Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-23 / 19. szám

Kétszáz éve született Stendhal SZÍNHÁZI BEMUTATÓ Boldogságsóvár hősök alkotója Káprázatos siker hazánkban is Pármai kolostorra, erre a sebtében „odakent” remek­műre melyet öt­venkét nap alatt diktált le? Pedig a magyarázat arány­lag egyszerű: ab­ban a korban, ami­kor Chateaubriand, ez a nálunk szinte ismeretlen nagy író, újjáélesztette a vallást, Stendhal kihívóan antikle- rikálds. Amikor kollégái a cikor- nyás stílus bíbor- lepleibe burkolóz­nak, ő a dísztelen egyszerűséget kűl- tiváija, melyhez a büntetőtörvény­könyv szikár szö­vegéből merít ih­letet. Amikor a sö­tét mélabú, az esengő bánat és az előkelő Milyen régen született! Már kétszáz eve: 1783. janu­ár 23-án. És mégis: milyen mai! A IS- század vala­mennyi írója közül taian ő a legtooaemebb, s ha ide- tétóntene a túlvilágról (amelyben sosem hitt), bol­dogan allgpitnatná meg, hogy ó, a szmte ismeretle­nül és olvasattanul 1842-ben elhunyt szerző, mega ózza sikerre szomjazó szerző, már száz éve Olyan divat­nak örvend, amelyen belül — ellentétben sok más kivá­ló kartórsaival! — nincsen hullámvölgy, s a milliós példányszámok után, a mo­zi- és tévéfilmeknek hála, immár százmilliók izgulnak, gyönyörködnek a Pármai kolostor vagy a Vörös és fekete lélegzetelállító for­dulataiban es szenvedélyes jeleneteiben- Sikere hazánk­ban is káprázatos: 1945 és 1980 között 1 443 570 pél­dányban jelentek meg mű­vei. s ezeken belül maga a Vörös és fekete 17 kiadás­ban (!) látott napvilágot, 526 000 példányban. E fer­geteges siker részben kivá­ló fordítójának es jeles ma­gyarázójának, Illés Endré­nek köszönhető. A - köpcös, ellenszenves, goromba Henri Beyle, aki egy német kis­város (Stendhal) nevet vá­lasztotta álnévül (de volt még százhetven további ál­neve), noha bejárta fél Eu­rópát mint katona és diplo­mata- nálunk sohasem tűnt föl, csak a közelben- Tri­esztben, ahonnét azonban a bécsi reakció kitessékelte Lajos-Fülöp polgárkirálysá­gának titokban jakobinus konzulját, s így került visz­em imádott Itáliájába de nem ifjúsága fényes Lom­bardiájába nem Milánóba melybe halaiéig. ,’szerelmes" volt (párizsi sírkövére is ént írták f« kérésére, hogy Arrigo Beyle, Milanese), ha­nem a Romától délre fekvő szomorú, nedves, unalmas Civita-Vecchi&ba. Élete egyébként olyan for­dulatos, kalandos es szen­vedélyes, mmt egy Stesndhal- regény, ami nem is külö­nös, hiszen fó müveit a sa­ját életének eseményeiből merítette, idegen ötlet, va­lóságos esetek vázára fűzve önnön vágyait, álmait, aka­rásait. Ma már alig tudjuk megérteni, miért nem volt sikeres a maga korában. Mi­ért nem volt mindenki olyan jó szemű, mint Balzac, aki oly érzékenyen felfigyelt a életcsömör dívik, ő büszkén és bőszen hajszolja a boldog­ságot, amelyről egyik jakobi­nus mintaképe, Saint-Just né­hány évtizeddel korábban megállapította: „A boldogság új eszme Európában”. Ám a fölényes derű és a játszi könnyedség írója aki fél évszázaddal a film feltalálá­sa előtt szánté már forgató- könyvet írt, maga boldogta­lan volt. Szerencsétlennek