Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-20 / 16. szám
Árfegyelem, árellenőrzés Egyik ismerősöm nem reg arról panaszkodott, hogy gondos válogatás után végre talált magának egy régóta keresett holmit, nem túl magas nyugdíjából össze is gyűjtötte rá a pénzt. Ami- kör megvette az első osztályú áron kínált portékát, otthon kiderült: a kelme néhány, talán jelentekte- iénnek látszó hibáját nem vette észre az áruházban. Egy darabig bosszankodott, arra gondolt, hogy az alkalmi áruk boltjában esetleg olcsóbban megkapta volna ugyanezt, hiszen az áru jó, ha másodosztályú besorolást erdemeine. Az ehhez hasonló kedvezőtlen vásárlói tapasztalatok bizony néha-néha még 'előfordulnak. Pedig a mai emelkedő árak mellett alapvető követelmény az, árt'e- gyelem betartása, az árdrágítás, az esetleges tisztességtelen haszonhoz jutás lehetőségeinek szűkítése, kiváltképp akkor, ha a gyártó vállalat már eleve engedménnyel szállítja á selejtes terméket az üzletbe. S hogy esetenként mégis drágábban kerül az árucikk forgalomba ? Szerencsére az ilyen ügyek egyre ritkábbak, mert a legtöbbször mindez kiderül, amikor arellenőr- zést tartanak. Az árváltozások hatása Az Országos Anyag- és Arhivatalban nemreg összesítették az úgynevezett nein kompetitiv árak ellenőrzésének tapasztalatai t. Az 1980. évi árreform megvalósításával a fogyasztói árpolitikával összhangban, ahol csak lehet, a külpiaci árváltozásoknak érvényesülniük kell a termelői árakban, a költségekben es a fogyasztói árakban. Ugyanakkor hagyományos árképzést alkalmaznak ma meg az ipari termeies 80 szazaiekanal, a szolgáltatásokban, az építőiparban, a mező- és élelmiszergazdaságban, a fogyasztásicikk-kereskedelemben, a kutató- és fejlesztőintézetek munkájában, illetve a számítástechnikában, Ez az ármechanizmus érvényesül a bruttó nemzeti termelés 60—65 százalékának körében, az itt kialakított árak nincsenek alárejtve a külpiaci értékítéletnek. Az Ar- hivatal, az ágazati árhalóságok, a helyi árszervezetek és az Országos Kereskedelmi Felügyelőség az utóbbi másfél évben hatezerhétszáz aneJAenőrzést tartott vállalatoknál és szövetkezetekben, további nyolcvanezer esetben a kisebb egysegekben, boltokban, szolgáitatóhe- lyeken végzett érvizsgálatokat. Betartják-e a jogszabályokat? Az árpolitika minden korábbinál nagyobb, jelentősebb szerepet tölt be a vállalati gazdálkodásban. A föllelt kisebb-nagyobb hiányosságok általában a rossz, illetve nem megfelelő belső szabályozásiból erednek. Az árelleinőrzések elsődlegesen a jogszabályok betartását vizsgálják. Külön is figyelik, hogy a termelők árváltozáskor eleget tesznek-e bejelentési kötelezettségüknek, és nem jutnak-e tisztességtelen haszonhoz. A sok tízezer árellenőrzés húsz százalékánál az ellenőrök szabálytalanságot fedeztek föl, ezek mintegy fele szigorúbb megtorló intézkedési vont maga után: bűnvádi eljárást, gazdasági bírságot, többségüknél pénzbírságot, fegyelmit. Sok olyan kisebb vétséget is találtak, amelyek ugyan nem növelték az arakat, tehat tisztességtelen hasznot sem hozott a vállalatoknak, mégis fölfedte a hibás. vállalati árképzési gyakorlatot, a pontatlan belső szabályozást, a naprakész információk hiányát. és szúrnia1 an admin i szí rat ív hibát. Egyébkánt az ellenőrzés minden escbtn kiterjedt a büntetési eljárások.' bírságok végrehajtására is. Jobb minőséget! összességében a korábbi évekhez képe ú azonban javult az ári ügyelem, legalábbis az országos átlag ezt mutatja. Amikor néhány termelő mégis eltér a kalkulált ártól — mégpedig felfelé —. annak oka a versenyhelyzet hiánya, vagyis a vevők nem alkudhatnak, örülnek, ha megkapják azt, amit venni szeretnének. Más területeken .viszont jobban összhangba került az ár és a minőség is, hiszen ma már minden vevő igyekszik a magasabb árért, jobb