Somogyi Néplap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-02 / 27. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvastam a Somogyi Néplap január 27-i számában a Kitiltott kupicák című cikket, amely az alkoholizmusnak a harmonikus családi élet és a gyermeknevelés elleni romboló hatásáról szólt. A munkahelyen történő italozást a vezetők nagy része — a szakszervezeti testületek egyetértésével — megtiltotta a név- és születésnapok poharazgatással való megünneplését. Sajnos, nem mindenhol érvényesül ez a felfogás. Vannak olyan munkahelyek, ahol a dolgozok és családjuk érdekében hozott fontos rendelkezést nem tartják be, sőt az illetékesek elnéző magatartása következtében évről évre növekszik a szervezett italozás. Az újságcikk helyesen állapítja meg, hogy „a szak- szervezetek feladata elsősorban az, hogy sehol se válaszszák el a munkahelyen belüli és azon kívüli italozás hatását”. A munkahelyi engedékenység oda vezet, hogy a mértéktelen italozást ott befejező dolgozók hazamenet — különböző társaságban — gátlás nélkül folytatják a dá- ridózást. Ennek a következménye, hogy otthon megkezdődik a házastársak veszekedése — a gyermekek előtt —, s az apróságok lelki világának, idegrendszerének tönkretétele. Bízva reméljük, hogy a harmonikus családi élet megvalósítása és az alkoholizmus visszaszorítása érdekében minden munkahelyen megszüntetik a szervezett italozást. Tisztelettel: Szabó Ferencné Kaposvár. Kinizsi-lakótelep Tisztelt Szerkesztőség! Az 1982-es 21. heti lottótárgynyeremény-sorsoláson nyertem egy szuper kolor színes tv-t. A készülék két hónapig üzemelt, azóta a Gelka hol elviszi, hol meghozza, de most már 'két hónapja semmi hír róla. Sem telefon- érdeklődésemre, sem ajánlott levelemre nem válaszolnak. Hetvenéves, egyedülálló, beteges asszony vagyok. Nincs kihez fordulni; ezért kérem az Önök segítségét. Tisztelettel: Özv. Tóth Dávidné Darány, Rákóczi u. 18. Vidéki bemutatók XXXIX évfolyam, 27. szám 1983. február 2 , szerda V Uj pénzügyi szabályok az épületek felújítására ANYAÖL Figyelemre méltó bemutatókat tartanak ezekben a napokban a vidéki színházak. Szegeden például Kocsis István erdélyi magyar író A korona aranyból van című drámáját viszi színre Sándor János főrendező. Stuart Mária szerepét a Kisszinházban Pap Éva játssza, aki pályáját Szegeden kezdte, s az idényre visszaszerződött oda a Vígszínházból. Ehhez a nagy szerephez foghatóra készül Molnár Piroska, az egykori kaposvári színésznő, a Katona József Színház tagja is. A sok sikeres produkció színhelyén, a dunaújvárosi Bemutatószínpadon próbálja Marin Soresu román író Anyaöl című drámájának főszerepét. A Merő Béla rendezte darabban szülés előtt álló anyát játszik, aki férjét várja haza, édesapja viszont haldoklik. Az erősen szürrealista mű árvíz idején játszódik, s a fiatalasszony — tanítónő — képzeletében különös alakok kelnek életre. Az apát Márkus Ferenc játssza, közreműködik a dunaújvárosi Pont színjátszócsoport is. A Veszprémi Petőfi Színház társulata Madách Imre A civilizátor című színművének bemutatására vállalkozott. E darab arról szól, hogy István gazda birtokán megjelenik a civilizátornak titulált emberi gonoszság, s egymás ellen fordítja a különböző nemzetiségű cselédeket. Katona Imre rendezésében a civilizátort Csíkos Gábor, az egykori kaposvári színész alakítja, István gazdát pedig Lukács József. A lakástulajdonosok alapvető érdeke, hogy ne csak lakásukat, hanem a tulajdonukban levő épületet is időben felújítsák, s az épületek állapota nem közömbös a társadalom számára sem. A felújítással kapcsolatos új pénzügyi szabályok lehetővé teszik, hogy ha a lakók rendszeresen félreteszik a felújításhoz szükséges pénz egy részét, az összegyűjtött saját erő kiegészítéseként nagy összegű, hosszú lejáratú állami kölcsönt kapjanak, kedvezményes kamattal. Ezt a lakásfenntartó szövetkezetek és a hatnál több lakásos társasházak lakásainak tulajdonosai is kérhetik. Az új rendelkezések nem kötelező érvényűek, a szövetkezeti 'vagy közös tulajdonban álló épületrészek felújításához azonban a közössegek, illetve az épületben levő lakások felújításához a tulajdonosok csak abban az esetben kaphatnak kedvezményes — évi 3 százalékos — kamatozású kölcsönt, ha rendszeresen képeznek felújítási alapot. Az alap mértékét a lakások alapterületének minden négyzetmétere után havonta fizetendő őszszegben