Somogyi Néplap, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-25 / 277. szám
Turisták / az idegenvezető szemével Egyesek gúnyosan szto- riznek állítólagos faragatlan- ságiankrol, tudatlanságunkról, türelmetlenségünkről, . mások keseregnek és barbár szokásainkról beszélnek, a legszívesebben darócruhát öltenének, fejükre hamut hintenének és Canossa vára alá zarándokolnának peni- tencia gyanánt így ősszel, a turistaidény végeztével. Nincs az a galamblelkű tanár, aki a külföldről hozott történetek alapján akár egy kegyelem kettest is hajlandó volna adni magatartásból és intelligenciából, nekünk, magyaroknak. Valóban ennyire hiányos volna utazási kultúránk? Valóban oly sok előítélettel viseltetünk a szomszédos országokban élő népek iránt? Valóban elrohanunk a Wawel, az Errnitázs vagy a Barg szépségei mellett, hogy azután annál nagyobb figyelmet, több időt fordíthassunk a legelegánsabb cuccokat, legelnyűhetetlenebb barkácskészleteket és legszebben vert ezüstholmikat árusító üzletekre vagy más nemű útitársainkra ? Moldovánné Zalavári Anna, a kaposvári Volán Utazási Iroda főelőadója, aki jóval több mint százszor kísért vagy vezetett már hazai csoportokat külföldre s kitűnően ismeri szinte egész Európát, fejesé válással res-, gál kérdéseimre. Válaszaiból kitetszik: a menyasszony korántsem egy milói Vénusz, de nem is willendorfi. Arcán rút vonások elegyednek a gyönyörűekkel. — Tizenkét év tapasztalatai alapján meggyőződéssel állíthatom; egy szemernyivel sem vagyunk rosszabb turisták másoknál. Bulgáriától Franciaországig mindenütt azt láthattam-hallhattam; tisztelnek, becsülnek bennünket, még akkor is, ha itt-ott bizony, keveset tudnak rólunk; lépten-nyomon emlegetik közvetlen, barátságos természetünket, fogékonyságunkat más népek értékéi iránt. Lengyelországban és Bulgáriában valóságos legendáriuma van a magyarságnak. Ami a müvelet- lenséggel kapcsolatban önmagunknak tett szemrehányásokat illeti: nem igaz, hogy közönyösen futunk vagy sétálunk el az építészeti, festészeti szépségek mellett, igaz viszont, hogy tájékozottságunk, elsősorban a kelet-európai országokról, meglehetősen felületes. Persze nem bizonyos, hogy ebben a turisták a vétkesek- i Jogosan vádolhatjuk viszont önmagunkat — ezt igazolják az idegenvezető tapasztalatai — túlzott igényességgel. Általános tünet, hogy turistáink — felnőttek és gyermekek — fitymálják, turkálják a külföldi éttermekben eléjük tett íogásoKlubnézőben Diszkótól a külpolitikáig Bármennyire nagyüzem a Nagyatádi Konzervgyár, sokáig még egy kis zug is alig akadt a fiataloknak, hogy időnként összejöjjenek, kú- zösségkovácsolo szándékkal beszélgethessenek, netán valamilyen rendezvényt tartsanak. Minderről szó esett legutóbbi ifjúsági parlamentjükön is. Az óhajt, hogy mielőbb saját otthonra leljenek, már csak azért sem ellenezték a vezetők, mert ők is nagyon jól tudják, hogy a városban sem találhatnak túl sok, érdeklődésüknek megfelelő programot a fiatalok. Megszületett a döntés: legyen a gyárnak saját klubja. A kérdés sokáig az volt, hogy hol. Elhatározták, hogy átalakítják az egyik öltözőt. Alig nehány hónap telt el, s április végén már ott lehettünk a klubavatón, ahol ígéretekben, fogadalmakban nem volt hiány. Mi történt azóta? Mi