Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
T örtént egyszer, valamikor nagyon régen, hogy a hétfejű Sárkány hetedik feje megzavarodott, és ezt a kijelentést tette: A másik hat fej összenézett. Mit mondott ez itt? Egyáltalán: jól hallották? — Mire alapozod ezt? — tudakolta az első fej. — Indokold meg részletesebben! — A Sárkányt csak az emberek találták ki — mondta a hetedik fej —, meséket hazudva egymásnak. A hat fej hatalmas hahotájától visszhangzott a barlang. — Vicces kedvedben vagy ■ma — mondta a második fej —, de azért jó lenne, ha neim hangoztatnád többet. Még valaki meghallgatja, és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. A hetedik fej azonban nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta Sárkány voltát. Ekkor a hat fej ágy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek likvidálni a megőrült koponyát. Álomba ringatták a különc fejet, bivalyvértoe kevert altatóval, aztán tüzet okádva rá szépen leégették. — Szegény — sóhajtott a hatodik fej —, pedig hogy tudott fütyülni, ha jó kedve volt. Még a rigókat is megtévesztette a trilláival. — Már az sem ,volt méltó egy Sárkányhoz — mondta az első fej —; kezdett túlzottan ember módra viselkedni. Ezután egy ideig semmi különös nem ' történt. Egyszer aztán megszólalt a hatodik fej. — Azóta ig csak töprengek ezen a dolgon, amit szerencsétlen szomszédom állított. Jó lenne, ha többet beszélgetnénk erről! Abban még semmi sincs, ha megpróbáljuk helyére tenni magunkat a világban. Es ha netán arra a következtetésre jutnánk, amire ő, úgy legokosabb szembenézni ezzel a ténnyel, — Te is kételkedsz: a Sárkány létezésében? — Az első fej hangja keményen csattant, a szeme szikrázott — Ne beszélj mellé, hanera mondd ki nyíltan! Van Sárkány vagy nincs ? — Van is meg nincs is — motyogta a hatodik fej. — A mesében van, a valóságban nincs. Márpedig ha a valóságban nincs, akkor, ügy gondolom, egyáltalán nincs. Az öt fej komoran összenézett, majd következett a bivalyvérbe kevert altató és a tüzes lápiszolás. E ttől kezdve megromlott a hangulat. A fejek bizalmatlanul méregették egymást. Mit gondolhat erről az egészről a másik? Az elhullott fejekkel rokonszenvezik-e vagy pedig továbbra is kitart sárkánysága mellett? — Nem bírom tovább! — tort ki egyszer az ötödik fej. — Hazugságban élünk, és ezt tudjuk mindannyian. Sárkány nincs, és nem is volt sohasem ... Miért nincs merszünk ezt elismerni?! — Bizony így van — helyeselt a negyedik fej. — Ezért a legnagyobb igazságtalanság történt társainkkal, akiknek ezt volt bátorságuk kimondani. — Csak ember van — kontrázott a harmadik fej —, aki a képzeletében megteremtette a Sárkányt, hogy minden rosszat a számlájára írjon. Gonosz szörnyeteg a mesében, aki fiatal lányokat hurcol a barlangjába, hogy élvezettel széttépje őket Pedig a magam részéről még a húst sem szerettem sohasem: vegetáriánus vagyok, békés természetű. Eddig nem szóltam erről, de néha verseket gondolok ki. Meghallgatnátok egyet? Az eloő és második fej egymásra villantotta a szemét, aztán cselekedtek... — Hétfejű Sárkányból kétfejűvé lettünk — mondta az első fej —, és nagyon remélem, hogy közöttünk már nem lesz több vita. Vagy te is a többi sorsára akarsz jutni ? — Ugyan dehogy — tiltakozott rémülten a második fej, ám az izgalmak annyira megviselték, hogy azon nyomban elájult. Az első fej nézte egy darabig, aztán kitátotta nagy száját, és leharapta maga mellől.; mert bizalmatlanságot érzett iránta. — Igazatok volt — mondta később —; kezdettől fogva tudtam, hogy nincs SárTóth-Máté Miklós Sárkánymese kány, de ehhez előbb meg kellett szabadulnom tőletek. Mert hogyan lehettem volna emberré hét fejjel? Kisétált a barlangjából, és a közeli városba ment, ott ruhát csináltatatt magának, korszerűt, divatosat. Aztán megszállt a fogadóban, és figyelte az embereket. Ismerkedett az életükkel, a szokásaikkal. Többnyire békés polgárok laktak itt, bort ittak, énekeltek, és csak néha piifol- ték el egymást, akkor is puszta kézzel vagy jobb esetben egy acélpengével hadonászva, amit maguk között kardnak neveztek. Nevetséges — gondolta a sárkány —, és főleg unalmas. így legföljebb csak egyet-kettőt ölhetek meg és ez igen szaporátlan. Nem azért jöttem közéjük, hogy itt is csak üljek, mint a barlangomban, és bort vedeljek. Egy házat vásárolt a városban, abban műhelyt rendezett be, és fegyvereket készített. A