Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-21 / 299. szám

V Energiatakarékosság Összefügg a fogyasztói szokások megváltozásával Új fogalom jelent meg né­hány évvel ezelőtt az újsá­gok hasábjain: az energia­takarékosság. És szinte names hét, hogy azóta ne találkoznánk vele. A köz­gazdászok. gazdasági terve­zők állandóan intenek — nagyüzemet és magánfo­gyasztót egyaránt — az energiával való takarékos­sala. Valóban, az energiataka­rékosság ma már nemcsak kívánatos, hanem elenged­hetetlen követelmény is. Ez az egész világra érvé­nyes, s nem kivételek a KGST-országok sem. Nem Majmok­Az amerikai Harvard egyetem kutatói egy csim­pánzét és egy csuklyás maj­mot megtanítottak arra, hogy a hátsó lábán járjon. Ezután, ezeket az állatokat négy lábon járó társaikkal együtt olyan berendezésben helyeztek el, ahol különbö­ző. de egy-egy kísérletben v aiamieniny iiiknek azonos sebességgel járniuk, illetve futnáufc kellett. Az állatok fejére légzosnasakot erősítet­tek, s annak segítségévei folyamatosan mérték oxi- genfogyasztastika t. Az el­fogyasztott oxigén mennyi­ségéből kiszámítottak, hogy hamy kalória volt szükséges a mozgás elvégzéséhez. Máid * csimpánzok, mond a csuklyás majmok eseteben azt. találtak, hogy bármilyen sebességgel jártak, illetőleg futottak, ugyanannyi oxi­gént fogyasztottak. — akár két lábon, akár négy lábon haladnak. A kísérletek tapasztalatai minden KGST-ország tudja ugyanis saját forrásokból kielégíteni növekvő ener­giaigényeit. Csehszlovákiá­ban és az NDK-ban például a barnaszén, és lignitkész- letek a kitermelés jelenlegi üteme mellett 50—70 évre elegendőek. Elméletileg per­sze lehetséges a kiaknázás folyamatos növelése ezek­ben az országokban, csak­hogy az a készletek gyor­sabb kimerüléséhez veszet. A saját energiabázás bőví­tése a legtöbb országsán a fajlagos beruháaásó költsé­gek növekedésével jár. A KGST-arszágök a szocialista két lábon hosszú ideje folyó tudomá­nyos vita végére tettek pon­tot. Egyes kutatóik ugyanis azt áliitották. hogy a négy lábon való futáskor sokkal kevesebb energia szükséges, mint a két lábon valóihoz, mert négy láb használatakor a test egyenletesebben mo­zog, Mások viszont úgy vél­ték, hogy a két lábon váó járás kíván kevesebb ener­giát, s ősünk egykori hosz- szafob vándorlásait ez az új „vívmány” tette lehetővé. Mindenesetre bébiaonyo- soáott, hogy a két lábon va­ló járás kialakulása az em­ber őse számára — az ener­gia fogyasztás szempontja - ból — nem járt hátránnyal. Ugyanakkor lehetővé tette számára, hogy szabaddá vált kezeitek az ügyességét fej­lessze. gazdasági integráció révén a közös ki termelői beruhá­zásokkal, a kölcsönös ener­giaszállításokkal megold­hatják az energiaforrások szűkösségéből eredő nehéz­ségeket, s ebben a vezető szerep a Szovjetunióé, de természetesen a kitermelési és szállítású költségek ott is folyamatosain emelkednek. A beruházási tartalékok hiánya előnyt ad az ener­giatakarékosság terén azok­nak az inétákedéseknek. amelyek nem igényelnek komoly kiadásokat, így el­sősorban a szervezést jelle­gű intézkedések kerülhet­nek előtérbe. Az NDK-ban például az utóbbi években teljes» tik az ene rgiaim elta­karítás i előirányzatokat, éves átlagban a fajlagos energiafogyasztás három­négy százalékkal csökken. Igaz, a takarékossági intéz­kedéseket megsértő vállala­toknál a túlfogyasztást tíz­szeres bírsággal sújtják. Ilyen szempontból nagy je­lentőségük van az árképzés terén foganatosított intézke­déseknek. Fontos irány az energia­takarékossági törekvések­ben a lakossági takarékos­kodás, hiszen lényeges, hogy a társadalom minden egyes tagja fölismerje az ésszerű