éielmi- szerellenőrző állomás igaz­gatójával beszélgettünk. — Ahogy a határozatot is­mertető közleményekből ki­tűnt, az átszervezés, a ■ szak- igazgatás korszerűsítése többféle célt szolgált. — Az agrártermelés fej­lődése megkívánja az ál­lami ellenőrző" és szervező- munka színvonalának eme­lését — mondta dr. Csima Ferenc. — A fő cél az volt, hogy a szakigazgatás dönté­si rendszere jobban igazod­jon az igényekhez. így meg­szűnik egy sor párhuzamos­ság, szétválik a hatósági és a kifejezetten szolgáltató te­vékenység, s nem utolsósor­ban csökken a szakirányítás­ban dolgioiZióik létszáma. Me­gyénkben az állategészség­ügyi állomást szervezték át állategészségügyi és élelmi- szerelleniőrző állomássá; ja­nuár elsejétől ellátja az élelimiszerhigiéniaá és minő­ségellenőrzési feladatokat is. A megyei takarmányozási felügyelőség mint intézmény megszűnt, a szekszárdi Ál- lattenyésztésii Szolgáltató Vállalat kaposvári kirendelt­ségeként működik ! tovább, s hozzá tartozik a mestersé­ges megtermékenyítő és a seairikavári teljesítményvizs- gáiló állomás is. — Az átszervezés után milyen feladatokat látnak el? — Az új vállalat, ahogy a' nevében is van, szolgálta- •fásokat végez — mondta Berkes Lá szló —; a törzs - kötnyvezéssel, a teljesítmény, vizsgálattal, a szaporít ássad és az ezzel összefüggő ten­ni valókkal foglalkozunk. Nálunk csaknem száz em­bert érintett a korszerűsí­tés, és bár rövid idő állt rendelkezésre, elmondha­tom, hogy minden dolgo­zónk megfelelő helyre ke­rült. Megyénkben a szarvas­marha-ágazatban, a törzs­könyvezés oldalairól mint­egy hat-hét százalékkal, csökken a nagyüzemek igé­nye, viszont nő az egysze­rűé, o ellenőrzési formáik iránt. A sertésnél és a juh­nál Viszont fokozódnak azok a szolgálta tüsök. Megjegy­zem: a reindsoerekikel is tár­gyalásiban vagyunk, hogy szo:gáütatásainikio.n belül megfe lelő rn unkamegasztáivt alakítsunk ki. — A háztáji gazdálkodó­kat, a kistermelőket hogyan érinti ez? — Gyakorlatilag az eddá- giie&inak megfelelően látunk, el ihiindan feladatot. Némi­leg emeiikeoák a szarvas­marha-, és a sertéséllorrsány mesterséges megterméke­nyítés i díja, viszont a ter­mékenyítésit a gazda udva­rán végezzük el. Az új hely­zetben fontosnak tartjuk, hogy a tenyészállat-forgal­mazásban közelebb kerül­jünk a 'kistermelőkhöz. Az edJdiigiiékitől eltérő, őket érintő lényeges változási, hogy január elsejétől a kis­termelőnek járó állami tá­mogatást az állategészség­ügyi és éleőmuszereilanőrző állomás fizeti ki. —- Igen, többek között ez is új feladataink közé tar­tozik — veszi át a szót dir. Bánáti Henrik. — A kor­szerűsítés fő előnyét ón ab­ban látom, hogy számos ösiz- szefüggő feladat egy kézbe került, ez eredményesebbé teheti az állomás munká­ját; jobbam ki lehet hasz­nálni a szellemi kapacitást, de előnyös a partnereiknek is, mert 'különböző ügyeik­ben nem kell két-három helyre fordulniuk. A roű­A szolgáltatások kiter­jesztésével bővíti • tevékeny­ségét a ts-z-ek ert-yk es-nö, beszerző és szolgáltait^ kö­zös vállalata; az eddiginél jobban felkarolja az export­áru-termelést is. Az 1200 tagot tömörítő közős válla­lat, amely az idén húszmilli­árd forintos forgalommal számol, megszervezi a ter­melőszövetkezetek zöldség- Sjümiics- és iparitermék­értékesítését, sokféle szol­gáltatással is segíti tevé­kenységüket. Tavaly kétmilliárd forint bevétel származott