Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Ka.}tán Lászlóné — Kaposvár, Honvéd u. 27, 111/1. sz. alatti lakos — december 15-én megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adom, A levélben foglaltak kivizsgálására vállalatunk november 29-én de. 9 órára helyszíni felülvizsgálatot hivott össze az üzemeltető és a kivitelező bevonásával. A bérlőt az IKV értesítette erről. A helyszíni bejáráson az üzemeltető, a kivitelező és a Somber képviselő\i megjelentek, de a lakást nem tudták megtekinteni, mert'a bérlő — az értesítés ellenére — nem tartózkodott otthon. Ezt jegyzőkönyvben rögzítettük. Azon tényt, hogy az 1974. június 20-i beköltözése óta lakásában nagymérvű falpenészed.ést tapasztal, csak 1982 novemberében — nyolc év elteltével — jelezte vállalatunknak. Az egyéves — 1975. évi — garanciális jegyzőkönyvben a kisebb javítási munkák mellett ez a hiba nem szerepel. Az IKV tájékoztatása szerint a bérlő náluk sem jelezte a falpenészesedcst. Mivel az elévülési idő lejárt, az érvényes jogszabályok és rendelkezések alapján szavatossági igényt a kivitelezőnél nem áll módunkban érvényesíteni. Ettől a kivitelező elzárkózott. Kajlán Lászloné panaszának megoldása érdekében az IKV-hoz — mint üzemeltetőhöz — szíveskedjen fordulni, mert a hiba megszüntetése már az épiiletkarbantartasi tevékenység körébe tartozik. Tisztelettel: Görö% Ottó a Somber igazgatója Tisztelt Szerkesztőség! A Liszt Ferenc utcai lakók panaszával kapcsolatban helyszíni szemlét tartottunk. Megállapítottuk, hogy a Pet- rovics István udvarába ki-be járó tehergépkocsik törték össze a kapubejáró előtti járdát. Az ingatlan tulajdonosa megígérte, hogy rövidesen lebetonozza ezt a járdaszakaszt. Ellenőrzésünk során megállapítottuk, hogy valamit javítottak a tönkretett burkolaton — kaviccsal töltötték fel —. de a betonozást nem végezték el. Vállalatunk ' szabálysértési eljárást kezdeményez Pét- rovics István ellen a közterületi járda megrongálása miatt. Tisztelettel: Püspök Rudolf részlegv ezető. Kaposvári Városgazdálkodási Vállalat Pályázat Tiszthelyettesi iskolára Szakmunkásbizonyítványt is ad A Honvédelmi Minisztérium pályázatot hirdetett a következő tanévre az általános iskolák nyolcadik osztályos fiútanulói számára: azoknak a jelentkezését várják. akik vonzódnak a katonai pályához, valamint a meghatározott szakmunkás- képesítést is igénylő tiszthelyettesi hivatáshoz,' s vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után a Magyar Néphadsereg tiszthelyetteseiként teljesítenek szolgálatot. Az iskola Szabadszálláson működik, s időtartama négy év. Az oktatás során a hallgatók gépjárműtechnikai szerelői (autószerelői) szakmunkásképzésben es ezzel párhuzamosan gépjármű- vágy páncélostechnikai szakos tiszthelyettes-képzésben. Badacsonyi tájvédelem A Badacsonytomaji Nagyközségi Tanács a napokban ismét felmérte a tájvédelem helyzetét, az eddigi intézkedések végrehajtását. A testület megállapíthatta: a lehetőségekhez képest sikerűit eltüntetni a korábbi bazalt- bányászás okozta sebhelyeket a hegyoldalon. Befejeződött az egykori bányaudvar rekonstrukciója; az ide telepített fenyők és tölgyfák szépen fejlődnek. A hegytetőn lévő kirándulóerdőben rendbe hozták a turistaúthálózatot, kicserélték a pihenőhelyek padjait és asztalait, új irányító és tájékoztató .táblákat állítottak fel. A táj eredeti arculatának megőrzésére meggyőző tájékoztatással, s ha kell, hatósági intézkedésekkel is fékezik a tájidegen növények elszaporítását. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal területi igazgatósága sokszorosított jegyzéket bocsátott ki a Badacsonyban honos növényekről. Kiképeznek egy úgynevezett tanösvényt is, amely szemlélteti a tájvédelmi körzet természetföld- rajzának múltját, sajátosságait. egyedülálló értékeit Hozzáláttak a leendő badacsonyi tájház anyagának gyűjtéséhez is. részesülnek. A budapesti iskolán hasonló feltételek mellett a növendékek szakács szakmunkásoktatásban és egyidejűleg élelmezési szakcs tiszthelyettes- képzésben részesülnek. A negyedik év végén szakmunkás-, valamint tiszthelyettes- kibocsátó vizsgát tesznek, majd a Magyar Néphadsereg -tiszthelyetteseiként kezdik meg csapatszolgálatukat A képzés során a tanulók térítésmentesen hivatásos- gépjárművezetői jogosítványt is szerezhetnek. Az iskolán a növendékek teljes és ingyenes ellátásban, továbbá a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjban, a negyedik évben tiszthelyettes-hallgatói illetményben részesülnek. A jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, hivatásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság: magyarból, történelemből, számtanból, fizikából és kémiából legalább .jó” (4-es) tanulmányi eredmény. A pályázók jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságtól, illetve általános iskolájuk igazgatójától kapnak, s ugyanott kaphatnak részletes tájékoztatást. A pályázat határideje: február 20-a. XXXIX. évfolyam, 2. szám 1983. január 4., kedd Nőtt a betétállomány Szerencsés totózók Somogybán Jobban fogunkhoz verjük a garast, többet gondolunk a jövőre — ez derült ki az OTP Somogy megyei Igazgatóságának évi összegzéséből. A betétállomány január elsejére eiérte a 410 millió forintot. Különösen az átutalási betétszámla népszerű: tavaly ezerötszázzal nőtt a száma. A munkabérből való átutalás is egyre jobban terjed, így ugyanis nem kell külön bajlódni a befizetéssel. Ilyen számlával megyénkben már nyolcszá- zan rendelkeznek. Ugyancsak jól bevált a takarékcsekk; eddig százkét tulajdonost tartanak nyilván. Az ifjúsági takarékbetétesek száma tavaly kétezerrel nőtt, a takaréklevélre befizetett összeg pedig csaknem Makk Marci színes filmen . A fiatalok nevelésében részt vevők — pedagógusok, közművelődési szakemberek, a tömegszeavezetek aktivistái, orvosok egészség- ügyi szakdolgozók — számára készít egészségnevelési programokat az Országos Egészségnevelési Intézet. A tapasztalatok szerint az ifjúság egészséges életmódra nevelése eredményesebb, ha a családiban, a munkahelyen, a közösségben jó példát látnak a fiatalok. A szakemberek természetesen folytatják közvetlenül az ifjúság kőiében végzett egészségnevelési tevékenységüket is: egészséges táplálkozásra, rendszeres testmozgásra, higiéniás magatartásra, a káros szenvedélyek ellen nevelik, szoktatják őket. A felvilágosító munka sokféle eszközét, módját alkalmazzák majd: a többi közt színes báb-animációs filmen jelentetik meg Makk Marcit, a gyermekek kedvelt figuráját, aki ezúttal bemutatja: miként tölti idejet családja körében otthon, a természetben. Ismeretterjesztő filmet készíttetnek a többi közt a fogbetegségek, a koraszüiések megelőzéséről;, a kulturált ivási szokásokról. E produkciókat a Televízió képernyőjén, a