Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-22 / 300. szám

■Ivies Los flngelesre készül _ OWHvf ró-azö­_ az 1990 januáriéban »■iltetett netteooúlyú Altec* Gyulát választotta aa év öfcölvrvó jónak. — Nagyon 6rOW*c a meg­tisztelő címnek; ez az eüa- meres, valamint a közel- naúttban Kubában szerzett aranyérem végül ás széppé tette az évet, pedig eleinte csalódott voltam — mon­dotta a Pécsről a Bp. Hon­védhez került Ahrics Gyu­la. — A májusi — münche­ni — világbajnokságon csa­lódtam; érmet szerettem «akta nyenai. sajnos, csak egy mérkőzést nyertem, utá­na Fooghaenel megállított. Akit legyőzött az sem vo*t akárki, miként Fang- bamet sem. A romai Cér­na* iáét egymást követő Eu- répa bajnokságon brenzér- msa volt míg Fanghaenel 1077-től minden EB-n és aa olimpián is nyert érmet, » Münchenben is a döntőbe hanoit elleni elkerülhető lett da úgy érzem, abból a kilenc percből sokat ta- asAtasn — mondotta Alvtes. — Például azt hogy nem «■íiihI megületődötten kezdeni. Tövabbmenöen ké­pezni kell magam technikai­lag, s az aHoképesseg, az ütőerő fokozásának sínesé­nek határai. Ezzel már meg is mondtam fő fetedataomat, fölkészülök mindenből a. le­helő legjobban. Amikor 1974-ben elkezdtem az ököl­vívást nagy célokat tűztem magam elé, e ezek valóra váltásáról soha nem mondok le. Á Kubában rendére* had- mregnjnokaagon Alvics már bizonyított As egy éve Budapesten is megcsodált és a jövő viláfdMjnokának jö­vendölt kubai Toyót a má­sodik menetben egy látvá­nyos sorozás befejezéseként jobb horoggal kiütötte. A siker bányászai Reflektorfényben a siófoki labdarúgók A labdarúgó NB II őszi idényének egyik legnagyobb — somogyi szempontból leg­kellemesebb — meglepetése a Siófoki Bányász labdarú­gó-csapatának szereplése. Bizony, még a leginkább de­rűlátóak sem gondoltak ar­ra, hogy az újonc együttes a negyedik helyen zárja az idényt és sok helyütt a fel­jutásra esélyesek között em­legetik. Mennyi volt ebben a véletlen és mennyi a tu­datosságé ? Kétségtelen, hogy a heten­kénti keresztbeverések ked­veztek a nagyobb hullámvo­nalak nélkül szerepló együt­teseknek. És a siófokiakat ide kell sorolni. Leszámítva a bajnokság első harmadá­ban a visszaesést, csaknem végig egyenletes volt a tel­jesítményük. S ez már nem véletlen! Aligha akad még csapat a húszas mezőnyben, amelyik olyan jól tudott erő­síteni, mint a Balaton-parti. Mindez tudatos volt. Azaz: posztokra történtek az iga­zolások. Maga Szók« Miklós edző is vallja, hogy a Volán kivételével nincs jobb játé- kosállományú együttes a me­zőnyben, ennek eredménye­ként egy-egy labdarúgó ki­esése sosem okozott különö­sebb gondot. Az edző három szakaszra osztotta ax őszt. Az első négy mérkőzésen lényegében a területi bajnokságot nyert csapat játszott, egyedül Szajcz volt az, áld új játé­kosként helyet kapott. Fi­gyelemre méltóan rajtolt a Bányász. A következő sza­kaszban — tehát augusztus végén — megérkeztek az új labdarúgók, s őket be kel­lett építeni a csapatba. Ez nem mehetett zökkenők nél­kül. Utána jött a harmadik — a legszebb — időszak. Ka­nizsán és Tapolcán — az ed­ző szerint — egy kicsit For­tuna is melléjük szegődött, s ez a két döntetlen olyan lendületet adott, amely egé­szen az utolsó fordulóig nem tört meg. Tizenegy mérkőzé­sen volt veretlen a Siófok, s ezt egyetlen más csapat sem mondhatja el magáról. Olyannyira tartották formá­jukat, hogy a szegediek le­győzése után többen azt han­goztatták: kár, hogy vége lesz az idénynek. Aztán, Gál a Nagybátony kapujában. Tizennyolc hasonlót lát­hattak otthon a szurkolók hogy a záró — keszthelyi — mérkőzésen bekövetkezett a vártnál nagyobb arányú ve­reség, mégsem bánta senki, hogy pihenő következik. Most, mikor a szakvezetők, a játékosok és a szurkolók fölelevenítik az ősz 19 pil­lanatát, jobbára mosoly ül az arcokra. Ez