vált valóra az el- képaelésekből; hogyan élnek lehetőségeikkel a konzervgyári fiatalok? Horváth Imre, a gyár KISZ-bizottságának titkára:» — Nehéz megmondani, hogy mennyibe került az átalakítás, hiszen főleg társadalmi munkára alapoztunk. Dolgozott mindenki. Belépünk a helyiségbe; bárki megirigyelhetné, ami a szeme elé tárul. Ekkora teremmel sok művelődési ház sem dicsekedhet. A fölszerelés: televízió, hifitorony, bárpult, kényelmes fotelek, a sarokban paravánok. A gyár szakszervezeti bizottságának közreműködésével a dolgozók munkáiból rendeztek hobbykiállítást. Van itt faragás, kerámia, rppülő- és ha- jómodell, hímzés... — Amióta átadtuk a klubot, mindig történt valami — mondja Horváth Imre. — Hol kiállítást, hol gyári fórumot rendezünk, máskor diszkót tartunk, vendégeket hívunk baráti beszélgetésre. Találkozzunk holnap délután! — hallom a szíves invitálást. — Vértes Éva, a Magyar Rádió főmunkalársa lesz a vendégünk ... Délután kettőkor ' an a műszak vállas, lel háromkor érkezein a kapuihoz. Sokan igyekeznek a blokkolóórához, de mégis kevesebben, mint más napokon. A klubban nagyjából százan férnek el, most alig találni üres helyet. Kérdések követnek kérdéseket. Nem előre megfogalmazott, kötelességszerű kíváncsiság ez. A gyári munkást ugyanúgy érdekli a világpolitika, mint a főiskolát végzett vezetőt. Horváth Imréék szeretnének segíteni a nagyatádi fiataloknak. Ö maga is tagja a városi KISZ-bizottságnak, ismeri a nehézségeket. Ezért gyakran kölcsönzik — önzetlenül — klubjukat városi rendezvényekhez: vetélkedőket, baráti találkozókat, ismerkedési esteket tartanak itt. De mindenekelőtt a gyáriak. érdekét szolgálják. N. J. kát, s ' képtelenek tudomásul venni, hogy ahány ház, a.ny- nyi szokás a konyhaművészetben is. Gyakran ad okot viselkedéskultúránk felülvizsgálatára a szálláshelyeken mutatott magatartásunk. A magyar turista általában készséggel elfogadja a közepes színvonalú szállodai ellátást Becsben és Münchenben, ám nem ritkán falháborodik, néha minősíthetetlen megnyilatkozásokra ragadtatja magát, ha ugyanezt Pozsonyban vagy Bukarestben kapja. Idegennyelvi tudatlanságunk ugyan közismert, mégis fel-íelhördü- lün'k, ha valamelyik szomszédos országban egy bolti eladó nem ért magyarul, ha nem fogja fel mutogatásunk érteimét, s rögvest messzemenő következtetéseket konstruálunk, ahelyett, hogy utazás előtt megtanulnánk a legfontosabb kifejezéseket az illető nyelven vagy legalább magunkkal vinnénk egy zsebszótárt — Egyszóval: erényeink és hibáink fölerősödött formában nyilvánulnak meg a határokon túl. A türelmes, gondolkodó, művelt embereket többnyire feldobja az idegen környezet; szinte habzsolják az élményeket, fittyet hánynak a fogyatékosságoknak. Az itthon többnyire rejtve maradt agresz- szivitás azonban olykor végletes megnyilvánulásokba csap át, amint elhagyjuk a határt. Ugyanez vonatkozik a kapzsiságra. Hadd említsem itt példaként a Törökországba irányuló „bundatú- rákat”, melyek nem mindig növelik népszerűségünket ott * Boszporusz környékén, hiszen — idehaza talán kevesen tudják — a törökök hallatlanul büszkék a „magyar rokonokra”, közös származásunk ott elfogadott, hirdetett és tanított „tudományos” tetei! S .mit tehet az idegenvezető a vadhajtások