erezte magát a kispolgári grenoble-i családban, csak anyját szerette igazán, 6 azonban korán meghalt. Utálva a kényeskedő lelki­zést, a matematikát kedvel­ve felmegy Párizsba beirat­kozik a Műszaki Főiskolára (mint nagyszerű hőse. Lu- cien Leuwen!), de a Vizsga napján otthon marad. Imád­ja a ragyogó társaságot, a fényes uniformist és a nyak­ékkel tündöklő hölgyeket, ám sorsa szegényes padlás- szobába száműzi. Mi ma­radt, hogy fényes pályát fusson be? Csak a fekete reverenda, de erre álmában sem gondolt, felöltötte te­hát a vörös mundért. Napó­leon seregével járta be Eu­rópát, Milánótól Moszkváig, közben azonban kénytelen volt évekig körmölni egy szatócsboltban Marseille- bén. Sem a kereskedelem, sem a katonaság nem hozta meg a dicsőséget, akkor csa­pott fel írónak. Nyakra-főre írta (néha azonban csak má­solta.) zenész-életrajzait Haydnról, Mozartról, Rossi- niról; útinaplóit, festészet­történeteit stb. Első igazán önálló alkotását, az 1822-es A szerelemről-t, akkor a kutya sem olvasta... Az 1830-as Vörös és feke­tét, az 1836-as Pármai ko­lostor-t és a nem egeszen befejezett Vörös es fehéret (ez utóbbi életében meg sem jelent), néhány kivételesen joérzékű kortárson kívül armak idején nem sokra be­csülték. Ma azonban Julien Soréi, Fabrizio del' Domgo és Luoien Leuwen milliók jó ismerőse. Stendhal fénye, melyet Aragon egy hosszú tanulmányban ünnepelt, és amelyről Illés Endre azt ír­ta, hogy „a felvilágosodás századának szép öröksé©e”, fennen ragyog. Boldogság­sóvár hőseinek osztályhar­cos magatartása olyan, mint­ha már olvasták volna a Kommunista kiáltványt („szigorú lesz a büntetésem — mondja Soréi az utolsó szó jogán —, mert más osz­tálybéliek ítélkeznek fölöt­tem”); a történelmi helyze­tet ragyogóan és mélyreha­tóan. elemzi, a társadalmat minden szociológusnál ve­lősebben ábrázolja, legyen szó a restaiurációs reakció­ról vagy a liberális polgár- királyságról. A Waterloot csata nevezetes leírásából pedig Tolsztoj is sokat ta­nult. B. L. E. Öregember régi álma Az öregember szája körül összeszaladtak a ráncok. — Pista úr — intett a pincérnek —, legyen szíves mindenkinek fröccsöt, ne­kem egy kisfröccsöt és két decit tisztán az oportóból. Mindig egyszerre kér kis- fröccsöt és kis üvegben két decit. Azután nagy koncent­rációval, hogy ne remegjen a keze, felig tölti a talpas poharat. Később egy sovány lacipecsenyét rendel, s ad. dig hol az egyik, hol a má­sik poharat emeli koccintás­ra. — Engedjétek meg, hogy ma én lássalak benneteket vendégül. — Nocsak — néztünk ősz- sze —, lottónyeremény? Ne­tán honorárium? — Ugyanis az öregúr ötven esztendeje meg-megújuló reménnyel írja novelláit, verseit, de meg egyetlen sorát sem si­került elfogadtatnia a szer­kesztőkkel — Honorárium?! — le­gyintett. — Majd halálom után, az örököseimnek. Eri maga sem gondolta komolyan. A szemüvegén virgonc fények csillogtak, jő hangulatba» volt. — Ma reggel még nem gondoltam, hogy ilyen köny. nyű lesz a szivem estére — emelte kisfröccsös poharát. t— Mi történt, Lajos bá­csi? Mondja már. ne játsszon az idegeinkkel! — Csupán