filmszínházakban, az egészségnevelési intézményekben mutatják be. Az intézet gondoskodik arról, „hogy a mozikban rendszeresen, az oktatási intézményekben a gyermekfoglalkozásokon, rendezvényeken vetítsék az ifjúságnak szóló egészségnevelési filmeket. Több tárca közreműködésével az idén országos tanácskozást szerveznek: ezen az egészséges táplálkozás propagandája továbbfejlesztésének lehetőségeit vitatják meg a szakemberek. negyvenmillió forinttal. A tulajdonosok közül nyolcvan nyolcán nyertek személygépkocsit. E tákarékos- kodási formában ez évtől a készpénzben fölvehető összeg ötezer forint lesz. Új kezdeményezés a lakástakarékossági betet: ez 14 éves kortól köthető, s a befizethető legkisebb összeg havi 500 forint. Az ésszerű pénzkezelés mellett sokan bíznak a szerencsében is. Tavaly 19 millió 400 ezer totó- és lottó- szelvényt adtak el az OTP kirendeltségei. Tapasztalataik szerint a totó a népszerűbb, s ezen belül is az előfizetéses es a kollektív szelvény. Nyereményre csaknem tízmillió forintot fizetett ki az idén az OTP. Két szerencsés totózó — egy Siófokon, egy Barcson — bizonyára nem egyhamar felejti el az 1982-es évet: szelvényeik több mint egymillió forintot hoztak konyhájukra. (A totószelvények száma tavaly egyébként ötmillióval emelkedett.) Borítékos sorsjegyből a kisebb összegeken kívül mindössze egy ötven-, egy húsz- és egy tízezer forintot érőt húztak ki. Az OTP megyei igazgatóságának ez évi terve szerint tovább növelik az ifjúsági takarékbetétesek, az átutalási betétszámlával, a takaréklevéllel rendelkezők számát. A játékosszel vényekből húszmillió darabnak az eladását tervezik. Gomba terem, öt vagonnal Egy pince, ahol mindenki józan A hajdani Festetich-ura- dalom öt ágra nyíló, föld alatti borháza Gálosfán a Somogy megyei Zöldért Vállalat gomba termelő telepe. A hűvös pincehajóban Garainé Szervei Máriával, a telepvezetővel beszélgettünk a múlt év eredményéről. — Nagyrészt a budapesti Duna Tsz-től érkezett a gom- bacsirával beoltott és bekevert alapanyag — mondta —, s a zsákokát itt, a helyszínen fedtük le tőzeges kőporral, majd elhelyeztük a tárolókban. Három hónapig r Óvatos randevúk Érdekes sót izgalmas műsort sugárzott nemrég a televízió. „Hogyán találkozhat egy lány és egy fiú?” volt a címe, s a fiatalok ismerkedési szokásairól, az első találkozás csetlö-botló, mégis szép párbeszédeiről szólt. A megszólaltatott szereplők — valamennyien húszon in- neniek — elmondták, hogy számukra a másik nem képviselői közül kik azok, akik a legnagyobb eséllyel indulhatnak egy esetleges kapcsolat kezdetén, mik azok a feltétlen kikötések, amik nélkül semmiképp nem jöhet létre egyetlen randevú sem. Helyenként aggasztó szigorúság jellemezte a leendő házastársakat, máskor viszont engedékenyebbnek mutatkoztak^ „: Akadtak, akiknek elemi kikötéseik voltak (pl. az illető legyen magas), míg mások az általános műveltség magas fokú birtoklását kívánták meg (pl. szeresse a Ho- bót . ..). Szamomra a legérdekesebb mégis az maradt, mikor két valóban csinos nő rejtett mikrofonnal és kamerával megszólított egy-egy nem is éppen jóvágású férfit mondván, láttam, ahogy itt jössz, nagyon rokonszenves vagy nekem, s ha te is úgy gondolod, találkozzunk valamikor ... Férfiember számára teljesen szokatlan szituáció. Legyünk ugyanis őszinték: nagyon ritkán fordul elő ilyen eset. Erre aztán a leszólítot- ■ tak, akikért szerintem az ország jóérzésű fér fiai egy-. öntetűen izgultak (jaj, csak le ne égessék az egész nemet!) nem vallottak szégyent. Nagy megnyugvással fogadtunk, hogy mindketten kötélnek álltak habozás nélkül. Egy tanulsága azért mégis van az ügynek. Ha például a Váci utcán sétálónkban odajön hozzánk egy gyönyörű hölgy, s randevút kér, mielőtt válaszolnánk, alaposan nézzünk körül: az illető feltehetően szélhámos. Sőt az is lehet, hogy valamilyen szervezetnek dolgozik, egy „A férfiak viselkedése” című fölmérésen. Mert micsoda csalódás volna, ha kiderül, hogy túljártak az eszünkön, s blöff az egész. Ezért legyünk inkább gyanakvók! Megéri! V. I. tart ez az időszak; ezalatt hat hullámban érik a gomba. így az itt dolgozó hat asszonynak szinte állandóan van munkája. — Milyen különleges körülmények kellenek a tenyésztéshez ? — Betelepítéskor kilencvenszázalékos páratartalom és húsz Celsius-fok hőmérséklet a követelmény. Átszövéskor, vagyis a gomba csírázásakor már csak 14 —16 fok kell. A hőszabályozást olajkazánoík és hatalmas ventillátorrendszer biztosítja. — Mennyire kelendő ez a borsos árú sampinyon? — Tavaly majdnem öt vagon gombát termeltünk itt. A Zöldért ezt jórészt Kaposváron, illetve a Balaton környékén értékesítette. Tudomáscyn szerint minden gond nélkül elkelt. ' v B. J. Kereskedelem Képtelenség lehámozni azt a narancsot, amelyet tegnap maguknál vásároltam — panaszkodik a vevő. — Tegyük föl, hogy valóban így van, kisasszony. De ha valaki egy koronáért három narancsot vásárol, akkor aligha várhatja, hogy valamennyin cipzár legyen! Pótalkatrész A normandiai falun áthaladó autós megszólít egy helyi lakost: — Mondja kérem, hol kaphatok itt pótalkatrészeket a kocsimhoz? — Amott az éles kanyaron túl, az árokban, ott egy egész halom hever! Feliratok A szabóműhely ajtaján papírdarab lóg, rajta a felírás: „Zárva. Elmentem. A szabó.” Valamivel lejjebb egy másik cédula van az ajtóra tűzve: „Tessék várni, azonnal hazahozom. A szabó felesége.” Óriási jelentőség — A víznek óriási jelentősége van az ember életében — mondja a tanár. — Mondd meg, Olíe, mi a víz jelentőségei — Ha nem volna víz, akkor neon tanulhatnánk meg úszni, és valamennyien megfulladnánk... A fő ok — Önök szerint — teszi föl a jogász professzor a kérdést hallgatóinak — mi a válások legfőbb oka? — A házasság, profesz- szor úr — hangzik a terem végéből. Aforizmák Sorsunkba beletörődni ez a legnagyobb erőre vagy a legnagyobb gyengeségre mu^at. * * * Jobb elhasználódni, mint a rozsdától fölemész- tetni. • • • Egy elveszett léleknek ritkán akad becsületes megtalálója. * * • „ Azok is analfabéták, akik nem tudnak a sorok között olvasni. * * * Tragikus: a legtöbb ember elpirul, ha szint kell vallania. * * * Az élet nem könyvből vizsgáztat bennünket. (Sajnos, nem is emberségből.) SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latbica Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pí.; 31. 744)1. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Lalim a Sándor u, 2. Tel.: 11-31«. Postacím: Kaposvár, PL: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 14 Ft, negyedévre 102 Ft. fél évre 204 Ft, egy évre 400 Ft. Index: 25 907 ISSN Ü13J—0008 Készült a Somogy megyei Nyomd aipari Vállalat kaposvári- üzemében. Kaposvár. Máiu» l. u. léi. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk meg. és nem adunk vissza.