érthető. A volt NB I-eeek közül le­győzték a Salgótarjánt a Dorogot, otthonában az öz- dot, majd Siófokon a Szege­det, és pontot vettek el a Volántól U. Hogy több, már vesztesnek látszó mérkőzés eredményét sikerült megfor­dítaniuk, ugyancsak azt bizo­nyítja: van tartása a csapat­nak, s játékából nem hiány­zik a céltudatosság. A fiata­lok lendületét és ax időseb­bek rutinját megfelelően elegyítette az edző; sikerült szilárddá tenni a védelmet U, a siófoki középpályás sor pedig az egész mezőnyben a legjobbak egyike volt A csa­pat Aehillee-sarka változat­lanul a támadósor, tőlük többet várnak a kővetke­zőkben. Nem is annyira a támadás szövésében, mint inkább a helyzetkihaszná­lásban kell javulniuk. Mindez tükröződik a Játé­kosoknak adott osztályzatok­ban is. A legjobb átlagot el­érő támadó — Tieber — Is csak hetedik a rangsorban, Horváth I. a tizenegyedik — annak ellenére, hogy hat Görkorcsolya Magyarországon ? Vétette*, tateSuMMek már sokaacr hoetak erdekes helyzeteket a sportban is. Ebbe a kategóriába sorol­ható ex a beszélgetés, mely nemrég az olesaországá Fi­nal« Emília városkában zajtett te egy magyvu' sport- "esető * egy Magyarra-**» - Bon kévéssé ismert »portaß nemzetközi funkcionáriusai között. lka)iába** járt a BVSC róptetadacaapata. s ott ta- büÉoooott Magyar Lósaiá, a klub elnökhelyettes« a Nemeetfcöa Görkorcsoly*- szöveteég amerikai elnöke­vei, M. M. Shafttuck, s auszt­rál igazgatóhelyettesével, C. Cteltosszal. Amikor a te*v- genmtúltek megtudták, hogy raagywrr») altnak «szemben, szint» megererit a nyelvük. — M< ■ agy ne Jól jflk a magyar sport ered- menyett, sikereit, azt, hogy országukban milyen nagy hagyományai vannak egyes verseny ágaknak •— mondtak. — Vajon miért nem próbái­kénak meg a görfcoresalyá­v»J Is? Szerintünk szerte a világon mind népszerűbb, s ma már százezrek hódolnak ennek a sportnak ... Hegy sport-« a görkor­csolya vagy inkább gyere­kek ujorakoztató játéka, azon lehet vitatkozni. Mm • doneeeáre a két vezető meg- ‘ lnvta a magyarokat az (áaaauirszági varodban zajló gyorsasági vttagbajnofcl ver senyrr. Nagv érdeklődés mellett lolyt le, A további mionmáctekat Magyar László adta meg: —i Megtudtam, hegy a nemzetközi szövetségnek je­lenleg 42 tagállama van, s újabb öt ország kérte a fel­vételét — mondta. — Euró­pában ugyan csak tic or nag tagja a szervezetnek, <te nagy propaganda*. folytat­nak ti jabirak jelenékezeaere is. A sörkomeoi rabon • — akárcsak az igazi hnrcaoiyá- lián — három szakágat mű­ködtetnek; a műkorcsolyáit, a gyorskorcsolyát es a ho­kit. A gyorskorcsolyában például 300 métertől 20 eze­rig rendeznek férfi- és női versenyeket, a műkorcsolyá­ban egyem es páros szamo­kat baryyöli tarnak le. A nemzetköa szövetség 1924- ben alakult meg, s a hold­ban már 193fl-ben világbaj­nokság is volt, Ml ts a görttoresodya? A hódolók lábra erősített négykerekű kis «korcsolyán” futnak. A legjobban felké- saülték rendkívüli gyorsasá­got érhetnek el; a „műzök” akrobatikus gyakorlatokra is laapssek, a bokszok szinte vetekszenek a jégkorongo- aók képessegeivel. S ami na­gyon lényeges: a gór korcso­lyához nem keli jég, csak sima pálya — beton, asz­falt vagy parketta — Hívjanak, szívesen me- erönk 1903-ban Budapestre egy bemutatóra! — ezzel búcsúztak a nemzetközi iw> I vétség vesetet Magyar Laastotel. — Biztos, a ma­gyarok u megszeretik ezt az érdekes versengagat Lehet, hegy a véletlen ta- lUgttttn egy sportág ha­zai .alapjárt* tették te? gölt rúgott. Ezt a listát a kapuvédő Horváth If. vezeti, 6,18-as átlagával, ö egyéb­ként az egyetlen játékos, aki a 19 mérkőzés valamennyi 90 percét a pályán töltötte. A tizenhétszer pályára lépő Brettner átlaga 6; ő a hát­védsor legszilárdabb embere volt, miként a középpályán nagyszerűen irányító Bódl is, aki sérülése miatt csak tizenkét mérkőzésen jutha­tott szóhoz. A további osz­tályzatok (zárójelben a mér­kőzések száma): 5,88: Olajos (9) és Onhausz fal). 