minőségért, színvonalasabb kiszolgálást kapni. A termelőket pedig kötelezitek arra, hogy osztályos, hibás cikkre árengedményt nyújtsanak. Többségük eleget tesz az árváltozást (emelést) bejelentő kötelezettségének is. Ha az árhivatal nem ért vele egyet, megvalósítását fél évre felfüggeszti, de későbbi jogosságát is ellenőrzi. A tapasztalatok szerint a gyártóik jórészét ez már önmagában iá visszatartja a bizonytalan, indokú áremelési szándéktól, előfordul, hogy többen a hathónapi felfüggesztés után vissza- lépnek. A két évvel ezelőtt bevezetett differenciált árrendszer jól funkcionáló, gyakorlati megvalósításának türelmi ideje lejárt, s ma már minden gazdálkodótól elvárható, hogy gondosabb, íegyelíriez e ti e b b á rpo Li ti kát folytasson. A szabálytalanságokat ugyanis a jövőben még szigorúbban fogják elbírálni. Talán egy kicsit messzire rugaszzodlunk el az elöljáróban felvetett napi gondtól, ami valóban sok vásárlót bcsszzr.t, rontja a közhangulatot, mégis szükségesnek éreztük e bosszúságok okainak, körülményeinek körüljárását — közgazdasági szemlelettel. Bízva abban, hogy a vállalatok, szövetkezetek megfontoltabbakká várnak és jobban szolgálják majd a vásárlói igényeket, szokásokat és érdekeket. Szőke László NÖVCkSZik a Danuvia. Nagyatádon a Danuvia gépgyárban új beruházással ezer négyzetméteres szerelőcsarnok és egy raktár, szerelde épül. Az új üzemrészekben már az első félév végén termelnek Kevesebb kilométer üresen Az áruszállítás és gépjárműforgalom összehangolása Az áru nélkül, üresen megtett kilométerek arányának csökkentésére a múlt , évben tovább fokozták erőfeszítéseiket a fuvarozó és szállítóvállalatok. A javuló eredmények bizonyítják, hogy az érintett vállalatok általában betartják az üres futások mérséklését célzó rendeletét, s határozott intézkedéseket hoztak az energiapocsékolás mérséklésére. megszüntetésére. A két évvel ezelőtt hozott rendelet alapelve: az üres futással elhasznált üzemanyag-többlet költsége ne az államháztartást, hanem az üzemeltetőket terhelje. Ennek értelmében száz kilométert meghaladó szállítási távolságok esetében térítést köteles fizetni a gépjármű üzemben tartója, ha az üresen meglett út hosszabb, mint a rakottan megtettnek a harminc százaléka. A szabályozás mindazon tehergépkocsikat érinti a speciális járműveket kivéve), melyeknek teherbírása eléri az öt tonnát Jelenleg körülbelül negyvenezer ilyen gépkocsi van az országban. A szigorú központi intézkedés hatására már az első évben — 1981-bem — 54.1 millió kilométerrel, azaz 8.5 százalékkal csökkent az üresen, illetve alacsony kihasználtsággal megtett kilométerek száma, s javult a járművek kihasználtsága. A múlt évben még kevesebb utat tettek meg a teherautók üresen — összességében. több mint öt százalékkal —, s ezzel együtt nőtt az egy gépkocsira jutó terhelten megtett kilométerek aránya. Ennek ellemere Küzdenek a széllel a visontai bányászok . Fokozott helytállást követelt az utóbbi 2 nap — kedd és szerda — szeles időjárása a visontai bányászoktól. A Mátra vidékén a szél időnként annyira felerősödött, és olyan viharos erejűvé vált, hogy esetenként megbénította a külszínen dolgozó hatalmas gepeket. A mozgó gyárra emlékeztető gépóriásoknak az esetleges felborulása végzetes következményekkel járna. A szén termelő és ' a meddőleta- karító gépeket fenyegető veszély elhárításában sok korszerű műszer is segíti a bányászokat. Ezek a szél erősödésére automatikusan kikapcsolják az árboc.szerűen magasba nyúló gepeket, majd a szél irányába állítják ókét. Ezzel a legkisebbre csökkentik a felborulásveszélyt. Kedden még csak egy, szerdán viszont már három gépet is több ízben le kellett állítani rövidebb-hosszatbb időre. Szerencsére a szél elsősorban a magasabb szinten dolgozó meddőletakaxí- tó gépek munkáját zavarja. A nyitott bányagödör mélyén elhelyezkedő szén- termelő gépek kevésbé ütköznek a széllel, így a visontai bányászok fokozott erőfeszítések árán, de zavartalanul ellátják a szomszédos Gagarin-hőerőművet fűtőanyaggal a büntetések érteke még mindig elég nagy volt, meghaladta a százmillió forintot. Az év közbeni ellenőrzések arra mutattak rá, hogy' a vállalatok többségénél ma már minden nagyobb út előtt körültekintően megszervezik a gépkocsik gazdaságos kihasználását — oda- es visszautban egyaránt —, s a vállalatok nem ritkán összehangolják szállítási programjaikat A tapasztalatok azonban azt is jelzik, hogy — bár a vállalatok már jobban érdekeltek a fuvarok megszerzésében — még mindig előfordult, hogy a tehergépkocsik inkább üresen, de időben tértek vissza, mint hogy vállalták volna a pótfuvar megszerve- zesével együtt járó idővesz- teseget. Általános tapasztalat: a fuvaroztató vállalatok nem vették föl a kapcsolatot a Volán menetirányító hálózatával, holott ennek fő feladata pótfuvar szerzése, az üresen közlekedő gépjárművek „lefoglalása”. Még mindig gondot okoz, hogy a gépjárművek irányításával megbízott dolgozók szakmai felkészültsége olykor hiányos. Az áruszállítási feladatok még jobb összehangolása, szervezettebbé tetele és a kapacitások ésszerűbb kihasználása érdekében szállítási közösségek alakítására dolgozott ki ajánlásokat a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium. Ezek egy-egy megyén belül koordinálják a fuvarozási igényeket és kapacitásokat, ily módon segítséget nyújtanak ahhoz, hogy minimális üzemanyag- fölhasználással történjék a helyi áruszállítás. A KPM ajánlásainak szellemében az év elejétől már több megyében létrejött a szállítási közösség. rr A HIRLAPFELELOS Többször is találkoztam Szabó Ferencncvel. a siófoki posta hírlapfelelősével, illetve hírlaposzíályának vezetőjével. Arról, hogy miként lehetne javítani a Ba- laton-parti lapterjesztést, az újságok eljuttatását az olvasóhoz, véleményét soha nem rejtette véka alá. Javaslataiból az évek során többet is megvalósítottak már. Szabó Ferencné felelősséget érez azért, hogy a megrendelt lapok időben és pontosan megérkezzenek, s ezáltal minél több ember kapjon kedvet olvasásukhoz. — Ez nem csupán tőlem és osztályom dolgozóitól vagy a hírlapárusoktól, kézbesítőktől függ. Ha nyomdai hiba vagy a vonat késése miatt nem kapjuk meg időben a lapokat, akkor nemcsak mi bosszankodunk, hanem az olvasók is. Szerencsére ez csak nagyon ritkán fordul eló... Adatokat sorol, hogyan alakult a lapok olvasottsága Siófokon. A növekvő érdeklődést 1968 elejétől mutatják a számok. — Nem ekkor kezdtem a postai munkát, hanem épp negyedszázada, mégpedig Zala megyében. Kaposváron is dolgoztam, persze a posta megyei hírlaposztályán. 1968 januárjában kerültem jelenlegi beosztásomba. Amikor elkezdte a munkát Siófokon, alig több mint négyezer lap s járt ide. ma naponta 15 ezer. Legtöbb a Somogyi Néplap, sökan előfizetik a Népszabadságot, a képes újságokat, a hetilapokat. Ilyenkor, télen egy kicsit enyhülnek a hírlapfelelős gondjai, ám kora tavasztól a szezon befejezéséig szinte nincs megállás, összehasonlításul: 1981 decemberében 155 ezer újság, júliusban pedig 650 ezer lap elosztásáról kellett gondoskodnia. — Hajnali háromkor nyáron már benn vagyok a postán ; segítek az elosztásban, hogy a lapok időben eljussanak a pavilonokba; az ABC- áruházakba, az üzletekbe, az üdülőkbe — több helyen van nyaranta lapárusltás —, s megkapják a mozgóárusok. Tavaly egyetemisták, főiskolások árusítottak az utcákon, a strandokon. Volt olyan fiatal, aki havonta 7Ó—80 ezer forint értékű újságot adott el. Júliusban hivatalunk lapforgalma meghaladta a két és fél millió forintot. Nyáron hetente több alkalommal is végigjárja — kerékpáron, taxival — az árusokat, hogy személyesen