Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-02 / 283. szám
Építkezések — engedély nélkül A korábbiaknál több és összetettebb feladatot adott az 1982-es év a megye építési hatóságainak. A 2.011 1981. kormányhatározat ugyanis szigorúbb eszközök alkalmazását tette lehetővé és szorosabb határidőket szabott az építési fegyelem helyreállítására. Hogyan tartották meg Somogybán a jogszabályokat az építők? Az idén 2075-en kaptak építési engedélyt. Ilyen határozat nélkül 71 -en építkeztek. az engedélyben foglaltaktól pedig 47-en tértek el. A szabálytalansagok miatt összesen 702 080 forint építésrendészeti bírságot szabtak ki a hatóságok. A városi és a Balaton-par- ti építési hatóságok május elsejétől októberig szombat- vasárnap is tartottak helyszíni szemléket. Az ellenőrzéseket előre elkészített ütemezés szerint hajtották végre. Részt vettek ebben a rendőrség helyi szervei. A közös tevékenység eredményét építésrendészeti ügyek tucatjai jelzik a megye szinte valamennyi hatóságánál. összehangolt munka folyt a megyei ■ Magántervezői Szakértői Bizottság és a hatóságok között is. Az együttműködés fő célja, hogy a hatóságok esztétikus, célszerű, a kor követelményeinek szakmailag is megfelelő épületekre adjanak ki- építési engedélyt. A Magántervezői Szakértői Bizottság az állampolgárok érdekében tevékenykedik; a tervező a lehető legjobb, leggazdaságosabb megoldásokra hívja föl az építtető figyelmét. Terv- bírálatait hetente tartja, s minden alkalommal készséggel az érdeklődők rendelkezésére áll. Az állampolgári fegyelem, sajnos, nem javult számottevően az utóbbi időben. A legtöbb szabálytalanság továbbra is a Balaton környéken es a zártkertekben fordult elő, itt is a Fonyódtól Elalatonberényig terjedő partszakasz az a terület, ahol a kiszabott építésrendészeti bírság ijesztően nagy. Ezért az illetékes szervek megvizsgálták ennek a körzetnek a helyzetét. Megállapították, hogy a szabálytalansagok nagy szamát — az állampolgári fegyelmezetlenségen kívül -— az is kiváltotta, hogy itt van a legtöbb beépítetlen terület, a hatóság pedig a több mint 25 kilométeres partszakaszt egy központból nem tudta kellőképpen at- tekiüíenl. Ezért átszervezéssel, célszerűbb csoportosítással Balaton keresztáron 1983. január 1-től újabb építési kö”zetet alakítanak ki. Az állampolgárok joggal várják az építési hatóságoktól ügyeik gyors és szakszerű intézését. Gyakran elhangzó kifogás a ..soha nem elég 1 gyocs”’ ügyintézővel szemben', "hogy miért kell többszőr is helyszínelnie, miért van a szomszédoknak fellebbezési joga, és legfőképp miért ilyen ,.túlbürokratizált'’ a* engedélyezési eljárási Amikor azonban a szabálytalan építkezést föltárják, gyakran, kapnak elmarasztalást a hatóságok amiatt, hogy túl rövid a íöllebbezési határidő, az ügyintézők nem voltak alaposak, kevés a föllebbezési fórum. Szóvá kell tenni azt is. hoey néhányan pénzt, időt. fáradságot nem sajnálva járják végig a jogszabályban biztosított jogorvoslati lehetőségeken túl az,ö6z- szes lehetséges szerveket, méltányosságot, kiskaput, megértést keresve. Ilyenkor a jogszabálysértő épp a jogos igényére választ váró állampolgár ügyeinek ügyintézésétől vonja el a hatóságokat, mert azok újra és újra kénytelenek Jnvizsgálni” a mar sokszorosan ismert ügyeket. Nagyon kénye* dolog a meglevő építmények bontásának elrendelése. Figyelembe ke.l venni, hogy mennyi munkál, anyagot, faradságot jelentett ezeknek az elkészítése, melyek értekek képviselnek még akkor is, ha szabálytalanul készítették őket. Ilyen esetekben lelkiismeretesen. alaposan meg kell vizsgálni minden körülményt, s csak alapos mérlegelés után '.ebet dönteni a fennmaradás és épitésren- . öészeti bírság kiszabása vagy a