az ex­portból. A fokozott piacfel­köditetéssel pillanatnyilag az. a gondunk, hogy mind­három részleg a korábbi helyén működik, s ez ne­hezíti az irányításit. Felada­tunk az élelmiszer termelés, -feldolgozás es forgalmazás higiéniai, minőségi ellenőr­zése; az állategészségügy te­kintetében íredig maraditok a régi feladatok: a tenyész­tés, a termelés segítése és ezen beiül is elsősorban a megelőzés. Ezt a tevékeny­séget a ikiterjedit, új felada­tainknál is elsődlegesnek tartj uik, s szándékainkban csak a második helyen áll a hatósági jogosítvány, a szankcionálás, amikor a jó szó már nem használ. — A szakigazgatási intéz­mények a MÉM és a mező- gazdasági élelmezésügyi osztály irányításával mű­ködnek. Mit vár az irányító a korszerűsítéstől? — Az állattenyésztés szín­vonala megyénkben is el­marad a növénytermeléstől — mondta dr. Csáma Ferenc. — Mivel a szolgáltatásokért fizetni kell, életképes csak úgy maradhat a vállalat, ha szárrvotniaffias munkát végez; bízunk abban, hogy így ha­tékonyabban segítik majd ennék az ágazatinak a fejlő­dését. Az állategészségügyi állomás tekintetében, külö­nösen fantostniaik .tartjuk a hatósági előírások szigorú betartását, mert ez minden­képpen a minőség javítására ösiztönzd az üzemeket. A korszerűsítésnek meg keld m/utatlkoizini a minőség javu­láséiban; ez gazdasági fel­adataink között az, elsők kö­zött áilL V. M. tánó mumika nyomán a for­galom további növelésével számiolnaik' az idén. Alapot ad ehhez, hogy — a jelzések szerint — növekszik az ér­deklődés külföldön a tsz- tmelléküzeimágaikban edöálií- totit élelmiszerek, kerámi­ák, bútorok .és a kis tétel­ben /készülő termékek iránt. A ts-zker bolthálózata to­vább bővül; 300—400 négy­zetméter alapterületű új ke­reskedelmi egységet adnak át. Budapesten például négy új üzlet nyílik a zöldség— -gyümölcs-ellátás színvona­lának javítására. -------------------------,--------------------­B ővül a tsz-ek bolthálózata Jó eredmények, megfontolt tervek Á táskák zömét exportálják Feszített ütemben dolgoz­tak az emberek tavaly a Rákospalotai Bőr- és Mű­anyagfeldolgozó Vállalat marcali gyáregységében. Az eredmény önmagáért beszél: a tervezett 568 ezer helyett hétszázezer táskát készítet­tek. A gyártmányok kilenc­vennyolc százalékát expor­tálták. Nagy részét a Szov­jetunióba vitték, nyolc szá­zalékát más szocialista or­szágokba. A jelentős előrelépés első­sorban annak köszönhető, hogy a nemrég befejezett gyári rekonstrukció után a vezetők és a munkások egy­re jobban megtanulták a korszerű szaiagrendszer használatát és a gyáregység munkaszervezési rendje is igen magas színvonalúvá fej­lődött. Harmincszázalékos volt a termelékenység javu­lása tavaly, egy-egy mun­kás a korábbinál negyven­két százalékkal nagyobb ér­téket állított elő. Korábban a gyáregység a középvezetők ‘hiányával küszködött. Ma már több műszaki szakem­berük van, de még néhány­ra szükség lesz. Ezt a gon­dot i^ önerőből oldják meg, jelenleg két ösztöndíjasuk tanul nappali tagozaton a Könnyűipari Műszaki Főis­kolán, hárman pedig most járnak előkészítőre. Levele­zőn is többen tanulnak to­vább. A jó teljesítménynek meg­volt a gyümölcse: tavaly majdnem tíz százalékkal emelkedtek az átlagkerese­tek az üzemben. Szükség volt erre a bérfejlesztésre, mert a gyáregység dolgozói a hasonló jellegű munkával másutt foglalkozóknál ke­vesebbet kerestek, .s