állapították meg. A felújítási ciklusidőt 30 évnek véve felvonó nélküli épületekben az első 15 évben négyzetméterenként 2 forint, a második 15 évben 3 forint a félreteendő ösz- szeg. A felvonóval ellátott épületeknél 15 évig 3 forintot kell havonta és négyzetméterenként összegyűj- teniök a tulajdonosoknak. Az ezután elkészülő épületek használatbavételét követően 90 napon belül kell dönteni és megkezdeni az alapképzést, míg a meglevő épületeknél a közösségek az első félévben döntenek az alapképzésről, s a gyűjtést július 1-től kezdik meg. A felújítási hozzájárulás az OTP-nél erre a célra nyitott folyószámlára fizetendő be minden hónap 15-ig, s ha egy éven túl lekötik az ösz- szeget, évi öt százalékkal kamatozik. Ha a felújítási saját alap az előírt minimumot — a felújítási költségek 30 százalékát — nem éri el, akkor az épület, valamint a lakások felújításához csak évi 6 százalékkal nyújtható kölcsön. Ha a tulajdonosok az előírtnál nagyobb mértékű felújítási alapot gyűjtenek össze, a többletösszeg arányos részére további egy százalék kamatkedvezmény jár. Toborzó a járásokban Készülődés a forradalmi ifjúsági napokra A megyei KlSZ-bizottsá- gon kívül az úttörőelnökség is nagy figyelmet fordít munkaprogramjában az út- törövezetők VIII. országos konferenciájára való fölkészítésre. Emelni szeretnék a két ifjúsági szervezet kapcsolatainak színvonalát, tervszerűbbé téve az úttörök KISZ-tagságra való nevelését. A feladatok megoldására lehetőséget teremtenek a forradalmi ifjúsági napok. Ezek egybeesnek a KISZ zászlóbontásának 26. évfordulójával. Jó alkalmat teremt arra is, hogy időt szenteljenek az alapszervezetek névadóik példát mutató életének alaposabb megismerésére. A megyei úttörőelnökség legutóbbi ülésén ajánlásokat tett a járási, városi elnökségeknek, az úttörőcsapatok vezetőségeinek, a cspatoknak. A járási és városi szervezetek ifito- borzöt hirdetnek, a legalkalmasabb nyolcadik osztályosokat készítik föl a feladatokra. Ezt az akciót meghirdetik a dolgozó fiatalok körében is, ily módon több ifivezető kerül az úttörőrajokhoz. Márciusban és áprilisban több kirándulást. akadály- versenyt is rendeznek, ezenkívül társadalmi munkát. Az általános iskolák az idén végző tanulóknak pályaválasztási vetélkedőket javasoltak; megrendezik a hasz. nosanyag-gyűjtési kampányt, s bevételének nagy részét mozgalmi célokra ajánlják föl. E pénzből kap majd a fonyódligeti úttörőtábor és a ‘megye több ifjúsági intézménye is. Nem gólya'áb' daruláb! a texasi ornitológusok sérülten találták ezt a sivatagi darut. Műlábat készítettek neki és járni tanítják, hogy visszatérhessen természetes környezetébe (Tele fotó: AP—MTI—KS) Magas termet — szakmai siker Astrid Schumacher, a Hamburgi Egyetem antropológiai intézetének munkatársa disszertációjában kimutatta, hogy az ember testmagassága hogyan hat szakmai karrierjére. Schumacher négy különböző fog- laikozási csoporthoz tartozó férfiakat és nőket vizsgált. Kiderült, hogy a magas állású személyek kevésbé sikeres kollégáikat testmagasságban még 'akkor is túlszárnyalták, ha hasonló származású és iskolai végzettségű egyéneket vettek figyelembe. Akik magasabbra nőttek, azokat pályájuk folyamán valamivel gyakrabban léptették- elő, mint alacsonyabb kollegáikat, s ők maguk is gyakrabban határozták el, hogy beiratkoznak továbbképző tanfolyamokra. A különböző tekintélyes, állásban dolgozó nők testmagassága általában nem különbözik annyira, mint a férfiaké. Schumacher most mérlegeli annak a lehetőségét, hogy az átlagon felüli test- magasság összefügg-e olyan tulajdonságokkal, mint az érvényesülési és vezetői képesség, valamint az akaraterő. *?•< Ben Húr közbeszólt... Sportfelügyelő olyan hamar még nem ért haza egyesületi közgyűlésről, mint hétfőn este. Még arra sem kellett energiát pazarolnia, hogy levesse a kabátját. Amint belépett a terembe, egyszeriben elpárologtak fejéből azok a gondolatok, amelyeket út közben formált meg magában. hiszen hozzászólásra készült. Első pillanatban azt hitte, hogy eltévesztette a dátumot. Aztán megnyugodott, amikor megpillantotta az olt őgyelgő néhány sportköri vezetőt. — Hol a tagság? — tette föl a kérdést, hir- telenében nem is tudva, hogy önma- gának-e vagy a hökkent helybelieknek. — Moziba men; tek — hangzott a kurta válasz. A sportfelügyelö arcára kérdőjelek rajzolódtak: — Mo-zi-baa??? — jött ki a torkán. — Igen — rep- likázott