Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
fi MEZfiGfiZDflSfiO ÚJ ESÉLYEI Hétszázezer női táska exportra « Ismét szerveznek szakmunkás-tanfolyamot Van egy olyan „cikk”, amelyből szerencsére egyre több van, érléke mégis nő, az igény iránta egyre nagyobb. Ez pedig a nyílt beszéd, a társadalmi-gazdasági helyzetünkről szóló, semmit nem kendőző tájékoztatás. A héten Siófokon a megye tsz- elnökej, állami gazdasági igazgatói és élelmiszeripari irányítói számára rendezett továbbképzést két előadója Szabó István, a TOT,elnöke és Páles Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese az eddigieknél nehezebb feladatokról és szigorúbb feltételekről is beszélt, a résztvevők mégis valósággal itták szavaikat, önmagában is új bizakodást ébresztett, hogy az országos irányítók tisztán látják az ágazat kisebb gondjait és ellentmondásait is. Népgazdasági érdek Azt gondolhatnánk, hogy a bank országos irányítója és a tsz-ek érdekképviseleti szervének elnöke között sok a véleménykülönbség. Elvégre a bank kötelességéi és jogai közé tartózik, hogy a mindenkori szabályozók szerint pénzt vonjon el az üzemektől vagy hogy adott esetben megtagadja a támogatást bizonyos fejlesztésektől. A TOT-nak viszont olyankor harcba kell szállnia — a bankkal szemben — a gazdaságok érdekében. Jó volt hallani, hogy a két vezető véleménye mégis milyen közel van egymáshoz. Szavaiból kitűnt, hogy az országos vezető testületekben is a korábbinál jóval egyöntetűbb a mezőgazdaság munkájának, fejlődésének és a népgazdaságban betöltött szerepének megítélése. Mindketten szembehelyezkedtek azzal a korábbi előítélettel, miszerint az állami vállalat eleve — s mintegy automatikusan — jobban szolgálja a népgazdasági érdeket, mint a csoporttulajdonban levő szövetkezet. E nézet szellemében kiáltották ki egyes vállalatok saját érdeküket népgazdasági érdeknek, így formálva jogot kiváltságokra, s ezzel indokolva monopolhelyzetüket. Márpedig népgazdasági érdek csak egy Az idei fejles-ztések eredményeként újabb 150 ezer lakos részesül közműves vízellátásban, s ezzel 79 százalékra emelkedik a vízművek vezetékes hálózatán át ellátott lakosok aránya. Az Országos Vízügyi Hivatal tervei szerint újabb 80 ezer lakást kapcsolnak be ebbe a szolgáltatásba. A közcsatornázási szolgáltatással rendelkező lakosok szama — az idei 90 ezres fejlesztést is hozzá számítva — meghaladja majd a 4,6 milliót. Ez már 60 százalékos ellátási arányt jelent. (Lakásállományunknak viszont még így is csak kisebb részé, mindosz- sze 43 százaléka használhatja a közcsatornás hálózatot.) A vízgazdálkodási ágazat idei fejlesztési tervei szerint az átlagosnál jóval nagyobb ütemben, tíz százalékkal bővítik a szennyvíztisztító művek teljesítményét, ezen belül több mint húsz százalékkai a mechanikai tisztitóművekét. Így naponta 90—rllO ezer köbméterrel kevesebb szennyvíz kerül majd tisztítatlanul a folyókba. Az OVH, a tanácsok és a különböző vízgazdálkodási vállalatok és közműtársulatok az idén 8.1—8,6 milliárd forintot fordítanak a közüzemi vízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás és fürdő- ellátás fejlesztésére. Ez az összes vízgazdálkodási beruházásnak 76—77 százalékát adja, A nagy térségekre kiterjedő vízi közműrendszerek sorában megkülönböztetett van, s ezt a felnőtté lett szövetkezetek döntő többsége is jól szolgálja. Páles Gyula ennek kapcsán a gyors alkalmazkodóképességet és kockázatvállalási készséget említette a tsz-ek fő erényeként. A magyar mezőgazdasági üzemek a korábbi években hozzászoktak, hogy az úgynevezett „kemény cikkekből” nem tudnak annyit termelni, amennyi jó áron el ne kelne a külpiacokon. Tavaly először kellett tapasztatniuk, hogy a nagyobb termés nem jelent okvetlenül arányosan nagyobb exportárbevétel t Hullámzó világpiac Érvnek kapcsán — vendégeink szerint — túlságosan is sokat beszélünk és olvasunk mostanában a világpiac kedvezőtlen hatásairól. Gondjaink egy részét azzal magyarázzuk hogy a világpiac áron alul fizet termékeinkért. Szabó István szerint ez így nem igaz. A