Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
Simon Ottó N apok őU fújt « saél Nem lehetett «*rejtfeni előle, fújt a hegyoldalban, és fújt a tengerpartom, bes övi tett a barlangba, forogva megtáneol- tatta a lángokat, és szikra- esőt szórt a tűz körül ülők arcába. A barlang mélyén, fönt, aíhová nem juthatott fel ember a meredek sziklafalon, kürtő nyílt, amelyen át máskor elszállt a fftet, most azonban onnan is a sziél huhogott, éjszakánkért halálra rémítve a hordát Az emberek félig dermed ten hevertek a tűz mellett, a magukra. terített ál- lattoőrok sem védték meg őket a hideg széltől. Egy napon Nog hirtelen fölállt a túz mellol. és azt mondta: — Tenreftnk ke» valamit! A horda 851- pa.r ázsió reménnyel vette körül. hány nap aritvi a fűk újai támaszthatnának. Nana fogunk örökké könyörögni nekik! A horda fenyegetően ttlmorajlott. — Nem akarunk több ásólet! — Elég voR a «Bdergé*böl! — Most leszámolunk a fákkal! G on az emberek elé áttt — A hideg után mindig meleg jön — mondta. — És a forróságban kellemes a fák lombja alatt az árnyékban pihenni. páséit 11 Fenyegető súgásotok nem Ijeszt meg bennünket! Gon némán figyelte, hogyan dolgozik a borda. — Hiúiba vágjátok ki a fiákat — mondta Noénak. — A szél nem csitul. Talán nem is a fák csinálják... Nog harsányan, felkacagott. — Ha nekem nem hiszel — kiáltotta —, legalább a saját szemednek higgy! Mindig akkor van szél, amikor hajladoznak a fák. — Hiába fáradoztok — mondta Gon makacsul —, a szél inkább erősödött — Ha majd elegendő fát kivágtunk — felelte Nog —. akkor elcsitul a szél... hiába zúg még — tette hozzá —, hiába fütyül, és kavarja a port, már nem olyan dermesztőén hideg, mint korábban volt Bistey András De / (Az őseink ciklusból) Szélcsendesítő — Mondd meg, n»t tegyünk! — Mutassunk be engesztelő táncot? — Áldozzunk kecskét a szélnek, és kérjük, hogy másfelé vegye az útját! — •Nem! — mondta Nog. — Engesztelő táncra és áldozatra nincs szükség. Tudjuk, hogy mitől támad a szél, tehát tehetünk is ellene! — Mit tegyünk? Mondd gyorsan, mert megfagyunk! Nog csendet intett. — Mi csinálja a szelet? — kérdezte, és magasra emelte a mutatóujját. S enki sem választolt. — A szelet a fák csinálják — felelt Nog a saját kérdésére. — Persze a bokrok, sőt a füvek is — tette hozzá —, de leginkább a fák. Ide-oda hajladoznak, attól támad a szél. A horda elismerően fölmoraj lóét. Nog ismét megtalálta a legkézenfekvőbb magyarázatot, amely akármelyikjüknek eszébe juthatott volna. — Mit kell tennünk tehát, hogy elcsituljon a szél ? — tette föl az újabb kérdést Nog. — Engesztelő táncot keS bemutatnunk, a fáknak! — kiáltotta valaki. — Kecskét keil áldoznunk — vetette ellene más. — Nem! — csattant föl keményen Nog hangja. — Nem kanyargónk többé a fáiknak ,.. Fogjatok szerszámokat! Gon elégedetlenül megcsóválta a fejét. — Ki akarod vá^id a fákat? — Hatékony és végleges megoldásra van szükség! — mondta Nog. — Ha most tánccal vagy áldozattal meg is szüntetnénk a szelet, né— Most fázunk! — morogta a horda. — A meleg után ismét hideg jön! — válaszolta Nog. — És a fák akkor újra dermesztő szálét kavarnak! — Kivágni! Kivágná! — zúgta a horda. — Nem vághattok ki