5,83: Virág (18). 5,73: Tieber (15), 5,72: Szajcz (18). 5.64: Par­date (14). 5,83; Tokács (12). 5,82: Horváth L (17). 5,41: Havasi (14). 5,25: Korasz (15). 5,1: Károlyi (17). A többiek közül Belényesi ti­zenegyszer és a sokáig sérült Olajos, valamint az operált Szabó kilencszer, illetve nyolcszor jutott szóhoz. Siófokon mindenki elége­detten nyugtázta, hogy sem az edzésmunkával, sem a fegyelemmel nem voltak ba­jok. Bizonyára ennek is sze­repe van az eredményekben. Mi várható a folytatásban? Szőke Miklós derűlátó. Mint mondotta, ha az egész keret egységesen föl tud készülni, és sérülések sem zavarják a munkát, az eddigi szép so­rozat folytatódik. Ma hu­szonegy labdarúgó alkotja a keretet, s bizonyára nagyobb less a harc a bekerülésért. Az edző kaput nyit minden­kinek. Az őszi sikereken pi­henni azonban nem szabad; csak az kaphat bizalmat, aki vállalja a terheket és a rá háruló feladatokat. Ugyan­akkor az edző óvatosságra Is intett Hangsúlyozta: ma olyan játékosállománya van, amely akár dobogóra is ke­rülhet, de az is elképzelhe­tő, hogy „csak" a középme­zőnyben végez. Az eredmé­nyek alakulásában sok té­nyező közrejátszhat Nekik pedig egy céljuk van: ezeket a minimálisra csökkenteni. Jutási Róbert A Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezet Kaposvár, Latiné* Sándor u. 9. elad 1 db MAXIMA 120-as papirvágógépet üzemképes állapotban. (87912) Elveszett a Kaposvári Húskombinát Anyagátvétel 390-04499 feliratú bélyegző, használata 1982. október 23-tói órvónytetonl (221908) A Mső Nágyfeömégi Tanács at áfhelyetes folytán msgürssedett műszaki ügyintézői munka körb« magasépítész végzettségű építészt keres A!fem!gazg»táaf gyaSswlAtt&l rendelkezők előnyben. Lakást biztosítónk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélbe* Szilágyi Mihály tanácselnöknél. (97925) HÍREK A nap 1JS árakor kél. és 1S.S6 érakor aysmtk a IwM 11.4* órakor kél, és Z2.41 érakor nyugszik. A várható időjárás: TúlnymnAsn borul« les* as 140, sokfelé asS Misi, északnyugaton balyenként havasra» la előfordulhat. Klónk, a Dunlntdlon északi — északkeled, máshol ééli — délnyugati szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, veerdán északnyugaton 2 és S. máshol I és > Cél ■mai-fok kötött alakul. DECEMBER (22 SZERDA Zénó üdvözlő távirat Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára és Sugár Imre. a megyei tanács elnöke a Szovjetunió meg­alakulásának 60. évfordulója alkalmából üdvözlő, táviratot küldött testvérmegyénkbe, Kalinyinba. , Somogy venstM a megyei pártbizottság, a megyei ta­nács és Somogy lakóinak üdvözletét, jókívánságait tolmácsolták Kulinyin veze­tő testületéinek, testvérme­gyénk népének az évforduló alkalmából. — Együttműködési meg­állapodást kötött a buda­pesti Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem és a tokiói Hősei Egyetem. A három évre szóló megálla­podás közös kutatásokat, va­lamint szakembercserét irá­nyoz elő. — Megteli RiWmtdn. Genfi otthonában elhunyt a világhírű zongoraművész, aki a lengyelországi Lódz- ban született, s 11 évesen tűnt föl egy berlini hang­versenyen, majd nagy siker­rel szerepelt Drezdában, Hamburgban és Varsóban is. A XX. század legkiválóbb zongoraművészei között tar­tották számon. — Fstó kiállítás nyftt a Keleti pályaudvaron „Hat­van év a lenini úton* cím­mel. A kultúrváróteremben mutatnak be 90 fotót, illetve plakátot a Szovjetunió hat évtizedes gazdasági, politikai fejlődéséről. Akadémiai díjak Hat somogyi munka érke­zett az idei pályázatra a Magyar Tudományos Aka­démia Pécsi Akadémiai Bi­zottságához; mind a hat dolgozat díjat kapott. A ta­nítóképző főiskola tanárai három első díjat szereztek: V. Molnár László, dr. Bóra