világpiac a mindenkori kereslet és kínálat arányában értékeli az árut,' így a baromfihúsnak annyi az ára, amennyit adnak érte, még ha ez számunkra épp kedvezőtlen is. A hiánygazdálkodásba születtünk bele — mondta a TOT elnöke —, s egyelőre értetlenül állunk a túltermelés első jeleivel szemben. Ezzel kapcsolatiban a fő gond az, hogv a rosz- szabb piaci feltételeket hozó években romlik az érdekeltség. visszaesik a termelés, majd mikor később a piacon ismét keresek az adott terméket, már nincs mit eladnunk. Kitűnő lehetőségek sorát szalasztjuk .el így. Egy fölszámolt sertéságazatot vagy épp juhásza- tot újra indítaná és eredményessé tenni évekbe telik. s meglehet hogy mire sikerül, a piac ismét „leszálló ágba” jut. Népgazdasági szempontból is kulcskérdés, hogyan lehetne kivédeni az élelmiszerpiac ciklikusságából fakadó belső termeléshullámzást. Semmiképp sem úgy, hogy elvárjuk: a rossz években veszteseggel is termeljenek. Szabó István szerint figyelmet fordítanak a balatoni üdülőterület vízellátására és csatornázására, a tó vizének védelmére. Ebben az évben kezdik a boglárlel- lei szennyvíztisztító telep és a hozzá kapcsolódó fonyód— bogiárlellei főgyűjtőcsatorna építését. Kedvező hatása lesz annak is, hogy az idén befejeződik Balatonalmádi térségének csatornázása. Az idén átadják a nyíregyházi regionális vízmű első nagy egységét, amely naponta tízezer köbméter vízzel javítja az ellátást. Ugyancsak befejezik a debreceni Keleti-főcsatorna vízmű második ütemében előirányzott munkát, napi húszezer köbméter vízzel bővítik az ellátást. Folytatják a bicskei, a győr-soproni, a Közép-Nógrád és Mátra vidéki regionális vízművek, továbbá az ózdi és a miskolci vízellátó rendszerek fejlesztését. A kisebb településeken pedig mintegy ötven új községi vízmüvet vagy nagy teljesítményű köztéri kutat helyeznek üzembe. Az idei fejlesztésekkel várhatóan napi 30— 90 köbméterrel növekedik az ország vízmüveinek teljesítménye. A közcsatornahálózat fejlesztéséhez kapcsolódva sok városban bővítik' a szennyvíztisztító üzemeket. Egyebek között nagy szennyvíz- tisztító telep épül Komlón, Békéscsabán, Miskolcon, Pécs—Mecseka’ján, Székes- fehérváron, Kaposváron, Tálán, Zalaegerszegen, Szek- szardon. egy központi alap létrehozása jelenthetné az áthidaló megoldást. Páles Gyula ugyanezt így fogalmazta meg: feltétlenül fenn kell tartani az időszakosan veszteséges ágazatok termelését, hiszen meglehet, hogy egykét éven belül a legkelendőbb exportcikk lesz. A TOT elnöke által említett alap egyelőre nem áll rendelkezésre, a bank azonban máris jelét adta segítő- készsegenek. Szükség esetén meghitelezi a forgóalapot a termelőüzemnek, hogy az kivárhassa — például a bor esetében — a jobb értékesítési lehetőséget, Páles Gyula vitába szállt azzal a gyakorlattal, mely szerint a nagyobb jövedelmet hozó években automatikusan nő az elvonás. Ez — mondotta — kedvét szegi a legtöbbet produkáló üzemeknek es megnehezíti, hogy a következő esetleg nehéz évben saját erejéből is megőrizhesse fejlödőké- pességét a tsz. A féken és a gázon A mai gyakorlat szerint a többletnyereségből — rendkívül korrekt módon — a gazdaságokkal való egyedi megállapodás alapján von el a bank soron kívüli hitel- törlesztésre. Páles Gyula ennél is ésszerűbbnek tartotta az irányító fórumok előtt levő javaslatot: a többletnyereségből tartós betétet képezhetnének a gazdaságok, s ennek alapján újabb hitelek fölvételére is módjuk nyílna. A mezőgazdasági hitelpolitika idei lehetőségei kapcsán hangzott el: „Egyszerre tartjuk a lábunkat a féken és a gázon”. Tény, hogy a beruházási hitelfelvételnek korlátozottak a lehetőségei, jut viszont hitel minden, az exportárualapokat növelő fejlesztéshez. Áz intenzív gabonaprogramhoz, gépek és tárolótér építéséhez vagy az energiafelhasználást ésszerűsítő beruházásokhoz világbankkölcsönök is rendelkezésünkre állnak. Páles Gyula félig tréfásan megjegyezte: Kapádon sem csodáihoz- J hatnak, ha New Yorkból kapnak látogatókat, akik arra kíváncsiak, hogyan használták föl a kölcsönt. A