minden fát! — kiáltotta Gon. — Hiszen megszámlál- hataűan sokan vannak... A horda elbizonytalanodott. Az emberek várakozva néztek Ncgra. — Nem is kell minden fát kivágni — felelte / Nog. — Csak azokat, amelyek a barlang közeliében vannak! A távolabb álló fák csak hajladozzanak, kavarjanak szelet, ahogy nekik tetszik, az a szél már megenyhülve, simogató szellőként ér ide. — Gyümölcsöt teremnek pékünk — mondta Gon. — Nem alkuszunk! — kiáltotta Nog. — Vagy minden fát kivágunk a barlang környékén vagy hozzá se fogjunk! A gyümölcsfák ugyanolyan bűnösök a széltámasztásban, mint a többi fa — Kivágni! Kivágni! — zúgta a horda. A következő napokban egymás után zuhantak földre a barlang környékén álló fák. A legélesebbre pattintott kőbalták is nehezen roncsolták ugyan a vastag törzseket, de a horda olyan dühös elszántsággal vetette magát rájuk, hogy előhb- utóbb mindegyiknek beteljesedett a sorsa. A szél változatlan erővel fújt, messzire röpítette a lepattanó forgácsokat, port vágott az emberek arcába. Fenyegetően zúgtak a lombok, a vékonyabb fa- törzsek vadul hajladoztak. — Csak erőlködjetek! — kiáltotta Nog. — Csak hajladozzatok! Úgysem tudjátok elkerülni baltáink csa. Megtörölte izzadó homlo- kát, és elégedett mosollyal nézett Gonra. — Sokkal melegebb lett — folytatta. — A dermedtségünk elmúlt, rnár nem fázunk. Ez is bizonyítja, hogy jó, amit teszünk. A szelei még nem győztük le, de a hideget igen. — Honnan fogod tudni, hogy már elegendő fát vágtatok ki? — kérdezte Gon. — Onnan, hogy eláll a szél vagy legalábbis csökken az ereje — felelte Nog — Ez olyan egyszerű, nem is hiszem, hogy magadtó! nem jöttél rá Egy különösen dús lombú vastag fát vágtak éppen amelynek kemény törzsévé’ nehezen bírtak a kicsorbuló kőbalták. Azután ez a fa is megadta magát: nagy recs- csenéssel kidőlt. Abban a pillanatban csökkenni kezdett a Sizél ereje. O lyan gyorsan történt, hogy szinte észre sem vették, amint a sü- vítés elhalkult, a port kavaró, hajcibáló vihar simogató szellővé szelídült, csak a beálló nagy csend döbbentette rá a hordát, hogy már nem fúj a szél. Nog a levegőbe hajította a baltáját, és felüvöltött: — Győztünk! — Győztünk! — visszhangozta a horda. — Megfékeztük a szelet, legyőztük' a fákat! — kiáltotta Nog. Miközben a horda önfeledten ünnepelt, Nog odalépett Gonhoz. Mosolygott. — Látod — mondta szelíden —, ha nyitott szemmel jársz a világban, és megismered a titkait, úrrá lehetsz a természeten. Szűcs Mariann Értekezlet Pontban éjfélkor elindultak a lábtörlők. A 23. ház gránitköves udvarán gyülekeztek. — A második emeletről még hiányzik valaki! — visított egy cérnavékony lábtörlő. — Nem is <fog jönni, mert ódaláncolták — felelte egy fontoskodó hajdani perzsa. — A szönyegporolót szavazták meg szószéknek, majd a tömbházfelügyelő rojtos lábtörlője néhány gumi lábtörlő segédletével föl- tomázta rá magat. — Drága barátaim! — kezdte a rojtos. — A lábtörlők nemzetközi ■ éjszakáján szeretettel köszöntelek benneteket, és átadnám a Szőnyeg Szervezet üdvözletét. Éljenzés rázkódtatta meg a függőfolyosókat. — Virradat előtt meg kell hoznunk a határozatunkat, hogy mi ellen emeljük fel tiltakozásunkat, s ha