energiafogyasztás szüksé­gességét. Ez pedig többek között a fogyasztói szokások megváltoztatását is jelenti, összefügg az energiaforrá­sok szerkezeti megvól toz- tatásával is: a legdrágább és legszükösebb kőolaj helyet­tesítése az olcsóbb széntüze­léssel vagy elektromos ener­giával. Képünkön: épülő új hőerőmű. Devizaárfolyam Érvény«; 1962. december 21-től. Démonon Angol fent Ausztrál dőlte» Belga frank Dón korona Fmn márka Francia frank Hollandi forint Japán yen (1000} Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK mcrko Olasz líra (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Sponyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr.es d.rubel USA dollár Vételt Eladót! árfolyam 100 egységre. Ft-ban 8 «1,03 8 423,87 3 844,94 3 852.64 83,38 83,54 462,26 463,18 741,09 742,57 578,75 579,92 1 480,97 1 483,93 161,99 162,31 3 227,95 3 234,41 13 726,27 13 753,75 564,69 565,83 1 637,97 1 641,25 28,14 28,20 232,82 233,28 43,28 43,36 30,88 30,94 1 912,54 1 916,36 539,72 540,80 2 597,40 2 602.60 3 981.89 3 989,87 Az államközi megállapodásokon elapuló hivatalos árfolyamok válto­zatlanul a szeptember 21 -i közlés­nek megfelelően vonnak érvényben. Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy 1982. december 21-én, kedden 13—16 óráig Siófok egész területén GÁZSZÜNETET TARTUNK. Kérjük, készülékeiket elzárni szíveskedjenek. KÖGÁZ ÜZEME, KAPOSVÁR (221892) Fürdőzök figyelem! Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a hévízi Állami Gyógy fürdókorház tó- és fedettfürdője az ünnepek alatt az alábbiak szerint üzemel: 1982. december 24-én december 25-én december 26-án 1982. december 31-én 1983. január 1-én január 2-án 8—12 őr# között a fürdők üze­melnek, üzemszünet, a fürdők zárva, 8—13 óra között a fürdők üze­melnek. 8—13 óra között a fürdők üzemelnek. üzemszünet, a fürdők zárva, minden kezelőhelyen teljes műszak. IGAZGATÓSÁG HÍREK DECEMBER KEDD Izidor A uj ÍJ» érakor kél, és 15.iö érakor nyugszik • held 11.» teakor kél, te 2l.n tettkor nyugszik, várható időjárás: Nyugat felől tovább növekszik; a felhőzet. Országszerte j obbara erősen felhős lesz az idő. Előbb a Dunántúlon, később másutt ia több­felé lehet eső, zápor, a magasabb hegyekben helyenként hószállingózas. A délnyugati, nyugati szél gyakran meg­élénkül. a Dunántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet m, kedden 4 és 9 Coüwus-fok között alakul. Ismeretlen tettes... Utasokkal tömött autóbuszok járják Kaposvár utcáit. 1-es számmal latunk egy vadonatúj buszt is. Most állítot­ták forgalomba. Frissen csillogó oldalán és padlózaton dél­után mar sáros cipónyomok éktelenkednek, a kora esti csúcsforgalomban pedig már „ahg vonszolja magat." Az ülések alját vastagon borítja * szemét... S csak este döb­ben rá, hogy becsapták, rézalátétekkel — kaposvári két­forintossal — töltöttek meg automatáit. És még hátra van­nak a napot befejező éjszakai fuvarok: ittas, duhajkodó utasokkal. Az utolsó fordulónál egy utas kezében villan a bicska pengéje, s az ülesek bórhuzatan mély barázdákat hagy maga után. Megy ülés teljesen szétszabdalva, hat sú­lyosan összevágva. A tettes a végállomás előtt leszállt. A munkába állított busz egy napjanak mer lege: tízezer fo­rint kár. — Karácsonyi koncertet rendeztek tegnap este Sió­fokon a Dél-balatoni Kul­turális Központban. A KISZ Központi Művészegyüttes akadémiai kamarazenekara Haydn- és Bach-műveket adott elő. Közreműködött Rohman Imre zongoramű­vész. — Megjelent az SZMT d nökségének tájékoztatója. Az első szám közti többek között a megyei tanács-vb és az SZMT elnöksége meg­állapodását az együttműkö­désről. — Televíziós