szerdai két konzultáció hangulata jóval oldottabb volt, mint az egy évvel ezelőttié. Az utóbbi évek erőfeszítéseinek kezdeti eredményei már látszanak. Tavaly sikerült aktívummal zárni az ország külkereskedelmi mérlegét, s ebben hagy része volt a mezőgazdaság eredményeinek is. Az idei feladatok még nagyobbak, jobbak azonban az ágazat esélyei is. Szabó István mondta: lehet, hogy egyes termékeknél nem sikerül majd elérni az 1982-es hozamokat, az azonban bizonyos,1 hogv a mezőgazdaság fejlődése 1983-ban is töretlen lesz. Hangos kutyaugatás fogad bennünket a lábodi termelő- szövetkezet körösi új juhte- lepén. A loncsos szőrű kerí- tők déli etetéshez terelik a nyájat. A három modern juhhodály melletti személyzeti épületből CB-rádió adása hallatszik. Néhány hete lett a juhte- lep vezetője Borsi József. — A telep építése 1982 elején kezdődött, saját építőipari brigáddal. Szükséges lépés volt ez a szövetkezetben, mert a szanaszét levő telepeken — hat különböző helyen volt a juhászat, mindössze nyolcvanszázalékos bárányszaporulattal — nem hozott nyereséget az ágazat. Tizenkétmillió forintba került a beruházás és decemberben már a betelepítési munkát végeztük. Jelenleg 2840 anyajuh, nyolc saját és ötven állami A Palota Bőrdíszműgyár marcali gyárának korszerű munkacsarnokaiban 286 dolgozó végzi munkáját. 37 tanuló modem tanműhelyben sajátítja el a szakmát Szép ebédlő, megfelelő fürdő, öltöző, kis tanácskozóterem áll a dolgozók rendelkezésére. — Gépekre, épületekre mintegy harmincmilliót költöttünk az elmúlt években. Nemcsak ez éreztette kedvezően a hatását tavaly (ez az év egyébként gyárunk történetében a legsikeresebb esztendő volt), hanem az is, hogy érvényesült az 1981 nyarán megkezdett üzem- és munkaszervezés 1 eredménye — mondta Csordás Attila gyárvezető. — A múlt évre — a korábbi kedvezőtlen tapasztalatok miatt — még csak 568 ezer női táska készítését tervezték. Háromnegyed év eredményei alapján 647 ezerre emeltek e számot végül 1982-ben 96 millió forint értékben 700 ezer darab táska készült mintegy 70 féle modellből. Ennyit varrtak tőlük ebben az évben is. Majdnem a teljes mennyiséget szovjet exportra küldik, 20—25 ezret adnak csak a hazai kereskedelemnek. Az idén folytatják a szovjet partner által kifogástalannak tartott táskák készítését — győri műbőrből. Két új modellel bővítik választékukat Egy korszerűbb, ugyancsak a győri műbőr- gyár által készített Renáta nevű alapanyagot használnak ehhez. Az üzem- és munkaszervezésen kívül nagy gondot fordítanak dolgozóik szakmai képzésére, a megfelelő vezetők kinevelésére. Csordás Attila ezt mondta: — Sok évi mulasztást kell pótolnunk. Évekig foglalkozHárom évszám: 1982, 1983 és 1984. Ezek az évek a megyeszékhely lakásépítési programjaiban jelentős dátumok. Tavaly befejeződött a Béke-Füredi lakótömb építése, az idén megkezdődik a Toldi néven ismertté lett területen a munka, és jövőre végeznek az építők a Kinizsi-tömbben. S /hemcsak a lakótelepek létrehozásának „határállomásain” lépünk át hanem a magánerős építkezések terén is egy sor újdonságot hoztak, illetve hoznak ezek az évek. Üj területeken emelkednek egymás után a családi házak. Mindez kiegészül a nagy arányú felújítással és a belváros foghíj beépítéseivel. Tavaly összesen 555 lakás készült el a megyeszékhelyen. Ez több a tervezettnél, az eiőriányzat ugyanis kötenyészkos, továbbá mintegy 850 növendék és hízójuh van itt. A három épület egyenként ezer állatot fogad be. Ezenkívül még egy ezres telepük van. Ebben az évben háromezerre emelik az anyajuhok számát. Fontos lépés, hogy áttértek a mesterséges megtermékenyítésre. Ettől biztosan jobb lesz a szaporulat. — A fésűs merinó fajtát a német húsfajtájúval , keresztezzük. Az első 93 bárányt a napokban szállítjuk a Kaposvári Húskombinátnak. Kézmosásra, rövid szóváltásra betér hozzánk dr. Erős József körzeti állatorvos. — Az állomány ma nem egységes — mondja. — A korszerű, higiénikus telep azonban lehetőségeket ígér. A környéken kiválóak a legelők, méltán várható az egykor nevezetes lábodi tettunk — alkalmasabb emberek hiányában — olyan embereket különböző vezető beosztásban, akik nem tudták jól ellátni feladataikat. Ezen részben már változtattunk, de még sokat kell tennünk — hogy minden területen legyen alkalmas ember, s olyan is, akit betegség esetén a helyükre állíthatunk. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Kelemen Gáborné személyzeti vezető is. Adatokat sorol. Eddig 52 betanított dolgozójuk szerzett szakmunkás-bizonyítványt, s ha lesz elég jelentkező, akkor az idén vagy jövőre szintén indítanak újabb szakmunkás- tanfolyamot. Három főiskorülbelül ötszáz lakás volt. Az. eltérések azonban természetesek, hiszen ezek az adatok a magánerővel épülő családi házakat is tartalmazzák, s így csak hozzávetőleges becslésekre vállalkozhatnak a tervkészítők. A többletet is nagyobb arányú magánépítkezések jelentették, ám a bérlakások, a tanácsi értékesítésű szövetkezeti, az OTP-s és a lakásépítő szövetkezetek által létrehozott otthonok is elkészültek, terv szerint. Az idén majdnem hatszáz új lakással számoltak a tervezők. Ezek közül legalább százötven családi ház lesz. A tanács újabb telkeket ad tartós használatba. A Herman Ottó utcában, Toponá- ron, valamint a füredi mintalakótelep eddig fölépült része mellett parcellázandó törzstenyészet újbóli kialakítása. A telepvezető 23 segítővel végzi munkáját.* A juhász- utánpótlás azonban hiányzik; az itt dolgozóknak hat-hét évük van a nyugdíjig. — Ez a korszerű telep még fegyelmezettebb munkát követel dolgozóinktól — mondja Borsi József. — Nehéz beieszokniuk. A szövetkezet busszal szállítja őket munkába. Itt, a telepen pedig igényes szociális helyiséget építettünk számukra. — Mit vár a vezető ettől az évtől? — Egy minőségi állomány megalapozását, sokkal jobb bárányszaporulatot, a munkájukat felelősen végző munkásgárda kialakítását. Csak így várhatjuk a juhászatunk megújulását és beruházási költségeink visszatérülését. B. J. lássál kötöttek ösztöndíj- szerződést: egy már a gyárban van (most tölti gvákor- lóidejét), ketten még tanulnak. Négy dolgozójuk jelentkezett a ’könnyűipari műszaki főiskola most szervezés alatt levő kihelyezett megyei tagozatára. Negyvenen járnak szakmai tanfolyamokra, középiskolába, marxista esti egyetemre. középiskolába szakosítóra a Bőrdíszműből. Az iskolába. tanfolyamra járók az idén több száz napot lesznek — a vizsgáik idején — távol az üzemtől. Mégis vállalják ezt, hogy a jövőben legyen elegendő és megfelelő szakember, vezeterületen több mint kétszázötven telket alakítanak ki. Akik nagyon gyorsan cselekszenek, már az idén fölhúzhatják hazukat ezeken a területeken, ám a nagyarányú építkezésekre 1984-ben kerülhet sor. A nagyobb szervezetek által fölépítendő lakások tóbb- felé készülnek. A Kinizsi- tömbben ez év végen és a jövő év elején adják át, az utolsókat. A Toldiban 1983- ban már megkezdődik a panelszerelés. a lakáskiadás pedig jövőre várható. Folytatódnak a tetőtérbeépítések — ez is jelent körülbelül tíz új otthont. Remélhetőleg elkészül a sokszor emlegetett teraszház is. A városrekonstrukciós munkákkal kapcsolatosan pedig több helyütt foghíjak épülnek be. így az Ady Endre utcában, a Né- méth István fasorban, a Damjanich utcában, valamint a Beloiannisz és a Lenin utca sarkán lehet megkezdeni az építkezést, Ezeken a helyeken bemutatkozhat a kaposméröi szövetkezet új technológiája, a Ve- lox. Különösen kényes feladat az Április 4. utca beépítése. A megyeszékhely egyik legértékesebb, a régi városhoz szervesen kapcsolódó területén kell oda illő házakat építeni. Mint a városi tanács illetékeseitől megtudtuk: a mihamarabb megkezdendő építkezés körül meg nem sikerült mindent tisztázni. Számításba vették a panel technológiát, ám cáak akkor döntenek erről véglegesen, ha a tervekből bebizonyosodik, hogy a házsor nem lesz idegen test a városban. L. 1». SOMOGYI NÉPLAP Vízvédelem, csatornázás Napi 80-90 köbméterrel növekszik a teljesítmény Bíró Ferenc Juhászat Lábodon u to. Sz. L. Kaposvári lakásépítések Kezdődik a Toldi, befejeződik a Kinizsi