e hát­rány teljesítményükhöz vi­szonyítva nem volt igazsá­gos. Az idei terv sem szerény, a tavalyi teljesítménnyel megegyezik: új rá hétszáz­ezer darab táskát gyártanak, az előirányzatok szerint. Nem lett volna célszerű többet tervezni, mert tavaly megközelítették az optimá­lis , teljesítményszintet, s a túlzott mennyiségi tervek a minőség rovására mentek volna. Az idei termékekből is csak igen kevés marad itt—- hon, a külföldi megrendelők érdeklődése változatlan. Sőt egy nyugati cég is érdeklő­dött a Marcaliban készülő táskáik iránt. Ha a tárgyalá­sok jó eredménnyel zárul­nak, akkor az idén — a gyáregység történetében elő­ször — tőkésexportra is termelnek majd. Különdíj fiatal értelmiségieknek Együttműködés a KISZ Megújította a megyei KISZ-bizotteág és az MTESZ megyei elnöksége a két szervezet közötti együttmű­ködési megállapodást teg­nap délelőtt a megyei KISZ- bizottság ülésen. Elsősorban azt a célt tűzték maguk elé, hogy meggyorsítsák a mű­szaki-technikai fejlesztést, jobban hasznosítsák a szel­lemi erőforrásokat a mun­kahelyeken. Az együttmű­ködés elősegítheti a mégy er adottságok kihasználását, a tartalékok kiaknázását, a számítástechnika és az elektronika gyorsabb al­kalmazását. Az üzemi értel­miség alkotókedvének kibon­takoztatásában szintén kö­zösek a feladatok. A megállapodás szelle­méiben.- már az idén sokkal több közös akciót rendez­vényt szerveznék. Az üzemi KISZ-sizervezetek, a fiatal szakemberek lehetőséget kapnak arra, hogy véleményt mondjanak a szakmai anya­gokról. -Az MTESZ szakmai egyesületei tanácsokat ad­nak a fiatal műszakiak és közgazdászok- tanácsainak, a fiatal agrárszakemberek tanácsainak, hogy miként állítsák össze a programju­kat, s véleményezik a fel­dolgozott té-makat. Évek óta jól működik a szervezési és vezetési tudo­mány cs társaság fiatal ve­zetők klubja. A KlSZ-szer- vezetak javaslatokat adnak arra, hogy* kiket hívjanak meg a foglalkozásokra. A Neumann János Számítás - technikai Társaság megyei szervezete sokat tesz. a kor­szerű szakismeretek elter­jesztéséért. A szervezet ez­után is számít a szakközép­iskolákra, így az iskolai KISZ- szervez® t ek — az együttműködés szellemében — minden, szakmai rendez­vényre küldenek fiatalokat. Szó van arról is, hogy az egyesületek fölkarolják az ifjúsági bizottságok, klubok megalakításét a -munikahe­és az MTESZ között lyeken. Az MTESZ vállalta azt is, hogy előadásokat, fó­rumokat tartanak a KISZ kaposvári politikai képzési központjának tanfolyama­in, aztán a. fiatal műszakiak és közgazdászok, illetve ag­rár szakemberek tanácsai­ban, a KISZ .különféle ren­dezvényein. Az Ifjúsági ' szervezet szintén segít, amiben tud. Így többek között mozgósít a műszaki-közgazdasági hó- napöjc rendezvényeire Evenként egy-égy egyesület — karöltve a KISZ-szel — szakmai ifjúsági napot ren­dez; ezen fiatal értelmiségi­ek vesznek részt, közülük kerülnek ki az előadóik is. Az együttműködési megálla­podás szerint az idei rendez­vény témája az, hogy mit tesznek a fiatalok, az ener- giatakarékosséigért. A jövő évi rendezvény középpontjá­ban az áll, milyen legyen a célszerszám-ozás és a pótló­lagos automatizálás a gép­ipari technológiák fejlesz­tésében. Az MTESZ egye­sületei viszonzásképpen köz­reműködnek a kétévenkénti - ifjúmunkás- és s.zakmunkás- tanuló-napok. tartalmasab­bá tételében, legközelebb tehát jövőre. A megyei KlSZ-biznttság vállalta, hogy minél több fiatalt győz meg a pályáza­tokon való .részvétel fontos- ’ ságáról, részt vállal a mun­kák elbírálásában. Az ered­ményesen szereplő fiattal ér­telmiségiek számára küiün- díjat alapít. Ezt első ízben jövő májusban adják ki, A Somogyi Műszaki Széná­ié rendszeresen közli majd a fiatal szakemberek írása­it, hint ad a fiatal műszaki­ak és közgazdászok, illetve az agrár szakemberek taná- . csalnak tevékenységéről. L. G. Új iskola, új út épül Babócsán A lakosság ,,megtoldotta” a tanács pénzét Szemben a tanácsházával épül Babócsán az új általá­nos iskola. — Naponta látom a válto­zást, a tervek megvalósulá­sát. Talán már a jövő hó­napban megkezdődik a sza­kaszos átadás, s az ősszel a gyerekek birtokukba vehetik az új létesítményt — mond­ja András Zoltán tanácsel­nök. Ezért az oktatási intéz­ményért a község valameny- nyi lakója dolgozik. Az ősz­szel fenyőt és díszcserjét te­lepítettek már .az iskola kö­ré, s az idén is folytatódik a társadalmi munka. Az új kerítéshez a Határőr Tsz adja a fát, a ktsz szak­emberei megmunkálják, a KISZ-fiatalok, a sportolók'és a tűzoltók pedig felállítják. A régi kerítés lebontására, az iskola környékének terepren­dezésére, parkosításra a vas­út, a tsz, a ktsz szocialista brigádjai, a szülői, munkaKö- zösség tagjai több szombat­jukat, vasárnapjukat ajánlói­tok föl. —A régi iskola hasznosítá­sára sok elképzelésünk van: az iskolás gyermekek csere­üdültetését kívánjuk itt rendszeressé tenni. Eddig is jártak Babócsára nyári tábo­rozásra a szomszédos Bara­nyából általános iskolások. Ez a hely a fürdő közelsége miatt nagyon kedvező volna somogyi tanulók nyaralására is. Innen kirándulhatnak az ősboi'ókásba, Barcsra, Cso- konyavisontára. Tervezzük a régi iskolában amatőrcso­portok, művészek táborozásá­nak a megszervezését is. Évek óta dolgoznak a ba- bócsai vár feltárásán. Intéz­kedtek a ritka kincs, a nár- ciszos természetvédelmi te­rületté nyilvánítására. Pihe­nőpark, kirándulóhely lesz a környéken. A tanulmányterv már készül. S dolgoznak a Szabadság téren és a Kos­suth Lajos utcá­ban is. A közúti igazgatóság nagy­atádi kirendelt­sége több utcá­val együtt ezt is korszerűsíti. Az olajosok mun­kásszállójához vezető útra is sor kerül ebben az évben. Ha elké­szülnek vele, négy utcát kivéve szi­lárd burkolatú lesz valamennyi. Az utak alapjait, az árkokat, a víz­elvezetőket a la­kosság társadal­mi munkában ás­sa ki, a Határőr Tsz díjtalanul ad kavicsot. Majdnem kétmillió forin­tot költenek ebben az évben a babóesai utak korszerűsí­tésére. A gondozásra, a meg­óvásra viszont nincs anyagi fedezete a tanácsnak.- A fa­lugyűlés ezért úgy határo­zott, hogy társadalmi védnök­séget szerveznek: mindenki a saját lakása előtt tisztítja, karbantartja az . úttestet, s gondoskodik megóvásáról. Két pedagógusszoigálati la­kást alakítanak ki az új is­kola szomszédságában, a vá­sárlás és az. átalakítás 1,2 millió forintba kerül. Az ivó- vízellátást javítja az a kút, amelynek túrását hamarosan megkezdik. A községben a törpe vízművet jelenleg égy kút látja el. Gazdagodnak a társközsé­gek is. Péterhidan orvosi ren­delőt, várót alakítanak ki. Még ebben az évben hozzá­kezdenek Komlósdon a tsz „gazdátlanná'’ vált irodahe­lyiségeinek átalakításához; ott is községi klubot létesí­tenek. Sz. L. SOMOGYI NÉPLAP

Next

/
Thumbnails
Contents