felemeljük, akkor miért ne tiltakozzunk. Itt hatásszünetet akart tartani a rojtos, de ez végül nem sikerült: Ugyanis egy szalmakülsejű robbant a szónoki karzatra, és agyongyötört külsejére hivatkozva kesergett. — Elhasználnak minket, hát elhasználnak. De menynyire? Olyan erővel dörgö- lődnek hozzánk a cipőtalpak, hogy az biár idegtépő. Persze a szakszervezetünk tétlenül figyeli, hogyan cserélnek le minket, szalmákra, gumira. De kérdezem én: mi lesz velünk, állástalan lábtörlőkkel?! Koldusrongyra akarnak minket jut- tani? Döbbenten hallgatták a szerencsétlent, akit sírógörcsök közepette szállítottak eL Az értekezlet résztvevőinek alig maradt idejük a szalma lábtörlőt kiheverni, amikor egy határozott, energikus, vasrácsos lábtörlő kezdte el szónoklatát. — Kérem, minket mellőznek. Belénk se dörgölőznek. Bizonyos cipőorrok mintha orrolnának ránk. Arrább se löknek, csak átlépnek rajtunk! Mi nem a henye dőzsölésre, a semmittevésre nevelődtünk, mi tanulni, dolgozni, bizonyítani jöttünk. Ezt a jogunkat még a cipőtalpak se vehetik el tőlünk! Hatalmas tapsvihar szakította félbe a szónokot, aki tulajdonképpen már nem is akart mást mondani, de az ütemes „visz-sza” kiáltozásra kénytelen volt egy-két jelmondatot harsogni. A tomboláit egy tarka macska nyarvikolása szakította félbe. — Fogják meg! Fogják meg! — üvöltött fel kétség- beesetten egy kókuszdió lábtörlő. . A macska egykedvűen üldögélt, majd mit sem törődve a társasággal, fűrészpo- » ros farkát kezdte nyalogatni. — Fogják meg! Fogják meg! — ordította a kókuszdiós. — Ez az átkozott dög minden hajnalban lepisil. Tiltakozom! Szankciót vagy kutyát kérek ellene! — Szeretném, ha nem vennék figyelembe az előttem felszólalót — jelentkezett higgadtan egy gépi perzsa. — A szóban forgó egyed, nevén nevezve Zsicike, hideg téli■ éjszakákon rám szokott feküdni, így mentve meg a fagyhaláltól engémét, Hózuhogás vadludak gágognak kánya károg harangok konganak egy nqgy gyapotkazalban hóvilág van hózuhogás mossa sejtjeim fehérre fehér izzás szűzlió-kitárulkozás kezemen egy csillókristály — elolvadt már — cseppjében csillan, ami volt a nyár , . . , bőrömön tűzzománca nyelvemen zamata ' illata villanyoz szememben fehér vitorlák sirályok sirás-jajgatás-öl elés föld-ég lebegés hózuhogásban fehér izzásban lázadé sejtjeim közt még nyár van fakó lángok lobbannak a hóvilágban siratok őrzők a halottasházban Vallató Géza Felébredt bennünk A mennyek országa felé félúton inogni kezdett alattuk inogni a tornyok tornya Sötétedett és szállingózni kezdtek a szívekig szivárogtak a nyugtalanító hírek Felébredt bennük akkor a kétely Sziszifosz nyugtalan belenyugvása és elbizonytalanodtak a szépszavú szónokok, el a lágyhangú lantosak és besötétedett Béreltek akkor néhány fület titkon ők s míg hajcsáraik buzgón biztatták a népet — A tervezők új megrendelés után néztek (Bényi László rajza) Szépen magyarul — szépen emberül Úgy tetszik, igencsak feledékenyek lettünk a című! írt megszólításnak egy sajátos alkalmazása dolgában. Általános használatát mindenki ismeri. Szülők naponta — talán többször is — szólítják „fiamnak” fiúgyermeküket családi körben, tanárok fiútanítványaikat