rá a társa, — Tudja, hétfőnként nálunk vetítés van, s ma játsszák a Ben Hurt. — .4 puskánk fordítva sült el, vette vissza a szót az előbbi, — A közgyűlést a tévéért tettük hétfőre, mert holnap meg az Onedin miatt nem jöttek volna össze az emberek. — Várjuk meg a film végét, és tartsuk meg a gyűlést! — szólt egy másik elnökségi tag. A frappáns ötletet azonban a másik kettő egyhangúlag elvetette, mivel az volt- a véleményük. hogy tíz óra után már nehéz lekötni az emberek figyelmet... A sportfelügyelö előbb be-, majd kigombolta kabátját, aztán elköszönt. Autóba ült. Útja a moziépület előtt vitt el, ahol egy ötletes plakátról Ben Húr nevetett rá ... Váratlanul a visszapillantótükörbe nézett; úgy érezte, követik. Mintha egy harci szekér száguldott volna a nyomában . . . Megpróbált ügyet sem vetni a dologra. Az utat nézte mereven, de gondolatai jobbra- balra poroszkál- tak. Aztán minden átmenet nélkül önmagának •szegezte a kérdést: „No, vajon a helyükben te hova mentél vol- 'na?”.■. Szerencsére időközben hazaért, igy kitérhetett a válasz elöl. J. R. Megújulva, megszépülve (Tudósítónktól.) . MáSíéihónapos felújítás, átalakítás után a napokban adták, át a mernyei vendéglőt, s ez most a szó szoros értelmében megszépülve, új köntösben fogadhatja a vendégeket. A rekonstrukció része volt annak a vendégi őlánc-kialakításnak, amelyen évek óta következetesen munkálkodik a kaposvári áfész. A harmadosztályú üzlet a szövetkezet egyik legszebb vendéglője lett. A község és a Mészöv vezetői méltán szóltak elismerően az áfész építőbrigádjának munkájáról. A modern csillárok, függönyök, a felújított belső tér, a falburkolat, a hűtőberendezések és a modern konyha igazolják, hogy a berendezés nagy. szerűen sikerült. Itt teremtettek lehetőséget előfizetéses étkezésre, a főiskolai tangazdaság, a termelőszövetkezet és a tanács dolgozóinak, továbbá a falu öregjeinek. összesen mintegy 70 személynek.. A 67-es út mellett a tanács segítségével hamarosan autóparkolót is építenek. Gondolatok Mindenki nyugodtan elviseli a legnagyobb szenvedéseket is, kivéve azt, aki éppen szenved. (Shakespeare) * * * Senkinek nincs annyi hibája, mint a távollevőnek. (Amerikai mondás) * * * " Tudni, hogy az ember azt tudja, amit tud es nem tudja azt, amit nem tud — ez igazi tudás. (Komíuciuej * * * A kereskedelem meg egyetlen nemzetet sem tett tönkre. CBeniamin Franklin) * * * Lehet, hogy 6 is megelőzte a korát, csak nem megfelelő irányban. (Marcel Achard) * * * A bölcs a tükörben egy esendő embert lát, az ostoba viszont egy bölcset. (Hucso Steinhaus) * * * A bátorság azt jelenti, hogy tudjuk, mitől kell félnünk és mitől nem. (Platón*) Párbeszéd — Hová mész? — Ide a sarokra, a bankba. — Folyószámlád van? — Nem. Revolverem. Reflex — Meg akartam tanítani a tacskómat arra, hogy ugasson, amikor éhes. Százszor is idomítottam erre. — No és? Mo6t már ugat? — Nem, Viszont nem eßzik addig, amíg én ugatni nem kezdek! Tanács Az orvos azt tanácsolja páciensének: — Több halat egyen, abban foszfor van! — Doktor ür — válaszod a beteg —,’ az én célom az, hogy egaszseges legyek, nem pedig az, hogy éjjelente világítsák ... Autó és haladás — Az autó igazi haladás! Amióta autó van, az emberek gyorsabban mozognak. — Igen. Főleg a gyalogosok a zebrán . . . Rossz előérzet — Miért vagy az utóbbi időben annyira ideges? — Rossz előerzetem van. — Miért? A volt feleségem, aki már ötször elvált, egy héttel ezelőtt ment megint férjhez az első férjéhez. És képzeld: én voltam a második! m NÉPLAP Az MSZMP Somogv megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BfcLA* Fószerkesztő-h.: dr. Kercea hnre Szerkesztőséi?: Kaposvár, Latorca Sándor u. Z. Postacím: Kaposvár PL: 31. J401 Telefon: 11-510, • 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy meg vei Lapkiadó Váliala». Kaposvár. Latirtoa Sándor ts. 2» Tel.: U-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Saiaj^^a János. T.erieszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlap'« ézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díl egy hónapra 34 Ft. negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft, egy évre 4no Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—060« Készült a Somogy megyei Nvomdaioarj Vállalat taposván üzemében. Kaposvár. Mäius 1. u. 1ŐL Felelős vezető: Farkas Béia Igazgató. Kéziratokat nem őrsünk meß. és néni adunk visozau