lenyese- getéséért, az előítéletek felszámolásáért? — Türelmesen és okosan propagálhatja a vendéglátó ország értékeit — mondja a főelőadó. — Magam minden utamra külön készülök, akkor is, ha sokadszor fordulók meg valahol; hiszen egyaránt ismernem kell a bolgár építészet jellemző stílusait, a cseh irodalom legkiemelkedőbb alkotásait vagy az osztrák konyha titkait. A rutin, az unalom, a lelkesedés és lendület nélküli szaj- kótoegyakorlottság az idegen- vezető csődje. Mert embereket, népeket, kultúrákat ösz- szekötm. egymás iránt ro- konsaeuvet ébreszteni nem lehet pusztán rutinból. L. A. Stúdió *82 A gyufa amazonok nem harcolnak A fiatalok stúdiójának ez évi tárlatának megnyitásakor a termeket zsúfolásig megtöltötte a közönség. A kiállítási anyaggal a szó szoros értelmében agyontömött műcsarnoki termekben azonban nemcsak a helyhiány miatti összevisszaság, hanem a katalógus hiánya is megnehezítette a tájékozódást. Pedig ugyancsak szükség lenne rá, s nem csupán az anyag nagy mennyisége, hanem annak sokrétűsége miatt is. Mindenekelőtt szembeötlő, hogy a fiatalok mintha sza- • badulni akarnának a hagyományos kép, szobor, grafika kategória kalodának érzett, szorításából. Mintha leszámolni készülnének a csakis kiállítási vagy csakis lakásdekoráció célját szolgáló műfajokkal. Magyarázhatjuk ezt azzal a szemléleti változással is, amit az újonnan tömegesen épült lakások méretei idéznek elő: a használati tárgyak mellett alig jut hely a „vizuális luxus”-ra, a dekorációra vagy az elmélyedt, intim szemlélést kfváno alkotásokra. Ez persze a gondolati tartalom hiányában is megírni tatkozik. A tartalom helyét így — talán nem is csodálhatóan — az ötletek, a geggek foglalják el. Az elmélyedés kárára. A fentiek mellett azonban biao- nyára más okok is hozzájárulnak a esakisötlet*dntű megvalósításokhoz. A nemzetközi verseny kényszere, az a kialakult* műkereskedői és publikációs gyakorlat, amely az újdonságot helyezi előtérbe, s az mari termetes analóSánfha András műve: A látogató. (Tóth István fotffl MTI — Km gíájóra kényszeríti a művészi „termelést". Ki világjelenség. Az mfor- mációk hihetetlen méretben özönlenek hozzánk m, és ezekből kiszűrni a lényegest, a fontosat, az igaaat olyan •UCS SAMO» — Nem — pirult el Kalmár Imre, s" ebből tudta Tamás, hogy a fiúnak mindenről tudomása van. Talán azért is szánta rá magát a vallomásra. Beszélnek róla és Emmikéről a faluban. Lehet, hogy Ernmi- ke is meghallja majd. hogy mi az igazság az aggteleki ügy-ben, és visszajön hozzá. Mintha mi sem történt volna, beállít egv nap nagy csomaggal: „Jó színben vagy, drágám! Nem volt unalmas nélkülem? Hej, de sókat gondoltam rád! Hallottad már, hogy Győrbe megyünk? Annyira örülök...” Emmi azonban nem Jött az öreg Kerepesi sem érkezett meg a bútorokért. Kalmár Imre jó híre fölvillanyozta a tanárt. — Rád van írva. hogy va- tomi szokatlan öröm ért —• mondta neki az igazgató, aki Emir”;» (ú vornan ól" ismét gyakrabban invitá vacsorára. — Az asszon ▼ írt talán? Visszajön, ugye? Gondoltam én azt. — Nem tőle jött hir. Tisztázódott az aggteleki eset. Nem vádolhatnak többé mulasztással, és emiatt nagy kő esett le a szívemről. Ügy hírlik, hogy rehabilitálnak. Nem érkezett még az iskolához semmi hivatalos irat? — Barátom, ha