itjátsMÍlk»- mást adta át Szlovéniában, s ennek révén zavartalanul fogható a Magyar Televízió adása — jelentette a Nép­újság, a szlovéniai magya­rok hetilapja. A szlovéniai Alsólakos községben 4.7 millió dinár költséggel lé­tesített átjátszóállomás re­kordidő alatt készült el — Hangversenyt rendéi­nek ma este hét órakor * Kaposvári Tanítóképző Fő­iskolán. Kodály Zoltán mű­veit mutatják be a meghí­vott kórusok — a Tóth La­jos Általános Iskola gyer­mekkórusa, a Táncsics gim­názium vegyeskara —, illet­ve a főiskola női kara. Gépkocsiátvétéli sorszámok Trabant Llm. Hvc. rKn.J IS 255 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 82 Trabant Lím. (Bp.l 11 525 Trabant Lina. (Győr) 10 S3» Trabant I.Im. (Dobr.) 8 232 Trabant Combi (Bp.) 4 828 Trabant Combi (tívörj 3 4M Wartburg Lim. (Bp.) t t»8 Wartbur» Lim. (Győri 4 250 Wartburg de Luxe (Bp.l 2 148 Wartbure de Luxe (Gyftr) 5 484 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 1 350 Wartburg Tour. (Bp.l 4 172 Wartburg Tour. (Gyftr) 1 «12 Skoda 105 (Bp.l « 31* Skoda 105 (Gv*n 8 547 Skoda 105 (Debr.i 5 061 Skoda 120 <Bp.) 11 243 Skoda 120 (Győrt 8 338 Skoda 120 (IJebr.) 6 577 Skoda 120 GLS (BpJ 304 Lada 1200 (Bp.l 15 128 Lada 1200 (nebr.t 12 052 Lada 1200 (Győr) 5 658 Lada 1300 (Bp.| 8 460 Lada 1300 (Debr.) » «35 Lada 1308 (Győr) 2 041 Lada 1500 (Bp.) 8 277 Lada 1500 (IJebr.) 5*00 Lada 1500 (Győr) 211« Lada 1600 (Bp.) 3 «13 Lada 161» (IJebr.) 1 707 Lada Combi (Bp.) 4 354 Lada Combi (Dobr.) 1 885 Moszkvics (Bp.) 11 474 Polski Fiat 126 P (Bp.) 13 5*1 Polski Fiat 126 P (Győr) 4 432 Polski Fiat 1500 (Bp.) 3 532 Dacia (Bp.) 10.515 Dacia (Debr.) 5 340 Zasztava (Bp.) 1 MS Szerkesztőség! ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 M. I. Gsetbe* blokk Húsz forint névértékű blokkot hoz íorgalomba a Magyar posta — Johann Wolfgang Goethe emlekere — december 29-en. A blok­kot Kass János grafikusmű­vész terve alapján, hatszí­nű ofszet-nyomassal készí­tették az Állami Nyomdá­ban. Keretén az ifjú Wert her szenvedései című regényhez készült illusztráció latható. A blokkban levő bélyegkép pedig az idős Goethe port­réja. — Második helyesést ért el a kaposvári Munkácsy gimnázium négy fős csapa­ta az UNESCO-iskolák or­szágos tanulmányi verse­nyén. A tanulóik Kölcsey Ferenc életéről és munkás­ságáról szerzett ismereteik­ről adtak számot — Értékelték az évi mun­kát tegnap délután Kapos­várom az MHSZ területi klubjában, A tartalékos-, valamint a lövész- és a tö­megsport-szakosztályok szá­moltak be tevékenységük­ről. — Anyagi támogatással negyven somogyi termelő­szövetkezet járul hozzá a művelődési hazak fenntar­tásához. Évente csaknem kétmillió forintot fordíta­nak e célra — Segélykérő nteaf tele­fonokat állítanak föl jövőre Kaposváron. A lakosság régóta igényli mar e más­hol bevált készülékek el­helyezését a megyeszékhe­lyen is. — Szerda helyett pénteken tartják a jövő évben a fog­lalkozásokat az Egyesült Iz­zó kaposvári gyárának ifjú­sági klubjában. Bbben az évben azonban — december 22-en és 2fl-én — meg szer­da a rendezvények időpont­ja. Ítélet pénzhamisításért Jogerőre emelte a Legfel­sőbb Bíróság az első fokon a nyíregyházi megyei bíró­ság által kiszabott bünteté­seket Mushó László és to­vábbi 13 vádlott társa ügyé­ben: egyebek között a devi­zagazdálkodás érdekeit sú­lyosan sértő. üzletszerűen elkövetett bűntett. üzérke­dés. pénzhamisítás, ugyan­csak üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli ok- ira/thamisítas miatt vonták felelősségre a vádlottakat. Mushót 4 évi és 2 hónapi, Orgován Antalt 5 évi sza- badsagvesztesre, a többieket novvdebb tartamú börtön - büntetésre, penzbutHelesre tették. 