bontás között. Tévhit, hogy megéli építkezni engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módón. mert a csekély bírságot be lehet kalkulálni az építkezés költségeibe. A fizetenr Uj típusú konzervdobozok így svéd cég olyan köny- nyen nyitható műanyag konzervdobozzal rukkolt ki. amelynek anyaga 135 Celsius fokig bírja a hőterhelést, így hőkezelésnek is nyugodtan alávethető a benne tárolt élelmiszer. Az új .típusú konzervdoboz \ fő alapanyaga a polipropilén, a „tiszta” műanyagok egyike, amit az egész világon engedélyeznek élelmiszercsomagolásra. Vékony ónozott lemezből, mélyhúzással készül a léfelé kúposán kes- kenvedő dán konzervdoboz, amelyet téphető fedővel gyártanak. A dobozok belseje kétszeresen lakkozva van. tárolás és szállítás céljából egymásba illeszthetők, mágnessel praktikusan mozgathatók. Képünkön: e konzervdoboz-típusnak a fedele- zógépbe való betáplálását láthatjuk. dó összeg ma már egyáltalán nem mondható csekélynek. Egy példa erre: egy 25 négyzetméteres garázs engedély nélkül történt fölépítéséért 9—10 ezer forint építés rendészeti bírságot szabnak ki, de ugyanezért a Balaton mellett 20 ezer forintot is lehet fizetni. Az építési hatóságok ügyfélfogadási tapasztalata ma még az, hogy mindenki lehetőleg munkaidőben, saját maga akarja elintézni ügyeit. A műit évben mindössze három jogs ege 1 v szó Igá la ti ügyintézővel találkoztunk, pedig ez a szolgáltatás ingyenes. Még mindig elenyészően kevés — pedig most már nagy számban rendeikezesre állnak. — a gazdasági munkaközösségek áltál intézett ügy. Ritka az olyan ügyfél is, aki az utánajárással a tervezőt vagy esetleg az ügyvedet bízta meg. Ma még nyitva áll a határidő az állampolgárok előtt, hogy 1981 előtt létesített szabálytalan épületeidhez, építményeikhez fennmaradási engedélyt szerezzenek. Ezekre még korábbi ' — lényegesen kedvezőbb — tíz- százalékos építésrendészeti birság kiszabása mellett van lehetőség. A hatóságoknak is kötelességük azonban a földerítés. A Minisztertanács által erre adott határidő: 1983. július 1-e. Ennek teljesítése érdekében ez év októberével sem értek véget a szervezett építésrendészeti ellenőrzések. A szabálytalankodók pedig egyre számíthatnak csak: szigorra, egyre kevesebb elnézesi-e. Dr. Zárdái István csopOrtv ezet ő, megyei tanács EK V-osztály ELÉG EGY TELEFON Rohammunka a városért Harmincnyolc 'évvel ezelőtt szabadult fel a megyeszékhely. Az ünnep a szép hagyományok jegyében az alkotómunka elismerésével párosult. Évről évre fejlődik Kaposvár lakosságának közösségi érzése, egyre több brigád és egyén vesz részt a társadalmi munkában. Ilyenkor, december 2-án az elismerés szerény jeleként a számos kiváló közül kitüntetnek néhány vállalatot, brigádot, személyt. Az egyik a Pécsa Geodéziai és Térképészeti Vailalat kaposvári felmérési osztálya. Eddigi tevékenységük szép elismerése a Lakóhely fejlesztéséért elnevezésű jelvény. Igazi térképészeti hangulatot áraszt Várnai György osztályvezető irodája. A falon egy 1700-as években készített Európa-térkép másolata, a vitrinben múlt századbeli teodolit, a lengyelektől ajándékba kapott apró háromszögelési pont. A telexgép az ablaknál viszont a munkához szükséges gyors kapcsolat jelképe. Az osztályvezető kis térképet tesz elém. A fehér alapú Magyarország kekkel nyomott déli és délnyugati része a pécsi központú vállalat működési teiüiete. Mutatja, hogy Szegeden, Szek- szárdon, Zalaegerszegen van még felmérési osztály a ka- posvárin kívül. Nekik a megyeszékhelyen kívül két ki- rendeltségük van, az együk Fonyódon, a másik Siófokom. A megyeszékhelyen harmincán, a két kirendeltségen öten-öten dolgoznak. Földmérő mérnökök, földmérő üzemmérnökök, technikusok, rajzolók értékes