az, hogy a há­rom hónapja vásárolt félci­pőm tragikus hirtelenséggel tönkrement. Tegnap még nem volt baja, ma reggelre viszont úgy nézett ki, mint­ha végigtancoltam volna benne az éjszakát. A sarka például a kezemben maradt. A feleségem egy csöppet sem csodálkozott, a cipót kitisz­tította, újságpapírba csoma­golta, majd kiadta az ukázt, hogy azonnal vigyem vissza az üzletbe. Cseréljem ki. A blokkot, amelyet előrelátóan megőrzött, erélyesen a ke­zembe nyomta. Nehéz szív­vel elindultam. Mar előre fogalmaztam magamban a ‘mentegetőző mondatokat, s a cipőbolt előtt jó párszor elsétáltam, mire bemerész­kedtem. És csodák csodájára minden a legsimábban ment. Az üzletvezető egy pillantást vetett a cipőre, kérte a blokkot, rendben van. mond­ta, tessék választani helyet­te. Választottam. Nézzétek, új cipőm van! Ere ittunk. Pista közele­dett a hagyományos laci- pecsenyével, a hátsó terem­ben megszólalt a zenekar. Lajos bácsi szertartásosan enni kezdett, s mi újabb fröccsöket rendeltünk. Ké­sőbb megint szóba került a cipőhistória. — Azért furcsa dolog — szólt az öregúr mélázva. — Nem tudom, mit szólna hoz­zá az én régi suszterom. Da­rabos Ede. önkéntes korom­ban csinált nekem egy cú- gos cipőt. Az aztán lábbeli volt. Később, amikor zászlós lettem, lovaglócsizmát ren­deltem nála, huszargyerek- nek való. gyönyörűséges ló- bőrcsizmát. Darabos Ere re­mekelt. Nekem volt a leg­rangosabb csizmám az egész ármádiában. Egy reggeli ki­hallgatás után magához in­tett a százados. Mondja, fi­am, hol csináltatta ezt a csizmát? Jelentem alássan, Darabos Edénél a szülővá­rosomban. — No, hát írjon neki azonnal, közölje vele, hogy az útiköltségét állom, jöjjön, vegyen mértéket a lábamról. Darabos jött, és Sörünnep, kalzenjammerrel „Gyakran elképzelem ma­gamnak a forradalmat: lá­tom, ahogy a szegények men­nek a dtadali'v alatt, és lá­tom a gazdagokat a tarszeke­rekeikben, mert mind, ahá­nyon csak vannak, annyit hazudnak a szegényekről. .. látja, egy ilyen forradalom­ban szívesen meghalnék zászlóval a kezemben” — mondja Erna, amikor már nem hasonlít a harmincas évekbeli -divatlapok modell­jeire; akkor mondja, amikor közel a kijózanodás órája, és nemcsak a ruha, hanem a lé­lek is elmocskolódott. De Er­na és Kasimir, meg a többiek — mi már tudjuk —, nem a forradalom felé lépdelnek szédülten, hanem egy szintén müncheni sör locsolta ese­mény antihósenek, az őrült szobafestőnek rémálmait megvalósítani ... Ez azonban már nincs benne Ödön von Horváth most bemutatott Ka­simir és Karolina című nép­színművében. Csak a másna­posság kiábrándultsága. Ascher Tamás néhány év­vel ezelőtt már megrendezte azt a darabot, amely a fasisz­ta ideológia lancreakci06zerű terjedéséről is érvényeset mondott; von Horváth Mesél a bécsi erdő című zseniális darabjának reveláció erejű bemutatójára gondolok. Nem árulok zsákbamacskát a Ka­simir és Karóimé mélységben meg sem közelíti a Mesél a bécsi erdőt. A fent idézett szövegrészlet nem jellemző a darabra, a ritka — s itt már- már brechti nek ható — tex­tusok egyike. A sörünnep- hátterú színmű nem állít