80 évvel ezelőtt, 1902, december tl-én »röle- tett. és 74 éves korában. 1976- ban hunyt ef Vértes György író, szerkesztő, a munkás­mozgalom régi harcosa. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Szocialista Középis­kolás Diákok Országos Szö­vetségében tevékenykedett, mint a direktórium tagja. Műegyetemi tanulmányait Bécsbem és Prágában végez­te. Hazatérése után három évig munkanélküli volt, majd a Magyar—Jugoszláv Gazdasági Kamara alkal­mazottja lett. 1929-től tagja volt az illegális KMP-nek. * egyik alapítója a Szocialista Képzőművészek Csoportjá­nak. 1936—37-ben a Gondolat című folyóiratot szerkesz­tette. a KJVfP legális orgá­numát. A haladó irodalom képviselői közül többeket megnyert a lap szamara: így Balint Györgyöt, Darvas Józsefet. Déry Tibort. Gelle- ri Andor Endrét. Illyés Gyu­lát, József Attilát, Radnóti Miklóst, Sárközi Györgyöt, Zelk Zoltánt és másokat. K lap jelentős szerepet ját­szott a Marcwasi Front lét­rejöttében is. A felszabadulás mán Vér­tes György 6 zer keaztett© a Fórum című irodalmi, társa­dalomtudományi és kritikai folyóiratot. 1949-tol a« Or­szágos Kény v hivatal elnöke volt. 1952-tól 1971-ig. nyuga­lom pa vonulásáig pedig as Országgyűlési Könyvtár igazgatója. — Nyugdíjastalálkozót tar­tottak tegnap a kaposvári Vasipari bauilgaitato baovet- keaefcnel. A hagyományos rendezvény résztvevőinek • üzemlátogatást ts szervez­tek. — IS ezer tojást helyeztek el a cscuaxiyavisontai kelte- tóüzerpben. Az elsó csirkék januar kbzepen látják meg a napvilágot. Utána hetente 25 ezer csirkét tud az üzem a esi bene velők be szállítani Új malom Miskolcon Tegnap adták át hazánk egyik legkorszerűbb gabona őrlő-művét; az uj malom az 1972 februarjaoan tűz martalékává vált; nagy tel­jesítményű István malom helyére lép. Léti-ehoaasaban 70 építő- es szerelövallalat szakemberei dolgozlak, s a beruházás határidő előtt, a tervezett költségkereten be­lül valósult meg. A malmot a legkorszerűbb magyar gyártmányú hengerszekfcel, mikroprocesszoros automati­kus irányító és liszt csoma­goló berendezésekké! szerei tek föL — A Jövő járműve a vá­rosokban az idei genfi autó- kiállításpn. bemutatott Ghia Cockpit autó. Torinói szak­emberek tervezték; három kereke és két ülése van. Egy 200 köbcentiméteres, 13,2 kilowatt teljesítményű egv - hengeres, négyütemű motor hajtja. Városi forgalomban százkitométerenikent 3 liter benzint fogyaszt. — Második Nazca? A pe­rui Arequipa tartományban levő Maya es Sihua sivatag közepén, ezer kilométerre Limától, nemrég óriási „raj­zokra'’ bukkantok. Ezek a Nazca hegyi fennsíkon ta­lált ismert ábrázolásokhoz hasonlítanak, s az inkák előtti időszakiból valók. Csak repülőgépről vagy he­likopterről figyelnetek meg. — A szófiai metrónak há­rom vonala lesz. s ezek át­szelik a városközpontot. A vonalak teljes hossza eleri az 52 kilométert, s építését 2000-ig akarják befejezni Az első szakasz munkai már megkezdődtek — ez a vonal a modem Ljulm-ne- gvedet köti össze a város - központtal. Hossza 7,7 km, 1985-ben kezd üzemelni. — Ittasan vezette sze­mélygépkocsiját Budapes­ten a 34 éves Balassa Tibor technikus, s egy — az út­test szélén álló — lakóko­csinak ütközött. Utasai kö­zül a 31 éves Forgács Vil- mosné a helyszínen meg halt, további két embert súlyos sérülésekkel szállí­tottak kórházba. A vezető is súlyosan megsérült. — Az 52. heti lottószelvényein december 21-en, kedden a Ka­posvár. Honved utcai fcotozo irodában Ifi. a Latin Ica tért to- fcozó irodában Ifi,.“» óráig adh* tők fel. OTP Soraogy meg vei Lgaagajt ósága. £§7948) «78441 Gázszünet!

Next

/
Thumbnails
Contents