szellemi tevékenysége tizenegymillió forintra rúg az idén. — Nem látványos a munkánk, mégis nélkülözhetetlen — mondja az osztályvezető. miután szétnéztünk az irodákban is, ahol a térképek készülnek. — Minden geodéziai munkát elvégzőnk. Az egyik fele állami megrendelés. ezt a Földmérési Intézettől kapjuk, a másik fele pedig egyéb, ezeket a tanácsok, a tervezőirodák, a vállalatok adják. Az államiak között van a községek, a városok fölmérése. Az alaptérképek az egységes országos vetületi rendszerben készülnek. Ez azért fontos, mert majd ezekre dolgozzuk rá a közművek nyilvántartását más méretarányban. — Mivel foglalkoznak az egyéb megrendelések alapján? t — Itt a kisajátítások, a telekalakítások, a tervezési alaptérképek említhetők első helyen. Vállalati vezetők értekezlete H településfejlesztés nemcsak tanácsi feladat Tanácskozásra hívta tegnap a megyei tanács végrehajtó bizottsága azoknak a somogyi vállalatoknak a vezetőit, amelyek nem tartoznak a tanacs irányítása a iá. Sarudi Csaba, a megyei tanács általános elnökhelyettese a megye gazdaságával kapcsolatos néhány időszerű kérdésről, valamint a közelmúltban. megjelent határozatokról adódó megyei feladatokról tájékoztatta a résztvevőket. Dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese pedig azt elemezte, hogy az ország hírközlő rendszerében miként tüarö- ződik a megye gazdasaga. A tanácskozáson részletesen szállás a megye népességének alakulásáról: arról, hogy ismét lassú csökkenés tapasztalható, s ez — várhatóan — az 1990-es éveKig folytatódik. Oka a születések számának csökzenese es a halálozások szamanak ernelkeoese. A rnegyéool való el-, iiieive ideköltözés ugyanis kiegyenlíti egymást. A szüieteoeK szamanan csökkenéséből következik, hogy a bölcsőde» es óvodáskorúak aránya is fokozatosan csókáén. Jelentős mértekben emelkedik viszont az általános iskolás korúak száma, s ez sürgeti a tanteremgondok megoldását. A megye ezzel kapcsolatos törekvései ismertek. Csökkent a mértéke, de még mindig tovább tart a beköltözés a városokba, s ez együtt jár a községek népességének csökkenésével. Oka: nem sikerült — a kétségtelen eredmények ellenére — jelentősen növelni a telepü lések népességmegtartó képességeit. Oj jelenség, hog' megkezdődött a városokból — elsősorban a megyeszékhelyről — a környező településekre való kiköltözés. A megyében ma nincsenek foglalkoztatási gondok. A teljes foglalkoztatás fenntartásával a hatékony foglalkoztatás iránti igény növekszik. Néhány területen nőtt a munkaerőhiány. Ilyenek például a — főként nőket foglalkoztató — három- műszakos üzemek, az építőipar és a kereskedelem. A foglalkoztatáspolitika új vonása, hogy Központilag is, a megyében is östztonzák az ésszerű munkaerőmozgást * azzal a céllal, hogy a hatékonyabb terüietexen biztosítsák — az eiviieg nagyobb kereseti lehetőséget is kínáló — munkakörök betöltését. Ezt sízolgálja, hogy a megyei pálya választási intézet megbízást kapott munkaerő-közvetítéssel is kapcsolatos feladatok ellátására. Januártól pedig munkaerő-közvetítő és szolgáltató irodát hoznak leire Kaposváron azzal a céllal hogy össze gyűjtsék a vállalatok munkaerőigényét, és segítsenek összehangolni a munkaeö keresletet és kínálatot. Később a vállalatok közötti munkaerő-átcsoportosításban is jelentős szerepet szánnák ennek az irodának. Az utóbbi évek tapasztalata, hogy az iparban és a kereskedelemben csökkent a foglalkoztatottak száma. Az építőiparban — úgy tetszik — az ev második feieben megállt ez a folyamat. A tsz-ekben viszont egy százalékkal többen dolgoznak az. idén, mint a korábbi években, * ez — egyebek mellett — összefügg a melléküzemágak létesítésével, is. A településfejlesztéssel kapcso.atos feladatok