elő­térbe olyan, több lélekrétegű figurákat, mint annak a régi előadásnak a Mariannéja. Va­lériája, Oszkara stb. Pedig hasonló a kor es az életkö­zeg; a müncheni periféria ne­gyed lakói erőse* idézik a bécsi Józsefváros iparosait, fűszereseit, vagányait Az egyes karakterek mintha át­sétálták volna onnan ide. Mégis, a Karoline-ba és, Er­nába saétporciózött marian- ne-i kettősség. Kast nur Osz­kártól örökölt baleksége itt kevésbé érvényesül. Pedig a hasonlatossagra még Pauer Gyula szűkített szürke fa­lakkal siváritott játéktere is utal; ezt a börtönfóbiát érez­tük a Mesél a bécsi erdő diez- létvilágának láttán is. Itt azonban Ödön von Horváth mélyfúrása a szociális való­ságba, legfeljebb Molnár Fe- renc-i, akinek vurstli-nép­színműve, a jAiom erőse* hathatott a Kasimir és Karo- line szerzőjére. Ügy vélem, a fordítás sem lehet remekmű, ezt ilyen — számomra értel­metlenül ható — mondat su­gallja: „Amíg fel nem kötjük magunkat addig nem halunk éhen.” Talán, ha a verseket költő Eörsi István a szöveg­jó boltot csinált Nemcsak a százados rendelt nála csiz­mát, hanem az egész tiszti­kar. Én meg kaptam egy remekbe készült félcipőt a „levelezésért”, aíiogy ta­pintatosan kifejezte magát a mester. Vajon hói lehet Darabos? Talán nem is él mar ... ÉL Véletlenül akadtam rá néhány hónap múlva. Haló­dó kismesterségeierői, öreg mesterekről írtam riportot, s az egyik ktsz mélyén bar kanosokat foltozott Darabos Ede. — Magát már ismerem hírből — mondtam. — Ka­mi Lajos sokat mesélt re­mek csizmáiról. — Karai ... Karai — töp­rengett a mester. — Igén, emlékszem... — Huszárcsizmát csinált neki. — Én?! Neki?! — Hát nem? — Kérem, én a laktanya műhelyében dolgoztam, és a Karainak megcsináltam a bakancsát, mert nyomta a bütykét. Két pengőt adott érte. — Huszártisztnek bakan­csot?! — Nem volt az se huszár, se tiszt. Baka volt az, ké­rem ... Ssapodl András nek is nekilátott volna... Selmeczi György kort idéző, szép betétdalait is itt emlí­tem, melyeket Hevesi András vezényletével szólaltatnak meg. A kaposvári előadás részt­vevői mindent megtesznek azért, hogy a Kasimir és Ka­róimé című volksstück elfo­gadható produkcióvá váljék; a már említett, kábítóan szép slágerekkel, a nagyvonalú, mégis részletekbe menően pontos és ihletett rendezéssel, Szakács Györgyi közlékeny jelmezeivel, É. Kiss Piroska olajozottan működő díszlet- elemeivel, igazi ’’őskori” au­tóval, a mutatványosvilág fantaziadús megjelenítésével stb. Óraműpontossággal mű­ködik minden. Lelket lehelni az elettelenbe: isteneknek va­ló feladat Itt emberek ügy­ködnek a siker érdekében, helyenként és egyénenként e korlátúkon sal to martáléval emelkedve, röpülve át Az Oktoberfestet sikerül halál­tánccá koreograíálniuk Ascher Tamas rendezői te­hetsége jóvoltából. Mirői is van szó a Kasimir és Karoline-ban ? A gazdasá­gi válság árnyékában meg­rendezett nagy müncheni népünnepélyen a munkanél­külivé vált Kasimirt elhagy­ja a babája, aki megpróbálja kihasználni sorünnepen szer­zett kapcsolatait az előreju­tásra, s akit megpróbálnak prostituálni. „Az ember kö­rülményeinek