tüzet, amit eddig a száján okádott ki, igyekezett kisebb és nagyobb vascsövekbe zárni, hogy most már onnan robbanjon elő pusztitóan. A z embereknek megtet- seettek ezek a tüzes csövek, és nem sajnálták értük az aranyat A Sárkány meggazdagodott Vagyonát csak növelte, hogy elvette egy módos polgárnak a lányát aki szép hozo- I mányt vitt a házhoz. Ebből a frigyből hét fiú született, s amikor felnőttek, elindultak szerencsét próbálni a világban. — Fiaim — mondta nekik az öreg Sárkány —, ne feledjétek, hogy én mindig csak rosszra tanítottalak titeket! Mert a jó unalmas. Gyönyörűség csak a gonoszban van: vérben, halálban, pusztításban. Menjetek, és cselekedjetek! S a fiúk mentek, és cselekedtek. Vérzett a föld, ahová léptek, házak dőltek össze, amerre néztek, és a szelíd mezőket hullák csúfították. Ahol megfordultak, ott megszűnt a nevetés, emlékké vált a csók és a béke csendességébe veszett farkasként üvöltött bele a háborúság. Évszázadok teltek el így. I A Sárkány ivadékai elszápo- I rodtak, s velük nőtt mérhe- * tétlenül nagyra a pusztulás. Már régen múzeumokba kerültek a kisebb és nagyot* tüzes csövek, helyettük még soha nem tapasztalt fegyverek ontották a halált. Olyan is akadt már, amelyik, a levegőt. égette meg, és egyetlen szempillantás alatt százezrektől rabolta el az életet. Aztán egyszer csak nem volt tovább. A föld kiégett pusztasággá változott: lakatlan, halott bolygóvá. Csupán hét ember menekült meg a pusztulásból. S amikor ösz- szetalálkoztak, igen megörültek egymásnak. Csak a hetedik a legfiatalabb volt komor és lehangolt, majd váratlanul ezt a kijelentést tette: — Nincs is ember! A többiek megütközve néztek rá. Mit mondott ez? Egyáltalán: jól hallották? — Mire alapozod ezt? — tudakolta a legidősebb. — Indokold meg részletesebben! — Az embert csak a sárkányok találták ki — mondta a hetedik —, meséket hazudva egymásnak. A hat ember hatalmas hahotában tört kei. — Vicces kedvedben vagy ma .— mondta a második legidősebb —, de azért jó lenne, ha nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja, és az se neked, se nekünk nem terme jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. A legfiatalabb azonban nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta ember voltát. Ekkor a hat másik úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek igazat adni neki. Mert valóban nincs ember, csak Sárkány van. És megegyeztek abban, hogy egyesülnek egy hétfejű sárkánnyá. Amikor ez megtörtént, elindult a hétfejű Sárkány, hogy társat keressen magának. Talált is nemsokára egy tizenkétféjüt, akivel egymásba szerettek, és ebből a szerelemből utódaik születtek. A föld közben kihűlt, jéghegyek keletkeztek mindenütt, de az elszaporodott szörnyek nem törődtek az időjárással. Megannyi monstrumként ténferegtek ott, ahol azelőtt emberek éltek. Unalmukban a sziklákat görgették, és hatalmas hógolyókkai dobálták egymást. A ztán egy napon kicsiny, szőrös ember mászott elő a barlangjából. Pucér testét állatbőr takarta. Dideregve körbekémlelt a barátságtalan tájon, majd gallyakat kajpirgái-t csomóiba, és két követ sokáig egymáshoz dörzsölve tüzet csiholt. Meggyújtotta a halomba rakott gallyat, leguggolt elébe, és melegedett. Miután megmelegítette átfagyott testét, visszamászott barlangjába, markába fogta kőbaltáját, és elindult megküzdeni az elszaporodott sárkányszörnyekkel — hogy újra birtokába véhe^e a földet. ____ U ngvári Tamás Apró bosszúság Sok baj van vele, az igaz — kezdte panaszát mesélni a népszerű dizőz, s búgó hangja fényevesztetten, tompán csengett. — Most már könnyebb a helyzet, persze. Hanem amíg háztartási alkalmazottat tartottunk, egyszerűen pokol volt az életünk. Meglátta például, hogy a donna — mi csők így neveztük a bogiári lányt, a cselédet — vasal. Erre délután, mikor egyedül maradi a lakásban, kiszedte a férjem összes ingét, és ő is elkezdett vasalni. S mivel azt is látta, hogy a donna először befröcsköli a ruhát, ő is befröcskölte. Tintával. Jól elvertük, s a vasalásról, 'Szó ami szó, leszokott: De a donnát mindenben utánozta. Üvegpucolásban például. A donna havonta megpucolja a szervizt, az üvegeket, a kristályokat, a vázákat. Ö csak némán figyelte. Délután ismét egyedül maradt, s az összes üveget egyenként a szoba közepére hordta. És feltornyozta. Egyetlen pohár sem tört el. Pokolian ügyes. < — Nem lett volna szabad a donnára hagyni. — Erre mi is rájöttünk — ismeri el igazamat hálás mosollyal a dizőz. Elküldtük a bogiári lányt, $ ő költözött a szobájába. De nit csináljunk, ha vendégek jönnek? — Maga olyan ügyes: segítség nélkül is ellátja a vendégséget. i — Nem az a baj. Ha előre tudom, hogy vendégek jönnek, rázárom a cselédszoba ajtaját. Hanem a váratlan vendég. Ha betoppan, akkor már nem lehet őt bezárni. , Elbújik. És molesztálja őket. — A maga mosolyának mindent megbocsát az ember. < — Nem mindent — sóhajt lemondóan. — A fertőzést például néni. Tudja, hogy milyen beteges? T ebé je is volt. Márpedig arról, hogy puszit adjon, nem tudom leszoktatni. — Fertőz? i — A tébéje nem: kigyógyították. Csak a foga. Az ínyén speciális afrikai baktériumflóra tenyészik. — Mégiscsak leszoktathatná a pusziról — kockáztatom meg. . Csapiár Vilmost mint dokumentumregények, szociográfiai ihletettségű írások szerzőjét ismeri az olvasóközönség, Most érdekés prózakísérletének lehetünk tanúi. Előtanulmányok a Szép epikus korszakunk című regényhez: ez új kísérleti prózakötetének címe. A kötet olvastán a „Szép epikus korszakunk” kifejezést gúnynak vagy öngúnynak is érezhetjük, hisz korszakunk — írásainak tanúsága szerint — csak annyira szép, amennyire a „küzdés rna-» ga”, kevés boldogítót tud mondani, epikusnak pedig csak az általa bemutatott történések monotonsága miatt mondhatjuk. A monoton- ság nem eseménytelenség, csupán az a vigasztalanság, amely lelkesedés nélküli hőseit viszi életük során — jó s rossz körülmények közepette egyformán. Kísérleti — Puszival nem fertőz. Csak harapással. A szepszia akkor csaknem elkerülhetetlen Ki kell vágni a sebet. És az emberek nem hiszik el. Én kétségbeesem, küldöm őket orvoshoz, de ők csak simogatják, babusgatják tovább, mintha mi sem történt volna. Másnapra aztán begyullad. Majmok — tette hozzá megvetően a dizőz, aki budai villájában három esztendeje egy makakomaj- mot nevel. Meglehetős ügyetlenül. ■ próza, műfajáról bizonyára viták kerekednek majd, de ebből is a valóságot kereső, objektivista Csapiár bukkan elő. Előtanulmány egy talán soha meg nem írandó nagy regényhez. Kiss mérnök, aki céltalanul kódo- rog, ugyanabból a faluból indult el, ahol az író a „falu életét térképezi”. Az előtanulmányokat két részre osztja az író: kutatásra, hősökre és háttérrajzokra. A kutatásba éppúgy beletartoznak a szomszédok, mini a Képek egy állami tisztviselő gyerekkorából című életfolyamat-elemzések, azok az élmények, melyeket utazásai során szedett fel az író. Csapiár írásai a valóság széles — ha nem is éppen rózsaszínű — darabjait tárják elénk nem az átélés ifjonti hevével, hanem az objektív tanulmányozó szikár tekintetével. Uj könyvek Kísérleti próza Ágh István Nagy László szülőháza Az anyja írja A babérkoszorút az udvarba tették, de már le is dobták, a szalagot letépték és eldobták, a hamut is kiszórták, a cseresznyefát megfosztották, levagdalták az ágait, úgy szedték le a cseresznyét, a fészerbe húzták, I. egy kocsi ágat vitt haza, amit letördeltek, amit nem tudtak, azt meg lefűrészelték, az egész udvar tele ággal, borzasztó, már a falat is meg kezdték bontani, azt a lábat, ami a színben van, ami a gerendát tartja, a zsalut meg összetörték, nem is lehet elmondani, amit bent csináltak, most még rendet csináltam, amint lehetett, most a seregélyek nem bántották. Az öccse írja Erdei rém, sose látott, nincs is, a bölcs kitalálta: ne legeljen ott mások birkája. < Álmodjon a Heuzról, ha erdejére vágyna, mert az az álomi véres fogsor vérüket ontja. Álomi irha, sárragacsos > mancs, sárga szembe betörni, mikor rémes villámot • pislán t berottyantás, satöbbi. Heuzt a szülőházba! mintha lenne az ólban egy félméteres patkány. Nincs ló a lószerszámnak, kéz kapának, kaszának, minden a tied tolvaj! a rabló kishordóm is kihúzta már alólam. Jaj, meglopott halottak! Álmodjon a Heuzról, < aki oda vágyna, mert az az álomi véres fogsor vérüket ontja. Zelei Miklós Férfi ha táncol táncához brummog berekedve férfi ha táncol mint a medve ahelyett hogy karmába kapva nyílt szívvel vérig magasztalna kedvezve kínjának a kényes ki kedvedtől csak kelevényes s lenne róla rajtad látlelet kék harapások szirmos sebek szád sarkában vér kiserkedne jajgatásod habokat vetne a sarkad szakadékot túrna életed is tán belehullna másképp gyáva gyenge a férfi előled nem tudhat kitérni állhatatlan akár a szikla eső az erejét elissza