meggyőződjön róla: van-e mindenütt vá- f|| laszték. Segít a M megmaradt lapok * összegyűjtésében, visszaállításában. Télen rend- szeresen föl keresi a pavilonokat, főleg ünnepek előtt. S tartja a kapcsolatot az üdülőkkel. Karácsonykor. újévkor több siófoki üdülőben voltak vendégek két hétig, húsvétkoi szintén lesznek. Gondoskodik arról, hogy legyen olvasnivalójuk a beutaltaknak, ki-ki megtalálhassa kedvenc napi- vagy hetilapját. — Ilyen munkára csak az vállalkozzon, aki nem nézi az időt, szeret számokkal dolgozni; aki érzi, milyen felelősség hárul rá. — Milyen újságot olvas a hírlapfelelős legszívesebben? — A Népszabadságot és a Somogyi Néplapot. .. Ezt ne vegye udvariasságnak; érdekelnek az országban és a megyében törtépt események! Bármilyen sok a munPötrétei tőzeg Svájcba A Del-somogyi Állami Gazdaság meliorációs főmérnökségé két évvel ezelőtt nyitotta meg a zalaszentmi- hályi tőzegüzeanet. A szomszédos Főt rétén a fölmérések szerint 1,2 millió tonna tőzeg rejtőzik közvetlenül a talajszint alatt. Tetemes beruházással —- mintegy' hatvanmillió forinttal — kezdték meg a kitermelést. A tervük évi több mint száiezer tonna. Az értékesítési lánc teljessé ' tételére most épül egy feldolgozó gyár, amelynek nyugatnémet gépsora — mindössze hat dolgozóval — óránként 200 bálát vagy 300 zsákot tud csomagolni, megtölteni. A főmérnökség vezetője, Sipos Ervin elégedett: — A kertészeti termeléshez nélkülözhetetlen a megfelelő tápanyag. Az általunk kínált tőzegfajták — a natúr, a dúsított, a virag- földkeverék, a palántatáp- kocka — a növényeknek kiváló tápanyagot ad; alkalmas a belső-somogyi homokon, illetve homokos vályog- talajon- a művelhetóség javítására, a humusz pótlására, a talaj kémiai egyensúlyának megtartására is. A termőföldbe egyenletesen bemunkálva jól érvényesül vízmegkötő és lazító hatása. — Csak a kertészetek a vevők ? — A tőzegnek szeles körű a felhasználása; az iparban, a gyakorlati kémiában, az orvostudományban is, es sorolhatnám még. Rostos tőzegünkből készül például a híres hévízi iszap; ez saln- tc'n keresett cikk külföldön. Hat speciális szovjet, felszíni bányagépük van. Ezek a felső földréteg eltávolítása után csíkokban kiszántjak az értékes terméket, majd egy másik gép összeszedi. Utána adalékanyagokkal ellátva, fajták szerint, csomagolják . — Mennyi devizát hoz ez? — Tavaly negyvenötmillió forintos termelési érté- .künkből harmincmilliót tett ki a deviza. A svájci átvevő nyolc és fél frankot fizet bálánként, s háromszáz- ezerre kötött szerződést. Százezer bálát szállítunk Ausztriába, és tárgyalunk más nyugat-európai országokkal is, ^ Monimpexen közvetítésével. A tőzeg tehát értékes exportcikk és keresett áru a hazai piacon. S a gazdaság az egyéni kertészkedóknek, a kistermelőknek szaktanácsot is ad — a beküldött talajminta vizsgálat után. B. J. kám, arr^ mindig szakitok időt, hogy ezeket a lapokat elolvassam. Meg nehány sportújságot is, mert a sport szintén érdekel. Nyáron összesen 270 különböző hazai és külföldi napi- és hetilapért, folyóiratért felel. Télen 60—70 félével kevesebbért. — Megfelelőnek tartja-e a városban az olvasottságot, az előfizetők számát? Mit lehetne tenni, hogy még többen vásárolják a lapokat? — A számok is bizonyítják: megfelelően alakult az olvasottság Siófokon. Hiszen 15 éve a Somogyit például alig négyszázan fizették elő, ma pedig 2616 az előfizetők száma. Évente átlag 800— 1000-rel növekszik az előfizetők, olvasók száma. Ha a lapokat megjelentető kiadó- hivataloktól, vállalatoktól időben megkapnánk, hogy mikor foglalkozik valamelyik írás Siófokkal vagy a Balatonnal, mikor jelenik meg olyan cikk, amely jobban érinti az itt élőket., akkor több példány fogyna. A/, alkalmi vásárlót pedig később könnyebben megnyerhetnénk előfizetőnek... Sz. L. SOMOGYI NÉPLAP