függvénye” — mondja Horváth brechti pil­lanatában. A bomlasztó ener­gia két felsőbb osztálybeli bajor úr személyében van je­len. Hatásukra rendeződik át ez a szociometriái modell — Kasimir és Karoline, Szemes Franz és Erna — ilyenné: Kasimir és Erna, Karohn és Schürzinger. Speer (Lándzsa) igazságügyi nagykutyán és Rauch (Füst) kereskedelmi tanácsos úron kívül van itt még két erősen kétes erköl­csű hölgy, ■ van egy embe­rekből, individuumokból fo­lyammá alakúit, képlékeny közeg — a tömeg, mely szíve­sen ámítja magát Zeppelin­nel vagy más csodával, min­den időkben, ha felejtheti a csődöt. Erna, ez a jobbra ér­demes, gondolkodó kitartott mondja: „Az emberek egyál­talán nem lennének rosszak, ha jó lenne a soruk.” Vala­mi azonban állandó jelenlété­vel figyelmeztet arra, bogy az ünnep múlik; egy lassan du­gig telő szemétkosár a szín jobb oldalán. Az ébredés kat- zenjammerrel — masnapoa- sággal — jár, és a kaposvári előadás szereplői úgy bámul­nak majd egymásra, mintha a másikban azokat a torzszü­lötteket látnák, akik most meg szórakoztatva borzongat­ják őket. Kasimir es Erna a sejtjeikben már érzékelik a holnapot; egymásba kapasz­kodásuk nem annyira a hir­telen támadt vonzalom meg­hitt eredménye, hanem két, a holnapnak kiszolgáltatott lény riadt összefonódása. Po­gány Judit Ernája szép alakí­tás! Ahogy a darab végére Azt mondtuk, nincsenek lelki mélyrétegei a Horváth- szinmű figuráinak. S ha mégis érzékelünk ilyeneket, az főként a színészeknek kö­szönhető Äscheren kívüL Koltai Róbert nek, aki kisem- ber-figurájavai azokat juttat­ja eszembe, akik a chaplini Modem időkben nyáj tnódjá- ra özönlenek be a gyárkapun. (A Diktátorban majd a há­ború kapuján.) Koltai sörker­ti monológja, eimlékezetki ha­gyása a darab legmélyebb pillanatait jelentik. Csákányi Eszter Karoline-jának tégla- vöröse ezernyi árnyalatból van kikeverve; nüanszokig pontos és ihletett alakítás. Lukáts Andor a szolnoki Liliom után most eljátszhat- ta Ficsoirt, alias Szemes Franzsot is. Spindler Béla Schürzinger szabász szerepé­ben ennek az előadásnak is a legjobbjai közé tartozik; kar­rierjét egyengető kerítőből „csúszik le” emberré ... Dánffy Sándor és Jordán Tamas a két — hm! — tisztes polgár szerepében áll helyt. Kristóf Kata meglepetés Elli szerepében, a kényszerűség­ből lotyóvá züllött lányt játsz- sza el, kihívó vihorasxása a fülünkben marad. Vércse Bo­ri alakítja társnőjét, megfe­lelően. A mutatványosbódé „csodái” közül Komáromi István jól is játszik a Lilipu­ti szerepéiben. Kisvarday Gyula, Kamondy Imre, Tóth Eleonóra és masok a sláge­rek stílusbravúrt jelentő elő­adásával tűntek ki. Dunai Károly, Csernák Árpád, és egy bayerische űr megformá- lója, Kru-m Ádám is feltűnt a nézőnek. freskó Lásd« Madách Imre születésének 1##., Az ember tragédia .ja bemutatójának 100. évfordulója alkalmából emlek ünnepse get rendeztek Salgótarjánban. A megnyitó beszédet dr. Sütés István akadémikus, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója tartotta. (MTI Fotó — Telelőid — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents