Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám
SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Ite»* Ml sm Buknám ia* a *«mLasiiAxá. ansely a hazai formatervezők: jogos bánatából ered. Hadd ne tegyem! Játékot »rota »um terveztem, nem is akarok. Próba ttajn. de nincs remeny a sikerre. — Pedig sikeres terveaő. — Nagyjából. Art hiszem, !ebet igv mry- dani Siker? Egy ior megalkuvássá! együtt, »meivról csak en födök. Es ilyenkor borotvaélén tancol az ember. Maga sem tudhatja pontosan, hogy meddig kőt ésszerű komororrussrtBno*. és mettóJ lesz a szakma srutoja. A ross? es a csúf igenve nálunk intezmen vési tetten van jelen. Van. aki a csapnivalót es * csúnyát is megtervezi. Áruló lesz. Nem hagyszerúsegemnek. inkább Szerencsemnek kos ionom, hogy nem lettem az. De akik megtettek, azoknak sem tudnék nekirontani ököllel, legalábbis nem mindegyiküknek. Ismerek nagy tehetségű pályatársat, aki... Beszeljünk inkább másról! Mondjuk a kaposvári Táncsics gimnáziumban töltött éveimről. Nagyszerű évek vol- lak 1 Zenei lein. néptancos voltam: gei>ész- mérnök akartam lenni. A gimnázium indított az iparművészeti főiskolára. Az asztalon ütő embera lakkal babrál. A szeg) diákéveket, a főiskolai szerelmet — amelyből házasság lett —, a textiltervező feteseg szép munkáját és újra a szik emlékeket hívja segítségül, de latszik: maga •»in hies elterelő hadmoedulatkent a szép emlékekben es a jelen keUemeaeegeibesi. Munkácsy-díjas, nrvódijas, a művészeti szövetség vaiasztmányi tagja, a Kepnötnűvesze- ti Alap vezetőségi tagja, szakmai »úrik tagja... Hogyan is hihetne benne, bogy most másról keü beesel ni ? — Szóval: én szabadúszó maradtam Csak. ót* vállalok munkát, ahol egyenrangú léiként fogadnak. Sokan maradtak szabad úszók. Innen kezdve féhg-meddtg a véletlenre van btzva, hogy ki kap munkát ás ki nem. Minden tárgy — akár esztergagép, akár közfogyasztási cikk — formáját meg ke*i tervezni. Igényesen, a funkciót szolgáivá. Ex az, ami nálunk, kévéi helyen, megy. Kevés a jó, a szép feladatot adó munka. „Művészként, tervezze meg, de én megmondom: ilyen legyen!" Ezt a mondatot úgy találtaim ki, de körülbelül így kezelnek bennünket sok helyütt. Nem én panaszkodom! A szakma, a hivatás jajkiáltását próbálom megfogalmazni, sikeres munkákkal a hátam mögött. Mert sok, nagyon sok pályatársam készíthetne sikeres munkákat a közjóért, a bennün,ket körülvevő világ megszépítéséért. Ki kell mondanom: akik a munkát adják, azoknak a többsége nem törődik azzal, hogy a közjót így is szolgálni kell. Ezért veszünk a boltban ocsmány étkészletet, csillárt, abroszt.. Most már én kérem, evezzünk csöndesebb vizekre. Pontosabban: sikereivel beszéljünk a kényelmetlen székek, a ronda virágvázák, a megfoghatatlan lábosfülek és minden hasonló háborgó tengeréről. — A Kontakt* talán a legismertebb cég, amellyel kapcsolatiban vagyok. Ott a vezetők jó ízlésű emberek, s azt is fölismerték, hogy a célszerűség a szépséggel párosulva üzleti hasznot hozhat. Rendszeres munkát végzek náluk, de nem vagyok az alkalmazottjuk. Azzal indultam el, hogy fgy, függetlenül védeni tudom a gyártmányaikat megvásárló embereket Elfogadták ezt a feltételt Nos. nem akarom idealizálni az állapotokat. Csapatmunka eredménye, hogy a Kantaktának ma már arca van. és nem ia csúnya arca. Nem egyedül dolgozom ott. Sikerűit a gazdasági embereknek, a műszakiaknak és a tervezőknek megtalálniuk egymást abban a gyárban. Sót a játéktervekbe is beleharaplak. Ez még „cseppfolyós", de lám, egy alkatrészgyár fantáziát lát — üzletet is — s szép játékokban. Lesz-e? Tervezek-e újra játékot? Tűi