te azt várod, akkor hónapokig kell várnod. Lassú az adminisztráció. Hanem, ha érdekel, akkor vágj neki magad, járd végig a fórumokat, most már verekedd ki magadnak az igazságot — Ehhez nincs kedvem — legyintett Tamás. — Kár a faradságért. És nem is olyan nagyon érdekel már az igazság, elég ha én tudom, minek arról hivatalos papír? — Mer* iwmapság esőik a hivatalos, pecsétes papírnak úisznek. Olyan • világot érünk::: «Mg volt a szó is... — Engem nem érdeket a papír. Ha küldenek; küldenek, ha nem, hát majd megleszek valahogy anélkül. Egyéb gondom is van. Átkozottul balszerencsés flotas vagyok. Az igazgató Igyekezett bele lelket verni, a felesége, Ágnes asszony is vigasztalta: — Egy év múlva már azt is elfelejti, hol van Tóvár! A nevünk se jut eszébe. Fel a fejjel, fiatal barátom! Irigylem magát Ég szedjen még abból a paprikásból. Savanyút nem kér hozzá?.. Egy augusztusi nap a hi- . vatalos papír is megérkezett a minisztériumból, majd a Győr-Sopron megyei tanácstól újabb papír, amelyben felszólították, hogy ismét nyújtsa be pályázati kérelmét, mert úgy döntöttek a felettesei, hogy megkapja az állást. ősszel ott kezdheti a tanítást. — Sajnálom — mondta szomorúan az igazgató. — Nagyon megszerettük. Most már nem lesz soha titkára a népfrontnak? Pedig, ha maradsz, egészen biztosan a vízvezetékcsöveket is lefektetjük Tóváron; Az Igazgató Irta meg a kérvény* az iskola írógépé*. — Add Bű ajánlva, nehogy elkallódja...... Tamás zsebében a levéllel fütyörészve ment haza. Ma nem adja föl. Majd holnap. Vagy a jövő héten. Most már olyan mindegy. Várt valamire. Hogy Bn mike visszajöjjön? Bramifca azonban nem jött, leméi »e érkezett tőle, üzenetet se kapott, «eért végül is elhatározta, hogy mégis elküldi a kérvényt. Nehogy kifusson az időből s azt mondják, hogy egy újabb évet kell várnia. Kibírna még itt egy évet? Ha belegondol, nem is volt olyan rossz Tó váron; el tudna itt élni élete végéig. Szép a vidék, barátságosak az emberek. Eszébe jutott a víz, az ér, a Körös, a fűzesek, az öreg halász és Kiállton Kelemenék. Maria. NE lenne, ha elmenne hozzá? Illene elbúcsúzni tőle. A kutyát sem viheti magával Győrbe, Jancsi gondját viselné, míg gazdát nem talál neki. /rn/i/frt/íi/L' \ feladat, amely a mér kialakult személyiségeket is túlontúl nagy terhelésnek veti alá. Hát még azokat a művészeket, akik most teszik első, tapogatod zó lépéseidet, A kiállított anyag azonban arról is tanúskodik, hogy sokan valamilyen közösségi művészet felé keresnek kiutat: plakátokkal, térdekorációkkal, és — tegyük hozzá — az utóbbi kategóriában azzal a kísérlettel, hogy müal- kotás-nak igyekezzenek feltüntetni olyan vizuális-térbeli megoldásokat, amelyek a belsótér-alakítás fogalmába esnek. A művészek egyébként a szélsőségeken keresik a mondanivaló lehetőségeit. Az újnaturalizmust az amerikai retustechnikával föl nagyított fotó ugyanúgy képviseli, mint az élő modellről lenyomatét készítő szobrászat, a másik oldalon az olyan — egyébként szépen megvalósított absztrakt kép, mint Soós Tamás tisztelgése Jajda Júlia emléke előtt. Rövid vázlatom címét egy tér-fény kompozíciótól kölcsönöztem: Gyufa amazonok harca. Csakhogy a vetítóbe- rendezés nem működik. Ezt akár jelképesnek is tekinthetjük. Bojár Iván
