Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-30 / 25. szám

Tanyabokor lakója Emlékek kenyerén A tanyák csak ilyenkor mu­tatlak meg fehér arcukat a világnak, amikor a természet csupaszra vetkőzik. Ezt itt egy kis jóindulattal tanyabo­kornak lehet nevezni; az autók fürge menyétként su­hannak el mellette, nem áll­nak meg. Hiszen már csak nyolc kilométer innen a Ba­laton, minek is fékeznének? Sándor bácsi áll a drótkerí­tésnél, és néz utánuk.. A ha­ragos kutya meg is ugatja a száguldó kocsikat. Nagy, szabad ég alatt ki­esi öregember. — A remicig egy tag volt ez — mutatja az erdőszélt. — Termékeny föld, még a gya­pot is megélt benne, amikor szerződni kellett rá. Kilenc jó somogyi holdon gazdálkodott Antal Sándor. Voltak rá a nyolc gyerekkel együtt tízen. Most egyedül lakja a Fölső 11-es számú há­zat: a gyerekek kiröppentek, családot alapítottak, ki Pes­ten. Ki Tótiban, ki Kéthelyen vagy Kamondon. A parkszerű gyümölcsfákkal és puszpáng- bokrokkal teiehintett udvaron hullott almára tapos a láb. Lándor bácsi derekába nyolc­vanöt év mesze kötött meg, nem hajolgat az almaért. — Kinéztem én magamnak ezt a helyet harminckilenc­ben — ragyog föl a szeme. — Bejártam a fél Dunántúlt, mi­re ráakadtam. No, ez jó lesz. Csöndes hely, járja a levegő, jó a föld. Veszprém megyei vagyok. Talán hallották Nagy­vázsony nevét, abba olvadt bele az én falum, Nemes­leányfalu, ami valamikor csak Leányfalu volt, de meg kel­lett valahogy különböztetni attól a Duma-partitól. Úgy vág az esze, mint a bo­rotva, az idő nem csorbította ki az élét. Végigvezet a fehér- arcú ház helyiségein. Televí­ziója, rádiója van. Az épület egy részének falait, még 39-es honfoglalásukkor húzták föl. A többi szobát — azit a to­ronyszobafélét is — később építették. Az ablakból rálátok az öreg diófára, amelynek legvastagabb karjáról hinta iog; bizonyára meg-megláto- gatják a dédunokák Sándor bácsit. — Parcellázták a grófi bir­toknak ezt a részét harminc­kilencben — meséli. Nekünk Nemesleányfalun tizennégy tagban volt az a pár holdunk, el kellett jönnünk. Gyerek­Komor évforduló ként jártam a falum temető­jét és felfigyeltem .arra, hogy a fejfákon egy „N” is van az Antal név előtt. Édesanyám mondta, hogy a régiéinek köznemesi joguk volt, afféle hétszilval'ások lehettek. Meg­őrizte a családi szájhagyo­mány annak az ősömnek a tettét, aki 1848-ban ott volt Buda ostrománál, és meg- mászta a faiakat. Igaz, le is esett... őrző ember 6 is. Ezerki­lencszázhetvenhatban össze­állította a családi krónikát, a szabadsagharc idejétől leve­zetve a jelenig a família min­den történését — esküvőt, ke­resztelőt és temetést —, majd sokszorosíttatta több példány­ban, hogy megmaradjon az utódoknak is. Mert nem gyö­kér nélküli ember az, aki tud­ja. honnan jött. — Szüleimtől hallottam, hogy nagyapám mencs- helyi lakos volt, gazdálkodó, aki bortermeléssel is foglalkozott. A kiegyezés után helyreállt a ke­reskedés Ausztria és Magyarország között, így aztán messze vidékek­re eljutott a bora. Kezdett a bolt menni... Az ám, csakhogy a nagy­apám nagyobb kölcsönt vett föl, a bor ára meg le­esett, így aztán a kisnemesi birtok elúszott, még a kezességet válla­ló rokonnak is fi­zetni kellett. A papa kénytelen­kelletlen fel­csapott vincellérnek Révfülö­pön, ott is halt meg; a gye­rekek meg elszéledtek, apá­mat egy szőlőszomszédjuk fo­gadta örökbe. Púpos Karoly. Egy hold földet. hagyott rá. Halála után ápámból rokoni cseléd lett, jó szolga volt, negyven forintot takarított meg néhány év alatt, így tu­dott megnősülni. Poór Eszter­rel kötött házasságot. A régi élet törvénye az volt, hogy szerezni, aztán szétosztani a gyerekek között, es ez így ment nemzedékeken át. Ez volt a törvény Sándor bácsira is. Feleségével, néhai Kelemen Irénnel hat hold földet örököltek a leányfalui határban. Akkor, 1924-ben milliókban számolták a koro­nát, éppen készült a pengő fölváltani azt a pénzt. Vet­tek a hathoz még két és fél holdat 28 millió koronáért. Közben azonban ..billent” a korona, és ők kénytelenek voltak kölcsönt fölvenni. A kamatot meg egyre emelte a kartellbe lépett bank. Az árak zuhantak, egy mázsa búza ára 8Xj pengőről nyolcra csú­szott vissza. Présbe fogta őket az élet. Ez a somogyi tanya­bokor — az Antal-por- ta közvetlen közeléljen csak két családi ház áll — valóságos paradicsom volt. Irén asszony piacozott, hord­ta a zöldséget, a gyümölcsöt Fonyódra. Két éve, hogy meghalt. Azóta él egyedül a gazda. Még szerencse, mond­ja, hogy olyan jó gyerekei vannak; gyakorta látogatják. Mert jó, ha az embernek foly­tatása van. Elbeszélgettük az időt. Ma­rasztalna még, de mennünk keil. Friss vizet pumpál a po­harainkba. Pesti villamos­mérnök fia csináltatta a ke­rekes kút helyére. Leskó I ászló A II. világháború vérziva­tara óta megtanultuk föl­idézni a múlt keserves em­lékeit és tanulságképpen em­legetni a komor évforduló­kat. Ezek egyikéhez érkez­tünk el most: Hitler és nem­zetiszocialista pártja ötven éve, 1933. január 30-án ke­rült hatalomra Németország­ban. Berlinben azon a hideg, téli esten hatórás hatalmas fáklyásmenet’ szentesítette a ..győzelmet". A kormánypa- loía egyik erkélyén Hitler, az új kancellár — legköze­lebbi munkatársai, Goring, Goebbels és Hess társaságá­ban — mozdulatlanul tar­totta üdvözlésre lendített karját, hogy a tomboló uí- cáról ’ feltörő, mámoros „heiT’-ekre válaszoljon. A szomszéd erkélyről Hinden- burg tábornagy, az agg köz­társaság! elnök (akiinek az egyenruhás báb szerepe ju­tott) tekintélyével fedezte a véres színjátékot. Mert Ber­linben már azon az éjszakán kommunisták, munkásban ­cosok vére folyt A német nép az I. világ- háborús vereseget követő év­tizedben súlyos időket ' élt át. A politikai helyzet zava­ros és ingatag volt. Német­országban 1924 és 1932 kö­zött nyolcszor tartottak par­lamenti választásokat, a kormányok egymást váltot­ták. A nemzetiszocialiS'ta párt — első hírhedt akciója, a kudarcba fulladt 1923. évi sörpuccs után — először az 1928-as választáson vált szá­mottevő politikai tényezővé. Hitler ezután szinte példát­lan propagandahadjáratba fogott, futószalagon szer­vezte a gyűléseket, szónokolt, agitált (nem fukarkodott az ígéretekkel) és pártjára 1930- ban már 6,6 millió, 1932 jú­liusában pedig 13.7 millió választó adta voksát. .. Si­kerének egyik kulcsa az, hogy a baloldal megosztott maradt, a kommunisták és a szociáldemokraták egymás ellen is kemény harcot vív­tak. Az 1932 novemberi vá­lasztásokon a Nemzeti Szo­cialista Párt kétmillió sza­vazatot vesztett ugyan, de meg így is a Reichstag leg­erősebb pártja maradt. S Hitlerek hatalomra tudtak kerülni — a német ipar nagyságainak segítségévei, s a hadsereg tábornoki kara is felsorakozott a fegyverke­zés erőteljes fokozását ígérő nácik mögé. Ilyen helyzet­ben Papén, a centrumpárt vezetője megállapodott Hit­lerrel arról, hogy koalíciós kormányt alakítanak, s eh­hez sikerült megszerezniük Hindenburg elnök beleegye­zését is. Az új kabinet élé­re Hitler került. Hitler kancellári kineve­zésének napjára, januar 30- ra a kommunista párt álta­lános sztrájkot javasolt a szociáldemokrata partnak és a szakszervezeteknek, a szó- ciáidemokralák azonban óv­ták tagjaikat minden ..pro­vokációtól”. Hindenburg két nappal később feloszlatta a parlamentet, s március 5-re újabb választásokat írtak ki. E választási kampány a ná­cik fegyveres osztagainak terrorcselekményei jegyében folyt le. Február 27-én föl­gyújtották a Reichstag épü­letét ... Elszabadult a pokol. Kez­detét vette a német fasiz­mus több mint egy évtize­des sötét uralma, amely a szabadságjogok sárbatiprá- sával, rémtetteivel, terrorjá­val, gyilkosságaival, népirtá­sával, pusztításaival, a deportálásokkal, a haláltá- borokba hurcolt milliók mér­hetetlen szenvedéseivel es eipusztísátával a legször- nyű'bb lapokat írta az em­beriség történetébe. A hitlerista birodalom majdnem négy évtizeddel ezelőtt a Szovjetunió és a szövetséges hatalmak fegy­veres erőinek csapásai alatt összeomlott. Németország és a különbözz) európai államok fasiszta főbűnösei csaknem mind elnyerték megérde­melt büntetésüket.. Hitler ma már történelem — egy fe­kete lap a történelem köny­veben. De még mindig van­nak, akik fel akarják élesz­teni szellemét. A múlt ma is éberségre int M. Gy. Kevesebb a hiánycikk Tavaszelő a hobbikertekben Bár a meteorológiai télből még több mint két hónap van hátra, a természet vál­tozásai tavaszra utalnak. A korai kikelet serkentően hat a kiskerttulajdonosokra is: javában végzik a metszést, és sokan megkezdték a le­mosó permetezést is. Bár a Ij'fraxsüMöGvr r«l ■1^1 KRÓNIKÁJA Tartotta magát a tavaszias tél ezen a héten is. A már­ciust idéző napok meghozták a szokásos tavaszi híreket is — barkanyílásról, újszülött vadmalacokról. A földek fö­lött növényvédelmi helikop­terek köröznek : az őszi kalá­szosok fejtragyázását végzik. Csattognak a metszőollók a gyümölcsösökben, a szőlők­ben. Igazi téli hír viszont, hogy megkezdődtek a zárszámadások megyénkben. Elsőként a csurgói tsz hirdette ki — pénteken — múltévi gazdál­kodása eredményét. Az idén 18 somogyi szövetkezet ké­szül a zárszámadásra. Ta­valy tovább korszerűsödött a termelési szerkezetük, bő­vült a tevékenységi kör a gazdaságokban és jobbak az eredményeik, mint korábban. Több. korábban alacsony ha­tékonysággal gazdálkodó tsz jelentősen javult, csökkent a veszteséges szövetkezetek száma és a veszteség össze­ge. A megyei pártbizottág, amikor a múlt évi gazdálko­dást értékelté, azt is megál­lapította : az eredményekhez hozzájárult, hogy a mező- gazdasági üzemek összessé­gében javították a gazdálko­dás színvonalát, jól alkal­mazkodtak a változó körül­ményekhez, a kedvezőtlen adottságú üzemek pedig ki­használták a közgazdasagi szabályozás adta lehetősége­ket. Tovább folytatódott a gyengén gazdálkodó szövet­kezetek megszilárdítása is. Az eredményekről és az idei tennivalókról volt szó a megye kereskedelmi és ven­déglátó vállalatainak vezetői részére rendezett pénteki ta­nácson. Egyebek között ki­emeltek a rugalmasabb üz­letpolitika, valamint az igé­nyekhez igazodó egyenlete­sebb és választékosabb áru­ellátás fontosságát Az év első hónapja ának utolsó hetét hagytuk magun’., mögött. Kedden februáron fordul már a naptár. Az ív első hónapjának tapasztala­tai azt bizonyítják, hogy az év kezdésekor tapasztalt lendületes munka folytató­dott. A külföldre is dolgozó vállalatok többségéből útnak indították már az első ex­portszállítmányokat. A Delta Ipari Szövetkezetben például a héten csomagoltak be 3,5 ezer sportlabdát egy norvég cég megrendelésére. A Ka­posvári Ruhagyárból szovjet exportra férfi- gs női kabá­tokat küldtek, s befejeződött az idén épülő első lakások alapozása is Kaposváron a Toldi Miklós utcában. A Kaposvári Cukorgyárban pe­dig — a tervezettnél hosz- szabb kampány befejezése után — megkezdődött a karbantartás. Az öreg gyár gépéit, beren­dezéseit megviselte a folya­matos üzem, a szerelőknek most az lesz a feladatuk, hogy mindent felújítsanak, s szeptember elejére ismét üzemképessé tegyék a beren­dezéseket. A karbantartással párhuzamosan tovább folyik egy több mint százmillió fo­rint értékű beruházás is. En­nek befejeztével — várha­tóan már a következő kam­pányban — korszerűbb lesz a répafogadó állomás, gyor­sabb és üzembiztosabb a va­gonokban, teherautókon ér­kező nyersanyag kirakása. A karbantartás adta fő feladatot a napokban Dél- Dunántúl legnagyobb ka­vicsbányájában, Gyékénye­sen is. Minden télen kijavít­ják a végtelen szállítószala­got és az úszó—kotró jár­műveket, hogy év közben ne okozzon termelési kiesést a váratlan meghibásodás. A hét hírei között szere­pelt több avartűz is. Az enyhe idő a szabadba csalogatta az embereket, a kevés csapadék miatt vi­szont mindenütt száraz az avar. Ezért kell jobban vi­gyázni a parkerdőkben, tu­ristautakon sétálóknak; egy eldobott gyufa vagy cigaret­ta jelentős károkat okozhat. Értékeinkre vigyázni kell, s az erdő egyik nagy értékünk. Hétvégeken biztosan sokak­nak jelent majd kirándulá­son kikapcsolódást egy kel­lemes seta a parkerdőkben. Dr. Karcza Imre tavaszi tennivalók végzésé­vel legtöbben meg várnak, máris sokan keresik- föl a vetőmagot, növényvédő szert vagy kerti szerszamokat áru­sító üzleteket. Szakemberek becslése sze­rint a városban élő somogyi családoknak mar csaknem kétharmada termeli meg legalább a saját asztalára kerülő zöldséget és gyümöl­csöt vagy annak egy részét A kiskertek árutermelésében ez elmúlt évek nagy fejlődé­se után runes jelentősebb változás, továbbra is tere­bélyesedik viszont az önel­látást szolgaió hobbikert- mozgaiom. Az elmúlt hetek­ben például csupán a Ka­posvár melletti töröcskei dombon 200 újabb telket parcelláztak ki az új kert­barátoknak. Sok embert izgat a kér­dés: milyen lesz e csöppnyi gazdaságok anyag- és esz­közellátása. A vetcimagváila- lat dombóvári területi köz­pontjában megtudtuk, hogy a 301 somogyi boltba már egymiilió-százihatvannégy- ezer tasak vetőmagot szállí­tottak. Ez a rendelések 55 százaléka. Az összes igényt március közepéig folyamato­san kielégítik. A héten kez­dik meg a különösen kere­sett dán és holland zöldség­magvak szállítását. Csak­nem zavartalan az ellátás. Komolyabb gondot várható­an csak a lucernamag be­szerzése okoz máj d; ebből a rendelések felet tudják tel­jesíteni. A kaposvári Agroker is fölkészült a szokásosnál ko­rábbi csúcsforgalomra. A kis csomagolású műtrágyák­nak 60 százalékát már a boltokba szállították. Ezek­nek a mennyisége és válasz­téka is ikMento a tavalyi­hoz. A nitrogén műtrágyát mindenesetre tanácsos mi­előbb beszerezni... Várha­tó némi csúszás a tőkés im­portból szármázó gombaölő szerek beérkezésében is. Itt azonban a vállalat már gon­doskodott hazai előállítású helyettesítő szerekről A kerti kisgépek közül csak a háti motoros perme­tező beszerzése bizonytalan. Az Agroker megrendelésere egyelőre nem érkezett visz- szaigazolás. Megoldódott vi­szont a korábbi gond: a motoroskapából, akárcsak egyéb eszközből, van elég raktáron. Jó hír, hogy rövi­desen kapható lesz az ugyancsak igen keresett hor­dozható motoros permetező. A kerti kéziszerszám-ellá­tásról ezúttal nem a Titán Kereskedelmi Vállalatnál, hanem a kertbarátoktól ér­deklődtünk. Elmondták, hogy javult az ellátás. A koráb­bakkal ellentétben nem okoz fejfájást az ásó vagy a kapa beszerzése. Jónak tartották a fóliáéi látást is. Az egyik megyei szakirá­nyúétól megtudtuk, hogy ja­vában tartanak a Télt falu­si esték hagyományos ren­dezvényei. Főként a kertba- ratkörök szervezésében tar­tanak ismeretterjesztő elő­adásokat neves szakemberek az időszerű tennivalókról és az újabb termelési techno­lógiákról. Mostanában a leg­gyakrabban elhangzó szak­tanács : kedvezett a tél a kártevők szaporodásának, így a következő hetekben a szokásosnál is nagyobb gon­dot kell fordítani a no- vényvéd elemre. I

Next

/
Thumbnails
Contents