azrp lenne. Mindegy. Az ilyen gyárak léte bukató. Van fejlődés, csak lassú, fis s legnagyobb baj, hogy a közfogyasztási cikkekbe, tehát a közízlést leginkább nevelő tárgyakba nyúl bele a legkevesebb formatervező. Megint az asztalcsapko- dásnáL, a szitkozód ásnál vágjunk. „Hatalmi szóval”, maszka lássál, fényképezéssel zárjuk le a félig-meddig tehetetlen gondolatsort. Festményekbe botlunk, — Ezekről ne essék szó; ezeket letagadom. Mondják: minden formatervező tulajdonkeppen félresikerült, féltehetségú szobrász és festő. Ezzel cukkolnak minket Festek ... De kizárólag magarának! Mert én megmaradok formatervezőnek. — Biztos, hogy nem okoz ez hiányérzetet? — Biztos. Megvan a „lovas szobrom". Az is megvan. Nemrég ért ez az öröm. Megint a műteremben vagyunk, s hallgatás közben próbáljuk kitalálni a „lovas szobrot”. Nem is nehéz. Egy modell a polc tetején, egy színes, kellemes rajz, a sarokban . — Igen, ez az. A metró. Most dolgozom a Met- rober és a Ganz- Mávag megbízásából. Három éve megnyertem a me írószerei vények tervezésére kiírt pályázatot. Ügy állnak a dolgok, hogy még az idén vagy jövőre megkezdik a hazai metróvonat gyártását. Ez most a legnagyobb munkám. Talán életem legnagyobb munkája. Elvégre jármű! Az, amit Somogysálból indítottak el... Szilből. Szülei ott élnek még. Gyakran jár haza. A gyerekek hosszú heteket töltenek a nagyszülőknél. Egyszer több helybélivel összefogva nagy terveket szőttek. A falut érintő lovas túráról. faluszépitésről, vendéglőről, néhány apróbb létesítményről szóltak a tervek ... Kelemen József ingyen dolgozott volna. Próféta a saját hazájában? Ez is egy kudarc. Talán nem örökre. — Nem fontos, hogy mindenből valóság legyen. Ott van a falon az én városi kisautó-tervem. Megcsináltam, mert izgatott. Nem lesz belőle gyártmány, nem Is ajánlottam föl. Lehet, hogy egyszer összebarkácsolom magamnak ... Búcsú a tárgyaktól, az egy egész napra elegendő néznivalótól. A meleg zenesaroktól. A falon hízelgő óriástigris. (Tárgyalni is jönnek még szakemberek. ,,Csak itthon dolgozom, csak itt tárgyalok; nem zavar telefon, bekukkantó ügyintéző ..Aztán hazaérnek a gyerekek.) Búcsú. Szabadkozunk, így is sokat zavartunk. — Nem, nem. És egy szó szépítés nincs ebben: ide bármikor, bárki bejöhet. Valóban. Kérdezzék meg csak! Engem elsősorban erről ismernek. S akik nem? Azok kattintsák föl a villanyt! t hrthir ruu A formatervező aszfalcsapkodásai FtMkattinrtotn a villanyt Orvosnál vagyok. Bekapcsolom a rádiót. Nézem, ahogy a fiam játszik. Egyszerű cselekedeteim közben'valaki — aki nines a közelben, akit nem ismerek és nem szól, aki láthatatlan — irányít, befolyásol engem. Az orvost, a gyereket... Több ilyen valaki van. Boszorkákról, manókról, tündérekről szó sincs: a titok nyitja sokkal egyszerűbb. A villany kapcsoló, az orvosi műszer, * rádió, a gyerekjáték bujtatja el jó lelkű vagy gonosz irányítómat: a körülöttem — körülöttünk — levő tárgyak tervezőjét Gonosz irányító? Rossz szeltem? Igen. A hasznaiba tatján, a csúf, az önmagukat és nem a használójukat szolgáló dolgok kiagyalója. Jó vezető? Láthatatlan segítő? Igen. A célszerű, a szép, a szemet gyönyörködtető, a nyugalmat hozó, a könnyedén használható holmik megálmodója. Ipari formatervezőt — a legismertebb, mégis legrvevtelenebb művészek. Akiktől néha még a művészi titulust is elvitatják. Nevük föl-föfbukkan, a leghíresebbek néha eszünkbe jutnak. Munkáikkal mindennap találkozunk, hiszen minden tárgyat megtervezett valaki. Da a tárgyak nem kötóc^ nek nevekhez... — A nevem... a nevem ? Hát nincs ráírva a vdlanykap- csölóra, az orvosi