Ferenc és dr. Várkonyi Imre ért el Ilyen sikert. A mező- gazdasági főiskolán három szerző készített egy dolgoza­tot, dr. Csapó János, Tóth LászJóné és Finta József né — ők is első dijat érdemel­tek. Ketten részesültek má­sodik díjban. — Számítógépekről — esz­perantóul. Nemzetközi szá­mítástechnikai szimpoziont és kiállítást rendeznek de­cember 27. és január 3. kö­zött Budapesten. A tanács­kozás nyelve az eszperantó lesz. — Koszorúzás! tartottak Vértes György író, újságíró születésének 80. évforduló­ján a Mező Imre úti temető­ben. Vértes 1929-től vett részt akti van az illegális kommunista párt tevékeny­ségében. — Sajnálatos elírás Jelent meg cikkírónk hibájából tegnapi lapunk első oldalán. Mint ahogv az a beszámoló­ból egyébként kiderült: nem SZMT-, hanem SZMBT-kül- döttség járt Somogybán. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: «, *11-510 280 énei ezelőtt, ír* •7^'T-SZ. ma^braL hajt mez Jean Rt len ne TI» t tárd svájci feetömüvéa*. kora ; egyik legnépszerűbb arcfcép- festöje. Genf ben született, éa ott la halt meg. Fiatal kori­ban Párizsban JL B. Masa« éa F. Lemotne 1 tanítványa­ként ismerkedett üteg a feo- téaaet rejtelmeivel. vtlágsa színezésé, lágy pasa leli are ■ képei e műfaj másik nagy képviselőjének, M. Latour- , nak műveit idézik. Számos 1 európai nagyváráéban — a többi között Rómában. Ve­lencében, Nápolyban, B érv­ben. Konstantinápolyban. Londonban. Amszterdamban — dolgozott, s a maga ko­rában Enrópa-raerte az egyik legtöbbet foglalkoztatott portréimul vök. L agism sera bh. a hm láb Bet festene ti antológiákban gyakran snereplö képei: Cso­koládét vívó leány. Önarc­képe, Mórits van ff t ritt re gróf arckép# (valamennyi a «Uraftal Zwingerben talál­hatói. továbbá a Genfi kép­tárban őrzött képe. Madame d’Gpmay portréja. Mintegy két tucatnyi parateUképét aa ama átérd ami niuwmil»» lebet megrak Inteni. — MTESZ-díjJ*] fflrttraédk- ki Veress Zoltánnét, a ka­posvári textilmüvek osztály- vezetőjét, az MTESZ megye* alelnökeL Több mint egyér- tizedes társadalmi munkás­ságáért kapta ezt az elisme­rést A díjat tegnapelőtt Bu­dapesten vette át. — 75 eaer forint rendkí­vüli segélyt kapnak ezekben a napokban a Szentbaláxal Községi Közös Tanácshoz tartozó hat falu idős lakói. Az alacsony nyugdíjjal, já­radékkal rendelkezők — csaknem ötvenen — része­sülnek ebben a támogata*- ban. — XX-w gépkocsikat több mint 7100 napra béreltek az idén az ügyfelek a kaposvári Volán utazási irodától. Ezek a kocsik — köztük a Volán- touristtól igényelt autók — 762 ezer kilométert tettek meg. — Nyolc kiállításon mu­tatták be az idén a K*-hyb rendszert. A tenyészsertést és a tartásához szükséges be­rendezéseket az idén a deb­receni és a tatabányai me­zőgazdasági tájKiáUitáson, a keszthelyi Georgikonon, va­lamint a bábolnai napokon állította ki a közös vállalat. Külföldön is szerepeltek: Újvidéken, Nyitrán és Mün­chenben, valamint a brazí-, liai magyar héten. ' — Szünetel a gyógyászati segédeszközök kiszolgálása a megyében. A betegek figyel­mébe ajánljuk, hogy a Me­gyei Társadalombiztosítási Igazgatóság raktára decem­ber 27-ig szolgálja ki őket. Siófokon, Marcaliban, Nagy­atádon, Fonyódon, Barcson 23-tól 31-ig tartják a szüne­tet. A gyógyászati segédesz­közök kiadasa december 28- tól 31-ig egyébként az egesz megyében szünetek — Sztereóban is hallhat­juk a Pétőfi adó műsorát az URH-sávon a jövő év köze­pétől. Erre azok a vevőké­szülékek alkalmasak, ame­lyekkel eddig is lehetőség nyílt a harmadik műsor tér­hatású vételére. — A Somogy mérvei Iparefkfc KHkereeiteedeInni Vállalat . ezúton értesíti kedves vásárlóit. hogy december *4-en. pénteken min­den üzletünk zárva tart. Janu­ár 2-án, vasárnap minden áru­házunk rá szaküzletünk pénteki it.vUvatairtási rend szerint üze­mel. <1TÍ»2S)

Next

/
Thumbnails
Contents