közölt egyenlő súllyal szerepel a városba áramlás mérséklésé — es ezzel összefüggésben — a községek nepessegmegtartó képessegének differencial t növelése. Ezt a célt szolgálta, hogy a nagyközségekben is építettek állami lakást, több családiház-tel,ket kínálnak a városkörnyéken. Ilyen telkek kialakítására eddig 30 millió forintot költött a tanacs. jövőre 10 millió forintot fordítanak e célra. Je.entös a mezógazdasagi üzemek települést fejlesztő hatása is, s a Kezdemenye- zések azért is figyelmet érdemelnek, mert. bizonyítják: a település jövőjével kapcsolaté« gondok megoldása nem csak tanácsi feladat. A megye éppen ezért ösztönzi a vállalatokat, szövetkezeteket, hogy kapcsolódjanak be a helyi e.iatas javítasaba, a színvonalas szolgáltatások megszervezésébe. A megyében 120 településen nincs egészséges ivóvíz, alapvető cikkekből sem egyenletes az ellátás, és hiányosak a közlekedés feltételei is. Változtatni ezeken a gondokon csak közős összefogással lehet. Akadnak már jó példák is; a közúti igazgatóság, az állami gazdaság, a tsz és a tanács közös ösz- szefogasával épüld összekötő utak ilyenek. A megye ap- rófalvaiban élők életkörülményeinek javítását szolgaija a gazdasági háttér erősítése is: ahonnan nem lehet könnyen elérni a munkahelyet, onnan elköltöznek az emberek. Ezért fontos az itteni emberek foglalkoztatását biztosító'ievékemyseg kifeji es ztese. — Ezért szoros a kapcsolatuk a városi tanáccsal. — Természetesen. Rendszeres térképnyilvántartással segítjük az építési, közlekedési és vízügyi osztályt. Az együttműködés alapján szinte azonnal kiegészítjük ezeket a változásokkal. Nagy segítséget ad a, városnak, hogy most készítjük a köaműalap- térkepet. Először a postai kábeleket, majd a gáz-, a villanyvezetékeket térképezzük fel. — .Meghallgatják-e a szak- véleményüket? — Hogyne, örülünk annak, hogy figyelembe veszik, amit mondunk. Telefonálnak vagy személyesen jönnek, kérik, hogy konzultáljunk. A felmérési osztály éppen azért érdemelte ki a kitüntetést. mert jó! együttműködik a tanacs szerveivel, s többszőr soron kívül, végez el munkákat a köz érdekében. Megemlítem ezt az osztályvezetőnek, s már magyarázza is, mit jelent ez a hél közna pok on. — Tálán kevesen tudják, hogy a műszaki létesítmények bölcsőjénél már ott vagyunk: Ha a beruházás költségéhez viszonyítjuk, úgy kicsi a munkánk költsége, szellemi értékben azonban igen nagy. Az a'aiítér- kep nélkül s-arn tervet, sem beruházást nem lehet elkezdeni. Vagy például, nem lehet elkezdeni egy óvoda építését, amíg nincs meg a kisajátítót». Ahhoz egy-két ezer forint értékű felmérési munka szükséges, de ha ez nincs, nem kezdhető el a több milliós beruházás. Hányszor kérnek éppen ezert rohammunkát tőlünk. Ilyen volt a Pázmány Péter utcai gázvezeték építése vagy a főutcái közműepítkezés. Nem számított, hogy hétvége, este. valóban minden szaba.yt fél rétét e rohantunk, amikor telefonáltak, s „bemértük”, hol vaunak a vezetékek, mielőtt betemették az árkot. Fábián Gabriella csoportvezető megerősítette az osztályvezető szavait: valóban jó a kapcsolatuk a tanácscsal, mindenben segítenek egymásnak. A társadalmi munka náluk a munkaidőn kívül vállalt sürgős szellemi tevékenység. — Nem várunk ellenszolgáltatást az igyekezetünkért, most mégis jólesik a figyelmesség, az elismerés, hiszen 15 éve van felmérési osztály a megyeszékhelyen. Talán azért, mert „idegeneknek” tekintenek bennünket, . mert úgy kezdődik a nevünk, hogy Pécsi Geodéziai... Mi azonban kaposváriak, város környékiek vagyunk — emeli föl az osztályvezető figyelmeztetően a kezet —, így természetes, hogy — a központunk helyétől függetlenül — ott végzünk társadalmi munkát, ahol é;ünk... Lajos Géza SOMOGYI NÉPLAP