műszerre, a rádióra vagy a játékra. Nem is vágyom arra, hogy ráírják. Egyszer megörökítették, az sem sikerűit valapii fényesen. A szüleim vettek egy nagy ponyvát ka-r zattakatónak. Arra ráfestették óriás betűkkel a nevemet; hogy majd az envém tesz, ha átveszem a Somogy szili gazdaságot. De nem lettem gazdálkodó. Ez először bántotta őket. Hiábavalók voltak a ponyvára «seperi írt betűk ... Kelemen József — er. állt a ponyván. Nézzük, mi áll e név után a Ki kicsoda? című vaskos kötetben! „Kelemen József (1939. ápr. 14.) — ipari formatervező. Az Iparműv. Föisk.-n tanul. ]9áJ — önálló tervező. Munkácsy-dí jas (t978j. F. ra.: Kon rakta villanykapcsolód, gyermekjátékok, műszerek, rádiók, mérlegek-" Caontsovany fölsorolás. Kopekból, beszélgetés-foszlányokból jjróbaljuk ráépíteni az izmokat, az inakat, az ereket es az idegrendszert... Első fogódzónk a lakás. Zeg- i zugos, sokszintes — váratlan fényeket villantó, hívogató sarkokat rejtő — budai toldalék építmény egy nagy, több otthonná szabdalt villa tövében. Gazdája tákolt bar- k ácsmunkának szerény kehi. Bennünk irigységet ébreszt. Látszik: igazi otthon, ahol az igényeket nem határolták mozdíthatatlan, gondolatot gátló falak. Néhány tízezer forintért vásárolt szoba-konyhából lett: műterem, szobák, terasz — és egy kertecs- ke. Magánerőből, kevés pénzzel, sok ötlettel — a házaspárnak és a két gyereknek. Építkezzünk tovább! A segédanyagokat Somogyszilba visszatérve találjuk meg. — Azt mondják, szerencsés a falusi gyerek, mert közel él a természethez, ismeri a növényeket, az állatokat. Szomorú vagyok, de efféle kötődésről nemigen tudok beszámolni. Csodabogár lehettem. Mezőgazdasági kiállításokon díjakat nyerő, kiváió állattenyésztő középparaszt nagyapám és hozzá, hasonló apám után tévedtem másik vá- gakiyra. Nagyon szeretem a szülőfalumat, óe ser» a gazda*>ag r»vru nem- a masakban 4* tálára H ősziéit REdszeretet bennem A faluban ismertem meg az ipiari formát; ott lettem a gépek, az autók, a váróéinak mondott tárgyak szerelmese. Volt ott gyerekkoromban vagy három gépkocsi. Azt hiszem. ezek döntöttek a sorsomról- Ezért nem lett az enyem az a ponyva. Vargabetű. Könnyebb volna tartani ax időrendet, ám mondjunk te róla. Vizsgalatunk tárgya egy jói sikerült terv kudarca. Az Akadémiai Kiadó Művészettörténeti füzetek könyvsorozatában jelent meg Er- nyey Gyula kötete Az ipari forma története Magyarországon. Ebben a könyvben egyetlen játék kapott helyet a képanyagban: a Poiimobil epitőjáték. Kelemen Jöosef a tervezője. „ — Tizenegy éve lettem kész-a játékkal. Elótte sokat törtem a fejem. Gyerekkori rajzaimat vettem elő, a mai gyerekek rajzást nézegettem. Azt kerestem, hogy, nú a közös bennük ... Elhallgat Rajzolhat. . 1 „Hát ez" — mutatja. Rajzon egyszerű, leírni bonyolult. Egy téglalap, amelynek egyik oldalába egy félkörív „vájódrk”. A gyerek, ha autót rajzol, a kerekek fölött ezt a síkidomot bi»- toean lerajzolja. — Nos, ezt megfeleztem, azután átvit- tem egy térbeli formaiba, s egy furcsán csonkolt kocka lett belőle. Ez az alapjelem, ebből fölépíthető minden. Néhány tartozékkal autóépítő, házépítő, baba- szoba-épitő játék. Persze megfigyeltem: a gyerekeim soha sem azt készítettek belőle, am!t én elképzeltem, de nem is tukmáltam rájuk változtathatatlanul a találmányomat. Annak örültem, hogy tudnak játszani vele. — Ilyen játékot nemigen lehet találni a boltokban. — Nem is. Elkezdték gyártani rendkívül rossz minőségiben, reklám és ismertető nélkül; nem csoda, hogy. megfulladt. Pedig nyugatról is — ahol sok hasonlóan jó épí- tójáték van — érdeklődött iránta egy cég. I'