szeretetteljes bizalomból, mester a növendékét barátsággal Meglett férfiak is szólítják egymást . fiamnak. Sokszor tréfásan is, ahogyan Petőfi Aranyt, amikor levélírásra emígy serkenti: ,,Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott Jankóm .. Hogyha .. .görcs bánt, menj a patikába s ipargodj Meggyógyulni, fiam.” Talán csodálkoznak némelyek, ha férj a feleségét fiamnak szólítja, hiszen — valamint az első emeleten tartózkodó többi társamat is. Szeretném, ha Zsicike cicának nem esne bántódása._ — Hallatlan! Mit meg nem engednek maguknak egyesek? Ma egy kandúr, holnap egy egész falka! Státusszimbólum, az kell, mi?! — tombolt a kókuszdiós. — Ez a probléma a helyi szervek hatáskörébe tartozik — vágta el a vitát a házfelügyelő rojtos lábtörlője. — Kérem, hogy az értekezlet programját ilyen egyéni problémákkal ne zavarják! Sajnos, a rojtos tévedett. A tragédia elkerülhetetlenné vált. Zsicike fölállt, majd szagolgatni kezdte az értekezlet tagjait. Vérfagyasztó csend telepedett az egyébként is poros lábtörlőkre. Zsicike egyenesen a kókuszdiós felé közeledett, majd tétován irányi változtatott. A gépi perzsa felé. i A 23. ház gránitkövet udvarára lassan csordogált a hajnal... . 1 Szűcs Mariann gondolják — a fiú nem vonatkozhat nőre. Márpedig Arany János .a ’ Családi kör apájával, így szólítja 'meg leányát' amikor a meghitt estebéd közben valaki zörget odakint: „ .. .nézz ki, fiam, Sára: Valami szegény "kér helyet ■ éjszakára.” Ha már Arany Jánosra hivatkoztunk, vessünk egy pillantást a másfél évszázadon túli időre is, a régiség adattárába! Ű tba igazítónk nyelvünk történeti-etimológiai szótára. Több szócikk foglalkozik a kérdéskörünkbe tartozó szócsalád tagjaival. Ezek: fiú, fiók, fióka, fickó, fial, fiatal, finak, ia- fia, ifjú, sőt a férfi, atyafi, baromfi, rókafi stb. is. Mindezek . a szavak kapcsolatban állnak egymással. Az alapalak, a fi finnugor örökségünk. 0 A képzett alakok közül nevezetes az Ómagyar Mária siralom adata: Jézus anyja keresztre feszített fiát így siratja: „Ó, én ézes uradom, egyen így fiadom” (mai megfelelésben: „Ó, én édes uracskám,. egyetlenegy fiacskám”.) Itt a -d képző ugyanaz, mint az Árpád -d- je.) Az alapalakot is itt olvassuk először. Mária így kiált föl: én fiam! 1527-ben egyik kódexünkben egyszer- csak feltűnik a fiam alak mint nemtől független megszólítás. És arra gondolunk,1 hogy a ff,óka az állati* mindkét nemű kicsinyét jelenti; az atyafi a( régiségben is, má, is nemcsak férfi rokont, hanem általában vér- rokont jelent, a -fi, -ffy utótagú családnevek tulajdonosai nemcsak férfiak, hanem nők is lehetnek, a baromfi nemcsak kakast jelent, s végül a fiatal, az ia- fia nőre is vonatkozhat, akkor már nem csodálkozhatunk a fiamnak nőket illető megszólításon. Használjuk hát bátran eat a gazdag hangulatú, hagyományos formát leányaink és asszonyaink ked vés-bizalmas megszól í fására 1 Szende Aladár (Crfnder Anial rsösl Lezsák Sándor Teliföld Miután a trolibusz belegázolt a körmenetbe, és az emberek riadtak világba szét, a Sírásó megfordult, arcát elsimította, . indult hazafelé, s csak úgy magának dünnyögt*: a Föld egy nagy gödör — kiásatlan mély gödör. FIAM
